Digitális Konfliktus Adatbázis

A Balatontól délnyugatra eső térségen 1944 decembere és 1945 márciusa között többször átcsapott a front. Ebben az időszakban Lajoskomárom ötször cserélt gazdát: decemberben a a falut a Vörös Hadsereg foglalta, amelyet január közepén német-magyar egységek váltottak. Február elején ismét a szovjetek vették át az ellenőrzést, azonban március 10-e körül németek megint kiverték őket. Néhány nap elteltével a 3. Ukrán Front katonái véglegesen megszállták a falut. A második és harmadik impériumváltás között, január 23-án magyar tábori csendőrök kivégezték a település összes cigány lakosát.

A lajoskomáromi roma közösséget két család, a Pellerek és a Bajzák alkották. Vályogvetésből, téglaégetésből éltek. Visszaemlékezések szerint kapcsolatuk a falu többi lakójával békés, konfliktusmentes volt. Gyilkosaik valószínűleg – ahogy a székesfehérvári és sarkad-környéki romákat – őket is azzal vádolták, hogy együttműködtek a megszálló szovjet csapatokkal, „muszka-vezetők” voltak. Kecskés Lajosné, nem roma helyi lakos, aki már kiskamasz-fejjel élte át a háború végét, később kategorikusan tagadta ezt: „Nem igaz. Nem voltak muszka-vezetők. Éppen úgy viselkedtek azok is, mikor bejöttek az oroszok, mint bárki más.” A magyar-német csapatok érkezésével valamilyen fenyegetés ugyanakkor érhette a romákat, mert a gyilkosság előestéjén az közeli Kilitiben lakó egyik Peller-lány, Piroska férje átkocsizott apósáékhoz, hogy elhozza őket Lajoskomáromból. Ők azonban Bajzáékkal együtt úgy látták, semmi félnivalójuk nincs a faluban.

Másnap tábori csendőrök érkeztek. A helyi elöljáróság kirendelt négy helyi lakost, kocsistul: az egyik vitte a csendőröket, a második a géppuskát, az utolsó kettő pedig az áldozatokat, összesen 16 embert. A négy férfit a temetőben lőtték agyon, a nőket és a gyerekeket (köztük az ötéves Peller Juliannát és a 11 hónapos Peller Lujzát) pedig a falu szélén. Szemerei Pál hajtotta a kocsit, amelyen a gyilkosok a helyszínre érkeztek. Később elmondta, hogy az egyik (egyébként állapotos) asszony nem halt meg rögtön, ezért több sorozatot is beleeresztettek. A mészárlás híre eljutott az ekkor Alcsúton tartózkodó Peller Piroskához is, aki Lajoskomáromba sietett. Visszaemlékezése szerint a falusiak kaszát, kapát ragadtak és kikergették őket a községből: „az mondták, hogy ’itt nincs hely, senkinek helye itt nincs, itt ne kereskedjen [keresgéljen, kutasson] senki se, itt nem történt semmi se’. Mindenki azt a választ adta, hogy na, takarodás ki, piszkos, mocskos cigányok”.

Források: Katz 2005, 82-98. o.; Bársony-Daróczi 2004, 122-131. o.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz