Bethlen tér 2: szükségkórház, 1944. december 28.


1944. december 28-án egy nyilasokból és SS-katonákból álló különítmény behatol a Bethlen tér 2. szám alatti zsidó szükségkórházba. Két embert helyben agyonlőnek, huszonkettőt pedig egy közeli pincében végeznek ki.
A kórház épülete (forrás: Magyar Zsidó Levéltár)

Az 1944. márciusi német inváziót követő hetekben a megszálló hatóságok lefoglalták a Szabolcs utcai zsidó kórház épületeit és berendezéseit. Az orvosoknak és betegeknek távozniuk kellett. Ezért a zsidó vezetők szükségkórházakat állítottak fel a Wesselényi utca 44-ben működő iskolában és a Bethlen tér 2. szám alatt, az Izraelita Siketnémák Országos Intézetének egykori épületében. A 100-120 férőhelyes Bethlen téri „kórház” hamar zsúfolásig megtelt: a páciensek mellett lakásukból kidobott családok, illegális menekültek, és a különböző fővárosi internálótáborok megbetegedett foglyai is ide kerültek. Hamis igazolásokkal a kórház vezetése megpróbálta őket minél tovább benntartani, mert a rabokra könnyen a deportálás várhatott, ha visszakerültek börtöneikbe. A nyilas hatalomátvétel után a létszám tovább nőtt: mások mellett szökött munkaszolgálatosok és a gettósítás elől bujkáló zsidók is a kórházban kerestek menedéket. „El kellett őket helyezni, dacára annak, hogy a folyosók földjén, kórtermekben a földön, vagy egy-egy ágyban sokszor hárman próbáltak harántirányban elhelyezkedni és így feküdni„- emlékezett egy évvel később Biedermann János főorvos.

 

December folyamán SS és nyilas egységek többször is behatoltak az épületbe. Ekkor még megelégedtek a betegek kifosztásával és a kórház élelmiszerkészletének elszállításával. December 28-án valamivel éjfél előtt azonban komolyabb támadásra került sor. Egy SS-emberekből és nyilasokból álló különítmény az összes kórházban tartózkodó zsidót behajtotta az épületben lévő zsinagógába. A karzaton egyesével kezdték ellenőrizni a papírokat. Ezt látva két szökött munkaszolgálatos megpróbált elmenekülni, de agyonlőtték őket. A fegyveresek végül kiválasztottak 22 embert és egy Wesselényi utcai pincében tarkólövéssel végeztek velük.

 

Források: Magyar Zsidó Levéltár, 3621. sz. jegyzőkönyv; Lévai 1948a, 385. o.; Strausz 2005, 64-69. o.

 

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

nyilasterror