A ravensbrücki női koncentrációs tábor


A Harmadik Birodalom történetének legnagyobb női koncentrációs táborát Berlintől mintegy 100 kilométerre, északra állították fel. A láger a Schwedtsee partján, a ma 6000 lakosú brandenburgi kisváros, Fürstenberg/Havel mellett terült el. Az első női foglyokat a lichtenburgi táborból küldték ide 1939 tavaszán. Kezdetben csak nőket hoztak ide, de 1941 tavaszán egy férfi tábort, a következő évben pedig egy ifjúsági tábort (Jugendschutzlager) is felállítottak. A legtöbb halálesetet az éhség, a betegségek és az SS-felügyelőnők brutalitása okozta. Fritz Suhren táborparancsnok legyengült foglyaitól a táborba telepített üzemekben (Siemens, DAW) napi 12 óra nehéz fizikai munkát követelt. A tábort a szovjet csapatok szabadították fel 1945. április 30-án. 1939 és 1945 között körülbelül 130 ezer nő és gyerek került ide, illetve a több mint 40 ravensbrücki altáborba hosszabb-rövidebb időre. Közülük legalább 28 ezren itt pusztultak. További ezrek innen induló halálmenetekben, vagy más táborokba átszállítva vesztették életüket.

A tábor rövid története

1939-ben 1170 nő érkezett Ravensbrückbe. A hiányos adatok szerint 1940-ben legalább 1400-an, 1942-ben pedig 6264-nél is többen jöttek. További 10 ezer embert hurcoltak ide 1943 folyamán. 1944-ben a Birodalom zsugorodásával párhuzamosan beindult a náci lágerrendszer eróziója: ebben az évben már több mint 70 ezer rab (az első félévben 18260, majd az év végéig további 52320 fő) érkezett Ravensbrückbe, túlnyomó többségük valamelyik, a közeledő front miatt kiürített keleti táborból. Ekkoriban az eredetileg 10 ezer fősre tervezett főtáborban már több mint 40 ezren zsúfolódtak össze. 1945 első hónapjaiban újabb tízezrek, köztük sok ezer férfi rab érte el Ravensbrücköt. 1939 és 1945 között összesen 133 ezer női és 20 ezer férfi foglyot regisztráltak. 13,5-15 százalékukat, azaz mintegy 20-22 ezer főt, zsidóként deportálták. A zsidók közül a legnépesebb csoport, mintegy 9 ezer fő, Magyarországról érkezett. Rajtuk, valamint a néhány ezer roma foglyon kívül, a nácik több mint 40 európai országból hurcoltak ide embereket. Tovább/Részletek

 

Fogolycsoportok

Kezdetben elsősorban német és osztrák nőket hoztak ide. Sokan kommunisták, szociáldemokraták, vagy csak náciellenesek voltak, mások családtagjaik „bűneiért” szenvedtek. A nácik köztörvényes bűnözőket, prostituáltakat, illetve aszociálisnak bélyegzetteket, leszbikusokat is deportáltak. A Jehova Tanúi közül mintegy 750-800 nőt hurcoltak ide.

1939 végén jelentek meg az első lengyel női fogolycsoportok. A háború végéig a különböző náci rendőri szervek összesen 40 ezer lengyel állampolgárt küldtek Ravensbrückbe. Közülük 12 ezren az 1944-ben levert varsói felkelés során estek fogságba. 1944 végéig legalább 18 ezer nőt hoztak a Szovjetunióból, 8 ezret Franciaországból, kétezret a jugoszláv területekről, ezret-ezret Hollandiából és Belgiumból. Voltak köztük aktív ellenállók, politikai okokból letartóztatott baloldaliak, míg másokat egyszerűen kényszermunkásként dolgozni hurcoltak ide. Amikor 1942-ben a cseh ellenállók Prágában megölték Reinhard Heydrich SS-Obergruppenführert, a nácik által megtorlásként elpusztított Lidice női lakóit (kislányokat és asszonyokat vegyesen) hozták a táborba.

Ravensbrück ugyanakkor a roma holokausztnak is fontos helyszíne volt. Több ezer cigányt deportáltak ide. Az első 440 roma nőt munkakerülőként (arbeitscheue Zigeuner) hozták 1939 júniusában Ausztriából és Németországból. Őket 1943 végén újabb nagy csoport gyerek és asszony követte. 1944. április 15. és augusztus 2. között az auschwitz-birkenaui cigánytáborból 1107-en érkeztek három transzportban. 1944 végén több roma transzport futott be magyar és szlovák cigányokkal.

 

Magyar állampolgárok a Ravensbrück-komplexumban.

Nem tudjuk, hogy 1944-1945 során a német és magyar nácik pontosan hány magyar állampolgárt deportáltak Ravensbrückbe és altáboraiba. A hiányos adatok alapján úgy tűnik, hogy körülbelül 9-10 ezren lehettek. Néhány tucatnyi politikai foglyon, valamint több száz román kívül valamennyien zsidó származásuk miatt kerültek ide. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Ravensbrück-komplexumba deportált összesen 20-22 ezer zsidó közül a legtöbben (40-45%) éppen Magyarországról érkeztek.

 

Magyar sorsok

Az 1915-ös születésű, budapesti Kahan Adler Blanka Auschwitz-Birkenauból került Ravensbrückbe. Blanka eredetileg bábművész volt és még a táborban is tartott egy előadást. Később a malchówi altáborba került.

A 11 éves munkácsi kislány, Gertler Rosner Judit szerelvénye 1945. január 7-én érte el a tábort. Édesanyját még útközben lelőtték. Míg a felnőttek dolgoztak, a gyerekek a barakkban maradtak. Reggeliről, ételekről fantáziáltak. Nem volt világítás, pokróc helyett kabátjukkal takaróztak. Cipőjüket fejük alá tették, hogy el ne lopják. Judit tífuszos lett, nagynénje segítségével élte túl.

Weisz Grün Eszter édesanyját és testvérét Birkenauban megölték. Ő 1944 decemberében érkezett Ravensbrückbe társaival. Egy fogolyfunkcionárius üdvözlésképpen, órákon keresztül ütötte-verte, pofozta a zokogó zsidó nőket. Ezt követően Eszterre borzalmas feladatot bíztak: a barakkokból neki kellett összeszednie a hullákat, majd puszta kézzel az erdőben megásott tömegsírig vonszolta őket. A vallásos lányt ez a munka nagyon megviselte, de nem veszítette el a hitét, és továbbra is minden nap imádkozott. A túlélést annak köszönhette, hogy Lipcsétől délre, az alig ismert Meuselwitz altáborba került.

Weiss Olga és testvére Budapesten bujkált. Biztonságos rejtekhelyüket azonban átengedték a fővárosba szökött munkaszolgálatos fivérüknek. Másnap elfogták őket és felemelt kézzel végighajtották őket az utcán: „…sokan voltak, nagyon sokan, Budapest jó polgárai, a kedves magyarok, akik szeretik Kodályt és Bartókot és most leköptek bennünket, és ó igen, tapsoltak, ez okozott nekik örömet” – emlékezett Olga. Egy halálmenettel a határig meneteltek, onnan vonattal vitték őket Ravensbrückbe. Mindenfelé csíkos ruhás, sétáló csontvázakat láttak: „Sosem fogom elfelejteni. És azt mondtam magamnak: nem, én nem fogok így kinézni.” Olga először ruhát pakolt, aztán szenet lapátolt. Folyamatosan éhezett. A nők felfáztak és hasmenés kínozta őket, éjszaka mégis tilos volt a wc használata. Egy alkalommal Olga nem bírta tovább: „Kicsúsztam az ablakon, ott helyben lekuporodtam, odakint a bombák hullottak Berlinre és ez volt a világon a leggyönyörűbb hang. Zene volt füleimnek.” Télen, amikor már nagyon fázott, a cigány raboktól kenyérért szvettert akart venni. Átverték: kenyerét elvették és elszaladtak. Volt, aki arról fantáziált, hogy Roosevelt amerikai elnök minden fogolyért fizet majd egy dollárt a németeknek. Előfordult, hogy Olga is hallucinált, máskor napokra elvesztette a józaneszét és a latrinánál bujkált. 1944 végére már annyira éheztek, hogy az élők a halottakat irigyelték. A karácsony különösen emlékezetes volt: senki sem dolgozott, csak a zsidóknak kellett kivonulniuk, hogy meztelenül sorba álljanak, mert ők voltak az istengyilkosok. Olgát 1945-ben a dachaui altáborba, Alllachba szállították. Áprilisban, amikor az SS-őrök elkezdték a foglyok lemészárlását, ő is meg golyót kapott, de túlélte.

A 20 éves Rosenfeld Lídia Gyergyószentmiklóson született. Apja orvos, anyja fogorvos volt. A család 1944. június 10-én érkezett Birkenauba egy transzporttal. Lídia édesanyját azonnal elgázosították. Ő nővérével együtt 1945. január 18-ig az Union gyárban dolgozott. Ezután az evakuáció során Ravensbrückbe kerültek, ahová január végén és február elején 2000, majd újabb 3000 nőt küldtek Auschwitzból. A szállítás során végletekig kiéhezett rabok között érkezéskor tömegverekedés tört ki az élelem miatt. Akinek nem volt csajkája, semmit sem kapott. A regisztráció során 99626 és 99627-es számot kapták. A lágerben uralkodó higiéniai viszonyokra jellemző, hogy két hétig kellett várniuk arra, hogy megfürödhessenek. Tél közepén, természetesen hideg vízben. Egy SS-felügyelőnő hamarosan észrevette, hogy Lídia húgának kezén egy rohadó seb éktelenkedik. A kórházba küldte, ahol altatás nélkül, de érzéstelenítve megoperálták. Az uckermarki halálzónába kerültek. Az SS itt gyűjtötte össze a munkaképtelen, halálra szánt foglyokat. Lídiáék matracot tömtek. Körülöttük mindenfelé hullák, vagy végletesen legyengül budapesti nők hevertek. Azért maradtak életben, mert hozzácsapódnak egy, a neustadt-glevei altáborba tartó kimenő transzporthoz.

A többség azonban nem volt ilyen szerencsés. Az Uckermarkba küldöttek meggyilkolását az SS egy bürokratikus trükkel próbálta leplezni. A gyenge, beteg, munkaképtelen foglyokat hivatalosan egy nem létező táborba, a mittwerdai kímélő táborba (Schonungslager Mittwerda) küldték. Valójában Auschwitz-Birkenauból küldött, kipróbált gyilkosok vártak rájuk Otto Moll SS-főtörzsőrmester vezetésével. Százakat agyonlőttek, több ezer nőt pedig elgázosítottak. Az Uckermarkba áthelyezett mintegy 8000 emberből körülbelül 1500-an maradtak életben. A német történész, Bernhard Strebel kutatásai szerint a legtöbb gázkamrába küldött nő magyar zsidó volt. Őket a lengyelek, majd az oroszok követték. Egy 1945. április 6-i dátummal fennmaradt lista szerint a 480 Mittwerdába (azaz a gázkamrába) áthelyezett rab között legalább 91 magyar zsidó nő volt.

 

Az SS-parancsnokság

Ravensbrücköt 1942 augusztusáig Max Koegel SS-Obersturmbannführer (SS-alezredes) irányította. Az 1895-ös születésű Koegel háromszor sebesült az első világháborúban. Ezt követően vámosként állami alkalmazott volt, majd a magánszférában helyezkedett el. 1932-ben lépett be a náci pártba és az SS-be. 1933 tavaszától már a dachaui, később a sachsenhauseni, majd a lichtenburgi koncentrációs táborban szolgált. Dachaui parancsnoka, Theodor Eicke szerint a különösen megbízható SS-tisztek közé tartozott. 1942 augusztusától néhány hónapig Koegel Lengyelországban szolgált, a Lublin melletti Majdanek parancsnokaként. 1943-tól a mai német-cseh határ közelében lévő flossenbürgi koncentrációs tábort irányította az összeomlásig. A háború után letartóztatták, 1946-ban, más források szerint 1947-ben kötél általi halált halt.

Utóda, az 1908-as születésű SS-őrnagy, Fritz Suhren már 20 évesen a náci párt és az SA, 1931-től pedig az SS tagja. 1937-ig különböző SS-egységeknél szolgál, 1938-ban elvégzi a dachaui SS-tiszti iskolát. 1941-től a sachsenhauseni koncentrációs táborban Schutzhaftlagerführer (szó szerint: a védőőrizetes tábor parancsnoka). Így lényegében a táborparancsnok közvetlen beosztottjaként, egyfajta ügyvezető igazgatóként működtette a lágert. Suhren 1942 őszétől a háború végéig volt Ravensbrück parancsnoka. A háború után elítélték és 1950-ben felakasztották.

1945 januárjától mellette szolgált Johann Schwarzhuber SS-Obersturmführer (főhadnagy). Schwarzhuber 1933-tól szolgált különböző posztokon a koncentrációs táborokban. Dachauban kezdte, majd a sachsenhauseni téglagyár rettegett munkacsapatánál lett munkavezető. 1941-ben Auschwitzba helyezték. 1943 őszétől egy éven keresztül a birkenaui férfi védőőrizetes tábor parancsnoka (Schutzhaftlagerführer des Männerlagers im KZ Auschwitz-Birkenau). A megsemmisítő akciók során szerzett tapasztalatait 1944 végén két hónapig a Dachauhoz tartozó Kaufering-táborkomplexum élén, majd 1945. január 12-től az összeomlásig Ravensbrückben kamatoztatta, mint Schutzhaftlagerführer.

 

Az SS-őrség

A Ravensbrückben és altáboraiban szolgáló SS-személyzet pontos összlétszáma nem ismert. A rendelkezésre álló adatok szerint 1939-ben 5 SS-tiszt vezetésével 36 férfi altiszt és 65-100 női őr dolgozott a lágerben. 1942-ben 11 SS-tiszt már 50 altiszt mellett 130 felügyelőnőt (Aufseherin) és blokkparancsnoknőt (Blockführerin) irányított, akiknek közvetlen feljebbvalói női főfelügyelőnők (Oberaufseherin) voltak.

