Hódmezővásárhely (Csongrád megye), 1956. december 10.


Karhatalmisták tüzet nyitottak a területi munkástanácsok feloszlatása ellen tiltakozó tüntetőkre.
Hódmezővásárhely, Andrássy út 15., Új Zárda épülete-1954 (Forrás: Fortepan/Németh Tamás)

Hódmezővásárhelyen a munkástanácsok már november 4-e előtt létrehozták városi irányító testületüket, azt azonban a második szovjet támadást követően a szovjet városparancsnokság – egyetértésben a helyi kádárista vezetőkkel – feloszlatta. A munkástanácsok azonban új városi munkástanácsot választottak, amely felvette a kapcsolatot a Nagy-budapesti Központi Munkástanáccsal, és kezdeményezte a megyei munkástanács megalakítását.

A városi munkástanács december 10-én, a területi munkástanácsok feloszlatásának napján tartotta utolsó ülését, amelyen a területi munkástanácsok feloszlatása elleni tiltakozásképpen délutánra néma tüntetést hirdettek. Az ülésen részt vett a karhatalom egy tisztje, aki bejelentette, hogy a néma tüntetés megtartását nem ellenzik.

A tüntetés délután három órakor kezdődött. A karhatalom annak biztosítására vonult ki, de a demonstráció szervezésének vádjával már a tüntetés kezdete előtt őrizetbe vették a városi munkástanács elnökét és egy másik férfit. Fél öt tájban azonban – máig tisztázatlan körülmények között – a karhatalmisták a tüntetők közé lőttek: egy munkás halálosan megsebesült. Az egyik forrás szerint a tüntetők között – személyes okok miatt – verekedés kezdődött, ez váltotta ki a fegyverhasználatot.


Forrás: Kahler Frigyes (szerk.): Sortüzek, 1956. Lakitelek, Antológia Kiadó, 1993. 31. Farkas Csaba: Csongrád megye. In Szakolczai Attila – Á. Varga László: A vidék forradalma, 1956. I. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2003. 232–232.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

magyar-magyar