Konfliktustérképek

A nyugati határ felé tartó halálmenetek egyik állomása a Duna mentén fekvő Gönyű volt. A nyilasok itt négy kikötött uszályra zsúfolták a zsidókat, akiknek ekkor már a háta mögött volt több mint 120 kilométer gyaloglás és jó néhány nap az óbudai téglagyár gyűjtőtáborában. A halálosan kimerült embereket az éjszakai sötétben egy negyven centi széles pallón hajtották az uszályok belsejébe, gyakran zuhogó esőben. Sokan a folyóba zuhantak, másokat a nyilasok löktek a Dunába. Volt, aki nem bírta tovább, és maga ugrott. Legtöbbjük a vízbe veszett. Néhányan viszont felismerték a kaotikus helyzetben rejlő lehetőséget, és megszöktek.

Az uszály belsejében további megpróbáltatások várták a zsidókat. „Hely szinte nem volt, összepréselődve álltunk egész éjszakán át. Nagyon sok volt a beteg, akik az előző csoportokból maradtak le és azok legjobbára mind vérhasban szenvedtek.” – emlékezett Blumgrund Nándorné.  „Minden talpalatnyi területért verekedni kellett. Egymás hegyén-hátán feküdtünk férfiak és nők.” – erősítette meg Zimmer Lászlóné. Feith Máriának hasonló élményei voltak: „A hajó aljában voltunk összegyűjtve, tele volt homokkal, a fejünkre folyt a víz, mert ez már a víz alatt volt, és ott aludtunk. Vagy inkább csak gubbasztottunk, mint a heringek. Se enni, se inni nem kaptunk, nem volt vécé sem. Éjjel volt, aki öngyilkos lett, volt, aki szívrohamot kapott. Szóval reggel a helyiség tele volt halottakkal.”

A gönyűi „halálhajó” áldozatainak száma valószínűleg több tucatra rúg, akár a százas nagyságrendet is elérheti.

Források: Magyar Zsidó Levéltár, DEGOB-jegyzőkönyvek: 2444, 2543, 2544, 2550, 2669, 3376, 2681, 3260, 3506; Szita 1989, 72. o.; Szita 2007b, 477. o.; Feith 2004

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz