Budaörs, 1956. október 27.


Egy szovjet páncélos tüzet nyitott a község központjában csoportosulókra

Budaörsön október 27-én a tanácsháza előtt tartott nagygyűlésen választották meg a község forradalmi vezetőségét.

Délután fiatalok egy csoportja képeket, zászlókat és brosúrákat hordott ki a tanácsháza épületében lévő pártirodából, és azokat meggyújtották. Ugyanakkor nagyobb csoportosulás volt a tanácsháza előtt, ahol különböző ügyek intézésére érkezettek várakoztak, valamint az út túloldalán, a népbolt előtt, ahol vásárlók álltak sorban.

Ekkor érkezett Budapest felől egy, vélhetően szovjet harckocsi, amely rövid időre megállt a főtéren. Egyes visszaemlékezések szerint kibújt vagy ki is szállt belőle egy tiszt, majd amikor visszaszállt, a páncélos megindult a tanácsháza előtt várakozó csoport felé, miközben ágyújával több lövést adott le, és gépfegyverekkel is tüzet nyitottak az út két oldalán álló csoportosulásokra. A fegyverhasználatnak 4 halálos és 7 sebesült áldozata lett, több épület is súlyosan megrongálódott. A lövetésnek mindhárom csoportból voltak áldozatai. A lövések után a harckocsi Törökbálint irányában elhagyta a községet, eközben a főtértől távolabb még egy lövést leadott.

Az ügyben semmilyen nyomozás vagy vizsgálat nem folyt a rendszerváltozás előtt. A lakosok a község korábbi párttitkárát vádolták azzal, hogy ő hívta be a katonákat azért, mert őt valaki megfenyegette. Felmerült az is, hogy valaki rálőtt a harckocsiból előbújó tisztre, netán valaki megpróbálta útját állni a páncélosnak, és ez volt az oka a tűz megnyitásának. A korabeli rendőrségi jelentés szerint szökött rabok támadták meg a pártházat és a tanácsházát, rájuk nyitott tüzet az éppen arra járó harckocsi.


Forrás: Böőr László: Adatok az ’56-os forradalom Pest megyei történetéhez. Budapest, TIT, Teleki László ismeretterjesztő Egyesület, 1997. 28-30. Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

magyar-magyar