A Délkeleti Fal Steiermarkt Nord erődszakaszának egyik központja Rechnitz (Rohonc) volt. A térségben magyar zsidó kényszermunkások mellett francia és görög hadifoglyok, „keleti munkások” és balkáni menekültek is robotoltak. A német hatóságok ezen kívül kivezényelték a környékbeli falvak lakosságát is.

1945. március végén kiürítették a kőszegi munkatáborokat és a járóképes túlélőket nyugat felé hajtották. Közülük sokan Rohoncra kerültek, őket az itteni Batthyány-kastély pincéjében szállásolták el. A Kőszegen maradt menetképtelenek egy részét meggyilkolták, a többieket szintén Rohoncra vitték. Rajtuk kívül a faluba szállították azokat a Kőszegről kiürített zsidókat is, akiket Burgban (Pinkaóváron) végül munkaképtelennek ítéltek. Ezekben a napokban tehát sok száz magyar zsidó kényszermunkás került Rohoncra. Közülük 200-250 fogoly továbbszállítását lehetetlennek látták a német hatóságok. Kahán József tiszaberceli vasesztergályost munkaképes volt: ő saját lábán érkezett a községbe, ahol a kastély pincéjébe zárták: „éjszaka kivittek minket munkára, egy L alakú sáncot kellett ásni, nagyon hajszoltak és kiadták a parancsot, hogy 1 1/2 óra alatt el kell készülni a munkával.” Egy rózsahegyi tisztviselő ugyanerre így emlékezett: „Egyik éjjel sürgősen kértek egy pár embert munkára 1 óra időre. Dupla ebédet ígértek. Jelentkeztek és ki is mentek. Reggel félig agyonverve jöttek be az emberek mesélve, hogy sürgősen kellett nekik sáncot ásni.”

A németek számára valójában nem a sánc, hanem az azzal párhuzamosan készülő árok volt a lényeges. Március 23-24-én a helyi náci vezetők ugyanis Franz Podezin NSDAP Orstgruppenführer vezetésével úgy döntöttek, hogy a munkaképtelen zsidó foglyokat kivégzik. 24-én este a kastélyban Batthyány Margit grófné bált rendezett a környék párt-, SS, SA és rendőri vezetőinek. Jelen volt Podezin is, aki a mulatság egy adott pontján egy tucatnyi résztvevővel együtt távozott a kastélyból, majd a csűrhöz ment, ahova a munkaképtelen foglyokat zárták. A kivégzőosztag a már előkészített árokhoz hajtotta a szerencsétleneket és belelőtte őket. A tömegsírt másnap zsidó kényszermunkásokkal sebtében betemettették. Weisz Ernő is köztük volt: „Másnap mentünk vissza a gödröket betemetni. Tele voltak hullával. […] tiszta vér volt a gödör környéke és sok lövedéket találtunk a géppisztolyokból.” A füzesgyarmati Németh Sándor százada röviddel ezután az árok mellett haladt el: „vékony, vérrel átitatott földréteget láttunk, az árok széle is tele volt vérfoltokkal. Vérnyomok, húscafatok, elszórt, gyűrött fényképek és iratok hevertek mindenfelé.”

A tömegmészárlás utóélete is említésre érdemes. A szovjet csapatok 1945-ben feltárták, majd visszatemették a sírt. 1946-ban az áldozatok egy részét exhumálták, majd ismét föld került a holttestekre. A helyszínt pontosan rögzítő térkép viszont eltűnt a bírósági iratok közül. Podezin és a tettesek nagy része elkerülte a felelősségre vonást. A falubeliek nem kívántak részt venni az események feltárásán vagy megemlékezni a mészárlásról, amely lassan feledésbe merült: ma már a tömegsír pontos helyes is ismeretlen. Évtizedek elteltével egy helyi civil szervezet emlékhelyet alakított ki Rohoncon. Egy amerikai újságíró külön kötetet szentelt annak az – egyébként nem bizonyított – elméletének, hogy a kivégzés ötlete valójában Batthyány Margit grófnőtől származott, aki nagyszabású partiját akarta még emlékezetesebbé tenni a zsidók legyilkolásával. Elfriede Jelinek Nobel-díjas osztrák írónő Rechnitz címen felkavaró drámát írt az események alapján. A rohonci mészárlás a náci múlt feldolgozatlan traumájának szimbóluma lett Ausztriában.

Források: Magyar Zsidó Levéltár, DEGOB-jegyzőkönyvek: 224, 2094, 2115, 3038, 3250, 3263,1641; Szita 1989, 196-198. o.; Szita 2012, Lichtfield 2007; Szászi 2009.

Konfliktustérképek

Integrált Térinformatikai Rendszer

Antiszemita események a XX. században

Jelmagyarázat