Konfliktustérképek

A miskolci antiszemita „népítéletre” a forint bevezetését közvetlenül megelőző, különösen kritikus szociális és politikai helyzetben került sor. 1946. július 23-án a MKP tömegdemonstrációt rendezett Miskolcon. Ennek célja a gazdasági stabilizációs lépések ideológiai alátámasztása volt. Rákosi Mátyás beszédében akasztófával fenyegette meg a gazdasági reform ellenségeit. Hasonló stílus jellemezte a pártsajtót is. A következő napokban országszerte ún. forintvédő bizottságok alakultak. A miskolci bizottság tagjai július 27-én feljelentették a Flórián malom tulajdonosát. A vád szerint Rejtő Sándor a törvényes 130 helyett mázsánként 240 forintért vállalta húsz mázsa liszt szállítását a kommunista párt nyomdája részére. Rejtőt és unokaöccsét, Jungreisz Ernőt, a malom alkalmazottját másnap reggel letartóztatták és 29-én a Huszár laktanyában lévő internálótáborba vitték.

A miskolci MKP-lap, a Szabad Magyarország másnapi száma beszámolt az ügyről és uszító hangnemben követelte az árdrágítók megbüntetését. Az indulatokat tovább szították a diósgyőri vasgyárban terjesztett, „Halál a Flórián-malom feketézőire!” kezdetű, népítéletet követelő röplapok. A malomból állítólag korábban többször is rossz minőségű liszt került a gyárba. Július 30-án kedden, délután két órakor 5-6000 gyári munkás elindult Miskolcra, hogy a felelősök megbüntetését követeljék. A MKP megyei szervezete megkísérelte leállítani a mozgalmat, de elkésett. Déltájban Jeckel Géza táborparancsnok Rejtőt és Jungreiszt egy harmadik internálttal együtt bányamunkára küldte. A foglyokat egyetlen rendőr kísérte. Villamossal indultak el Diósgyőr felé és félúton, a Szent Anna templomnál lévő kitérőnél találkoztak a tüntetőkkel. Az időzítés bizonyára szándékos volt, ugyanakkor feltételezhető, hogy a kommunista szervezők ennyire súlyos következményekkel nem számoltak.

A tömeg elfogta és elhurcolta az internáltakat. Rejtő kezébe táblát nyomtak „halál a forintrontókra” felirattal és hátára tették a harmadik őrizetes, egy szalonnadrágításért letartóztatott volt csendőr csomagját. Utóbbit futni hagyták. A városháza előtt Szkladán Ágoston megyei MKP-titkár, Fekete István és Kiss Ferenc alezredes beszédekkel igyekeztek megfékezni a felbőszült tömeget. Az MKP rendezői kordont vontak az őrizetesek köré, de hiába. A tüntetők elsodorták őket, áldozataikat pedig a Búza tér irányába vonszolták, hogy az ott lévő benzinkútnál felakasszák a foglyokat. Itt a (Rejtő vallomása szerint szinte kivétel nélkül kamaszkorú) munkások és asszonyok megtámadták a malomtulajdonost. A hátára tett zsákból élelmiszer hullott ki, ami még jobban felbőszítette az embereket. Rejtőt leütötték, majd fel akarták akasztani. Ezt azonban Kiss alezredes, Buruzs Lajos nyomozó hadnagy és néhány kommunista gárdista meg tudta akadályozni. Sokan közülük megsebesültek. Rávették a támadókat, hogy az áldozatot tegyék fel egy kocsira, és úgy hordozzák körbe a városon. A téren nagy létszámban tartózkodó rendőrség eközben tétlen maradt. Az Erzsébet téri parancsnokság elé érve szovjet tisztek közreműködésével sikerült az áldozatot a városháza udvarára, majd a kórházba vinni.

A lincselők dühe eközben Jungreisz Ernő ellen irányult, akit senki sem próbált megvédeni. Brutálisan összeverték, majd Orbán Zoltán húsz éves géplakatos a nyakára kötelet hurkolva egy lovas kocsi után kötötte. A helyszínre érkező rendőrosztag véget vetett a kínzásnak, de addigra Jungreisz már halott volt. Testén száznál is több szúrt és zúzott sebet találtak.

Másnap hajnaltól a rendőrség a lincselés számos felelősét letartóztatta. A munkások követelésére egy részüket néhány óra múlva szabadon engedték, de 16-17 ember őrizetben maradt. A miskolci rendőrség politikai osztályának helyettes vezetője, a zsidó származású Fogarasi Artúr főhadnagy vezetésével megkezdődtek a kihallgatások. Ketten tagadták a cselekmények elkövetését, őket a kihallgatás során a nyomozók (Boruzs Lajos és dr. Flóhr Iván őrnagy) összeverték. A brutális eljárásról szóló hírek (ráadásul erősen eltúlozva) hamar elterjedtek. Július 31-én a Búza téren újabb incidensre került sor: egy antiszemita jelszavakat kiáltozó csoport körbevett egy zsidót. A lincselést csak egy figyelmeztető lövést leadó rendőrnyomozó tudta megakadályozni.

Augusztus elsején reggel a miskolci és környékbeli üzemekből és bányákból összegyűlt, legalább tízezres tömeg elindult a letartóztatottak kiszabadítására. Szervezett különvonatok érkeztek Ózdról, Sajószentpéterről és Kazincbarcikáról. A két munkáspárt vezetői ismét sikertelenül próbálták megállítani az embereket. A rendezőgárdák tagjaiból álló kordont a tömeg megint áttörte és megostromolta a rendőrkapitányság épületét, annak ellenére, hogy foglyokat időközben szabadon engedték. Az őrség nem szállt szembe a tüntetőkkel. Oszip főispán és a szovjet városparancsnok szónoklatot intézett a tömeghez, eredménytelenül. Távozásuk után a tüntetők rohamra indultak. A nyomozók többsége elmenekült. Az ott maradók telefonon a szovjet városparancsnoksághoz fordultak, de az elutasította segítséget.  A szenespincében bujkáló Fogarasit elfogták és összeverték. Több beszámoló hangsúlyozta, hogy a kihallgatásokban részt vevő nem zsidó rendőrtisztekkel is le akart számolni a tömeg, de őket nem találták meg. A lincselők között nők, fiatalok, sőt gyerekek is voltak. Vascsövekkel és botokkal ütötték áldozatukat, majd az eszméletlen embert teherautóra dobták és elvitték felakasztani. A kocsi defektet kapott, ezért Fogarasit a földön fekve vonszolták tovább. A Búza térnél (Bizony Ákos utca) a szovjet városparancsnok és emberei kiszabadították a főhadnagyot. Kórházba szállították, ahol néhány óra múlva belehalt sérüléseibe. A nyomozás szerint Fogarasi sebei nem voltak halálosak, a végzetes csapást egy 15 éves fiú mérte a tarkójára kalapáccsal, amikor már a gépkocsin feküdt. A tömeget gépfegyveres szovjet alakulat oszlatta szét.

Egy csoport időközben a kórházban fekvő Rejtőt akarta kézre keríteni, de őt Ágoston Pál népügyész idejében kimentette. A tömeg a Huszár laktanyához vonult, hogy az ott fogva tartottakat is kiszabadítsa, de onnan már korábban mindenkit kiengedtek. A mahócai internálótáborból is kihoztak 120 embert. Egy sajtóhír szerint a férfiakat kísérő munkásasszonyok, gyerekek, nincstelenek tömege „üres hátizsákokkal, szatyrokkal, kosarakkal” indult Miskolcra. Fosztogatni akartak, de végül nem jártak sikerrel.

Rajk László belügyminiszter csütörtök délután Miskolcra érkezett a vizsgálatok lefolytatására. Egy 120 fős karhatalmi egység is a városba jött. A történtek nyomán leváltották Oszip István főispánt és Fodor János rendőrkapitányt. Fodor az események alatt Miskolctól távol tartózkodott és a történtekről csak utólag értesült. Péntek reggelre helyreállt a rend, a keddi incidens után bezárt üzletek is kinyitottak. A nyugalom helyreállításában közrejátszott, hogy pénteken a munkások (először forintban) megkapták munkabérüket.

Csütörtök délután Stöckler Lajos és más zsidó vezetők felkeresték Nagy Ferenc miniszterelnököt, aki haladéktalan intézkedéseket ígért. A kormányfő ezt követően határozott hangú nyilatkozatban ítélte el az antiszemitizmust. A miskolci rendőrség teljes tisztikarát felfüggesztették, az állomány felét elbocsátották. A Belügyminisztérium közleménye „nyilasbarát és fasiszta” elemekről szólt, akik a „munkáspárt fegyelmezett felvonulását antiszemita, fasiszta jellegű provokációra” változtatták. A nyomozás igyekezett bebizonyítani, hogy a városba érkezett „gyanús idegenek” propagandája volt felelős a történtekért. Ezt alátámasztandó, a rendőrség augusztus 11-én hajnalban nagyszabású razziát tartott „nyilasok és nyugatosok” után. Ennek során állítólag három-négyezer embert igazoltattak, sokak lakásán „reakciós” iratokat és fegyvereket találtak. A jobboldali kommentárok ezzel szemben a népítéletekkel felelőtlenül manipuláló politikát és propagandát kárhoztatták.

A miskolci hitközség saját halottjaként kívánta eltemetni Fogarasit. Ezt a kommunista rendészeti vezetők újabb antiszemita reakciótól tartva nem engedélyezték. Az 1929-ben református hitre tért (Frenk(e)lről magyarosító) férfi végül rendőrségi dísztemetésben részesült.

A budapesti főkapitányság politikai rendészeti osztálya által lefolytatott nyomozás során több száz embert kihallgattak. A bántalmazások közvetlen elkövetőiként 12 főt (köztük egy nőt), felbujtóként további hat férfit adtak át az ügyészségnek. A budapesti Népügyészség 1946 szeptemberében végül 35 ember, többségében vasgyári munkás és MÁV alkalmazott ellen emelt vádat. Közülük ketten nők, ketten cigány származásúak voltak. Az ötven oldalas vádirat igyekezett elmosni az esemény antiszemita jellegét.

A tárgyalást 1947. január 13-ára tűzték ki a budapesti Népbíróságon, de a tanácsvezető bíró betegségére hivatkozva kétszer is elnapolták. 1947. február 20-án valamennyi gyanúsítottat szabadlábra helyezték. Az 1947 áprilisában készült riport szerint a miskolci közvélemény megnyugvással fogadta a döntést. A helyi zsidókat megosztotta a hír: „Egyik részüket valósággal elkeserítette a bíróság döntése. Mások viszont úgy vélekedtek, hogy ez az intézkedés valószínűleg lecsillapítja a város forrongó hangulatát, amely egyáltalán nem a letartóztatásban lévők ellen irányult. Sőt…” 1948. június 17-én a tettesek amnesztiában részesültek.

Források: PIL I. 274. 11. cs. 67. ő.e.; Nagyobb összefoglaló cikkek és riportok: Zsolt Béla: Miskolc vagy a vesztett illúziók. Haladás, 1946. augusztus 8. 1-2. o., Rónai Mihály András: Fogarasi Artúr temetésén, Gallai Ágnes: A miskolci Rejtő elmondja, hogyan menekült meg a lincseléstől. Haladás, 1946. augusztus 8. 2-3. o.; Zsoldos Andor: Addig nem tudunk mosolyogni… Haladás, 1946. augusztus 29. 4. o., Baky Marica: A régi mese, amely mindig új marad. Köztársaság, 1946. augusztus 8. 5-6. o., Gulyás Gábor: A miskolci véres napok hiteles története. Igazság, 1946. augusztus 9. 3. o., Mátrai Sándor: A miskolci lincselés hiteles története. Demokrácia, 1946. december 15. 5. o; kisebb hírek, tárcák, közlemények: Igaz Szó, Fáklya, Független Magyarország, Haladás, Igazság, Képes Figyelő, Kis Újság, Kossuth Népe, Köztársaság Magyar Nemzet, Miskolci Hírlap, Népszava, A Reggel, Szabad Föld, Szabad Nép, Szabad Szó, Szabadság, Szegedi Népszava, Új Élet, Új Ember, Világ, Világosság, 1946-47; Kende 1993; Pelle 1996, 189-247. o.; Standeisky 2007, 159-173. o.; Szabó 1995; Varga 1986.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz