Digitális Konfliktus Adatbázis

A Zala megyei Söjtörön 1883. augusztus 29-én éjszaka egy körülbelül 400 fős felfegyverzett banda két álarcot viselő helyi lakos vezetésével, Istóczyt éltetve megtámadta és kifosztotta a zsidók házait. Amit nem tudtak magukkal vinni, azt összetörték. Az épületeket felgyújtották, az okozott kár összesen 16 ezer forintra rúgott. Az ügyben később indított vizsgálat kiderítette, hogy több község lakói előre megbeszélt terv alapján jelentek meg Söjtörön. Itt és Pusztaszentlászlón a kisbírók már 28-án figyelmeztették a telkes gazdákat, hogy rendbontás várható. A zsidók nyilván értesültek a közelgő eseményekről, mert a legtöbben még 29-én délelőtt elmenekültek. Egy környékbeli zsidó mérnök például névtelen levélben kapott figyelmeztetést, amit meg is mutatott a szolgabírónak, kérve, hogy hagyja a katonaságot a faluban. A hivatalnok azonban, bízva az augusztus 29-én este 6 órakor kihirdetett statárium erejében, engedélyezte a katonák elvonulását. Így csak később jelentek meg a Nagykanizsáról küldött katonák Söjtörön. A zavargók azzal fenyegetőztek, hogy a hadsereg elvonulása után kiirtják a zsidókat és a mágnásokat. A szolgabíró pár nap múlva egy gyalogszázaddal Szentpéterúr községbe indult, hogy felkutassa az állítólag ott elrejtőzött zavargókat. Az ottani lakosok azonban megüzenték, hogy agyonverik a katonákat, ha azok be mernek lépni a faluba. A szolgabíró ezért még egy század gyalogost kért és kapott Komáromból. Így végül két század vonult Szentpéterúrra. Söjtörön sikerült több tettest is kézre keríteni. Ezek vallomása alapján szeptember 6-án elfogtak két zalaegerszegi és két ismeretlen illetőségű férfit, akiket uszítással vádoltak. Végül 36 embert állítottak a zalaegerszegi királyi törvényszék elé lázadás, további négyet pedig orgazdaság, illetve lopás miatt. A törvényszék és később a királyi tábla Kis Baksa Ferenc fővádlottat lázadás miatt 2 évi fegyházra ítélte. A Kúria ezt az ítéletet annyiban szigorította, hogy az 1883 szeptembere óta fogságban lévő Kis Baksa büntetésének kezdetét 1885. április 17-étől számították.

Zala megyében a zsidóság számaránya az országosnak mindössze a fele volt (3%), és sok településen egyáltalán nem is éltek zsidók. Ennek ellenére 1848 tavaszához (és majd 1919 nyarához hasonlóan) számos zalai települést 1883-ban is elöntött az antiszemita erőszak. Bár már korábban is voltak előzményei, mégis hirtelen és robbanásszerűen érkezett. A tiszaeszlári vérvád napvilágra kerülése után a vármegyében 1882 júliusában Balatonfüreden került sor egy jelentősebb antiszemita incidensre, melynek során a helyi hitközség emblematikus figuráit, a rabbit és a saktert is megtámadták. A támadók sok ablakot bevertek és több zsidót is összevertek. Balatonfüred példája (ekkor még) nem talált követőkre. Egy évvel később, a tiszaeszlári ügyben meghozott, a zsidókat felmentő bírósági ítéletet azonban Zalában általános nemtetszéssel és dühvel fogadták. Egyes szerzők a dél-dunántúli keresztény lakosság zsidóellenes indulatait a zsidó bérlők és kereskedők elleni averzióval magyarázzák. A későbbi vizsgálat során felmerült az is, hogy egy vagy akár több, a szomszédos Somogyban aktív antiszemita uszító az ottani statárium kihirdetését követően éppen Zalába húzódott vissza. Mindenesetre a tiszaeszlári perben hozott ítélet nyilvánosságra kerülését követően hamarosan több településen is zavargások törtek ki - párhuzamosan és szinte egyszerre. Ez pedig némi szervezettségre utaló tényező is lehet. A zalai pogromok és atrocitások egyik jellemzője, hogy nem a máshol tapasztaltakkal ellentétben nem igazodtak a vasárnap tartott vásárnapokhoz. További jellemzőjük, hogy feltűnően erőszakosak voltak. Több zsidót (öreget, nőt is) megöltek, míg több támadóval a kivezényelt katonaság végzett. Zalaegerszegen és Zalalövőn a tömeg még a zsidók védelmére érkező fegyveres katonákat is megtámadta. A halálos áldozatokkal járó összecsapásokat követően a hatóságok csak hónapok alatt voltak képesek helyreállítani a rendet. Az erőszak hulláma azonban a környékbeli településeket is elborította. A városi példa nyomán több faluban felgyújtották a zsidók házait. A tűz a többi épületre is továbbterjedt, Bezeréd például porig égett. Sok helyen teljesen leállt élet. Az atrocitások miatt a kereskedők nem mertek kinyitni. Az események hatására azonban augusztus 28-án a Belügyminisztérium másnapi hatállyal elrendelte a statáriumot Zala megye egész területére, egyhavi időtartamra. Kormánybiztossá Glavina Lajos főispánt nevezték ki. A megye összes településéhez intézett felhívásban Glavina felszólította az elöljárókat, hogy hirdessék ki a statáriumot, tegyenek meg mindent a zavargások megakadályozása érdekében és szervezzenek őrjáratokat.  A lakóházak kapuit, valamint a vendéglői ivószobákat este 8-kor be kellett zárni, a cselédek gazdájuk tudta és beleegyezése nélkül nem mehettek el otthonról, a lakosok kötelesek voltak beszolgáltatni fegyvereiket, a községekben megjelenő idegeneket szemmel kellett tartani, a rablott tárgyakat birtoklókat pedig fel kellett jelenteni. Az országos és heti vásárok nagy részét betiltották. Ez lényegében befagyasztotta a térség gazdasági életét. Ezért a kormánybiztos szeptember közepétől elkezdte feloldani a korlátozásokat, és engedélyt adott az október 8-i országos vásár megtartására. Október 22-én megszűntették a statáriumot. 

A későbbi nyomozások során  több olyan adat került a felszínre, amely a megmozdulások szervezett jellegére utalt. Egy sárhidai paraszt azt vallotta, hogy augusztusban három zalaegerszegi férfi jelent meg a településen. Az idegenek felszólították a helyieket, hogy menjenek a városba és fosszák ki az ottani zsidókat, cserébe részesülhetnek a zsákmányból. Két elfogott legény azt állította, hogy egy fiatalember biztatta őket a rendbontásra, aki aztán a zavargás élére is állt és a kirabolandó boltokhoz irányította a tömeget. A személyleírás ráillett Báli Kálmán asztaloslegényre. Róla kiderítették, hogy társait a katolikus temetőben gyűjtötte össze, és egyenként megeskette őket, hogy kirabolják és elkergetik a zsidókat.

A Kozma főügyész által kihallgatott zavargók vallomása alapján úgy tűnt, a környékbeli falvakban idegen agitátorok biztattak a zsidók megtámadására. Elhitették a helyiekkel, hogy szabad zsidókat fosztogatni, mert a katonaság nem fog rájuk lőni. A Nemzet tudósítójának értesülései szerint Zalaegerszegen és a környező falvakban már hónapok óta mesterségesen szították a most kirobbant antiszemita indulatokat. A mozgalom résztvevői előkészületeket tettek egy népgyűlés összehívására is. Ezen a zsidók 1867-ben törvénybe iktatott emancipációjának eltörlését szorgalmazó kérvényt terjesztettek volna a parlament elé. A zalai antiszemiták állítólag szoros kapcsolatban álltak a németországi testvérmozgalom vezetőivel is. Német és magyar nyelvű antiszemita lapok, röpiratok tömegesen terjedtek a megyében.

Szeptember 13-án Kozma főügyész értekezletet tartott Glavina kormánybiztos, Svastics alispán, Gömörey törvényszéki elnök, Bessenyei királyi ügyész és Neumann Spallart tábornok részvételével. Ezen elhatározták, hogy a parasztok letartóztatása helyett inkább az értelmi szerzők előkerítésére koncentrálnak. Végül a zavargásokban való részvétel miatt elfogott 117 személy közül 44-et állítottak statáriális bíróság elé. Legtöbbjüknél azonban kevés esély mutatkozott a bűncselekmény elkövetésének bizonyításra az előírt nyolc napon belül, így ők hagyományos bírósági eljárásra számíthattak. 

Az 1884. június 9-én kezdődő végtárgyaláson Schreiner Ferenc és Bali Kálmán fővádlottak tagadták a zavargásokban való részvétel és az uszítás vádját. A per során négy további személlyel bővült a vádlottak köre, amely egyébként főleg fiatal munkásokból és  iparosokból állt. Az ítéletet végül 1884. július 28-án hirdették ki. 43 vádlottat elmarasztaltak, 31-et felmentettek. A lázadásra való felbujtásban valamint testi sértés elkövetésében bűnösnek talált fővádlottak közül Schreiner Ferencet 7 évi fegyházra, Gerencsér Istvánt 5 évi fegyházra, Bali Kálmánt 4 évi fegyházra ítélték. A többi vádlottat több hónapos börtön-, illetve fogházbüntetéssel, egyeseket több évi hivatal- és jogvesztéssel, másokat pedig pénzbüntetéssel sújtottak. A legfelsőbb igazságszolgáltatási fórum, a Kúria 1885. július 24-én hozott jogerős ítéletet az ügyben. Ennek értelmében Schreiner 5 évi, Bali és Gerencsér pedig 3 évi fegyházbüntetést kaptak az egy évi vizsgálati fogság beszámításával. További 10 vádlottat (9 férfi és 1 nő) 2−9 havi fogházra ítéltek, a többi esetben pedig helyben hagyták a királyi tábla által hozott ítéletet.

Forrás:

„Zendülés Zalaegerszegen és a vidéken.” In: Budapesti Hírlap, 1883. 08. 28., 4−5. o.

„Zsidóellenes zavargások.” In: Magyar Polgár, 1883. 08. 30., 3. o.

Kövér György (2011): A tiszaeszlári dráma. Társadalomtörténeti látószögek. Budapest: Osiris, 607-611., 644−649. o.

Foki Ibolya (1986): Az 1883-as zsidóellenes zavargások Zala megyében. In: Halász Imre (szerk.) Zalai gyűjtemény 25. Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból. Zalaegerszeg, 222-229. o.

A zala-egerszegi zsidózavargás…” Pesti Hírlap, 1885. 04. 24., 8. o.; „A zala-egerszegi zsidóellenes zavargások…”  Pesti Hírlap, 1185. 07. 25., 6. o.; Zala megyei alispán jelentése a Belügyminisztériumnak, 1883. 08. 25. MOL BM K148, 80. csomó, 1883−XIV/D−3377; Zala megyei alispán jelentése a Belügyminisztériumnak, 1883. 08. 24. MOL BM K148, 80. csomó, 1883−XIV/D−3377; A Zala−Somogy megyei izraeltia községkerületi elnökség jelentése az Izraeliták Országos Irodájának, 1883. 09. 27. MOL BM K148, 80. csomó, 1883−XIV/D−3377; Tisza Kálmán felterjesztése Ferenc Józsefhez, 1883. 08. 27. MOL BM K148, 80. csomó, 1883−XIV/D−3377; Igazságügyi miniszter a Zala megye területén életbe léptetendő rögtönbíráskodás tárgyában, 1883. 08. 28., 1883−XIV/D−3377; Zala megyei főispán és kormánybiztos a kivételes állapotnak mielőbbi beszüntetése iránt, 1883. 10. 20. MOL BM K148, 80. csomó, 1883−XIV/D−3377; Foki 1986; Kubinszky 1968, 165-168. o.; Kubinszky 1976, 112-116. o.; Rácskay 1987, 550.