Digitális Konfliktus Adatbázis

1883. augusztus 12-én éjféltájt hazafelé tartó ittas legények egy csoportja a „megállj zsidó” kezdetű dalt énekelte, miközben beverték a zsidó házak ablakait, leszaggatták a redőnyöket, és keresztények ablakain is dörömböltek. A közbelépő rendőrség két garázdálkodót elfogott, de nevük feljegyzése után szabadon bocsátották őket. Néhány zsidó másnap a megye alispánjához fordult a sérelem bejelentése és véderő kirendelése ügyében. Az alispán délutánra rendkívüli közgyűlést hívatott össze, melyen megállapították, hogy még nincs szükség sorkatonaságra, de a zavargás ismétlődésének megakadályozása érdekében 12 pandúrt kértek a megyétől, éjszakai őrjáratok biztosítása céljából. A képviselők abban is megállapodtak, hogy ha a megye megtagadná ezt a kérést, akkor a helybeli tűzoltóegylet arra vállalkozó tagjaiból szerveznek – díjazás ellenében – éjszakai őrjáratot.

Az intézkedések ellenére az elkövetkező napokban is előfordultak ablakbeverések. Sajtóértesülések szerint az dühítette fel ennyire a lakosságot, hogy a tiszaeszlári tárgyalás óta összesen mintegy 80 felfegyverkezett zsidó fiatalember őrködött éjjelenként a kávéházakban, akik többször provokálták az éjszakai járókelőket, egyszer pedig pandúr őrjáratot uszítottak mulató mesterlegényekre. Az ügyben augusztus 28-án tartott közgyűlésen a városi rendőrkapitány úgy nyilatkozott, hogy semmilyen kézzelfogható bizonyíték nincs a zsidó „magánrendőrség” létezésére. Jünker Gusztáv képviselő a polgármestert interpellálta a Dunántúl 67. számában megjelent, több képviselő aláírásával ellátott közlemény kapcsán, mely szerint a zsidók a zavargás ügyében megkerülték a hivatalos eljárást, valamint ők provokálták az eseményeket. Grimm Károly polgármester erre megjegyezte, hogy zsidó fiatalemberek esténként állítólag a zsinagóga előtt gyülekezve fegyverezték fel magukat; Jünker szerint ez a hitközség tudta nélkül történt. Továbbá augusztus 20-án a hitközség képviseletében megjelent a polgármesternél Deutsch J. M. és Jünker, akiket biztosított, hogy a városi hatóság felelősséget vállal a zsidó lakosok biztonságáért, de ők ennek ellenére a főispántól is oltalmat kértek. Szóba került az esetleges értelmiségi izgatók tevékenysége is; egy rendőrbiztos jelentése szerint pl. Sarkady elemér, a Dunántúl szerkesztője állt a zavargások során a nép élére. A közgyűlés végül a polgármestert bízta meg, hogy kezdeményezzen eljárást az ügyben.

Augusztus 29-én éjjel elfogtak egy kézművest, aki „Éljen Istóczy!” feliratú, a lakosságot a zsidók kiirtására buzdító felhívásokat ragasztott a falra. A vizsgálat során kiderült, hogy a férfi Zalaegerszegről kapta a plakátokat azzal a megbízással, hogy függessze ki őket. A szeptember 4-én esedékes országos vásár biztosítására Széll Ignác, Vas megye alispánja – az izraelita hitközség kérelmét figyelembe véve – sürgönyileg kért katonai védelmet Soprontól. Ennek eredményeképp szeptember 3-án két század dragonyos be is vonult a városba, ami egyrészt megfélemlítette a vidékről bejött, főleg németajkú bajkeverőket, másrészt viszont elégedetlenséghez vezetett a lakosság körében. A polgármester emellett augusztus 30-án felhívást adott ki, melyben nyugalomra intette a lakosságot és az erőszakos cselekmények büntetőjogi következményeire figyelmeztette a potenciális elkövetőket. Szeptember 6-án értekezletet tartottak a városi polgárok, melyen szintén megfogalmaztak egy, a helyieket nyugalomra intő kiáltványt, valamint javaslatot hoztak a polgárőrség szükség esetén történő felállításáról.

A főispán a Vas megyei zavargásokról a Belügyminisztériumnak küldött jelentésében kifogásolta, hogy a 4−5000 gyármunkással bíró Szombathelyen nem tartózkodik katonaság. Ezért vagy a megye területén állomásozó, de időközben gyakorlatra vonult dragonyosezred visszaküldését, vagy egy másik ezredből legalább egy század lovasság folyamatosan a megye területén maradjon. Ezeket a csapatokat a katonai hadparancsnokságnak olyan utasítással kellett ellátnia, hogy azok a megyei hatóságok felhívására a megyén belül bárhol megjelenjenek a közrend fenntartása céljából.

Számos magyar város és megye 1882-1883-as viselkedését érthetjük meg jobban, ha egy pillantást vetünk a múltra. Az 1848-as forradalom előtti és utáni antiszemita erőszak legfontosabb zászlóvivője éppúgy Pozsony volt (és Pest!), mint 34-35 évvel később, a tiszaeszlári vérvád időszakában. Az antiszemita tradíció persze más városok (Pest-Budapest, Székesfehérvár stb.) esetében is könnyen tetten érhető. 1848-ban Vas vármegye két fontosabb települése, Szombathely és Kőszeg egyaránt a zsidó lakosság elűzésére akarta felhasználni a szabadságot. Ezt követelte Kőszegen a több száz parasztból és napszámosból álló tömeg, Szombathelyen pedig április egyenesen a népgyűlés döntése alapján a városi tanács szólította fel valamennyi zsidót az azonnali távozásra. Az exodust mindkét településen antiszemita erőszak, rongálás és fosztogatás kísérte. 

Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy Szombathelyen már 1882 júniusában megszerveződött a zsidóellenes mozgalom. Erről értesülve a budapesti ortodox zsidó közvetítő bizottság az alispánhoz fordult segítségért. Schott József még aznap (június 21-én) a helyszínre utazott, ahol váratlan megjelenésével és erélyes fellépésével sikerült megakadályoznia a helyzet elfajulását. Az antiszemita mozgalmak hamarosan az egész megyére kiterjedtek: Kiscellen és Körmenden zsidóellenes falragaszokat plakátoltak ki, és tettlegességre is sor került, ami miatt a honvédségnek kellett őrjáratokat tartania. Egy évvel később legalább tucatnyi vasi településen általános normává lett a fizikai erőszak. és ahogy 1848-ban, az izraelita lakosságot most is a kormánynak kellett megvédenie a több tucatnyi, helyenként több száz fős vandál hodáktól.

Bár az egyes erőszakos cselekmények, támadások, fosztogatások esetei egymástól nehezen elválaszthatók, úgy tűnik Vas megyében 1882-1884 között a helyi zsidókat mintegy kéttucatnyi atrocitás érte.

Forrás:

 „A szombathelyi zsidóellenes mozgalmakat illetőleg…” In: Budapesti Hírlap, 1882. 06. 23., 6. o.

„Zsidó-hírek. Zsidóellenes mozgalmak Vasmegyében.” In: Budapest Hírlap, 1882. 07. 03., 6. o.

„Ueber die Unruhen in Steinamanger.” In: Preßburger Zeitung (Morgenblatt), 1882. 07. 19., 3. o.

„Zsidó dolgok Vasmegyéből. A szombathelyi zsidózavargás.” In: Budapest Hírlap, 1882. 07. 28., 3. o.

„A zavargások utójátéka. A szombathelyi antiszemita kihágás a bíróság előtt.” In: Pesti Hírlap, 1882. 07. 29., 13−14. o.

„Felhívás Szombathely város lakosságához.” In: Dunántúl, 1882. 7. 20., 1. o.

„A zavargások ügye.” In: Dunántúl, 1882. 07. 20., 2. o.

Vas megyei főispán jelentése a Belügyminisztériumnak, 1883. 09. 06. MOL BM K148, 87. csomó, 1883−XIV/D−3536

 „Zsidóellenes zavargások.” In: Pesti Hírlap, 1883. 09. 02., 5. o.

„Vasmegye…” In: Dunántúl, 1883. 09. 02., 3. o.

Rácskay Jenő (1987): Politikai antiszemitizmus és a tiszaeszlári per hatása Vas megyében. Vasi Szemle 4, 551. o.

Országos Izraelita Iroda felterjesztése a Belügyminisztériumhoz, 1883. 08. 30. MOL BM K148, 87. csomó, 1883−XIV/D−3536