Győr (Győr–Sopron megye), 1956. október 25.


A megyei börtön védelmének erősítésére érkezett rendőr–karhatalmi egység tüzet nyitott a foglyok szabadítását követelő tüntetőkre.
Győr, pályaudvar- 1955 (Forrás: Fortrepan)

Győrött október 25-én került sor az első tüntetésre, amely a munkások délutáni csatlakozásával vált tömegdemonstrációvá.

Amikor a városháza előtti térre értek, annak homlokzatáról a tanácselnök leszereltette a vörös csillagot. Felolvasták követeléseiket, majd a pártházhoz vonultak, hogy átadják a helyi pártvezetőknek. A pártház előtt újabb beszédek hangzottak el, majd amikor megérkezett a pártbizottság válasza – a követelések egy részével egyetértenek, néhány ponton még vitatkoznak, délután öt órára ígértek választ – a tüntetés oszolni kezdett.

Ekkor terjedt el a hír, hogy az ávó diákokat vett őrizetbe. Egy kisebb csoport a BM megyei főosztálya, a többség a börtön elé indult. A főosztály felé tartók fölé riasztásképpen már útközben egy rövid géppisztolysorozatot adtak le egy rendőrségi gépkocsiból, mire a többség lemaradt. A főosztály közelébe csak mintegy százan jutottak el, ott államvédelmi tisztek tartóztatták fel őket. Közölték velük, hogy egyetlen politikai foglyot sem tartanak őrizetben, és felszólították őket, hogy amennyiben közelebb mennek az épülethez, tüzet nyitnak.

Időközben a megyei bírósági börtön elé ért a másik, nagyobb csoport: követelték az őrizetbe vett fiatalok szabadon engedését. A parancsnok beengedte küldöttségüket, akik őrizetbe vetteket nem találtak, de rövid tárgyalás után megkezdődött az ott fogva tartott elítéltek szabadon engedése. Ekkor érkeztek gépkocsin felfegyverzett államvédelmisek és rendőrök, akik bevonultak a börtönbe. Érkezésükkel félbe maradt a foglyok szabadítása, aminek folytatását a tömeg egyre hangosabban és indulatosabban követelte. Egyesek kővel dobálták az épületet, mások felmásztak a gépkocsira, amin az erősítés érkezett, és kezdték leadogatni társaiknak az azon hagyott fegyvereket, mire az épületből tüzet nyitottak. A lövetésnek három halálos, és több sebesült áldozata lett. A tömeg szétrebbent, majd visszatért, és ostrom alá vette a börtönt. A súlyosabb összetűzést Földes Gábornak, a Kisfaludy színház rendezőjének sikerült elhárítania: elérte, hogy a börtön védői szabad elvonulás fejében letegyék a fegyvert.

Délután öt órakor ismét tüntetők gyűltek a pártház elé, várva a pártbizottság válaszát követeléseikre. A börtönnél történteken felháborodott emberek közül többen kővel dobálták az épületet, egy vagy két gránátot is rádobtak, a pártház védői ugyancsak gránátokkal és sorozatlövésekkel válaszoltak. Az ottani összetűzésnek halálos áldozatai nem voltak, csak néhányan sérültek meg könnyebben.


Forrás: Szakolczai Attila: Győr–Sopron megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 155–158.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

magyar-magyar