Digitális Konfliktus Adatbázis

Noha a gyülekezési tilalom továbbra is érvényben maradt, október 25-én délelőtt tömegek lepték el Budapesten az utcákat, győzködték a szovjet katonákat, hogy ami Magyarországon történik, az nem fasiszta ellenforradalom, hanem nemzeti, demokratikus, sőt számos elemében szocialista forradalom és szabadságharc. A szovjet katonák arra kaptak parancsot, hogy a fegyveres lázadást verjék le, nem tudtak mit kezdeni a fegyvertelen tüntetőkkel. Közülük egyesek elbizonytalanodtak, másokat sikerült meggyőzni, ezek barátkozni kezdtek a tüntetőkkel. Az emberek felmásztak a páncélosokra, kitűzték azokra a nemzeti zászlót, és a város különböző pontjairól, legtöbben az Astoriától (ahol reggel még súlyos harcok folytak) nemzeti színekbe öltöztetett szovjet harckocsikon indultak a Parlament elé tiltakozni a felkelőkre szórt vádak, valamint a szovjetek behívásáért legáltalánosabban felelősnek tartott, rádióbeszéde miatt meggyűlölt Gerő ellen „Vesszen Gerő!” és „Nem vagyunk mi fasiszták!” jelszavakat skandálva.

A kormánynegyed védelmére rendelt fegyveres erők pánikba estek, amikor az ígért és remélt nyugalom helyett sokezres tömeg gyűlt a térre páncélosok kíséretében, amelyekről a zászlódísz és a harckocsikra kapaszkodott fiatalok miatt nem is lehetett eldönteni, hogy szovjetek vagy a felkelőkhöz átállt magyar egységek. A térre gyűlő tüntetőkre úgy fél óra múlva gyilkos sortűz zúdult: lőtték a menekülőket, az épületek védelmébe húzódókat. A tüzelésbe bekapcsolódtak a téren álló szovjet páncélosok, lőve a torkolattüzek irányában a környező épületek tetejét, de a velük percekkel korábban még fraternizáló tüntetőket is. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a pártközpont védelmére érkező magyar határőr egység is tűzharcba keveredett a szovjetekkel és a pártközpontot védő államvédelmisekkel, növelve a fejetlenséget és az áldozatok számát. (A határőröket átállt egységnek vélték, mivel azok a városon történő áthaladásuk biztosítása érdekében levették sapkájukról a vörös csillagot.)

A mintegy hetven halálos és számtalan súlyos sebesültet követelő mészárlás végrehajtóinak, felelőseinek kilétéről azóta is vita folyik. A források egyaránt alátámasztják, hogy a pártvezetőség ülésén részt vevő Szerov tábornok, illetve hogy a környező épületek padlásain, elsősorban a Földművelési Minisztériumban elhelyezett karhatalmi, köztük határőr egységek parancsnoka adta ki a tűzparancsot. Mindkettejük számára elfogadhatatlan volt akár a szovjet, akár a magyar katonaság fraternizálása, átállása, ezt minden eszközzel meg akarták akadályozni. Az újabban előkerült források a magyarok, míg a módszer – a rendteremtés érdekében szétlőni mindent, akár saját erőiket is – a szovjetek felelősségét teszi valószínűbbé. A pesti utcákon elsősorban az ÁVH-t okolták a vérengzéssel: „gyilkos az ávó, vesszen az ávó” követelték, és dagadt új, véres zászlós tüntetéssé a térről menekülők áradata.

Forrás: Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. 75–81.

Kő András – Nagy J. Lambert: Kossuth tér, 1956. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2001.

Horváth Julianna – Ripp Zoltán (szerk.): Ötvenhat októbere és a hatalom. A Magyar Dolgozók Pártja vezető testületeinek dokumentumai, 1956. október 24–28. Budapest, Napvilág Kiadó, 1997., 223–224. Varga László: A harmadik napon, 1956. október 25. In Varga László: Az elhagyott tömeg. Tanulmányok 1950–1956-ról. Budapest, Cserépfalvi – Budapest Főváros Levéltára, 1994. 99–126. Zimándi Pius: A forradalom éve. Budapest, Századvég Kiadó – 1956-os Intézet, 1992. 171.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz