Csurog, 1944 október-november


A csurogi téglagyár- a kivégzések egyik helyszíne (Forrás: Matuska Márton)

Az 1944. novemberi gyilkosságok előzménye a magyar honvédség és csendőrség közel kilencszáz szerb és zsidó áldozatot követelő 1942. januári vérengzése volt. A mintegy tízezres, szerb többségű nagyközség lakosságának a két háború között körülbelül negyedét adták a magyarok. A gyilkosságokért közvetlen felelősség nem terhelte a helyieket. A letartóztatásokban, fosztogatásokban vétkesek jó része is elmenekült, ennek ellenére 260 csurogi magyar került a háborús bűnösök listájára 1944. október-novemberében.
A községbe 1944. október 22-ére virradóra Danilo Kekic-Daka partizáncsapatával visszatértek az elmenekült szerbek, és megkezdődött a leszámolás. Előre elkészített listák alapján tömegesen tartoztatták le a magyarokat és a községháza udvarára vitték őket. Egyeseket a helyszínen kivégeztek, a többséget a iskolaépületben és a községháza melletti gabonaraktárban tartották fogva. Hosszas vallatások és válogatott kínzások után éjjelente a határban kivégezték őket.4 Az első áldozatok a Makó környékéről a magyar tábori csendőrség által Csurogra hurcolt leventék voltak. A legnagyobb mészárlás november 4-én történt, a holtesteket 19 szekér vitte a dögtemetőben magyarokkal és cigányokkal ásatott gödrökhöz. Egyes szemtanúk szerint bántalmaztak és kivégeztek helyi szerbeket is, akik ellenezték a kegyetlenkedést. Megölték Dupp Mihály plébánost, aki jó viszonyban volt a helyi szerbek nagy részével, de a partizánok a helyi ortodox pap 1942-es meggyilkolása miatt ragaszkodtak megbüntetéséhez. A mészárlásnak december 4-én a szovjet csapatok vetettek véget. Addig napirenden volt a magyar lakosok megalázása, dolgoztatása, megkínzása.
Tetemeiket a Tiszába vetették vagy a sintértelep dögtemetőjében ásták el. Egyes visszaemlékezések szerint a környékről is vittek oda kivégzetteket. Később a hatóságok kiásatták és a kulai bőrgyár szeméttelepére szállíttatta a holttesteket. Itt a csontokat egyes emlékezők szerint iparilag feldolgozták. Az áldozatoknak ma sincsen méltó nyughelyük.
1945. január 23-án az életben maradt magyarokat mind kitelepítették a faluból. Néhány perc alatt kellett legszükségesebb holmijaikat összegyűjteniük, az értéktárgyakat, iratokat és a pénzt elszedték tőlük. A hátrahagyott ingó és ingatlan vagyont is lefoglalták.5 Részben marhavagonokban, részben gyalogmenetben hajtották őket a járeki gyűjtőtáborba, amelyet az elűzött németek házaiban alakítottak ki. A mínusz húsz fokot is elérő hidegben egy csecsemő megfagyott. A tábor parancsnoka egy partizán nő volt, aki kíméletlenül bánt a rá bízott emberekkel. Tetves szalmazsákokon feküdtek, tisztálkodási lehetőség és gyógyszer nem volt, enni alig adtak nekik. Sokan elpusztultak, különösen a kisgyermekek és idősek közül. Naponta kényszermunkára hajtották ki a munkaképeseket. Innen a szépligeti táborba vitték őket, ahol a bánásmód és a körülmények valamivel emberségesebbek voltak.
A tettesek a magyar lakosság emlékétől is meg akartak szabadulni: a katolikus templomot lerombolták, a temetőt beszántották, házaikba szerb telepesek költöztek. Napjainkra alig száz magyar ajkú lakos maradt a településen.
Teleki Júlia kutatási során eddig 556 csurogi magyar áldozatot azonosított név szerint. 1994 novemberében keresztet állítottak, és azóta évente tartanak megemlékezéseket a tömegsírok helyén. 2002 októberében kőből készült emléktáblát emeltek „Akikért nem szólt a harang” felirattal. Az emlékműveket a mai napig rendszeresen tönkreteszik.
Forrás: Teleki 1996, 5-94.o., Teleki 1999, 14-128. o., Teleki 2004., Mészáros 1995, 107-115. o., Cseres 1991, 200-207.o., Matuska 199-219. o.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

szerb-magyar