Szárazajta, 1944. szeptember 26.


A szárazajtai vérengzés áldozatainak névsora (Forrás: Markó László)

1944. szeptember 2-án a székelyföldi falu környékét román alakulatok szállták meg. Két nappal később egy német utóvéddel történt összecsapás során tizenhárom román katona elesett. A románok a szárazajtai magyarokat azzal vádolták, hogy segítettek a németeknek illetve román sebesülteket gyilkoltak le. Helyi románok feljelentése nyomán ezért szeptember 25-én a szovjet katonai parancsnokság jóváhagyásával a faluba érkezett a Maniu gárda brassói önkéntes ezredének 30-40 fős csoportja, Gavrilă Olteanu százados vezetésével. Másnap hajnalban 26 helyi magyart foglyul ejtettek. Két férfit otthonában gyilkoltak meg, a többi túszt az iskola udvarára terelték. Itt a falubeliek szeme láttára baltával lefejeztek két fiatal férfit, a többiekre pedig sortüzet adtak, kioltva további tíz (más adat szerint kilenc) ember, köztük egy asszony életét. A többiek életét a helybeli románok kérésére végül megkímélték. A gárdisták számos helybelit bántalmaztak, a házakat kifosztották. A gyilkosságokat és fosztogatásokat követő napokban a helybeli csendőrök mintegy hetven-nyolcvan férfit elhurcoltak a földvári gyűjtőtáborba, akiknek nagy többsége ott halt meg.
Forrás: Benkő 2011., Lipcsey 96. o., Vincze kronológia, Küm TÜK Románia, 352-353. o.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

román-magyar