Magyarok a német koncentrációs táborokban


írta: Kádár Gábor – Vági Zoltán

Kádár Gábor – Vági Zoltán

A német megszállást követő egy évben több mint fél millió magyar állampolgár került különböző német táborokba. Túlnyomó részük zsidó volt. Közülük 430 ezer főt Auschwitz-Birkenauba, 15 ezret pedig az ausztriai Strasshof környékére deportáltak. A birkenaui szelekció túlélői továbbküldött transzportokkal hamarosan a Birodalom valamennyi nagyobb náci koncentrációs táborában feltűntek. Északon és keleten egészen Varsóig, Stutthofig, sőt a lettországi Rigáig jutottak. A német rendőrségi szervek „egyedi akció” (Einzelaktionen) során zsidók további ezreit kerültek Mauthausenbe és melléktáboraiba. 1944 őszétől a nyilasok mintegy 50 ezer munkaszolgálatost és budapesti zsidót adtak német kézre. Egy részüket először az Alpok előtt létesítendő német védvonalon dolgozatták, majd a front elől a Mauthausen-táborrendszerbe (Gunskirchen, Gusen, Ebensee, Melk stb.), illetve a Birodalom belsejébe szállították őket. Az 1944-es év utolsó deportáltjait, köztük sok ezer romát is, a nyilasok ezrével küldték Dachauba, Flossenbürgbe, Buchenwaldba, Ravensbrückbe.

 

Az elemzett fogolykartonok alapján készült adatbázisok a magyar zsidók és más üldözött csoportok kálváriájának egy pillanatképét rögzítik. Ezen számos részlet látható, amely igen jellemző a történet egészére nézve is. A 1. táblázat jól mutatja, hogy a legnagyobb deportált tömeget az Auschwitz-komplexum nyelte el. A fogolykartonokon szereplők 78,4 százaléka először ide érkezett. A második helyen Mauthausen áll, nyilvánvalóvá téve, hogy ez a tábor is lényeges helyszíne volt a magyar deportáltak szenvedéseinek. A 2. táblázat azt rögzíti, hogy mi történt a vizsgált mintegy 5600 ezer deportálttal, aki a lágerrendszerbe Auschwitzban lépett be, és túlélte az első szelekciót. Az adatok kirajzolják, hogy melyek voltak a legfontosabb táborok, ahova magyarok kerültek.


1. Táblázat. az érkezési láger szerinti megoszlás

 

fogolykártyák

 

elemszám

%

Auschwitzba érkezik

5 545

78,4

Mauthausenbe érkezik

823

11,6

Máshova érkezik

623

8,8

Adathiány

80

1,1

Összesen

7 071

100,0

 

 

2. Táblázat. A további transzportok megoszlása[1]


fogolykártyák

elemszám

%

Auschwitzból Mauthausenbe

4 075

73,5

Auschwitzból Mittelbauba

147

2,7

Auschwitzból Gross-Rosenbe

553

10,0

Auschwitzból Sachsenhausenbe

351

6,3

Auschwitzból Plaszówba

1

0,0

Auschwitzból Ravensbrückbe

38

0,7

Auschwitzból Buchenwaldba

3

0,1

Auschwitzból Dachauba

1

0,0

Auschwitzból egyéb táborba

5

0,1

Auschwitz II-ből I-be, majd innen tovább

15

0,3

Adathiány (Auschwitzba érkezett, de a további transzport ismeretlen)

356

6,4

Összesen

5 545

100,0

 

 

 

A fogolykártyákon szereplő lágerekbe a náci rendőrségi szervek különböző időszakokban és ürügyekkel számtalan magyar állampolgárt deportáltak. A legfontosabb táborokba a következő magyar állampolgárságú fogolycsoportok érkeztek 1944-1945 során:


1. Auschwitz


Auschwitz volt a náci birodalom legnagyobb táborkomplexuma. Magját az a tábor jelentette, amelyet 1940 tavaszán-nyarán a Krakkótól mintegy 70 kilométerre fekvő Auschwitz (eredeti lengyel nevén Oświęcim) városában hoztak létre. A parancsnok Rudolf Höss SS-százados (később alezredes), a sachsenhauseni tábor egyik vezetője lett. Auschwitz mintegy 40 km2-es körzetéből kitelepítették a lengyel polgári lakosságot és a lágert teljesen elzárták a külvilágtól.

