A hetek óta tartó zsidóellenes hangulatkeltés először június végén torkollott tettlegességbe. Június 25-én este ittas pozsonyi kőműves-tanoncok tartottak hazafelé a kocsmából, miközben egyikük azt kiabálta, hogy „ma meg kell pofoznom egy zsidót”! Ezt meg is tette, miután egy, az utcán álló férfitól megkérdezte, hogy zsidó-e, majd valamivel később egy másik izraelitát is felpofozott. Végül a város egyik terén késszúrással megsebesített egy talmudtanulót, akit sérülésével kórházba szállítottak. A vétkes kőműves-tanonc, Aranyitzky, elmenekült a tetthelyről, de éjszaka elfogták és vizsgálati fogság alá helyezték. Állítása szerint ittassága miatt már nem is emlékszik rá, mit csinált az este folyamán. Október közepén a pozsonyi kerületi bíró a tettest könnyű testi sértés miatt nyolcnapi fogságra és öt fillér pénzbírság megfizetésére ítélte. Mind Aranyitzky, mind a megtámadott izraelita fellebbeztek az ítélet ellen.

1882 júniusában a Pozsony megyei Szentgyörgy határában ökröt őrző fiúk megtámadtak egy hazatérő zsidó fuvarost, és botokkal, kövekkel úgy megverték, hogy alig tudott hazaevickélni. A Szentgyörgy közelében található Nestich faluban pedig néhány szlovák pénzt, pálinkát és szivart követelve járta végig a boltokat, majd miután ezeket megkapták, szitkozódva távoztak. Egy helyen azonban, ahol semmit sem akartak nekik adni, megverték a boltost, majd a helyszínre érkező bírót is, és csak a hajdúk közbelépése vetett véget az erőszaknak.

1882 augusztusában a Pozsony megyei Szentgyörgyön rendszeresen beverték a zsidók ablakait és bántalmaztak zsidó lakosokat, valamint rendőröket is. Ez annak ellenére történt, hogy a lakosokat a zsidóellenes mozgalomtól való tartózkodásra utasító falragaszokat helyeztek el a házfalakon, hatóságilag korlátozták a vendéglők és kocsmák nyitva tartási idejét, valamint a gyanús egyéneket rendőri felügyelet alá helyeztették. A megyei rendőrhadnagy a helyszínre utazott az ottani rendőrség körülményeinek felmérése és munkájuk segítése érdekében. Szeptember 3-án a megyei pandúrhadnagy is megjelent számos pandúr társaságában, de a rendbontók ekkor csak Istóczyt éltették és szlovák nyelven antiszemita dalokat énekeltek.

1882. augusztus 25-én a Pozsony megyei Nagymagyaron mintegy főnyi 150 tömeg gyűlt össze az utcán. A főleg a környékbeli községekből származó, botokkal, csatlókkal, cséphadarókkal felszerelkezett cselédek és napszámosok este 11 után Istóczyt éltetve betörték a zsidók házainak ablakait, betörtek zsidó boltokba, melyeket kifosztottak, a berendezést pedig összetörték, összesen 180 forintnyi kárt okozva. Néhány zsidót, aki próbált elmenekülni a lázongók elől, fizikailag is bántalmaztak. A helyszínre érkező szolgabírónak és más elöljáróknak sikerült helyreállítaniuk a rendet, de eközben a községi körjegyzőn súlyos, egy járási pandúron pedig halálos sebet ejtettek késszúrással a zavargók. Az előre megszervezett zavargásban helyi lakosokon kívül Illésházáról, Tárnokról és más közeli községekből származó emberek is részt vettek; ez utóbbiak kocsin érkeztek, melyeket a kertek alatt hagytak.

A helyszínre érkező járási szolgabíró a három napig tartó vizsgálat eredményeképp 50 résztvevőnek jutott a nyomára, közülük hatot letartóztattak és átadtak a királyi járásbíróságnak, a vizsgálati iratokat és bűnjeleket pedig a királyi ügyészségnek továbbították. A további zavargások megelőzése érdekében a megyei hatóságok intézkedtek, hogy szeptember elsejétől vasár- és ünnepnapokon az Olgyán állomásozó katonaság őrjáratokat küldjön Nagymagyarra, és az esetleg gyülekező tömeget oszlassák fel, de Nagymagyar katonai karhatalommal történő megszállását nem tartották szükségesnek.

A pozsonyi törvényszék által lefolytatott vizsgálat eredményeképpen 81 embert helyeztek vád alá a zsidóüldözésben való részvétel miatt. Az ügyben a végtárgyalásra 1884. szeptember 30-án került sor a pozsonyi törvényszéken. 32 vádlottat találtak bűnösnek magánszemély elleni erőszak elkövetésében, közülük 26-ot három havi, hatot hat havi, ötöt nyolc havi, egyiküket pedig egy év börtönre ítéltek. A királyi ügyész fellebbezett mind a felmentettek, mind a vádlottak ítéletének súlyosbítása érdekében. A vádlottakat ítélethirdetés után ideiglenesen szabadlábra helyezték.

A Pozsony megyei Szentgyörgyön, melynek háromezer lakosa közül mintegy 300−400 volt zsidó, már 1882 júliusa óta folyt antiszemita agitáció Hrudka kereskedő és adóvégrehajtó, valamint Hajcsek szabó vezetésével, akik többek között zsidóellenes dalokat költöttek és adtak elő helyi bormérésekben, közben Istóczyt és Simonyit éltetve. Ezen kívül elterjesztették, hogy a szintén az indulatok célpontjává váló két városi főtisztviselő, Szikor polgármester és Vaskszer kapitány azért védik a zsidókat, mert azok lefizették őket, egyes híresztelések szerint egymillió forinttal.

1882. szeptember közepén fajultak tettlegességig az események, kisebb-nagyobb csoportosulások éjszaka rendszeresen beverték helyi zsidók házainak ablakait, 24-én pedig egy zsidó kocsmárosné ajtaját fel is feszítették. Közben a zavargók Istóczyt éltették, halálosan megfenyegették a zsidókat, a polgármestert és a kapitányt, egyikük pedig a Pesti Hírlap tudósítójának elmondta, hogy azért utálják a zsidókat, mert „úgy vagyunk, hogy négy-öt ráül egy keresztény hátára, a keresztény nem mozdulhat, ők meg híznak annak a zsírján.” A házfalakon sorra jelentek meg a zsidók megölésére felszólító plakátok, például „ötven forint egy zsidófejért.” A szembenállás szimbolikus dimenziókat öltött,  Pozsonyi utcát például átkeresztelték Istóczy utcává, a közbeszéd az antiszemitákat Istóczynak, a zsidókat és az őket pártolókat pedig Wahrmann-nak nevezte.

A nagyobb mértékű zavargások szeptember 30-án kezdődtek, amikor az egyik bormérésben összegyűlt tömeg Hrudka vezetésével énekelve, kiáltozva, szitkozódva vonult végig az utcán, beverve közben a zsidók ablakait. Egy zsidó asszonyt homlokon találtak, a félelmükben bezárkózó izraeliták házait pedig valósággal megostromolták. Hrudka megfenyegette a helyszínre siető polgármestert, a négytagú helyi rendőrség pedig tehetetlennek bizonyult a több száz főnyi zavargó ellen, akik este hattól kilencig zavartalanul garázdálkodhattak, és megígérték, hogy holnap folytatják a rombolást. A polgármester és a kapitány katonai segítséget kértek, aminek eredményeképp a helyszínre vonult a Galíciából épp Bazinba visszaérkező dragonyos ezred egy osztálya.

