Nagyszokoly, 1919. szeptember 1.


A zsidó lakosokat összeverik, majd kiűzik.
Részlet a „A dunántúli zsidóüldözések aktáiból.” c. cikkből (Forrás: Egyenlőség, 1919. 09. 25., 4. o.)

1919. szeptember 1-jén 16 katonatiszt érkezett Nagyszokolyra. Összegyűjtötték és a községi fogdába zárták az falu összes zsidóját és kommunistáját. Másnap délelőtt a községi bíró, az elöljáró és egy százados kihallgatta a letartóztatottakat. A zsidókat mind kommunizmussal vádolták, kivéve Pick Mór földművest, akinek a „bűne” árdrágítás volt. Délután összedobolták a község lakosságát, és kihirdették az ítéleteket: 25, 30, 50 bot, férfiaknak és nőknek egyaránt. A bíró az ítéletek végrehajtása után megkérdezte, akarja-e a nép, hogy 48 óra alatt kihajtsák az összes zsidót Nagyszokolyról. Miután az összegyűltek igennel feleltek, az elöljáróság határozatot hozott a kiűzetésről. Este a verés miatt betegen fekvő Pick Mórt kirángatták az ágyából, és kényszerítették, hogy másnap reggel 9-ig áron alul adja el az összes portékáját. Ezt – a katonák botütései és szidalmai közepette - meg is tette.


Forrás: „A dunántúli zsidóüldözések aktáiból. (A pesti zsidó hitközség panaszirodájának jegyzőkönyvei.)” Egyenlőség, 1919. 09. 25., 3−6. o.

 

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

fehérterror