Köröstárkány, 1919. április 19.


A bevonuló román fegyveresek 91 magyar férfit, nőt, gyereket és öreget végeztek ki.

1919. április 18-án a román túlerő elől visszavonuló Verbőczy-zászlóalj feladta Köröstárkány térségét. A község magyar lakossága a magyar csapatokat támogatta és a Vörös Hadseregben helyi önkéntesek is harcoltak. Április 19-én a bevonuló román hadsereg és irreguláris fegyveresek a falut feldúlták és kifosztották. Számos férfit, de sok esetben egész családokat elhurcoltak otthonaikból, a templomtérre vitték és a falhoz állítva agyonlőtték őket. Kezdetben helyi románok közreműködésével azokat keresték, akiket a magyar hadsereg támogatásával vádoltak, de a kivégzések válogatás nélküli öldöklésbe torkollottak.  Időseket, rokkantakat, nőket és gyermekeket is meggyilkoltak, összesen 91 embert. Egy szemtanú így idézte fel az átélt szörnyűségeket:

„… Így értek a templom elébe ahol már nagy volt a sírás jajgatás. Egyik sortűz a másikat érte. A fal mellett ott voltak akiket agyonlőttek, egymás hegyén hátán. Katonák civilek vegyesen hozták az embereket. Síró asszonyok, gyerekek, káromkodó férfiak, bosszúra, vérre éhes fegyveresek, volt szolgák rekedt ordítása töltötte meg nemcsak a templomteret de az egész falut is. Megragadták őket a katonák – Lãsaþi pruncii, la o parte! (Hagyjátok a gyerekeket, félre!) A kicsiket elakarták cibálni tőlük. Az asszony nem hagyta, ölelte, szorította magához a gyerekeket. János segíts, öljenek meg mindőnket, ne engedd hogy csak bennünket öljenek meg. A kislányok kidülledt szemmel sírtak, visítottak, körmüket mélyesztették az anyjuk ruhájába, csupasz karjába… Végül egy nem messze álló tiszt megunta: – Lãsaþi femeia si pruncii ajunge bãrbatul. (Hagyjátok az asszonyt és a gyerekeiket, elég az ember.) Elengedték őket, a kislányok odabújtak szorosan az anyjuk mellé, fogták, szorították reszketve. Már nem sikítottak, az asszony sem ordított, csak álltak egymáshoz bújva, mint akinek senkijük sincs a világon, gonoszoktól körülvéve. Halkan sírtak, nézték az apát a férjet, aki még ott volt néhány méterre tőlük, de már nem volt az övék. Az is nézte őket ahogy vezették a templom falához válla fölött nézte őket, a családját még az ő családját. Oda állították a falhoz. Szembe a fegyveresekkel. Pillantást se vetett rájuk, a szeme ráragadt a kis csoportra, csak őket akarta látni, érezte, látta szemükbe a szeretetet, a kétségbeesést, a gyászt. Nézte, nézte őket. Eldördültek a fegyverek, még nézte, még látta őket, szédült, inogott, leesett a kalap a fejéről. Nem akart még elesni, még nem akart meghalni, még nézni, még látni akarta a kis csoportot, a családját…”1
A gyilkosságok egyik motivációját azok a vélt vagy valós sérelmek jelentették, amelyeket a köröstárkányi magyar gazdáknál szolgált helyi és környékbeli román parasztok szenvedtek el. Ugyanakkor számos helyi magyar család talált menedéket a szomszédos román faluban, Várasfenesen. Hasonló leszámolás történt ezekben a napokban a szomszédos Kisnyégerfalván is.
A Köröstárkány központjában, a templom mellett található emlékművet az 1919. áprilisi tömeggyilkosság 80. évfordulóján, 1999-ben avatták fel.




Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

román-magyar