Csurgó, 1883. augusztus 25-26.


Pogromsorozat: a zsinagóga ostroma, fosztogatás, tűzbedobás, a zsidók elűzése
„Zsidó ellenes mozgalmak a Dunántúl.” (Forrás: Somogy, 1883. 09. 04., 1. o.)

1883 nyarán a Somogy megyei Csurgón egyre többen énekelték a „Zechcige, zipcige, te kutya zsidó / Többet a keresztény vérből nem iszó’” kezdetű nótát. Néhány zsidó ingerülten reagált a provokációra. Augusztus 21-én egy 11 éves fiút pofoztak fel a dal miatt. 24-én egy husángokkal felfegyverkezett zsidó csapat csurgói mesterlegényeket, inasokat vert össze, mert azok rágyújtottak az antiszemita nótára.  A 25-ére virradó éjjel a helyi kocsmában összegyűlt egy nagyobb csoport, amely ugyanezt a zsidóellenes dalt énekelte. A város bírája és a segédszolgabírók próbálták lecsillapítani a három fő hangadót, de sikertelenül. A főként mesteremberekből, iparoslegényekből és inasokból álló, 200−300 fős csoport ezután zeneszóval kísérve vonult végig az utcán. Amikor egy zsidó ház vagy középület elé értek, elhallgatott a zene, és a tömeg vezényszóra bezúzta a helyi zsidók ablakait. Megostromolták a zsinagógát is. Több boltot megrohantak és kifosztottak. A zsidó iskola és a rabbi háza is sorra került. Betörtek a metszőhöz, Scharf József tiszaeszlári sakter rokonához, aki térdre esve könyörgött kegyelemért. A segédszolgabíró a rendelkezésére álló négy foglárral nem tudta megakadályozni a pusztítást.

Másnap (augusztus 26-án) a legtöbb zsidó elmenekült a közeli Zárkányba. Délután a helyiek felgyújtottak egy pajtát. Egy zsidó kisfiút majdnem a lángok közé dobtak, de a helyszínre érkező segédőrbíró megmentette a gyereket. Este folytatódott a zavargás, botokkal felfegyverkezett csoportok járták az utcákat. A pandúrok a levegőbe lőttek, hogy feloszlassák a tömeget, amely azonban csak akkor fogta menekülőre, amikor a megérkező pénzügyőrök is tüzet nyitottak.  Augusztus 27-én délelőtt 80 katona érkezett. Azonnal járőrözni kezdtek, így további rendbontásra nem került sor. A zsidók lassanként visszaszállingóztak, és az üzletek is kinyitottak, de eddigre már mintegy 20.000 forintos kár keletkezett.


Forrás: „Zendülés a zsidók ellen.” Budapesti Hírlap, 1883. 08. 28., 2−3. o.; „Dunántúli kravallok. A zendülő Csurgó.” Budapesti Hírlap, 1883. 08. 30., melléklet 1. o.; „Privat-Telegramme der Preßburger Zeitung. Judenkrawalle.” Preßburger Zeitung (Abendblatt), 1883. 08. 30., 1. o.; „Zsidó ellenes mozgalmak a Dunántúl.” In Somogy, 1883. 09. 04., 1. o.; „Zsidóellenes zavargások. A somogyi zavargások.” Pesti Hírlap, 1883. 09. 07., 9. o.; „A csurgói zavargások.” Pesti Hírlap, 1884. 02. 13., 11. o.; „A csurgói lázadás.” Somogy, 1884. 02. 19., melléklet; Bősze 1994, 91−92. o.; Kövér 2011, 640−647. o.; Kubinszky 1968, 168. o.; Kubinszky 1976, 117. o.; Rácskay 1987, 550−551. o.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

antiszemita