Szolnok, 1946. július 14.


A „feketézők” elleni hatósági küzdelem antiszemita kampánnyá változik.
Részlet a „Glosszák a hétről” c. cikkből (Forrás: Új Élet, 1946. 08. 08., 11. o.)

1946 nyarán elszaporodtak Szolnok környékén a mezei lopások. A bűncselekmények elleni hatékony küzdelem jegyében az elfogott tetteseket a rendőrség szégyentáblával a nyakukban hajtotta végig a városon. Az akció azonban visszájára fordult, mert a tömeg a tolvajokkal szimpatizált. Azt követelték, hogy inkább a „feketéző zsidókat” vigye el a rendőrség. A szolnoki MÁV járműjavító munkásküldöttsége a valutázók és feketézők megbüntetését sürgette. Az ennek nyomán megtartott razzia során a rendőrség összesen tíz „ingyenélő, áruhalmozó” embert internált, jórészt (de nem kizárólag) zsidókat. Valutát senkinél sem találtak, csak „dollárra vonatkozó” feljegyzéseket. A fő vád nagyobb mennyiségű élelem felhalmozása volt (40 kg cukor, 20 kg mosószappan), egyikük szekrényében pedig harminc inget találtak. Egy rendőrfőhadnagy úgy vélekedett, hogy akinek ennyi van „miközben a Főműhely [a járműjavító] munkásainak még kettő sincs, az megérdemli a feketéző nevet.” Az elfogottakat július 14-én a korábbiakhoz hasonló megszégyenítő módon hajtották keresztül a városon. A felháborodott tömeg meg akarta lincselni az internáltakat, de ezt a rendőrök megakadályozták.

 

Az, hogy az egész kampánynak zsidóellenes éle volt, kiviláglik Polónyi-Szűcs Ferenc őrnagy szavaiból: „ha nem visszük végig ezeket az embereket a városon, akkor olyan pogrom tört volna ki, hogy a szolnoki zsidóság sohasem tudta volna kiheverni.” Szerinte az akcióval „kifogták a szelet” az antiszemitizmus vitorlájából. Nem értett ezzel egyet Újlaki Kálmán, a szolnoki Joint vezetője, aki úgy vélte, hogy a városban igen erős antiszemitizmus „ellen rendészetileg nem küzdenek.” A néhány jómódú szolnoki zsidót naponta érték szóbeli inzultusok. A Joint ellen is panasz érkezett: többen azt kifogásolták, hogy miért adnak kétfogásos étkezést (levest és főzeléket) az általuk segélyezett zsidóknak, amikor a munkásoknak csak egy fogásra telik. Ettől kezdve a Joint-konyhán is csak egy tál ételt adtak.


Forrás: Razzia Szolnokon. Haladás, 1946. július 18.

 

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

antiszemita