Kiskunhalas, 1944. október 11.


Magyarok és németek 196 zsidó munkaszolgálatost mészárolnak le a vasútállomáson és a temetőben.
Egy munkaszolgálatos tanuvallomása (forrás: Magyar Zsidó Levéltár)

1944. október 11-én a kiskunhalasi vasútállomáson rendkívül feszült volt a hangulat. Két nappal korábban a Hadműveleti Területi Kormánybiztosság elrendelte a kisváros kiürítését. A vonalak eldugultak, a szerelvények feltorlódtak és az indulás reménye nélkül vesztegeltek az állomáson és a nyílt pályán. A Délvidékről visszavonuló SS-alakulatok elöntötték a környéket. A menekülő polgári lakosság is északra tartott. A kiürítési parancstól hiszterizált kiskunhalasiak egy küszöbönálló partizántámadásról suttogtak. A negyedik vágányon állt a 101/322 számú munkaszolgálatos századot szállító szerelvény. A túlnyomórészt 18 éves fiatalokból álló alakulat szintén a Délvidékről érkezett.

Dél körül robbanás rázta meg az állomást és elszabadult a pokol. „Kiabálást hallatszott, valami partizánokról kiabáltak” – emlékezett a kevés túlélő egyike, Barna István. „Az SS-ek felrántották egyik vagonunk ajtaját. Kézigránátokat hajigáltak be, ott robbantak a kocsiban. Akiket nem ért szilánk és nem értek lövések, a másik ajtó felé menekültek […] de akkor már a másik oldalon is megszólaltak a gépfegyverek”. A mészárlás egy fél órát tartott. Ezután a vagonokból szerteszét futó zsidók ellen szabályos hajtóvadászat indult az állomáson és környékén. Akit megtaláltak, azt a helyszínen vagy a közeli temetőben kivégezték. Összesen 194 embert öltek meg.

A tömeggyilkosság fő felelőse az SS volt, azonban valószínűleg magyar civilek és MÁV-alkalmazottak is szerepet játszottak az atrocitásban. Barna István a mészárlás előtt polgári ruhás és vasutas fegyvereseket is látott. A Budapesti Népbíróság 1947. október 2-án kihirdetett ítélete szerint előbb az SS, majd „magyar katonák és vasutasok” vették tűz alá a vagonokat. Ugyanakkor a kiskunhalasi mészárlásra vonatkozó négy különböző eljárás egyikében sem sikerült azonosítani a magyar elkövetőket. Elítélték azonban Rajz Endre MÁV-órabérest, aki az állomás köré vont kordon tagjaként elfogott egy zsidót és a németekhez vezette. Börtönbe került Pénzes Antal MÁV-pályaőr is, aki egy közeli házban talált rá három szökött zsidóra és átadta őket egy ismeretlen katonának. A munkaszolgálatosok sorsa nem lehetett kétséges.

A szintén elfogott Ickovits Jenőre is a kivégzés várt volna. Visszaemlékezése szerint „a vérengzést a lakosság látta, minket kövekkel dobáltak és kísértek az utcán végig és követelték a mi - hatunk - kivégzését is. Ez az egész, eset azért történt, mert ránk fogták, hogy az állomáson lőttünk.” Ickovits megjegyzése rávilágít az események egyik lehetséges mozgatórugójára. A mai napig tisztázatlan robbanás a partizánellenes tömeghisztériában pánikreakciókat indított el. A tettesek paranoid antiszemitizmusára mélyen jellemző, hogy amint a német (és valószínűleg magyar) fegyveresek partizántámadást vizionáltak, rögtön a zsidókat kezdték gyilkolni. Ickovits életét végül egyébként magyar honvédek mentették meg, akik egyenruhát adtak rá és elrejtették.


Források: Magyar Zsidó Levéltár, DEGOB-jegyzőkönyvek: 1155, 1917; Gáspár 1996; Bokor 1985, 73-79. o.; Lebovits 2007, 129-133. o.

 

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

antiszemita