Ezzel párhuzamosan ahogy az altáborok és foglyok száma növekedett, komoly hiány támadt a megfelelő őrszemélyzetben. A helyzet orvoslása érdekében az SS toborzókampányt indított a gyárakban dolgozó német munkásnők között. Szó sem volt már speciális kiválasztásról, elitizmusról. Teljesen átlagos német nők és lányok jelentkeztek. Sokukat a magasabb fizetés, a biztos élelmiszerellátás és az egyéb szociális juttatások vonzották. A jelentkezők rövid, néhány hetes kiképzést kaptak. Az ideológiai ismeretek mellett megtanulták a korbács használatát és a kutyás járőrözést. Itt kaptak kiképzést olyan, később Auschwitz-Birkenauban, vagy éppen Bergen-Belsenben hírhedtté vált háborús bűnösök, mint a britek által 22 évesen felakasztott Irma Grese, illetve a 36 évesen Lengyelországban kivégzett Maria Mandel.

Amint Ravensbrück számtalan altáborral rendelkező komplexummá fejlődött, az őrök száma is ugrásszerűen nőtt. Suhren parancsnok szerint 1942 és 1945 között már 4500 SS fordult meg az irányítása alatt. Közülük 950 férfi a Waffen-SS-hez tartozott, a női felügyelők száma pedig elérte a 3500-at. Az SS adatai szerint 1945 januárjában 1008 férfi és 546 női őr teljesített szolgálatot Ravensbrückben és altáboraiban.

 

Kényszermunka, életkörülmények, bánásmód

1942-től a foglyok egyre nagyobb tömegben dolgoztak a Siemens mintegy 20 üzemében, amelyeket a tábor szomszédságában állítottak fel. A legtöbben hagyományosan női munkákat végeztek: szőttek, fontak, varrtak. 1944-re az SS több mint 40 altábort állított fel Németország szerte, amelyekben a foglyok a legkülönbözőbb kényszermunkát végezték a német hadiipar számára. Voltak, akik a „csodafegyver”, a V2-es rakéta alkatrészeit gyártották, mások műszereket, vagy éppen egyenruhákat gyártottak a hadseregnek. A munkacsapatokat napközben SS-felügyelőnők őrizték. A bánásmód gyakran brutális volt.

A barakkokban túlzsúfoltság uralkodott, a rabok csíkos pizsamaszerű ruházata alig védett az időjárás viszontagságai ellen. A mosakodáshoz kevés volt a víz. A higiéniai viszonyokra jellemező, hogy Ravensbrückben a foglyok nem használtak wc-papírt. A papír egyrészt általában is hiánycikk volt, másrészt birtoklását meg is tiltották, mivel alkalmas volt a nem ellenőrzött kommunikációra. A kevés és rossz minőségű élelem miatt a foglyok éheztek. A nők menstruációja állítólag az ételbe adagolt brómtól szűnt meg. Tekintettel a rettenetes higiéniai viszonyokra ennek sok fogoly örült, míg mások nőiségük csorbulásaként nehezen dolgozták fel ezt a traumát. Mivel a fogolyfunkcionáriusok több és jobb élelmet kaptak, az ő menstruációjuk és libidójuk nem szünetelt. A terhesség a lágerben életveszélyesnek számított. Amikor a háború vége felé az egyik magyar zsidó nő halott gyereket szült a priccsén, fogolytársai olló hiányában eltépték valahogy a köldökzsinórt és eldobták a gyerek hulláját.

A női rabok szexuális zaklatásnak is ki voltak téve. Akárcsak más koncentrációs táborokban (pl. Auschwitz) az SS 1941-től kezdve Ravensbrückben is bordélyt állított fel. A létesítményt kezdetben csak az őrök használhatták, később jutalomként a prominens férfi foglyok is meglátogathatták. A nőket fenyegetéssel kényszerítették a munkára, másoknak szabadulást ígértek. Az ígéreteket nem teljesítették. Sok kényszerprostituált nemi betegségeket kapott, mások teherbe estek. Volt, akit kényszerabortuszra és sterilizációra küldtek. Általános gyakorlat volt, hogy a női foglyok a túlélés érdekében folytattak viszonyt a férfi őrökkel. Egy Ravensbrückből az egyik altáborba áthelyezett magyar zsidó nő szemérmesen így foglalta össze tapasztalatait: „Volt velünk néhány jóképű SS-férfi, akiknek a nők igyekeztek tetszeni, nem mindig eredménytelenül”. (3543) Számos nőt ugyanakkor egyszerűen megerőszakoltak: volt, akit a hatalmaskodó fogolyfunkcionáriusok, másokat az SS-őrök, sokakat pedig a felszabadító orosz katonák.

 

Eutanázia

A nácik 1939-től ún. „életre méltatlanok”, azaz szellemi és fizikai fogyatékosok, beteg gyerekek tízezreit ölték meg az eutanáziaprogram keretében. Bár egyházi tiltakozások nyomán, Hitler parancsára 1941 nyarán hivatalosan leállították az akciót, az SS 14f13 kódnév alatt titokban folytatta a gyilkolást a koncentrációs táborokban. 1941-1942 fordulóján Ravensbrückbe is orvosok érkeztek. Ezúttal a fogyatékosok, sérültek, munkaképtelenek, a tuberkolózisban vagy asztmában szenvedők, valamint az állítólagos gyengeelméjűek mellett elsősorban a zsidókat keresték. Sokukat mondva csinált okokkal küldték a halálba. A vizsgálathoz valamennyiüknek meztelenre kellett vetkőznie.

Az osztrák szociáldemokrata zsidó nő, Käthe Pick Leiter az Anschluss után Csehországba szökött. Azért adta fel magát mégis a náciknak, mert a Gestapo megfenyegette: helyette az anyját viszik el. Gyermekét házvezetőnője csempészte Svájcba, az apához. Eközben Käthe Ravensbrückben szabotázsra, ellenállásra buzdított. Most az eutanáziabizottság orvosa udvariasan érdeklődött diplomája iránt. Azt hazudta neki, hogy át fogják helyezni és az új táborban bizonyára hasznát veszi majd képzettségének. Käthe azonban tudta, hogy a halálba viszik. A brazil kommunisták vezérének felesége, a német származású zsidó nő, Olga Benário Prestes, szintén nem hitt a náci doktoroknak. Őt a brazil rendőrség a riói börtönből terhesen toloncolt vissza Németországba. A Gestapo Prinz Albrechtstrassén lévő központjában kínozták, de nem beszélt. Lányát az anyósa megmentette. Az első transzporttal vitték Ravensbrückbe, ahol elkezdte szervezni az ellenállást és illegális oktatást. Miután az eutanáziabizottság elé került, készült a halálra és búcsúlevelet írt gyermekének.

Käthe Pick Leitert, Olga Benário Prestest, valamint az orvosok által kiválasztottakat 1942 februárjától több transzportban a bernburgi elmegyógyintézetbe szállították át, ahol elgázosították őket. A legtöbbjüket az akkor 38 éves Dr. Friedrich Mennecke küldte a halálba. Az áldozatok számát 1500-1600 főre becsülik. A ruhák közé rejtett feljegyzések révén többen a halálból is megüzenték, hova vitték őket.

 

Orvosi kísérletek

1942-től Ravensbrückben a lengyel politikai foglyokon végzett álorvosi kísérleteket Németország vezető ortopédus szakembere, Dr. Karl Gebhardt irányította. Számtalan címe és állása mellett ő volt Heinrich Himmler SS-Reichsführer személyes orvosa, Hitler pedig őt nevezte ki a Német Vöröskereszt igazgatójává. Gebhardt a nők lábán és kezén szándékosan ejtett sebeket baktériumokkal, fa-vagy éppen üvegdarabokkal fertőzte meg. Ezt követően tesztelés alatt lévő új gyógyszerekkel kezelte őket. Máskor kimetszett izmokon, csontokon és idegeken próbált ki transzplantációs eljárásokat. Itt kezdte meg sterilizációs kísérleteit a hírhedt Dr. Carl Clauberg is, aki később Auschwitzba tette át székhelyét. Később a front elől ismét visszatért Ravensbrückbe. 1945 januárjának első hetében Dr. Clauberg négy nap alatt 120-240, többségében magyar cigány nőt és kislányt sterilizált. Sokukat arra kényszerítették, hogy írásbeli beleegyező nyilatkozatot írjanak alá. Volt, akiknek azt mondták, hogy az együttműködés jutalmaként szabadon engedik őket. Az utolsó mintegy 10 fő kivételével a műtéteket altatás nélkül végezték. A ravensbrücki kísérletek során sok nő és kiskorú lány meghalt, vagy maradandó sérülést, gyógyíthatatlan egészségkárosodást szenvedett.

 

Felkészülés a tömeggyilkosságra

Bár a legtöbb fogoly az éhezés és a betegségek miatt halt meg, a nácik Ravensbrückben emberek ezreit ölték meg. A betegeket, munkaképteleneket, a valamilyen okból nem kívánatos rabokat kezdetben a bernburgi, később az auschwitz-birkenaui gázkamrákba küldték. Ugyanakkor több száz lengyel politikai foglyot a táborban lőttek agyon, másokat pedig szívbe adott injekciókkal öltek meg. 1944-ben itt végezték ki az angol különleges egység a SOE (Special Operations Executive) négy elfogott tagját is. Köztük volt a Franciaországban elfogott, magyar származású Violette Szabó is.

A nácik a Birodalom területén még a koncentrációs táborokban sem tűrték meg a zsidókat. 1942. szeptember 29-én Himmler parancsára az utolsó zsidó női foglyokat Auschwitzba szállították. Így a Birodalom területén lévő többi koncentrációs táborhoz hasonlóan, lényegében Ravensbrück is zsidómentes (Judenrein) lett. Ez a helyzet 1944-től drámaian megváltozott: az orosz előrenyomulás miatt kiürített keleti lágerekből 70 ezer fogoly érkezett. Több mint háromszor annyian, mint a megelőző négy évben. A zsidók is újra, addig sosem látott tömegben tűntek fel. Ez az áradat alaposan átformálta Ravensbrücköt: a koncentrációs tábor egyszerre vált kiterjedt ipari komplexummá, miközben egyre inkább hasonlított egy megsemmisítő táborra. Suhren táborparancsnokot Himmler 1944 októberében utasította, hogy készüljön fel a havi 2000 fős halálozásra. A mortalitás valóban exponenciálisan növekedett: a különböző adatok szerint 1944 novemberében 272, decemberben már több mint 700, 1945 januárjában mintegy 1200, februárban és márciusban pedig már 1500-1500 ember halt meg „természetes” okból (betegség, éhség).

Több jel is arra utal, hogy az utolsó hónapokban az SS szisztematikusan készült a tömeggyilkosságra. 1944 végétől egymás után érkeztek Auschwitzból a tömegkivégzésekben, megsemmisítésben jártas SS-ek. Egy osztag élén megjött a birkenaui krematóriumok 1944-es parancsnoka, Otto Moll is. Az év végén feltűnt Rudolf Höss, volt auschwitzi parancsnok is. Höss ekkoriban az SS-WVHA-ban működő koncentrációs táborok felügyelőségének volt a vezetőhelyettese. Januártól a schutzhaftlagerführeri teendőket  Johann Schwarzhuber SS-főhadnagy, a birkenaui férfitábor volt vezetője vette át. Schwarzhuber szerint 1945 februárjában a Reichsführer-SS már azt parancsolta, hogy valamennyi menetképtelen és beteg nőt öljék meg. A kórházban állandósultak a szelekciók. Amikor az egyik SS-orvos, Dr. Lucas kijelentette, hogy amíg ő itt van, Ravensbrückben nem vezetnek be auschwitzi módszereket, áthelyezték. A munkaképteleneket kiszűrő SS-orvosokat Schwarzhuber a helyszínen ellenőrizte.

 

Evakuáció, felszabadulás

Ravensbrückben és altáboraiban 1945. január 15-én 46070 női 7848 férfi tartottak fogva. A láger ekkoriban már egyszerre fogadott és indított transzportokat. A következő hetekben az evakuált Auschwitzból 7000 nő, a KL Mittelbau-Dorából és a KL Neuengamme egyik altáborából (Ausßenlager Watenstedt) 6000 férfi érkezett. A beérkező tömeget hely hiányában az altáborokba küldték, vagy a tél közepén sátrakban helyezték el. Ezzel párhuzamosan 10 ezer nőt és 4200 férfit más koncentrációs táborokba (Bergen-Belsen, Buchenwald, Dachau, Flossenbürg, Mauthausen, Sachsenhausen) küldtek. 1945 tavaszán Himmler engedélyével a Nemzetközi, valamint a Svéd és a Dán Vöröskereszt mintegy 7500 „árja” foglyot szállított el a táborból a semleges államokba (Svájc, Svédország), illetve a felszabadult Franciaországban. Mintegy 2200 lengyelt elengedtek. Az utolsó 20 ezer foglyot Himmler utasítására Suhren táborparancsnok indította útnak. A menetoszlopok hamarosan halálmenetté váltak. A szovjet csapatok végül 1945. április 30-án érték el a kiürített tábort. A felszabadítók 2000 beteg, legyengült rabot találtak a lágerben. Sokan a következő napokban haltak meg.

 

A KL Ravensbrück altáborai

1942 márciusában az SS gazdasági és Igazgatási Főhivatala (Wirtschaftsverwaltung der SS – WVHA) a fokozódó munkaerőhiányra válaszul úgy döntött, hogy a koncentrációs táborok foglyait tömegesen alkalmazzák a haditermelésben. Mivel az SS biztonsági okokból ragaszkodott, hogy a foglyok a szögesdrót mögött maradjanak, kezdetben az üzemek egy részét telepítették valamelyik táborba. 1942 szeptemberében végül Albert Speer fegyverkezési miniszter nyomására engedélyezték, hogy a häftlingek munkaerejét hadiüzemekként funkcionáló új altáborokban zsákmányolják ki.  Az első, kis létszámú női altáborokat (Außenlager) ezzel a szándékkal állították fel 1942 őszén Bornban és Comthureyben. Az esztendő végén már jelentős ravensbrücki alláger nyílt a birodalmi fővárostól északra Grünebergben, illetve a távoli Szudéta-vidéken lévő Neurohlauban is. Az elsőben lőszert, a másikban porcelánt gyártottak. 1944-ben több mint 70 ezer fogoly érkezett Ravensbrückbe. A megsokszorozódó hadiipari megrendelések nyomán a trend megfordult: ekkortól inkább a gyárakba hoztak létre altáborokat, vagy állandó jelleggel munkacsapatokat telepítettek az üzemekbe (Außenkommando). A háború utolsó évében a hadiüzemek és altáborok száma robbanásszerűen emelkedett.

 

Rabszolgamunka az altáborokban

A foglyok az altáborokban az SS-nek, a Wehrmachtnak, vagy magáncégeknek dolgoztak. Utóbbiak között megtaláljuk a Siemenst, az Ernst Heinkel AG-t, valamint a Hugo Schneider Aktiengesellschaft Metalwarenfabrikot, ismertebb nevén a HASAG vállalatot. A kényszermunka minden német szereplő számára jelentős bevétellel járt: a rabok nem csupán a fogva tartás költségeit termelték meg az SS-nek, de az értük fizetett napi 4-6 márka révén fogva tartóikat jelentős profithoz juthatták. A cégek a frontra behívott német munkások helyére új munkaerőt szerezve folytathatták a termelést. Ráadásul a foglyokért kevesebbet fizettek, nem terhelték őket egyéb szociális kiadások. A női munkaerő alkalmazása üzleti és termelési szempontból is előnyös volt. A női foglyokat az SS-től alacsonyabb áron lehetett bérbe venni. A tapasztalatok szerint ugyanakkor a női munkások gyorsabban tanultak bele a számukra ismeretlen munkafolyamatokba, fejlettebb volt az adaptációs képességük. A jelek szerint jobban tűrték a stresszt és a monotóniát, ezért körükben alacsonyabb volt a halálozás, mint a férfiaknál. Az állam ellenségeiként, bűnözőkként, alsóbbrendű zsidóként definiált kényszermunkások dolgoztatásánál természetesen nem kellett törődni a z érvényes munkavédelmi előírásokkal sem. Fütyültek a biztonságukra, az egészségükre. Védőruha nélkül érintkeztek súlyosan egészségtelen vegyi anyagokkal, sok volt a robbanás, az üzemi baleset. Ha munkaképtelenné váltak, teherbe estek, megsérültek, megbetegedtek, nem fizettek többé értük és egyszerűen visszaküldték őket Ravensbrückbe. Onnan gyakran szállították őket a birkenaui gázkamrákba, 1945-ben sokan a ravensbrücki főtábortól másfél kilométerre lévő uckermarki halálzónába kerültek.

 

A fordulat éve: 1944

A náci koncentrációs táborokat kezdetben szigorú nemi elkülönítés jellemezte. Ez az idő előrehaladtával enyhült, majd 1944 nyarára a keleti lágerek kiürítésével lényegében meg is szűnt. Nem véletlen, hogy a teljes női altáborrendszert éppen ekkor reorganizálták. Eddig bármerre is feküdtek a Birodalomban az egyes női altáborok – a Gross-Rosen fennhatósága alá tartozó sziléziai lágerek kivételével - nemi alapon valamennyi Ravensbrück adminisztratív irányítása alá tartozott. Ez jelentősen megnehezítette a kommunikációt és próbára tette a logisztikát. A nemi szegregáció alapelve furcsa módon még a tábori bordélyokra is vonatkozott: a mauthauseni lágerbordély nem Ziereis ottani parancsnok, hanem Ravensbrück alárendeltségébe tartozott.  Az SS-WVHA koncentrációs táborokat irányító D hivatalcsoportjának (Amtsgruppe D) parancsára 1944 szeptemberétől a női lágereket területi alapon átszervezték. Ravensbrück minden második női altábora, bennük az összes női fogoly mintegy negyedével más, közelebb fekvő főtáborok fennhatósága alá került. Ezzel az adminisztratív aktussal egy csapásra 12500 ravensbrücki fogoly került más főtábor fennhatósága alá: a Berlintől délre eső kelet-németországiakat Buchenwald, a főváros közvetlen közelében lévőket Sachsenhausen, a Szudéta-vidéken és a környékén működőket Flossenbürg, az ausztriaiakat Mauthausen vette át. Az átadott altáborokba Ravensbrück továbbra is küldött női foglyokat. Az átszervezést követően viszont a Neuengamméban, Auschwitzban, Stutthofban és máshol szolgáló SS-felügyelőnők zsoldját továbbra is Ravensbrückből utalták és a kiképzési feladatok is itt maradtak. Mindenesetre az 1944-es év végére a koncentrációs táborrendszer 334 női allágere közül már csupán 20-nak volt köze Ravensbrückhöz.

 

Az altáborrendszer

Akárcsak Dachau, Auschwitz, Buchenwald és a többi nagyobb koncentrációs tábor, a háború végére Ravensbrück is egy sok külső munkacsapatból, hadiüzemből álló komplexum központjává, főtáborává vált. Legnagyobb kiterjedése 1944 nyarára esett: ekkor 200 különböző, a főtáboron kívüli munkahelyen, üzemben, telepen robotoltak az itteni rabok. A hivatalos altáborok pontos számának meghatározása a dokumentáció hiánya miatt nehézkes. Ráadásul az 1944 őszi reorganizáció (amikor sok korábban ide tartozó altábor más láger fennhatósága alá került) is bonyolítja a helyzetet.

A témát kutató Bernhard Strebel adatai szerint az SS legalább 42 olyan altábort hozott létre, amely igazgatásilag Ravensbrück alárendeltségébe tartozott. Egyharmadukban (14 db) a nácik kevesebb, mint 250 foglyot őriztek vagy dolgoztattak. Ilyen volt Ansbach, Comthurey/Brückenthin, Born, Damshöhe, Drögen, Feldberg, Hagenow, Hartzwalde, Helmbrechts, Mildenberg, Mittersill, St Lambrecht, Prenzlau és Wiesbaden. További 18 helyszínen a foglyok összlétszáma 250 és 1000 fő között váltakozott. Ilyen, közepes méretű altáborként működött Altenburg, Belzig, Berlin-Schönefeld, Eberswalde, Finow, Genthin, Graslitz, Holleischen, Kallies, Karlshagen II, Königsberg/Neumark, Klützow/Stargard, Neurohlau, Oranienburg/Auer, Schlieben, Schwarzenpfost, Velten, Wolfen, Zwodau. Az SS létrehozott még 10 nagyobb altábort is. Ezekben egyenként több mint 1000 rabot zsúfoltak össze: Barth, Grüneberg, Karlshagen I, Leipzig-Schönefeld, Magdeburg, Malchow, Neubrandenburg, Neustadt-Gleve, Rechlin/Retzow és végül Altenburg. Mivel egyes altáborok túl messze voltak a ravensbrücki központtól, egy az igazgatást és a logisztikát racionalizáló átszervezési program keretében 1944 szeptemberében közülük 17 a foglyokkal együtt más koncentrációs táborok irányítása alá került. Buchenwald, Flossenbürg és Sachsenhausen 5-5, Mauthausen 2 altábort kapott meg, összesen mintegy 12500 fogollyal.

 

Az evakuáció és hatásai

Az orosz front előrenyomulása miatt a nácik újabb és újabb táborokat voltak kénytelenek kiüríteni. Közülük csak 1944 augusztus-szeptemberében 27600 foglyot küldtek Ravensbrückbe. Többet, mint 1939 és 1943 között összesen. 1945. január 15-én az SS adatai szerint a Ravensbrück-komplexumban 46070 női és 7848 férfi foglyot őriztek. A nők legalább egyharmada, azaz 15-16 ezer fő, valamint a férfiak kétharmada, azaz további mintegy 5-6 ezer ember ekkor már az altáborokban robotolt. Így az 54 ezer ravensbrücki rab 37-40 százalékát ekkor már az Ausßenlagerekben dolgoztatta az SS.

1945 januárjában és februárban Auschwitzból kb. 7000 nő jött. Csakhogy Ravensbrück ekkorra megtelt és a hosszabb távú elhelyezésük lényegében lehetetlenné vált. Részben sátrakban helyezték el őket, a legyengülteket pedig az ifjúsági internálótáborból kvázi haláltáborrá alakított közeli Uckermarkba szállították. Ezzel párhuzamosan a táborvezetés úgy döntött, hogy az új jövevények egy részét különböző altáborokba (Ausßenlager Neustadt-Glewe, Malchow, Rechlin) küldi. Ilyen nagyságrendű új fogoly befogadására azonban ezek a kis lágerek még megnövekedett felvételi kapacitással sem voltak alkalmasak. A túlzsúfoltság komoly funkcionális zavarokhoz, valamint a mortalitási ráta ugrásszerű növekedéséhez vezetett. A nácik Ausßenlager Malchow befogadási kapacitását eredetileg 1200 főre tervezték. Április 10-én azonban már 4200 rab zsúfolódott itt össze. További 1000 főt így is a buchenwaldi Leipzig (Hasag) altáborba küldtek. Hasonló volt a helyzet Rechlinben (Retzow) és Neustadt-Glewében is. Az utóbbi altábor eredetileg 900 fős volt. Áprilisban viszont már 4200 embert tartottak itt fogva. Kezdetben nem volt halálozás. Február közepétől május 2-ig viszont 102 haláleset történt és további 133-an a felszabadulás utáni napokban-hetekben haltak meg. Az evakuáció túlzsúfoltsághoz, járványokhoz, az élelmezés romlásához és higiéniai katasztrófához vezettek. A halálozás Neustadt Gleve mellett a barthi és a Karlshagen I. számú altáborban volt a legmagasabb. Máshol a helyszínen ugyan kevesen haltak meg, de a komplexum altáboraiban tömegesen munkaképtelenné vált rabokat a főtáborba, onnan pedig Uckermarkba küldték kivégzésre.

лобановский александр игоревич харьков