Vuk Draskovics (Vuk Drašković, 1946–)


Vuk Draskovics (Vuk Drašković, 1946–)

Szerb politikus. Jogi karon végzett, majd 1969 és 1980 között újságíróként dolgozott. Tagja volt a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének. 1990-ben megalapítja a nemzeti-demokratikus pártot, a Szerb Megújulási Mozgalmat. Politikai pályafutása ellentmondásokkal teli. Megpróbálta rehabilitálni a második világháborús csetnikeket, egyrészt Jugoszlávia konföderációja mellett állt ki, ám pártja a horvátok ellen harcoló Szerb Gárda alapítója volt. Később az első olyan szerb politikus volt, aki nyíltan bírálta a szerb erők háborús bűneit. Ezért 1993-ban feleségével letartóztatták és összeverték. 1999-ben és 2000-ben Milosevics emberei sikertelen merényletet követtek el ellene. 1999-ben a NATO bombázások idején helyettes miniszterelnöki posztot töltött be 2004 és 2007 között Szerbia és Montenegró külügyminisztere.

Данильченко Харьков