Aradi utca, 1956. október 31.


A tömeg meglincselt egy államvédelmi századost.
Budapest, VI. Eötvös utca a Szondy utca felé nézve, előtérben az Eötvös utca 25/a- 1956 (Forrás: Fortepan/ Nagy Gyula)

Október 31-én dél tájban az Andrássy úton (a forradalom idején Magyar Ifjúság útja) feltartóztattak egy férfit, akit azzal vádoltak, hogy államvédelmi tiszt, illetve hogy rálőtt egy fiúra, akinek át is lőtte a sapkáját. Az emberek súlyosan bántalmazták, miközben az Eötvös utcán a Nyugati pályaudvar felé vitték.

Az Eötvös utca 25. szám alatt egy nemzetőr egység állomásozott. A kapuban őrt álló nemzetőrök kivették a bántalmazott személyt (Tóth Ferenc államvédelmi századost) a tömeg kezéből, bevitték a parancsnokságra, a kaput pedig bezárták. A tömeg ekkor a nemzetőrök ellen fordult, azzal vádolva őket, hogy mentik és bújtatják az ávósokat, és követelte Tóth százados kiadását.

Eközben a nemzetőrök kikérdezték a századost, részben azt tudakolva tőle, hogy mióta dolgozott az ávónál, mi volt a beosztása, illetve hogy mi igaz a vádból, miszerint rálőtt egy fiúra. Többen próbálták a kapu elé kimenve csillapítani a tömeget, hivatkozva arra, hogy a gyanúsított megölése gyilkosság, át kell adni a bíróságnak, az ítélkezzen felette. A tömeg lecsendesítését szolgálta az is, hogy beengedtek az épületbe előbb egy négy-, majd tízfős küldöttséget, hogy ellenőrizze: nem akarják megszöktetni a férfit. Erre lehetőség sem volt: az épületnek nem volt más kijárata, a belső udvart tűzfalak vették körül.

A helyzetet a nemzetőrök egyre veszélyesebbnek látták, a tömeg fegyverrel történő megfékezésére nem mertek vállalkozni. Egy idő után a beengedett küldöttség Tóth századost kivitte az utcára, ezt a nemzetőrök nem akadályozták meg.

A kint lévő feldühödött tömeg ütötte, rúgta, majd lábára kötelet kötve vonszolni kezdték: előbb a Nyugati pályaudvar irányába, majd megfordultak. Végül a körút és az Aradi utca sarkán egy fára felakasztották, nyakába táblát tettek: „Így jár minden ávós!”.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. BFL, XXV.4.a. Nb.3679/1957. Mayer Antal és társainak pere

 

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

magyar-magyar