 

Az eredetileg 10 ezer fő befogadására tervezett tábort hamar bővíteni kellett, mert a Szovjetunió lerohanása után sok tízezer hadifogolyra érkezését tervezték. Ezért Heinrich Himmler, az SS főnöke elrendelte, hogy a 2 kilométerre fekvő Birkenau (Brzezinka) falu helyén létesítsenek egy újabb, immár 100 ezer fő befogadására alkalmas lágert.


1944-re Auschwitz óriási komplexummá terebélyesedett. Három fő táborával (Auschwitz, Birkenau, Monowitz) és több tucat szatellit lágerével a náci terrorhálózat egyik multifunkciós központjává vált. Hatalmas méretekben zajlott itt az olcsó rabszolga munkaerőt kihasználó ipari termelés. Logisztikai központként Auschwitz a foglyok átcsoportosításának egyik fő csomópontja volt, és emberirtási infrastruktúrájával (gázkamra, krematórium) ez lett az európai zsidóság megsemmisítésének egyik fő helyszíne. 1940 és 1945 között 1,3 millió embert, köztük 1,1 millió zsidót deportáltak az Auschwitz-komplexumba. A foglyok közül mintegy 1 millió zsidót, 70-75 ezer lengyelt, 21 ezer romát, 15 ezer szovjet hadifoglyot, 15 ezer ellenállót, szellemi fogyatékost, homoszexuálist és köztörvényes bűnözőt, gyilkoltak itt meg.

 

1944-45 fordulóján a krematóriumokat részben leszerelték, részben felrobbantották. Ezzel párhuzamosan a tábort a nácik megkezdték a kiürítést és több tízezer foglyok szállítottak át más lágerekbe. Auschwitzot és az ott maradt néhány ezer menetképtelen foglyot 1945. január 27-én szabadították fel a szovjet csapatok.


A legtöbb zsidót Magyarországról hurcolták Auschwitz-Birkenauba. A magyar és német hatóságok 1944 április vége és júliusa között mintegy 430,000 embert deportáltak a táborba. További kisebb csoportokat hoztak ide egészen 1944 végéig. Nagy részüket rögtön a megérkezés után meggyilkolták a gázkamrákban.  A többieket vagy tovább szállították más lágerekbe (ahol további ezrek pusztultak el) vagy munkaerő tartalékként Auschwitzban tartották őket. A rettenetes ellátási körülmények, az őrök és kápók kegyetlensége miatt sokan hamar elvesztették munkaképességüket: őket is a gázkamrákba vitték. Ezzel messze a magyar volt a legnépesebb áldozati csoportja a legnagyobb náci megsemmisítő központnak. A deportáltak 430 ezer fős tömege azt is jelenti, hogy - amint ezt a 1. táblázat is egyértelműen jelzi – a legtöbb elhurcolt magyar zsidó ebben a lágerben került be a náci koncentrációs tábori rendszerbe (esetünkben a vizsgált deportáltak 78,4 százaléka).


2. Mauthausen

 

Az fenti adatsorok hűen tükrözik, hogy Auschwitz után Mauthausenbe került a legtöbb magyar állampolgár. Az elemzett fogolycsoport 11,6 százalékát ide deportálták először.

 

A lágert 1938-ban hozták létre, miután Németország bekebelezte Ausztriát. A koncentrációs tábori rendszert a nácik az újonnan elfoglalt területre is ki akarták terjeszteni. Ezért a Linz közeli Mauthausen mellett egy új lágert állítottak fel, ahova már 1938-tól hurcoltak foglyokat. 1939 elejétől 1945 májusáig a tábor parancsnoka Franz Ziereis volt, akit ezalatt SS-főhadnagyból ezredessé léptettek elő. 1940-ben 15 ezer, 1942 és 1944 között több mint 60 ezer embert hurcoltak Mauthausenbe és altáboraiba. (A szatellit lágereket 1942-től kezdték felállítani a kibontakozó hadiipari konjunktúra hatására.) 1944-ig a foglyok nagy részét a megszállt Európában politikai okokból bebörtönzöttek és a szovjet és lengyel kényszermunkások alkották. Zsidókat nagy számban csak 1944-45-ben hurcoltak a lágerbe. 1945 márciusában a főtáborban 20, az altáborokban 62 ezer embert őriztek. Mauthausenben is működött gázkamra, de a foglyok főleg az éhezés, a kényszermunka és az őrség brutalitása miatt pusztultak. A tábort május 5-én szabadította fel az amerikai hadsereg.


Az első magyar foglyok 1944. április-májusában érkeztek Mauthausenbe. Részben vidéken letartóztatott zsidók voltak, részben pedig olyan prominens túszok, akiket a Gestapo vett őrizetbe Magyarország 1944. március 19-i megszállása után. Voltak köztük zsidó nagyiparosok (Goldberger Leó, Kornfeld Móric) éppúgy, mint német-ellenes politikusok, arisztokraták (például Gratz Gusztáv egykori külügyminiszter vagy Rassay Károly parlamenti képviselő.)  Magyar politikai foglyokat még hónapokig hoztak Mauthausenbe. Raboskodott itt Kállay Miklós miniszterelnök és fia, valamint ifjabb Horthy Miklós is.

Kisebb, magyar zsidókból álló csoportok után 1944 május-júniusában mintegy 7500 zsidó érkezett ide négy transzporttal. Az év végén a nyilas halálmenetek budapesti és munkaszolgálatos túlélői követték őket. A magyarok a többi fogolyhoz hasonlóan tömegesen pusztultak az éhezéstől, kimerültségtől, az SS-ek és a kápók szadizmusától. Az 1944-1945 során összesen 25 ezer Mauthausenbe deportált magyar zsidó közül 8-9 ezren pusztultak el a felszabadulás előtt és még mintegy ezren a felszabadulás után. A felszabadulás utáni időszakot is beleértve, az áldozatok száma megközelítette a 10 ezer főt.


3. Táblázat: NemEK szerinti megoszlás


 

fogolykártyák

 

elemszám

%

Férfi

6 503

91,9

563

8,0

Adathiány

5

0,1

Összesen

7 071

100,0

 

 

Az elsősorban Mauthausenben készült fogolykártyák adatbázisa szélsőséges nemi megoszlást mutat a férfiak javára. Nem véletlenül: Mauthausen elsősorban férfi tábor volt. Jól mutatja ezt a Zeltlagernek nevezett táborrész fennmaradt fogolystatisztikája, mely szerint 1945. április 20-án itt 5435 férfit és 367 nőt tartottak fogva. Az itteni nemi arány (93,3 % férfi, 6,7 % nő) szinte teljesen megegyezik a fogolykártyák adatbázisának hasonló mutatójával (92 % - 8 %).


1. ábra. A deportálási zónákból a különböző táborokba érkezők megoszlása

szoc_008

 

A 1. ábra jól illusztrálja, hogy a főleg Auschwitzba irányuló nyári tömegdeportálások a fővárost elkerülték. Budapestről érkezett viszont a prominens politikai foglyok nagy része, akiket a Gestapo gyakorlata szerint elsősorban Mauthausenbe deportáltak. Így jöhetett létre az ábrán is látható megoszlás, amely szerint a Budapestről deportáltak 63 százaléka Mauthausenben lépett be a náci lágerrendszerbe, míg a vidékiek átlagos összértéke ebben a vonatkozásban jóval alacsonyabb (24 %). A V. és VI. deportálási zónából Mauthausenbe érkezők száma valószínűleg azért viszonylagosan magas, mert elsősorban innen származhattak azok a munkaszolgálatosok, akiket a nyilas uralom alatt a mauthauseni táborrendszerbe szállítottak. (Mivel az adatbázis összeállításakor a fogolykártyán szereplő eredeti lakhelyeket a tavaszi-nyári deportálási zónánként csoportosítottuk, a munkaszolgálatosok az adott deportálási zónából nyáron elhurcoltnak tűnhetnek, holott csak télen kerültek a táborrendszerbe.)


3. Gross-Rosen


Gross-Rosen Sachsenhausen altáboraként jött létre 1940 nyarán. Első foglyai a helyi kőfejtőben egy német cég számára robotoló rabszolgamunkások voltak. 1941 májusától önálló lágerként működött. Pontos adataink a fogolypopulációról nincsenek. Valószínűnek tűnik, hogy 1940 és 1945 között mintegy 125 ezer ember fordult meg a táborban, amely átmentő (transzfer)lágerként is működött. Kiterjedt altáborrendszerében 1945 januárjában körülbelül 77 ezer ember raboskodott. Átmenő tábor jellegét illusztrálja, hogy az elemzésünkben vizsgált csoport 10 százalékát Auschwitzból ide hozták, azaz a mintán Mauthausen után Gross-Rosenbe került a legtöbb ember Auschwitzból. A magyar zsidók zömét kisebb csoportokban szállították a lágerbe. 1944. október 18. és november 22. között hat nagyobb transzporttal mintegy 3700, nagyrészt valószínűleg magyar zsidó nő érkezett a táborba. A tábori körülmények ekkor már a „szokásosnál” is elviselhetetlenebbek voltak. Az amúgy is szűkös barakkokba négyszer annyi embert zsúfoltak, mint amennyi eredetileg elfért. Az éhezés, a betegségek, a végelgyengülés, az őrök és fogolyfunkcionáriusok brutalitása százával pusztította a foglyokat. A Vörös Hadsereg közeledtével a nácik ezt tábort is kiürítették. Február 8-án a téli fagyban nyitott vagonokban indították a foglyokat Mauthausen felé. Olyan sűrűn zsúfolták őket a platókra, hogy a halottak napokig álltak az élőknek préselve. Másokat gyalogmenetekben hajtottak ki a lágerből, amelyet végül 1945. február 13-án szabadított fel a szovjet hadsereg.


4. Sachsenhausen

 

A 2. táblázat tanúsága szerint a vizsgált mintából Mauthausen és Gross-Rosen után Sachsenhausenbe került a legtöbb vizsgált fogoly Auschwitzból (6,3 %).

A Berlinhez közel fekvő koncentrációs tábort 1936 júliusában hozták létre a német hatóságok. Ez volt az első olyan láger, amelyet azután építettek, hogy az SS az egész táborrendszer felett átvette az ellenőrzést. Kitüntetett szerepét ezen kívül Berlin közelsége adta, nem véletlenül hívták a SS-zsargonban a Birodalmi Főváros koncentrációs táborának (KZ der Reichshauptstadt). A náci „rendet” kifejező architektúra, egyenlő szárú háromszöget formázó alaprajz, szabályos félkörívű központi tér, maximális látómezejű őrtoronyrendszer jellemezte az új lágert. 1938 elején 2500 foglyot őriztek itt, ezek majdnem 90 százaléka politikai fogoly és köztörvényes bűnöző volt. A Jehova Tanúi egyházának bebörtönzött tagjai 9, a homoszexualitásukért elhurcoltak 1 százalékot tettek ki. Az év során ideszállítottak még mintegy 6000 „munkakerülőt”, a 1938. novemberi antiszemita pogromhullám, a „Kristályéjszaka” után pedig nagyjából ugyanennyi zsidót. A tábor fogolypopulációjának arányai ugyan fluktuáltak, de a létszámnövekedés állandó volt. A második világháború kitörése után sok ezer lengyel és szovjet rabot hurcoltak ide. 1945 elejére Sachsenhausenben és altáboraiban mintegy 70-80 ezer ember raboskodott. Különleges foglyokat is ideszállítottak, itt őrizték például Sztálin elfogott fiát, Jakov Dzsugasvilit és Kurt Schuschnigg volt osztrák kancellárt.

 

Himmler 1942-ben parancsot adott a Birodalom teljes „zsidótlanítására”, ezért októberben a náci főváros közelében lévő táborból Auschwitzba szállították a láger összes, még életben lévő zsidó lakóját. 1944 második felében azonban az egyre égetőbb munkaerőhiány miatt több ezer zsidó foglyot szállítottak Sachsenhausenbe. A táborrendszer 1945 tavaszi összeomlása során is sok evakuált zsidó foglyot hoztak ide.

 

Sachsenhausent 1945. április 21-én evakuálták. Hetekkel azelőtt a veszélyesnek ítélt foglyokat (köztük volt brit és szovjet katonatiszteket) és a végletesen legyengülteket kivégezték. A tábort másnap szovjet és lengyel katonák szabadították fel. Az éhezés, a kényszermunka, a brutális bánásmód és a szisztematikus kivégzések a tábor fennállása alatt mintegy 40-50 ezer fogoly életét követelték.


Magyarok több időpontban, a deportálási rendszer különböző csatornáin kerültek  Sachsenhausenbe. Volt, akit a magyar hatóságok nyári deportálásai során Auschwitzba szállítottak, itt túlélte a szelekciót, majd a legnagyobb haláltáborból került a Berlin melletti lágerbe. Egyes munkaszolgálatos századokat Budapestről 1944 novemberében közvetlenül, vasúton hoztak ide. Megint másokat (főleg fővárosi zsidó lányokat és asszonyokat) 1944 telén a ravensbrücki táborba vittek, és a túlélők a tavaszi evakuálás során kerültek Sachsenhausenbe. A szerbiai Borban raboskodó munkaszolgálatosokat 1944 szeptemberében kezdték észak felé hajtani. Az elgyötört, magyar katonák és SS-ek tömegkivégzéseitől megtizedelt egység Magyarországon és Ausztrián keresztül érkezett Sachsenhausenbe.


5. Mittelbau


Az elemzett csoport 2,7 százaléka a Nordhausen közelében található, Dora-Mittelbau lágerbe került Auschwitzból. Ez lényegében egy hegy gyomrába épített, földalatti ipartelep volt, ahol a foglyok Hitler „csodafegyverének”, a V2-nek az előállításán dolgoztak. A láger építését már 1943 augusztusától előkészítették, de hivatalosan csak 1943 októberében kezdte meg működését. Kezdetben Buchenwald altáboraként működött, később önálló koncentrációs táborrá szervezték. A rabok iszonyú körülmények között, éjt nappallá téve robotoltak a földalatti gyárban. A fogolylétszám folyamatosan emelkedett, különösen miután 1945 tavaszán megkezdődött a koncentrációs tábori rendszer felszámolása és Mittelbau az evakuáltak egyik fő célállomásává vált. 1945 márciusában a központi lágerben és altáboraiban már mintegy 40 ezer rabszolgamunkás dolgozott. A gyárak hatékonyak voltak: 1944 szeptemberében havonta 6-700 V2-es rakétát szállítottak a hadseregnek. Ezt részben a foglyokkal szembeni terror fokozásával érték el. Ez különösen intenzívvé vált, amikor február 1-jén Himmler Richard Baert, az auschwitzi központi tábor parancsnokát helyezte a láger élére. A szövetségesek közeledése miatt Mittelbaut 1945 áprilisának elején kezdték kiüríteni. Az evakuációt tömeggyilkosságok kísérték. Például Gardelegen falujában több mint ezer mittelbaui és neugengammei foglyok zsúfoltak össze egy csűrben és rájuk gyújtották az épületet. A tábort április 11-én végül az amerikai hadsereg szabadította fel.

 

Magyarok változatos utakon jutottak Mittelbauba. A nyári auschwitzi deportálások túlélői éppúgy kerültek ide, mint a nyilas időszakban Németországba deportált munkaszolgálatos századok tagjai.  A lágerben körülbelül 20 ezer ember halt meg, ebből név szerint 11 ezer azonosítása sikerült. Közülük majdnem 400 magyar zsidó volt.


6. Dachau

 

Mintánk egyik eltérése a magyar deportáltak egészének sokaságától a Dachauba érkezettek, illetve az Auschwitzból Dachauba szállítottak rendkívül alacsony aránya, tulajdonképpeni hiánya (2. táblázat). Dachauba valójában körülbelül 20 ezer magyart hurcoltak, köztük mintegy 17 ezer zsidót.

 

Dachau volt az első náci koncentrációs tábor. Münchentől 15 km-re állították fel Hitler 1933. januári hatalomátvétele után és hamarosan az SS irányítása alá került és a KL-ek prototípusává vált. A parancsnok, Theodor Eicke itt dolgozta ki a koncentrációs táborok alapvető szabályait, működési mechanizmusait. Ennek alapja az SS-legénység szigorú indoktrinációja volt, amely szerint a fogoly az állam veszélyes ellensége.  1938-ig összesen 6 ezer embert hurcoltak ide, főleg német politikai foglyokat, szociáldemokratákat, kommunistákat.  A háború alatt a foglyok száma folyamatosan nőtt, ezzel párhuzamosan helyzetük egyre romlott. Dachau körül komplett üzemtelepek alakultak ki (bútor-, ruha- fegyvergyárak), ahol a rabok brutális bánásmód mellett robotoltak. Az SS-orvosok itt is kísérleti nyúlnak használták őket. A német katonát tökéletesen védő egyenruha kifejlesztésével próbálkoztak. Ennek folyamán a foglyok testhőmérsékletét mesterségesen 25 fokra csökkentették, vagy magasnyomású kamrákban robbantották szét szerveiket. 1944-45 fordulóján a táborrendszer összeomlott és Dachaut elöntötték a máshonnan evakuált transzportok: csak ebben az időszakban több mint százezer fogoly érkezett ide.

Az amerikai csapatok 1945. április 29-én szabadították fel a tábort. A katonák nem hittek a szemüknek: holttestek ezreit, hullákkal teli vagonokat és 32 ezer leromlott állapotban lévő élő foglyot találtak. A feldühödött amerikaiak a helyszínen agyonlőttek majdnem félszáz SS-t.


A háború folyamán összesen 20 ezer magyar hurcoltak Dachauba. Közülük 17 ezren zsidók voltak, akik nagyrészt a lágerek kiürítése és a november-decemberi magyarországi deportálások révén kerültek ide. Szintén Dachauba szállítottak sok olyan magyar romát, akiket a komáromi gyűjtőben a magyar hatóságok munkaképesnek találtak. A táborba került ezen kívül sok politikai és prominens fogoly is, köztük a volt miniszterelnök, Kállay Miklós. A tábor működése ideje alatt összesen mintegy 200 ezer fogoly raboskodott a lágerben, 32 ezren bizonyosan meghaltak itt.

 

Dachauban és altáboraiban legalább 5181 magyar zsidó és cigány pusztult el. Ezzel a lengyelek és németek után a harmadik legnagyobb áldozati csoport Magyarországról érkezett.


7. Ravensbrück

 

Az vizsgált fogolycsoport összesen kevesebb, mint egy százaléka került Auschwitzból Ravensbrückbe, Plaszówba és Buchenwaldba. Ravensbrück volt a náci lágerrendszer egyetlen olyan koncentrációs tábora, amelyet 1939 májusában csak nők számára hoztak létre Berlintől mintegy 100 km-re északra. Kezdetben lengyelek és politikaiak alkották a fogolyállomány nagy részét, de később egyre több zsidó is érkezett.

 

1944-ben már 40 ezer nő zsúfolódott össze az eredetileg 10 ezer ember számára kialakított táborban. A legtöbben az éhezésbe, a betegségekbe haltak bele. Sokakat az SS-felügyelőnők gyilkoltak meg.  A táborban 1941-től álorvosi kísérleteket végeztek a foglyokon. A később Auschwitzban hírhedté vált Dr. Clauberg itt kezdte meg sterilizációs kísérleteit.  A tábort 1945 áprilisában a szovjet csapatok szabadították fel.


1943 őszén hurcolták az első magyar zsidókat Ravensbrückbe. Ők a megszállt Nyugat-Európában (Franciaország, Belgium, Hollandia) kerültek a nácik kezére. 1944 második felétől Auschwitzból körülbelül 15 ezer főt, köztük sok száz magyar zsidó lányt és asszonyt hoztak ide. Mások a nyilasok novemberi halálmeneteinek túlélőiként kerültek Ravensbrückbe. A magyar és a német hatóságok 1944 végén magyar romák százait is deportálták a lágerbe, ahol dr. Clauberg és dr. Schumann rajtuk is folytatta embertelen kísérleteit. Sokan belehaltak a tortúrába, másokat egy életre megnyomorítottak az SS-orvosok. A tábor fennállása alatt körülbelül 130 ezer nő raboskodott Ravensbrückben. Ebből 90 ezren elpusztultak, köztük sok magyar állampolgár is.


8. Plaszów (Krakkó)


A Krakkó mellett lévő plaszówi kényszermunkatábort 1943 elején állították fel a nácik. Ide elsősorban lengyel zsidókat hoztak, akik a helyi lőszer- és egyenruhagyártó üzemekben dolgoztak. 1944-ben már körülbelül 30 ezer ember raboskodott Plaszówban. Napirenden voltak a tömeges kivégzések, amiért elsősorban a szadista táborparancsnok, Amon Göth volt a felelős. Az SS-százados előszeretettel lövöldözött a foglyokra házának erkélyéről. Mégis, aki Plaszówban dolgozhatott, annak – legalábbis átmenetileg - nem kellett a közeli Auschwitz gázkamráitól rettegnie. Itt raboskodtak azok a zsidók is, akik az emberséges német gyárosnak, Oskar Schindlernek dolgoztak. Schindler kezdetben az olcsó, kiaknázható munkaerőt látta bennük, később mindent elkövetett a megmentésük érdekében. Végül 1200 zsidó köszönhette neki az életét.

 

Az első magyar zsidók 1944 májusában Auschwitz-Birkenauból érkeztek Plaszówba. Itt a nácik szelektálták őket. A gyengéket a birkenaui gázkamrákba küldték, a munkaképeseket pedig a helyi kőbányában dolgoztatták embertelen körülmények között. A foglyoknak hatalmas szikladarabokat kellett a hegytőre vonszolniuk a folyamatos szidalmazás és verés közepette.  1944 augusztusától az SS megkezdte a tábor kiürítését és a nyomok eltüntetését. A tömegsírokat exhumálták, a hullákat elégettek. Ekkor számos fogoly, köztük magyar zsidók is, visszakerültek Auschwitzba, ahol sokukat megölték. 1945 januárjában a távozó németek lerombolták a tábort és a január 20-án érkező szovjet csapatok már csak egy feldúlt mezőt találtak a tábor helyén.  Plaszówban mintegy 8-10 ezer, zömmel zsidó fogoly halt meg, köztük sok száz magyar is.


9. Buchenwald


Buchenwaldot 1937-ben hozták létre Weimar közelében. 1938-ra már 20 ezer ember raboskodott itt, de a lágerrendszer kiépülése és további táborok létrehozása miatt ez a szám 1943-ra 17 ezerre csökkent. A tábor parancsnoka a szadista Otto Karl Koch volt, aki nem csak változatos módokon kínoztatta embereivel a rabokat, hanem meg is gazdagodott rajtuk. Eladta a nekik szánt élelmet, elsikkasztotta a rabszolgamunkásokat alkalmazó környékbeli cégek által utalt fizetéseket. Auschwitzhoz és Ravensbrückhöz hasonlóan itt is előfordultak álorvosi kísérletek, amelynek sokan áldozatul estek.

 

1944 tavaszától sokat romlott a foglyok helyzete. Mintegy 20 ezer zsidót hoztak ide, a tábor túlzsúfolttá vált, nőtt az éhezés. 1945. április 11-én, amikor az SS evakuálni akarta a tábort, a már jó ideje szervezkedő tábori ellenállás átvette a láger feletti uralmat. Hamarosan megérkeztek a felszabadító amerikai csapatok.


Magyar zsidók nagyobb tömegben (mintegy 10-11 ezer fogoly) Birkenauból érkeztek. (A deportáltak között volt 2002 irodalmi Nobel-díjasa, az akkor 15 éves Kertész Imre is.) Nagy részüket sátrakban helyezték el és dolgoztatták. 1944 második felében további 11 ezer auschwitzi foglyot hoztak a táborba, köztük ismét sok magyar zsidót.  1944 karácsonyán újabb transzport jött, ezúttal 1913 magyar zsidóval, akiket a budapesti Gestapo deportáltatott Buchenwaldba. Fennállása alatt összesen 250 ezer ember fordult meg Buchenwladban és számos altáborában. Közülük 56 ezren meghaltak. A 15 ezer ide hurcolt magyar zsidóból ezrek pusztultak el.



[1] Ebben a táblázatban csak azokat szerepeltetjük, akik Auschwitzba érkeztek. A teljes sokaság 20 százaléka nem Auschwitzba érkezett, 6 százalékuknál pedig nem tudjuk, hogy először melyik táborba érkezett.