Digitális Konfliktus Adatbázis

A Rádió Bródy Sándor utcai épülete előtt kis szünetekkel október 22-e este óta tüntettek (akkor műegyetemisták érkeztek, hogy beolvassák a nagygyűlésükön elfogadott követeléseket).

Október 23-án délután egyre feszültebbé vált a helyzet. Az épület védelmére rendelt fegyveresek és a tüntetők kezdetben csak szidalmazták egymást, később a tüntetők kövekkel, a védők könnygázgránátokkal támadták a másik felet. A belső karhatalmisták több alkalommal feltűzött szuronnyal mentek ki az épületből, és a levegőbe leadott sortüzekkel szorították vissza a tüntetőket, de azok mindig visszatértek (vagy mások érkeztek helyettük). Már ezeknek az attakoknak is lehettek sebesült (netán halálos) áldozatai (is) részint a házak falán vagy az úttesten gellert kapott lövedékektől. Este nyolc óra után a védők már tűzparanccsal rendelkeztek. Az Országos Mentőszolgálathoz 21 óra 12 perckor érkezett az első bejelentés lövésből származó (halálos) sebesülésről, az első áldozat egy negyven év körüli férfi volt, akit a Vas utcai kórházba szállítottak.

Az órák óta tartó tüntetés, a kődobálás ekkorra már idegileg kifárasztotta a védőket, akik egyre feszültebben várták a sokszor megígért fegyveres segítség megérkezését. Este 9 óra tájban megérkezett az első katonai egység, a Solymosi János alezredes vezette piliscsabai páncélosok. A katonák amúgy sem nagy harci elszántsága még tovább csökkent, mire a Rádióhoz értek. Útjuk során tüntetők több helyen követelték tőlük, hogy ne a nép, hanem az ávósok ellen harcoljanak. Megjelenésüktől azt várták a védők, hogy a tüntetés feloszlik, ők pedig felszabadulnak a rájuk nehezedő nyomás alól. Ehelyett azt látták, hogy a tömeg barátságosan fogadja a katonákat, párbeszéd kezdődik a civilek és a fegyveresek között, egy tiszt pedig, kezében nemzeti zászlóval a harckocsi tornyából intéz beszédet a tömeghez. (Az épületben nem hallhatták a szavait, de láthatták, hogyan fogadja azokat a tömeg.) A katonák – különösen a harckocsizók – átállása reménytelen helyzetbe hozta volna a védőket, ezért dönthetett úgy az egyik parancsnok, hogy elejét véve a fraternizálásnak, megakadályozandó, hogy a harckocsizók a tüntetőkhöz csatlakozzanak, le kell lőni a tömeghez beszédet intéző tisztet. Az ismételt lövetés hatására (de talán már az utcán leadott sortüzek következtében is) elszabadultak az indulatok. A tüntetők fedezéket keresve hátrébb vagy kapualjakba húzódtak, miközben a közeli építkezésről szerzett téglákkal egyre bőszebben támadták az épületet. Létszámuk hozzávetőleg ebben az időben nőtt az addigi sokszorosára a Kossuth térről, valamint a Dózsa György útról csatlakozottak révén.

Forrás: Kresz Géza Országos Mentőmúzeum (KGOM), Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) esetnaplója, 1956. október 23. Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. 65–66. Zimándi Pius: A forradalom éve. Budapest, Századvég Kiadó – 1956-os Intézet, 1992. 165.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz