II. A nácik öröksége


3. Náci filmek a holokausztról

A holokauszt időszakából néhány mozgókép is fennmaradt a népirtásról. Közülük több, a Szovjetunió elleni 1941-es invázió első hónapjaiban készült. A lettországi Liepajában lefilmezték egy zsidó csoport tömegsírba lövését.      A német propaganda előszeretettel örökítette meg, amint a helyi ukrán, lengyel, vagy baltikumi lakosság „zsidó elnyomóira” támadt. Ezeket a pogromokat helyenként az SS szervezte és bátorította, máskor a német hadsereg ellenőrzése mellett zajlottak. 1941 nyarán Lembergben (Lvov/Lviv) azt vették filmre, ahogy zsidókkal ásatják ki és temettetik el újra a szovjet titkosszolgálat, az NKVD börtönében kivégzettek hulláit.     Azt is megörökítették, amint az ukrán lakosság a németek felügyelete mellett antiszemita pogromot rendez a városban.      A film egyes részeit még a német filmhíradóban is bemutatták a nagyközönségnek.     Hasonló film készült a lengyelországi Zloczówban (ma Zolochiv, Ukrajna) is. Innen származott Jimmy Carter amerikai elnök (1977-1981) nemzetbiztonsági tanácsadója, Zbiegnew Brzezinski apja, valamint az 1981-es kémiai Nobel-díjas, Roald Hofmann. A nácik megörökítették, amint az NKVD mészárlásáért a helyiek itt is a zsidókon álltak bosszút.       A Rigában, 1941 nyarán készült német filmhíradó nemcsak az NKVD áldozatait, a zsidókat verő letteket, az égő zsinagógát, de a német felügyelet alatt óriási gödröket, leendő tömegsírokat ásó zsidókat is bemutatta. Látjuk, amint a németek terrorizálják a riadt zsidókat, akik a nehéz fizikai munkától kiizzadva leveszik ruháikat.      A forgatás befejezését követően valószínűleg lelőtték őket. Az illetékes Einsatzgruppe A egyik jelentése beszámol erről a pogromról „amelynek során az összes zsinagóga elpusztult és mintegy 400 zsidót megöltek”. Ebből kiderül, hogy azért bíztatták a lett segédrendőrséget a mészárlásra, hogy fotókkal és filmfelvételekkel igazolják: a helyi lakosság kezdeményezte „a zsidók és kommunisták első spontán kivégzéseit”. 1944 nyarán a nácik propagandafilmet készítettek a csehországi Theresienstadtban lévő gettóról. Mivel küszöbön állt a Vöröskereszt látogatása, be akarták mutatni, hogy a deportált zsidók milyen jó körülmények között élnek. Hónapokig tartó ún. „városcsinosítási akció” (Stadtverschönerungsaktion) kezdődött. A tökéletes megtévesztés érdekében kávézókat, éttermeket rendeztek be, színházi előadásokat, focimeccseket engedélyeztek, szobrászműhelyt és játszóteret alakítottak ki.      A filmet, a korábban Marlene Dietrichhel dolgozó zsidó színész-rendező, Kurt Gerron készítette. A felvett anyagot megvágták, zenével és narrátori szöveggel egészítették ki. A bemutató azonban a háború vége miatt elmaradt. A rendezőt és a szereplők nagy részét a forgatás után Auschwitzban elgázosították. A nácik néha a zsidók deportálását is lefilmezték. Ez történt például a hollandiai westerborki táborban, ahonnan főleg Auschwitzba indultak a vonatok. A mozgóképeken több alkalommal feltűnnek az akciót buzgón irányító SS-ek is.     Persze a tettesek jól tudták, hogy a német lakosságnak mi mutatható be és mi nem. Az eutanáziát - amely a háború alatt mintegy 100 ezer német fogyatékos életét követelte – a harmincas években még fesztiválnyertes filmekkel propagálták. A varsói gettóban 1942-ben készített propagandafilm azonban már titkos minősítést kapott és dobozban maradt. A valóság túl borzalmas volt ahhoz, hogy a német közönség láthassa.    »

