Digitális Konfliktus Adatbázis

1882. szeptember 27-én egy pozsonyi veteránegylet szabadtéri koncertet adott. A rendezvényre összegyűlt tömegben több gyerek, fiatal és munkás „Éljen Istóczy!” kiáltásban tört ki, és bezúzta néhány zsidó ház ablakát. A városi őrségnek sikerült megfékeznie a rendbontókat. Szeptember 28-án este aztán mintegy ezer ember vonult az utcára, többségében fiatal (20 év alatti) tanoncok, hordárok, segédmunkások, csavargók és napszámosok. Ónodyt és Istóczyt éltetve sorra verték be a zsidó házak, boltok és műhelyek, valamint a zsidó általános iskola és a zsinagóga ablakait. Betörtek több zsidó fogadóba is, szétzúzták a berendezést és megcsapolták az alkoholkészletet. Boltokat is kifosztottak. A zsidókat kirángatták házaikból, és elkezdték maguk előtt hajtani az utcán. A közbeavatkozó városi rendőrök csak ideiglenesen tudták feltartóztatni a tömeget, mely szembeszállt a kivonuló fegyveres katonasággal is, kőzáport zúdítva rájuk. A városi rendőrparancsnok kérésére a helyi katonai vezetés további erősítést küldött. Azonban mire a katonák a zavargások által leginkább érintett távoli városrészbe értek, a tömeg magától feloszlott. Az este folyamán 40 rendbontót fogtak el, köztük egy katonát is, aki uszította a népet. A zavargók között számos értelmiségi is felbukkant. Ezek főleg német nyelven lázították a mintegy 2000 fős tömeget, melyet további mintegy 3000-en kísértek, időnként segítséget is nyújtva a rendbontóknak.

Szeptember 29-én a polgármester a Belügyminisztériumhoz fordult. A kormány szükség esetén engedélyezte fegyveres erő bevetését is. Esti és éjszakai kijárási tilalmat is elrendeltek.

A parancsnokság ígérete ellenére éjszaka nem volt elegendő katona az utcákon. Ezért egy kisebb csoportosulásnak sikerült feltörnie és kifosztania Kohn fűszeres boltját. Ezen kívül több helyen beverték az ablakokat, a Tedesco palota emeleti lakásából pedig kidobálták a háziúr bútorait. Ezen az éjszakán 48 embert tartóztattak le.

A mozgalom szervezett jellegére utal, hogy iparostanoncok már korábban nagy halom követ hordtak az utcákra, melyeket a randalírozók most az ablakok beverésére használtak fel. Többen úgy nyilatkoztak, hogy pénzt kaptak a részvételért. Nem csoda tehát, hogy a rendőri és katonai jelenlét ellenére a következő napokban is előfordultak atrocitások. Az iskolából hazafelé tartó diákok „Éljen Istóczy” kiáltásokkal próbálták beverni a zsidók ablakait. Ismét zsidókat vertek meg a nyílt utcán. A szuronnyal felvonuló rendőri és katonai egységeket a tömeg megtámadta. A városháza börtöne szinte megtelt. Sok nőt is letartóztattak, akik a zsidó házakból elrabolt javakat próbálták meg eladni.

A zsidó hitközség táviratban fordult Tisza Kálmánhoz, hogy biztosítson számukra katonai védelmet. Emellett zsidó önvédelmi alakulatokat is létrehoztak, amelyek a zsidónegyed utcáin járőröztek. Ez sem tudta azonban feltartóztatni a következő, szeptember 30-i támadást. A zsidó véderőt szétverték, a tömeg behatolt az uzsorások lakásába. Feldúlták a berendezést, a váltókat, kötvényeket, nyugtákat pedig kidobálták az utcára és elégették. Ezen a napon történt az első halálos kimenetelű incidens is: egy keresztényt zsidók agyonvertek. A rendőrfőnök közben a vámsorompókhoz is rendfenntartó erőket küldött, mert a nép a városon kívül is gyülekezni kezdett.

Tisza Kálmán miniszterelnök szeptember 30-án a kormány teljhatalmú megbízottjaként Pozsonyba küldte rendet tenni Jekelfalussy Lajost, a magyar királyi fővárosi államrendőrség vezetőjét. Szükség esetén a kormánybiztos akár statáriumot is kihirdethetett. Jekelfalussy utasítására a városvezetés még aznap közleményt adott ki. Eszerint a gyülekezéseket és csoportosulásokat katonai erővel fogják szétverni. A vendéglőket este 8-kor, a kocsmákat pedig este 6-kor be kellett zárni. A kormánybiztos megérkezése után a polgármester újra erősítést kért a katonai parancsnokságtól. Ennek eredményeképp gyalogos és lovas csapatok szállták meg a várost. A fokozott katonai jelenlétnek köszönhetően megszűntek a tömeges kihágások, bár egy-egy magányos garázdálkodót továbbra is letartóztattak. Október 1-jén például bedobták az országgyűlési küldött és egy keresztény professzor ablakát is, mert az elkövetők azt hitték, a helyi zsidó szabó lakik ott.

Időközben számos rémhír terjengett a városban. Beszélték, hogy a lázadók a légszesz- és dinamitgyárak felrobbantására készülnek, mások szerint Budapestről és Bécsből felfegyverzett jogászok érkeznek zsidókat irtani. Az események és a hírek hatására a helybeli tehetősebb zsidók október 1-ig összesen 2 millió forintot küldtek postán Bécsbe és más helyekre, mert nem érezték biztonságban vagyonukat. Sokan maguk is a császárvárosba menekültek családjukkal együtt, vagy otthonukat elhagyva szállodába költöztek. Ezekben a napokban Pozsony megye több településére is átterjedtek zavargások. Ennek oka lehetett, hogy a városból sok uszító vidékre menekült. A megrémült vidéki zsidók sokszor katonaság berendelését kérték a helyi elöljáróságtól, amivel azonban az amúgy is feszült keresztény lakosság nem mindig értett egyet. Ezért az alispán rendeletére a legtöbb környező faluban a tűzoltóság vette át a rendvédelmi feladatokat.

Október 1-jén a kormány a megye egész területére statáriumot hirdetett. Ennek értelmében rögtönítélő bírósági eljárás hatálya alá esett mindenki, aki rablásban, rablógyilkosságban elkövetőként vagy segítőként részt vett, lopott javakkal kereskedett vagy gyújtogatott. A statárium nem vonatkozott a 20 év alattiakra, szellemi fogyatékosokra, a magukat és segítőtársaikat megbánásból feladókra, illetve olyan gyanúsítottakra, akiknek bűnösségét a bírósági eljárás megindításától számított rövid időn belül nem sikerül bizonyítani. Többen is elégedetlenkedtek a statárium miatt. Az alispán például tiltakozott, amiért kikerült a kezéből az irányítás, a megyei képviselők pedig túlzásnak tartották az intézkedést.

Október 2-án további rendeletek és deklarációk is napvilágot láttak. A pozsonyi izraelita hitközségek elöljárói felhívásban intették nyugalomra hitsorsosaikat. A Belügyminisztérium körrendeletben szólította fel a törvényhatóságokat, hogy minden lehetséges intézkedést tegyenek meg a területükön történt kihágások felderítése, az újabb atrocitások megelőzése és a bűnösök kézre kerítése, megbüntetése érdekében. A városi tanács pedig határozatban fejezte ki sajnálatát és rosszallását az eseményekkel kapcsolatban.

Időközben Jekelfalussy kormánybiztos megindította a vizsgálatot, melynek során – a Pesti Hírlap értesülése szerint – nagyszabású zsidóellenes szervezkedés nyomaira bukkant. Az antiszemita szervezet tagjai előkelő és módos pozsonyi és bécsi polgárok voltak. Az értesülések szerint anyagilag támogatták és szervezték a lázongást. Több elfogott zavargó vallotta, hogy pénzt, szivart és élelmiszer-utalványokat kaptak a tüntetéseken való részvételért. Állítólag álszakállas, munkásöltözetbe bújt értelmiségiek járkáltak a tömegben, és ellenállásra, támadásra buzdítottak. Október 4-én már teljes volt a nyugalom. Ezért a megyei bizottság a statárium felfüggesztésére kérte a Belügyminisztériumot. Ez meg is történt, azonban a miniszterelnök felhatalmazta a főispánt, hogy szükség esetén bármikor újra életbe léptetheti a kényszerintézkedéseket. Másnap Jekelfalussy Lajost felmentették kormánybiztosi pozíciójából. A katonaság a hónap végére teljesen kivonult a városból. Október 9-ig összesen 146 embert tartóztattak le, közülük 19 ellen indult eljárás betörés és lopás vádjával. Az elfogottak többsége fiatal (17−40 év között) férfi volt, foglalkozásukra nézve munkások, iparosok (asztalos, kőműves, pék, cipész, kocsis, stb.), napszámosok.

Az országos erőszakhullám epicentruma a régi főváros, Pozsony volt. Akárcsak 1848-ban - amikor, mivel az országgyűlés itt ülésezett és a város az egész ország politikai erőközpontjaként komoly trendteremtő befolyással rendelkezett - a pozsonyiak most is erős zsidóellenes indulatokkal reagáltak az eseményekre. 

Nem sokkal a tiszaeszlári vérvád nyilvánosságra kerülése után, 1882 májusa és júniusa folyamán Pozsony ismét zsidóellenes atrocitások színhelyévé vált. Májusban több helyi zsidó kereskedő névtelen fenyegető levelet kapott, a borítékon „A zsidóban a legfőbb baj nem a vallás, hanem a faj”, ill. „Füstölő” feliratokkal, benne pedig antiszemita gúnydalokkal. Reggelente pedig rendszeresen antiszemita falragaszok jelentek meg a városban, melyeket a rendőrség elkobzott. Az első zsidót június 25-én akarták megölni. A nagy port felkavaró eset nyomán a közeli Szentgyörgyön vertek össze egy zsidót. A településen a nyári hetekben egymást követték az antiszemita incidensek, de az erőszak látszólag nem terjedt tovább és csak néhány atrocitás (Nagymagyar, Újlak stb.) történt. A gyűlölettel izzó levegőt újra Pozsony lobbantotta lángra. Szeptember 27-én egy idősekből álló zenekar estélyén a közönség hirtelen Istóczy Győző antiszemita politikust kezdte éltetni és a zsidókra támadt. A kirobbanó összetűzéseket a városba rendelt katonaság csak három nap után tudta az ellenőrzése alá vonni. Ekkor már késő volt: a környező vidéken egymást követték a zsidóellenes támadások.

1882. szeptember 30-án éjszaka kihágások történtek a Pozsony megyei Nagymagyarban. Október 2-án éjszaka Nádas településen felgyújtották egy helyi zsidó házát, őt magát pedig bedobták a tűzbe. A tűzoltóság beavatkozásának köszönhetően a férfi túlélte a gyújtogatást. Horvátgurabon egy helyi izraelitát teljesen kifosztottak, Réthén pedig a három egymást követő éjszakán zajló kődobálásokban többen is megsérültek. Ugyanebben az időszakban rendzavarások történtek Ság, Hegysúr, Stomfa és Nagylévárd községekben is, Pudmericen ablakokat törtek be és fenyegették a zsidókat, Tótgurabon pedig erőszakkal szereztek bort a zavargók a zsidó kocsmárostól, de ezeket a megmozdulásokat kordában tudták tartani a helyi hatóságok. Az erőszak kitörésétől tartva több településre (Szered, Cziffer, Sáp) katonai egységeket vezényeltek ki, míg Vágújhelyen a helyi lakosság köréből toborzott polgárőrséget állítottak fel. Galántára és Diószegre is kértek katonaságot a majorok bérlői, holott semmi nyoma nem volt zavargásnak; az alispán a szolgabírót helyi őrség szervezésére utasította. A Pesti Hírlap tudósítója elítéli a zsidók viselkedését is, akik a kezdeti rémületet követően, a katonák megérkezése után Pozsonyban és más helyeken is kihívó magatartást tanúsítottak, leköpdösték és verbálisan inzultálták az embereket, ami csak tovább fokozta az indulatokat.

Schott alispán október 2-án részletes jelentést tett a belügyminiszternek a megyei zavargásokról, majd megkezdte a környékbeli településekről behozott zavargók kihallgatását, akiknek vallomásai szerint Pozsonyról vidékre ment agitátorok uszították a népet. Esterházy István főispán Pozsony megye közigazgatási bizottságának október  5-i ülésén közölte, hogy a megyében a közrend és a zsidók vagyon- és életbiztonsága ellen többrendbeli merényletet követtek el, és ő kormánybiztosi minőségében kötelességének tekinti a rend és a nyugalom megóvását. Napirendre került a rendkívüli állapot bevezetése. Az alispán részletes jelentéséből kiderült, hogy a megye háromszázöt települése közül összesen három városban és tizennégy községben történtek a zsidók ellen irányuló erőszakos cselekmények. A városokban és három községben katonai erőt kellett bevetni, a további tizenegy helyen a helyi hatóságoknak a lakosság közvetítésével sikerült helyreállítaniuk a rendet. A főispán megállapítása szerint elsősorban a cseklészi zavargások ártottak a megye hírnevének, a többi helyen a körülményekhez képest igen hatékonyan és gyorsan jártak el a közigazgatási és rendvédelmi szervek. 

Forrás: 

„Die antisemitischen Unruhen im Komitate Preßburg.” In: Preßburger Zeitung (Morgenblatt), 1882. 10. 02., 1−2. o.

„Zsidóüldözés Magyarországon. A mai helyzet a megyében.” In: Pesti Hírlap, 1882. 10. 03., 5. o.

„Die antisemitischen Unruhen.” In: Preßburger Zeitung (Morgenblatt), 1882. 10. 03., 2−4. o.

„Die antisemitischen Unruhen.” In: Preßburger Zeitung (Abendblatt), 1882. 10. 03., 1−2. o.

„Zsidóüldözés Magyarországon.” In: Pesti Hírlap, 1882. 10. 04., 5. o.

„Die antisemitischen Unruhen.” In: Preßburger Zeitung (Abendblatt), 1882. 10. 05., 1−2. o.

„Zsidóellenes zavargások. A pozsonymegyei zavargások.” In: Pesti Hírlap, 1882. 10. 06., 10. o.

„Die antisemitischen Unruhen.” In: Preßburger Zeitung (Morgenblatt), 1882. 10. 06., 2−3. o.

Esterházy István távirata Tisza Kálmánhoz, 1882. 10. 07. MOL BM K148, 80. csomó, 1882−XIV/D−3398

„Zsidóellenes kihágások Pozsonyban.” In: Pesti Hírlap, 1883. 07. 26., 5. o.

Kubinszky Judit (1968): Adalékok az 1883. évi antiszemita zavargásokhoz. In: Századok (102) 1–2., 162–163. o.

Sopron megyei főispán jelentése a belügyminiszternek, 1883. 08. 03. MOL BM K148, 1883−XIV/D−3091

 „Zsidóhecc Pozsonyban.” In: Budapesti Hírlap, 1883. 08. 05., 4. o.

„Zsidóhecc Pozsonyban.” In: Budapesti Hírlap, 1883. 08. 07., 4. o.

„A pozsonyi zavargás.” In: Magyar Polgár, 1883. 08. 07., 5. o.

Kövér György (2011): A tiszaeszlári dráma. Társadalomtörténeti látószögek. Budapest: Osiris, 599-611. és 639-653. o. 

 „Zsidóellenes mozgalmak Pozsony megyében.” In: Budapesti Hírlap, 1882. 07. 04., 2−3. o.

Belügyminisztérium utasítása Pozsony megye főispánjának, 1882. 07. 08. MOL BM K148, 100. csomó, 1885−XIV/D−2197

 „Zsidóellenes mozgalmak.” In: Budapesti Hírlap, 1882. 08. 31., 6. o.

„A zsidóheccek.” In: Budapesti Hírlap, 1882. 09 06., 5. o.