Torontálvásárhely, 1944 ősze


A dél-bánáti zömmel magyarlakta községben is elkezdődtek 1944 őszén a tisztogatások, annak ellenére, hogy korábban a község bírája és lelkésze is védte az üldözött szerbeket, zsidókat és baloldali érzelműeket. Gachal János református tiszteletes állítólag hamis keresztleveleket adott 30 zsidónak. 1944 október 4, a község elfoglalása után röviddel szerb fegyveresek érkeztek a szomszédos Cserépaljáról (Crepaja), hogy leszámoljanak a debellácsi magyarokkal, de a kivégzéseket és rablásokat a szovjet parancsnokság megakadályozta, a támadókat lefegyverezték. A katonai közigazgatás bevezetése után azonban megindult a hajsza. 1944 november elején mintegy ötven helyi lakost hurcoltak el kollaboráció vádjával. Közöttük volt Gachal tiszteletes is, akit egy éjjel az OZNA emberei Antalfalvára (Kovačica) vittek. Rajta kívül még két helyi kereskedőnek, a volt jegyzőnek és még három helybelinek is ez lett a sorsa. Haláluk pontos körülményei nem ismertek. A leszámolásokkal kapcsolatos konfliktus miatt helyi szerbek megölték Németh Pétert is, a magyar többségű falu kommunista párttitkárát.
Forrás: Németh Gyula visszaemlékezése, Vajdaság 1944-1945.; Matuska 1991, 349-351. o., Mészáros 2000, 51-54. o.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

szerb-magyar