Dunapentele (Sztálinváros), 1956. október 25-27.


Katonák tüzet nyitottak a laktanya előtt tüntetőkre. Két nappal később három halálos áldozata lett a laktanya előtti újabb tüntetésnek.
Dunaújváros (Sztálinváros), Bartók tér- 1951 (Forrás: Fortepan/iMRe)

Dunapentelén délután 8-10 ezres tömeg tüntetett a vasmű dolgozóinak vezetésével. Nagygyűlést tartottak a kultúrház előtt, majd egy közel harmincfős csoport Budapestre indult, hogy ismertessék követeléseiket. Ezt követően a tüntetők a légvédelmi tüzérezred laktanyája elé vonultak, ahol fegyvereket és a katonaság átállását követelték. Nagyéri Károly százados, ezredparancsnok (aki november 4-e után irányította a város védelmét a szovjet csapatok ellen) engedélyezte három gépkocsinyi katona csatlakozását, a tömeg mégis megpróbált betörni a laktanyába. Az őrség a légvédelmi ágyúkból vaklőszerrel leadott figyelmeztető lövésekkel igyekezett távol tartani őket, majd géppisztolyokból is tüzet nyitott, és kézigránátot dobott a tüntetők közé: ketten meghaltak, tizenhatan megsebesültek.

Két nappal később, október 27-én délután a katonák ismét csak fegyverrel tudták megakadályozni, hogy a tömeg behatoljon a laktanyába. Este a hadkiegészítő parancsnokság elé vonultak a tüntetők. A tisztek tüzet nyitottak, és kézigránátokat dobtak a tömegbe: hárman meghaltak és kilencen megsebesültek. Más csoportok a légvédelmi tüzérezred laktanyájából próbáltak fegyverhez jutni, a katonaság ott is fegyvert használt: hárman meghaltak, hatan megsebesültek.


Forrás: Csurgai Horváth József: Fejér megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 90.

 

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

magyar-magyar