2. Gyilkosok fényképezőgéppel

Bár a holokauszt és más tömeggyilkosságok megörökítését szigorúan tiltották, a szemtanúk és a gyilkosok a háború alatt több ezer fotót és jó néhány filmet készítettek. Különösen sok kép készült a Szovjetunió területén működő speciális bevetési csoportok (Einsatzgruppen) által végrehajtott kivégzésekről.  Amikor 1941 nyarán Himmler SS-Reichsführer erről tudomást szerzett, azonnal betiltotta a filmezést és a fényképezést. Szeptemberben Rundstedt tábornok nemcsak azt tiltotta meg a Wehrmacht katonáinak, hogy zsidókat öljenek, vagy ukrán pogromokban vegyenek részt, de azt is, hogy lefényképezzék az SS kommandók akcióit. Persze továbbra is sokan fotóztak. A parancs megszegésének azonban akár komoly következményei is lehettek. A szadista SS-hadnagyot, Max Taubnert, a hadbíróság három év börtönre ítélte, mert a zsidók megöléséről fényképeket készített, és azokat a sarki fotósnál hívatta elő. Ezzel pedig veszélyeztette a Birodalom biztonságát. (Az ítélet egyébként kimondta, hogy „a zsidókat ki kell irtani, és egyetlen zsidó sem nagy veszteség”.) Taubner mégsem került börtönbe, ügyét később ejtették. Az SS-ek a koncentrációs táborokban is sok fotót csináltak. Többségük a vezetőket ábrázolja, mások ünnepségeken, magas rangú felettesek látogatásai során készültek, vagy a táborok hétköznapjait, a dolgozó, sorakozó foglyokat örökítették meg. A holokauszt során a tettesek több, azóta már világhírűvé vált fényképgyűjteményt is készítettek. 1943 tavaszán, a varsói gettólázadást leverő SS-tábornok, Jürgen Stroop albumba rendezte az akció során készült 52 fotót. A fényképek bekerültek a „Varsóban többé nem létezik zsidónegyed” (Es gibt keinen jüdischen Wohnbezirk in Warschau mehr) című, 75 oldalas hivatalos jelentésbe.   Varsói gettó, 1943. Stroop SS-tábornok saját albumának egyik képén   1944 májusában, a magyar zsidók érkezésekor néhány napra Auschwitz-Birkenauban is feloldották az általános fényképezési tilalmat. Ekkor készült a később híressé vált Auschwitz Album mintegy 200 fotója. Az SS Azonosítási Szolgálat vezetője, Bernhard Walter és asszisztense, Ernst Hoffmann néhány napig Birkenau egész területén fényképezhette a Kárpátaljáról deportált magyar zsidókat. Néhány fénykép kedvéért még a vagonok tetejére is felmásztak. Munka közben, a rámpán szelektálva örökítették meg Dr. Mengelét és kollégáját, Dr. Thilót.   Auschwitz Album, 1944: magyar zsidók szelekció előtt. Jobbra Mengele cigarettázik   Lefényképezték a gázkamrák felé tartó halálraítélteket, a zsidóktól elrabolt javak feldolgozását. Még a krematóriumok előtt gyanútlanul várakozó áldozatokat is megörökítették. A képek hátterében feltűnt a II., a III. és a IV. krematórium is. Bár a gyilkolást nem fotózták le, egyes fotók nyugtalanító, erőszakos jeleneteket is ábrázolnak. Az Auschwitz Albumot a kárpátaljai Bilkéről deportált magyar zsidó lány, Jákob Lili (Jakab Lenke) véletlenül találta meg a felszabaduláskor egy elhagyott SS kaszárnyában. Az első képek között meglátta két, időközben elgázosított öccsét, amint zsinóros magyar ruhában és sapkában állnak a birkenaui rámpán.   Ugyanebben az időszakban az auschwitzi táborparancsnok segédtisztje, Karl Höcker SS-Obersturmführer (főhadnagy) is buzgón rendezgette személyes albumát. A képek zöme 1944 nyarán, a magyar zsidók kiirtásakor készült, és a főbűnösöket ábrázolja szabadidejükben. Beszélgetnek, söröznek, énekelnek, lányoknak udvarolnak. Jó néhány képen láthatjuk a „Halál Angyalát”, Dr. Mengelét és kollégáját, a nők tömegeit sterilizáló Dr. Clauberget. A fotókon feltűnik Rudolf Höss, az Auschwitz-komplexumot 1940-ben megalapító és 1943-ig vezető parancsnok, aki ekkoriban személyesen irányította a magyar zsidók róla elnevezett megsemmisítését (Höss-akció). Gyakran Höss társaságában látható Höcker közvetlen főnöke, Richard Baer (Bär) auschwitzi parancsnok. Van, hogy éppen az ekkor Birkenaut irányító Josef Kramerrel együtt, akit később a britek „belseni fenevad”-ként akasztottak fel.   Höcker Album, 1944 nyara: Baer, Mengele, Höss (felnyírt hajjal) és Kramer (takarásban) együtt lazítanak   Néhány képen Otto Moll, a birkenaui krematóriumok szadista parancsnoka is látható. A Höcker-albumot a háború után az amerikai hírszerzés egyik tisztje találta meg. Évtizedekig titokban tartotta, majd 2007-ben a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumnak adományozta.»

