Simontornya, 1919. augusztus


Prónay akasztásai után népítélettel űzik el a zsidókat a faluból.
Részlet a :„A dunántúli zsidóüldözések aktáiból.” c. cikkből (Forrás: Egyenlőség, 1919. 09. 25., 3. o.)

Simontornyát Prónay különítménye szállta meg. Mire a parancsnok megérkezett, emberei már kiválasztották a kivégzendő személyeket. „Ezeket nyomban összefogattam, és a legközelebbi akácfákra felköttettem” – emlékezett Prónay – „Köztük igen sok zsidó és terrorfiú akadt”. Dolga végeztével a különítmény Ozorára indult.

Simontornyán 1919. augusztus 29-én gyűlést tartott a helyi Keresztényszocialista Párt. Ezen azt a határozatot hozták, hogy a község zsidó lakosságának szeptember 1-jéig el kell hagyni a települést. Éjjel több zsidót kifosztottak. Klein Jakab kántor felkereste a községi bírót, és kérte, hogy mivel három évtizede a faluban lakik és hat gyereke van, hadd maradhasson Simontornyán. A bíró megígérte, hogy megteszi, amit tud. Másnap azonban a fokozódó feszültségre és a „népítéletre” hivatkozva azt közölte Kleinnel, hogy csak a saját felelősségére maradhat a községben. A kántor így végül családostul Budapestre menekült.


Forrás:„A dunántúli zsidóüldözések aktáiból. (A pesti zsidó hitközség panaszirodájának jegyzőkönyvei.” In Egyenlőség, 1919. 09. 25., 3−6. o.; Összefoglaló jelentés az 1919. augusztus elejétől nov. 1-ig a pesti izr. hitközség jogsegítő irodájában előadott fontosabb tárgyú panaszokról. MZSL PIH-I-E, B 10/3. doboz. 21. o.; Prónay 1963, 114. o.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

fehérterror