Budapest, 1941


Budapestről 1941. július-augusztusban mintegy 4000 hontalannak nyilvánított zsidót deportálnak Ukrajnába. Legtöbbjüket valamelyik budapesti internálótáborból hurcolják el. A kitoloncolt zsidók egy részét Kamenyec-Podolszkijnál gyilkolja meg az Einsatzgruppe C, mások valószínűleg különböző galíciai gettókban vagy a belzeci megsemmisítő táborban pusztulnak el 1941-1942-ben. A deportáltak egy kis részének sikerül visszamenekülnie Magyarországra.
Budapesti Nemzetközi Vásár 1941-ben (Forrás: Fortepan/Pesti Brúnó)

Az 1941 nyarán Magyarországról deportált több mint 20 ezer zsidó mintegy 20 százalékát, körülbelül 4 ezer embert a fővárosból hurcolták el. A zsidó menekültek egy részét már 1941 nyara előtt a KEOKH által felügyelt internálótáborokban és kisegítő toloncházakban tartották fogva. A vidéki helyszínek (Garany, Ricse, Bácstopolya, Kistarcsa, stb.) mellett később Budapesten is felállítottak több ilyen gyűjtőpontot. Ezeket elsősorban zsidó intézmények (Rumbach és Páva utcai zsinagógák, a Columbus utcai Izraelita Siketnémák Budapesti Országos Intézete, a Szabolcs utcai Zsidókórház, stb.) mellé telepítették. A fogvatartottak ellátását két zsidó segélyszervezet, a Pesti Izraeliták Pártfogó Irodája és a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája biztosította. Az 1941-es akció megindulásakor tömegesen hurcolták el az embereket ezekből a táborokból. Általában a Nyugati pályaudvarról kigördülő szerelvényekkel szállították őket Ukrajna felé. Augusztus 2-án este is indult egy transzport. A tömeg a peronon tolongott, hogy lássa a letartóztatott zsidókat. Ott volt Klein Izidorné is, aki elhurcolt bátyját jött búcsúztatni. A levegőben antiszemita megjegyzések repkedtek. Az asszony egy idő után elvesztette a türelmét, és visszaszólt a mocskolódnak, akik hamar kerítettek egy rendőrt. Kleinné örülhetett, hogy megúszta egy hónapi fogházzal a „magyar állam és nemzet megbecsülése elleni vétséget.”

Schwarz Ármint és feleségét július végén vitték el a Páva utcai internálótáborból. Miután áttették őket a határon, több budapestivel együtt a németek kezébe kerültek, akik Buczacz közelében több száz embert gyűjtöttek össze. „Már fel voltak állítva a gépfegyverek” – idézte fel Schwartzné 1941 nyarát húsz évvel később –„Amikor a férjem ezt látta, egy közelben lévő lövészárokba hasoncsúszva magával húzott és csak a lövéseket és jajgatásokat hallottuk.” Schwarzék útja innen Kolomeába, majd Kamenyec-Podolszkijba vezetett, ahol ismét sikerült megszökniük a tömegkivégzés elől. Néhány hetes bujkálás után visszajutottak Magyarországra, de itt a határon magyar katonák elfogták és átadták őket a németeknek. A teherautó sofőrje ugyanakkor megszánta a zsidókat és Kolomeánál szélnek eresztette foglyait. Schwarzék ismét nyugatnak indultak és ezúttal sikerült észrevétlenül hazajutniuk. Winterék hasonló megpróbáltatásokon mentek keresztül. Budapestről először a kőrösmezei katonai táborba hurcolták őket, ahonnan a horodenkai gettóba, majd egy dnyeszter-menti településre kerültek. Hamarosan hírét vették a kamenyec-podolszkiji tömegvérengzésnek, ezért Kolomeába szöktek. Itt elszakadtak egymástól: a feleség 1941 decemberére hazavergődött Budapestre, Winter Lipótnak azonban örökre nyoma veszett.

 

Források: Virág Jenőné visszaemlékezése. 1960. január 17. és Klein Józsefné visszaemlékezése. 1960. január 31. Magyar Zsidó Levéltár XX-G, D 6/5. doboz; Majsai 1986, 62, 69. o; Karsai 2011, 2-3. o.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

antiszemita