Tamási, 1884. május


Antiszemita erőszak és titkos szervezkedés
Tolna megyei zsidók (Forrás: MZS)

1884. május 4-én a Tolna megyei Tamásiban Istóczy Győző, báró Andreánszky és Vadnay antiszemita országgyűlési képviselők lázító beszédet tartottak a templom előtti téren, melyben az ott összegyűlt tömeget az izraeliták ellen uszították. Egy Frank nevű kereskedő felszólalt hitsorsosai védelmében, és az épp akkor beszélő Vadnayt félbeszakítva közbekiabálta, hogy amit a képviselő beszél, nem igaz, hazugság. Erre néhány felbőszült jelenlévő megrohanta Frankot, és ütlegelni kezdték, a kereskedőt úgy kellett kimenekíteni a tömegből. A gyűlés további része atrocitások nélkül zajlott le. A helyszínen vizsgálatot folytató Ehrmann István szekszárdi csendőr-szakaszparancsnok nagyobb szabású zsidóellenes mozgalom nyomaira bukkant. A mozgalom mögött egy befolyásos értelmiségiek vezetése alatt álló titkos, antiszemita és anarchista társaság állt, melynek helyi megbízottja egy Tamásiban már régebb óta tartózkodó, Budapestről jött német fényképész. Ehrmann ezt a társaságot hozta kapcsolatba a Tamásiban akkoriban igen gyakori tűzesetekkel is. Ezeket a tűzeseteket ugyanis már előre jelezték azáltal, hogy a gyújtogatás célpontjának a nevét és házszámát felírták papírokra, melyeket aztán eldobtak az utcán.


Forrás:

Szekszárdi csendőr-szakaszparancsnok jelentése a M. Kir. VI. sz. csendőrparancsnokságnak, 1884. 05. 05. MOL BM K148, 93. csomó, 1884−XIV/D−2037

Szekszárdi csendőr-szakaszparancsnok jelentése a M. Kir. VI. sz. csendőrparancsnokságnak, 1884. 05. 10. MOL BM K148, 93. csomó, 1884−XIV/D−2037



 

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

antiszemita