Bécsi út 134-136: óbudai téglagyár, gyűjtőtábor, 1944 november-december


Az óbudai téglagyár a budapesti zsidók 1944. november-decemberi deportálásának egyik logisztikai központjaként működik. A téli hetekben sok ezer embert tartanak itt fogva embertelen körülmények között. A halálos áldozatok száma több tucatnyira rúghat.
Nyilas pártszolgálatosok (forrás: Magyar Nemzeti Múzeum)

Az 1944. tavasz-nyári deportálások során a magyar hatóságok a gyűjtőtáborokat gyakran téglagyárakban állították fel. Ezek teljesen alkalmatlanok voltak több ezer ember normális elhelyezésére. Sokszor nem jutott elég víz, élelem. A zsidók a szabad ég alatt vagy az oldalfal nélküli, hodályszerű téglaszárítók mocskos padlózatán feküdtek, dolgukat sebtében megásott gödrökbe végezték. A döntéshozókat ez természetesen hidegen hagyta, őket a logisztikai szempontok érdekelték: a téglagyárak nagy kiterjedésű, eleve körülkerített és jól őrizhető területek voltak, ahova ipari sínpárok vezettek, megkönnyítve a zsidók elszállítását. Nem véletlen, hogy az 1944. november elején Budapestről indult deportálások egyik kiinduló állomása az Óbudán lévő Nagybátony-Újlaki Téglagyár lett. A csillagos házakban összeszedett zsidók és a deportálásra kijelölt munkaszolgálatosok egy részét itt koncentrálták, mielőtt gyalog vagy (a Józsefvárosi Pályaudvarról) vonattal nyugatra hurcolták őket. Az őrséget nyilas fegyveresek és rendőrök adták, az utóbbiak parancsnoka Szentandrás(s)y András volt.

 

A zsidók két-három napot töltöttek itt a novemberi hidegben a szabad ég alatt vagy a téglaszárítókban. Élelmiszerellátás egyáltalán nem volt. A nyilasok kifosztották és összeverték áldozataikat. Meisel Lajosnét több ezer társával együtt november 10. körül hurcolták a téglagyárba: „Össze voltunk préselve, ülni lehetett csak, azt is összekuporodva. Kint az eső vigasztalanul esett, és a téglagyárba végeláthatatlan sorokba újabb és újabb csoportok érkeztek. Középen egy keskeny utat hagyunk, ott sétáltak fel és alá a nyilasok, akinél lámpást láttak az elvették, és kiabáltak, a levegőbe lövöldöztek. Aki a WC-re akart menni, annak az ajtónál kellett felsorakozni, és onnan aztán százas csoportokban kivezették az embereket az udvarra, ahol mindenki előtt, a durván nevető és megjegyzéseket tevő nyilasok előtt kellett a szükségleteket elvégezni. Amikor aztán újra bejöttek az emberek, a szörnyű sötétségben és kavargásban nem találták meg helyüket.” Több embert agyonlőttek. A tömeg nyomásának engedelmeskedve egy válaszfal ledőlt és agyonütött néhány foglyot.  Nem csoda, hogy sokan összeroppantak és öngyilkosságot követtek el: felakasztották magukat vagy ciánt nyeltek. A nyilasok nem hagyták, hogy a mentők elvigyék a mérgezéses áldozatokat, akik habzó szájjal, elkékülve lehelték ki a lelküket a többiek szeme láttára.

A semleges diplomaták és a Nemzetközi Vöröskereszt megpróbáltak minél több embert kihozni a téglagyárból. A nyilasok hajlandóak voltak egyes csoportokat elengedni. Ragaszkodtak ugyanakkor ahhoz, hogy a diplomaták személyesen ellenőrizzék a védlevelek valódiságát, mert nagy mennyiségű hamis dokumentum volt forgalomban. Carl Lutz alkonzul saját bevallása szerint tudta, hogy „egy ilyen igazolvány el nem ismerése egyet jelent tulajdonosa halálával”. Mégis kénytelen volt kimenni a téglagyárba. „Ötezer szerencsétlen ember állt előttünk sorban és rendben, fázva, vacogva, éhezve, nyomorúságos batyukkal, nyújtogatták felénk a menlevelüket. Sosem felejtem el ezeket a rettegő tekinteteket. A rendőrségnek újra és újra be kellett avatkozni, mert az emberek, miközben kérésüket előadták, szinte leszaggatták rólunk a ruhát […] az embereket korbáccsal verték, akik aztán vérző arccal a földön hevertek.” Később már lazult a nyilasok figyelme: november végén Ujváry Sándor, a Vöröskereszt munkatársa egy hamisított paranccsal (és Szentandrássy segítségével) számos zsidót kihozott a táborból.

Az óbudai téglagyárban fogva tartott zsidók összlétszáma valószínűleg a tízezres nagyságrendet is eléri, a halálos áldozatok száma több tucatra is rúghat.

 

Források: Magyar Zsidó Levéltár, DEGOB-jegyzőkönyvek: 2055, 2345, 3376, 136, 1954, 1649; Lévai 1946b, 192-193. o.; Braham 1997, 920-921. o.; Szita 1994, 74. o.; Tschuy 2002, 213. o.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

nyilasterror