Kémer, 1940. szeptember 18.


"Tűzharcosok" (Forrás: Magyar Világhíradó, 1940. december; filmhiradokonline.hu)

A honvédség bevonulásakor a községben magyar nemzetőrség alakult, de atrocitások nem történtek. Néhány nappal később a honvédség házkutatásokat kezdett Kémeren. A 2. gyalogdandár jelentése szerint 1940. szeptember 18-án a 32. gyalogezred Keviczky Kálmán főhadnagy parancsnoksága alatt álló 1. puskásszázadának emberei a községben letartóztattak négy férfit, akiket a korábban Szilágyipp környékén tevékenykedő román ellenállók rejtegetésével és a román uralom alatti magyarellenes tevékenységgel gyanúsítottak. Kihallgatás végett a négy letartóztatott személyt Czakó Imre őrmester parancsnoksága alatt szekéren kísérték az ezredparancsnokságra Szilágynagyfaluba. A járőr egyik tagjának naplóbejegyzése szerint a kátyús úton a szekér keréktörést szenvedett. A helyzetet kihasználva a túszok az út menti erdő felé menekültek, de a katonák lelőtték őket. A holttesteket a helyszínen eltemették. Román források szerint a Kémeren elfogott férfiakat 19-én a szilágyzoványi erdőbe vezették, majd ott megásatták velük sírjukat, megkínozták és meggyilkolták őket.
Forrás: Illésfalvi 2004, 69-72. o., Fătu-Muşat 1985.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

magyar-román-zsidó