Schattendorf, Ausztria, 1945 eleje


Számtalan halott a munkatáborban

1945 elején körülbelül 1100-1200 magyar zsidó kényszermunkás dolgozott Schattendorfban, férfiak és nők vegyesen. A foglyokat a falu különböző épületeiben (például a helyi iskolában) helyezték el. A zsidók ezen a szakaszon is sáncokat, tankcsapdákat ástak, igen mostoha körülmények között, gyakran térdig állva a jeges vízben, sárban. A tábort és munkát Nader „építéssáv-vezető” (Baustreinfenleiter) irányította. Az őrzési feladatokat itt is elsősorban az SA egységei látták el. A túlélők beszámolói alapján úgy tűnik: ahogy a szomszédos Siegendorfban (Cinfalva), úgy Schattendorfban is meghökkentően sok jóindulattal találkoztak a foglyok mind az őrség, mind a helyiek részéről. Egy pestszenterzsébeti aranyműves „elég tűrhető” bánásmódról számolt be, egy tápiósülyi vegyészmérnök pedig „elnéző, idősebb” őrökről beszélt, akik egy székesfehérvári szabó szerint „egész jól” bántak a zsidókkal.  Wessely György tapolcai tisztviselő egyenesen embermentő akciókat tulajdonított a fegyvereseknek: „Az SA-k elnézték, hogy bejártunk a parasztházakba étkezni. Parancs ellenére nem lőtték agyon a betegeket, hanem szétosztották őket a parasztházakba, és itt ápolták őket addig, amíg bejöttek az oroszok.”

Más határ menti falvakban történtek fényében igen meglepő, amit a túlélők nagyjából egybehangzóan állítottak a schattendorfi civil lakosságról. Weil Ernő szerint „a lakosság elképzelhetetlenül jóindulatú volt. Egy-egy paraszt esténként 10-15 zsidót vacsoráztatott  meg. Meleg szobában, asztalnál ültünk és jóllaktunk. Mindenhol elláttak bennünket és nem mi kértük, hanem ők maguktól hozták a csomagokat és dobálták elébünk, annak ellenére, hogy a Gestapó megfenyegette őket.” Az őrség és a lakosság egymást erősítő segítő szándékáról számolt be Sax Aladár: „Az osztrák lakosság olyan jó volt hozzánk, hogy azt nem lehet elmondani. Az asszonyok a kapukban vártak, amerre mentünk, vagy jöttünk munkából. A kötényük alatt rejtegették a számunkra a süteményt, szalonnát. Meleg ételt öntöttek a csajkánkba. Ha valamit cserélni akartunk élelemért, odaadták az élelmet, és nem fogadtak el érte semmit. A Lagerführer maga mondta a falubelieknek, hogy adjanak nekünk egy-egy darab kenyeret.”

Másoknak már nem voltak ilyen pozitív tapasztalataik a schattendorfi hónapokról. „Sok munka, kevés ennivaló, sok bántalmazás jellemezte az itt eltöltött időt.” – emlékezett Ickovics Jenő budapesti fodrász. Egy nagytarnai kereskedő szerint „nagyon rossz dolgunk volt, az elmaradhatatlan sok verés, ütés, bántalmazás, különféle kínzások egészen fásulttá tették az embereket.” Schwarz Mór, sátoraljaújhelyi asztalos a fent említett visszaemlékezéstől eltérően nem az őrség embermentő szándékainak tulajdonítja a kiürítés után visszamaradt, beteg munkaszolgálatosok túlélését. Szerinte már minden készen állt a zsidók kivégzésére, „de oroszok belőtték a környéket, a németek elmenekültek és így a betegek életben maradtak. Mindannyiunk életét a gyors orosz előretörés mentette meg.”

A schattendorfi kényszermunka halálos áldozatainak száma nem ismert. Mivel mind a fogolypopuláció nagysága, mind a körülmények hasonlóak a siegendorfi táboréhoz, ezért az elpusztultak száma is valószínűleg hasonló: néhány tucat és az egy-két száz között mozoghat.


Források: Magyar Zsidó Levéltár, DEGOB-jegyzőkönyvek: 155, 711, 840, 1044, 1906, 1917, 1976, 2166, 2204, 2559, 2735, 3101, 3189;  Lappin-Eppel 2010, 272-277. o.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

antiszemita