Konfliktustérképek

A magyar többségű falut egy négy nappal korábbi sikertelen támadás után 1944. október 19-én délután vette be a Vörös Hadsereg. A nyomukban másnap délelőtt megérkező, főként bajmoki illetőségű partizánok azonnal megkezdték a leszámolásokat a helyi szerbek támogatásával. Mintegy harminc ismert magyar és német polgárt már ekkor (21-én) letartóztattak. Október 23-án megalakult a helyi népfelszabadító bizottság, kizárólag szerb tagokból, majd 31-én az albizottság a háborús bűnök kivizsgálására. Egyes szemtanúk szerint több mint ötszáz ember került a listákra.
A megtorlásban a VIII. Vajdasagi Rohambrigád III. zászlóaljának 2. százada, Živan llkić-Čeda és a IV. Vajdasági Rohambrigád egyik százada, Petar Relić-Čeda vezetésével vett részt. A partizánok a helyi bunyevácokból alakult népőrség tagjai segítségével végigjárták a magyarok és a németek portáit, és letartóztatták a férfiakat. Néhány embert bunyevác szomszédjaik megmentettek az elhurcolástól. A foglyokat az ún. Berger-féle iskolaépület tornatermébe kísérték. Fogva tartóik, különösen egy partizánnő, kegyetlenkedtek velük. A népfelszabadító bizottság tagjai egy partizánparancsnok vezetésével tárgyalást tartottak, és akit helyi délszlávok vallomásai alapján ártatlannak ítéltek, azt hazaengedték.2 A többieket a községházán lévő foglyokkal együtt egy civilekből és a helyőrség tisztjeiből alakult rögtönítélő bizottság (Pero Dulić ügyvéd elnökletével) halálra ítélte. Bírói ítélet nélkül is hoztak ide további áldozatokat a környékbeli településekről (Pacsér, Györgyén, Madaras, Nagyfény, Tavankút) és magyar hadifoglyokat.
A kivégzendőket 1944. november 2-án este Djuro Knežević helyőrség parancsnok-helyettes parancsára a községháza udvarán gyűjtötték össze, láncokkal és drótokkal összekötözték és a Tarackos nevű határrészre hajtották. A helyszínen előzőleg bajmoki cigányokkal három nagy tömegsírt ásattak. Az áldozatokat agyonlőtték, a sortűz után a sebesülteket ásóval, lapáttal verték agyon. Egyes szemtanúk szerint néhány embernek sikerült ismerősök segítségével megmenekülnie. Szemtanúk szerint a gyilkosok éjjel vidám lakomával ünnepelték a tömegkivégzést.
Másnap, november 3-án a községházáról 29 férfit es egy nőt vittek Szabadkára. Néhányukat, köztük Herczeg Ilonát, a Magyar Keresztes Egylet aktivistáját, aki lelkes résztvevője volt a magyar kulturális rendezvényeknek, a kaponyai magyar emlékműnél megkínozták és kivégezték. Gyilkosai állítólag a Nemzeti dalt szavaltatták vele. A többieket Szabadkán rögtönítélő bíróság elé állították és a Zentai úti temetőben agyonlőtték.
A tömegsírok helyét jelölő akácfánál először 1992-ben került sor megemlékezésre. 1998-ban kopjafát, 2004-ben márványtáblákat állítottak az áldozatoknak. A táblákon 134 azonosított bajmoki, valamint 58 környékbeli és ismeretlen illetőségű áldozat neve szerepel. Többségük magyar, de sok német, sőt horvát és szerb is akad közöttük. Mojzes Antal adatai szerint a bajmoki kivégzéseknek összesen 229 áldozata volt.
Forrás: Cseres 1991, 222-224, Mojzes 1994, Mojzes 2002, Mojzes 2010

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz