Sajkásszentiván, 1942. január 6-9.


Civil holttestek az utcán (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum/96.140me1)

A szerbek és németek lakta falut 1942. január 6-án este szállta meg a razziázó magyar hadsereg és csendőrség. Másnap (az ortodox karácsony első napján) a templomból kijövő szerbeket egy magyar tiszt igazoltatta, egy olyan lista alapján, amelyet a helyi németekből álló „igazoló bizottság” állított össze a politikailag “gyanús” személyekről. Akinek a neve a listán szerepelt, azt letartóztatták. A pravoszláv templomot kifosztották, a kegytárgyakat elrabolták. A foglyokat a községháza épületébe kísérték, ahol megmotozták őket. Ide hozták a többi foglyot is, akiket felfegyverzett német polgárőrök segítségével fogdostak össze a falu területén. A tömeges letartóztatások január 7-én és 8-án zajlottak. A községházán fogva tartott civileket arra kényszerítették, hogy térden álljanak, folyamatosan a falat nézzék, vagy mozdulatlanul álljanak. Az őrök eközben ütlegelték őket. Január 9-én, hajnali 4 és 5 között megjelent egy magyar tiszt, és a foglyok közül kiválogatott 23 főt. Ezeket teherautókra rakták, majd egyéb településekről összeszedett további 9 emberre együtt Mozsornál a Tisza partjára vitték, ahol valamennyiüket megölték. A faluban túszként ejtett civilek egy részét tíz nap elteltével hazaengedték. Másokat az újvidéki kémelhárítás épületébe (“Armija”) terelték, ahol ismét kegyetlenül megkínozták őket.
A razziának összesen 25 helyi szerb lakos (köztük két nő) és egy zsidó estek áldozatul. (Lásd még: Dunagárdony, Mozsor, Újvidék.)
Forrás: Golubović, 1992, 84-85.o. és 147. o. Saopštenja o zločinima okupatora i njihovih pomagaća u Vojvodini 1941-1944., Novi Sad, 1946, 136-137 o.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

magyar-szerb-zsidó