1. Titkos birodalmi ügyek

A történelem első holokauszttagadói a náci gyilkosok voltak. Jól tudták ugyanis, hogy asszonyok, öregek és gyerekek tömeges agyonlövése, elgázosítása és elégetése még saját szavazóikat, a velük szimpatizáló antiszemiták jelentős részét is elborzasztotta volna. A népirtást ezért számtalan intézkedéssel próbálták álcázni. Igyekezetük a mai napig nehezíti a tudományos kutatók feladatát és segíti a holokauszttagadókat.Az SS és a rendőrség a hivatalos iratokban kódolt nyelvet használt. Így lett a zsidók kiirtásából „a zsidókérdés végső megoldása” (Endlösung der Judenfrage), az elgázosításból többnyire „különleges kezelés” (Sonderbehandlung), a deportálásból „áttelepítés” (Umsiedlung), a haláltáborokból „átmenő tábor” (Durchgangslager) vagy éppen „munkatábor” (Arbeitslager), a zsidók ezreit a halálba szállító vonatokból „különleges szerelvény” (Sonderzug).   A Lukowból Treblinkába induló „kitelepítetteket szállító különleges szerelvény” (Umsiedlersonderzug) menetlevele. 1942. augusztus 25.   A nem megfelelően megfogalmazott jelentéseket az elöljárók átíratták. Heinrich Himmler, az SS Birodalmi Vezetője azzal bízott meg egy statisztikust, hogy készítsen összefoglaló jelentést a zsidók kiirtásáról. Amikor 1943 márciusában a dokumentumot megkapta, bizonyos kifejezéseket nem talált megfelelőnek. Megparancsolta, hogy a megsemmisítő táborokban megölt 1 449 692 zsidóra vonatkozó „különleges bánásmód” megfogalmazást javítsák ki, és helyette a „zsidók elszállítása a keleti tartományokból az orosz keletre” (Transportierung von Juden aus den Ostprovinzen nach dem russischen Osten) kitételt használják. A deportálásokat szervező Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetőjének, Ernst Kaltenbrunnernek azt írta, hogy a jelentés a későbbiekben „főleg álcázási célokból” lesz majd hasznos. (A jelentés rövidített verzióját egyébként Himmler személyesen mutatta be Hitlernek.) Egy másik alkalommal az auschwitz-birkenaui krematóriumok építését irányító Karl Bischoff hibázott. Egy 1943. január 29-én kelt, a II. számú krematórium építéséről szóló jelentésében véletlenül benne maradt az „elgázosító pince” (Vergasungskeller) kitétel. Ez komoly hiba volt, mivel éppen Bischoff adta parancsba beosztottainak, hogy a „gázosítás” kifejezés használata tilos. Nem csoda, ha a jelentést olvasó felettese dühösen aláhúzta a tiltott szót.   Auschwitz, 1943. a titoktartási előírások megszegése A kódolt nyelvhasználat nemcsak a holokausztra, hanem más bűncselekményekre is jellemző volt. Himmler parancsára az elnémetesítésre fajilag alkalmas (Eindeutschungsfähig) lengyel gyerekeket elrabolták, hogy német családoknak adják őket. Utasítására a hivatalos iratokban az elrabolt gyerekek, mint „a visszahódított keleti területekről származó német árvák” szerepeltek. A treblinkai, sobibori és belzeci megsemmisítő táborokban 1942-1943 során mintegy 1,4-1,5 millió zsidót gázosítottak el. A gyilkolást irányító a lublini SS és rendőrparancsnok, az osztrák Odilo Globocnik büszkén mondta, hogy nem kell törődni a következő generáció esetleges lágyszívűségével: „Ellenkezőleg, szerintem bronztáblákat kéne eltemetnünk, hogy megörökítsük: bennünk megvolt a bátorság e hatalmas és szükséges munka végrehajtásához.” Himmler azonban megparancsolta, hogy Globocnik beosztottait szigorú titoktartásra eskessék fel: „Semmilyen körülmények között semmilyen formában, sem írásban, sem szóban, semmilyen… kívülálló személynek nem teszek említést a zsidók áttelepítésével kapcsolatos folyamatról, annak állásáról vagy a közben lezajlott eseményekről”. Ugyanez történt 1944 májusában Auschwitzban, amikor megkezdődött a magyar zsidók kiirtása. Az SS-ekkel aláírattak egy nyilatkozatot arról, hogy a zsidó javak ellopásáért halálbüntetés jár, és „valamennyi, a zsidók evakuálásával kapcsolatban végrehajtandó intézkedés tekintetében feltétlenül betartandó a titoktartás, még a bajtársaimmal szemben is.” Az SS a tömeggyilkosságokat még a táborokban is megpróbálta álcázni. Tömegesen hamisították a halotti bizonyítványokat. A lelőtt, agyonvert, elgázosított, éhen halt rabok személyi kartonjaira fiktív halálozási okot írtak. A hazudozás és képmutatás extrém mérteket öltött. A gázkamrák hivatalosan nem léteztek, még beszélni is tilos volt róluk. Ha egy fogoly megsértette a tabut, akkor megölték. Amennyiben egy SS jártatta a száját, magánzárkába, vagy a frontra kerülhetett. A leveleket a cenzúra ellenőrizte, aki pedig a kocsmában gyilkosságokról beszélt, „rémhírterjesztéséért” könnyen a Gestapón, vagy éppen egy táborban találhatta magát.»