Másnap reggelre szlovák nyelvű, „Halál a zsidókra, fel kell akasztani őket, lőjétek, üssétek, vágjátok őket!” feliratú plakátokkal volt tele a város. Este hatkor pedig valóban megismétlődött a zavargás  Hrudka vezetésével, ezúttal többen mészároskéssel és karddal is felszerelkeztek. A közbelépő dragonyosok és a tömeg között dulakodás kezdődött, a katonák letartóztatták az ellenállni próbáló, fenyegetőző Hrudkát és több más résztvevőt is, mire az egyik padlásról kőzápor zúdult rájuk, de a dobálók közül is sikerült húszat elfogni. A zavargók tovább fenyegetőztek, hogy megszorongatják a zsidókat és a városi urakat, ezért a település vezetősége csapaterősítést kért. A zsidók mindezek ellenére viszonylagos nyugalommal viselték az eseményeket, és teljesen megbíztak a katonaságban.

Mivel a polgármester nem tudta kordában tartani a helyzetet, az alispán személyesen utazott oda, és elfogatási parancsot adott ki a lázadók vezetője, Rutka egykori adóbehajtót, aki azonban ellenállt a helyi hatóságoknak, és eleinte a kirendelt katonaságnak is. Miután sikerült őrizetbe venni, a városi fogda helyett a kaszárnyába vitték, nehogy a vele szimpatizáló lakosság ki tudja szabadítani. Rajta kívül még 13 embert tartóztattak le, és – az alispán jelentése szerint – ezzel lefejezték a mozgalmat.

1882. szeptember 24-én éjszaka a Pozsony megyei Újlak faluban kilenc helyi paraszt betört az ottani, zsidó tulajdonban lévő kocsmába, és kényszerítették a kocsmárost, hogy adja nekik az egész borkészletét. Fizikailag azonban nem bántották, míg a helyszínre érkező szenci pandúrt megverték. Az eset következtében katonai csapatokat vezényeltek a közelben lévő Szentgyörgyre, ahol egyébként is zavargásoktól tartottak. Az ügy végtárgyalása 1883. február 27-én kezdődött, azonban azt a közvádló kérésére, aki a vádlottak körét még három főre ki akarta terjeszteni, elnapolták. A vádlottak ittasságukkal próbálták magyarázni tetteiket, ennek ellenére a bíróság a végül május 28-án megtartott végtárgyaláson bűnösnek találta őket házjog megsértése, rablás, hivatalos közeg elleni erőszak és zsarolás bűncselekményében, és több hónapos börtönbüntetést kaptak. Az elítéltek és a közvádló is fellebbezett az ítélet ellen.

A Pozsony megyei Ivánkán 1882. szeptember 29-ről 30-ra virradó éjszaka 4−8 ittas paraszt az egyik helyi zsidó lakos, Leer Adolf háza elé sereglett, lármáztak az ajtó előtt, majd betörték az egyik ablakot. Leer ijedt feleségétől cigarettát követeltek, amit az asszony teljesített is. Ezután a csoport elvonult, és egy másik zsidó házát is megrohamozták, árukat követelve. A hír hallatán a helyszínre sietett a községi bíró, és szétkergette a parasztokat, akik egy szemtanú elmondása szerint alsóbb társadalmi osztályhoz tartoztak, és máskor is szívesen vettek részt rendbontásban Később véres verekedés kezdődött a parasztok és a településre bevonult hidászok között, akik meg akarták rendszabályozni a kocsmában mulatozó helyieket. Az összeszólalkozással kezdődő konfliktus azzal végződött, hogy a parasztok felgyújtották egy zsidó házát, a katonák pedig többeket megvertek és letartóztattak.

Az elfogott zavargókat bíróság elé is állították, ahol első fokon a négy fővádlottat (Aramet, Fister, Luknár és Takács) 8−14 napi szabadságvesztésre ítélték. Másodfokon Arametet felmentették, Fister 8 havi, Luknár és Takács pedig 6 havi börtönbüntetést kapott. Az elítélek fellebbeztek az ítélet ellen. Az 1883. május 8-ára kitűzött végtárgyalást el kellett halasztani, mert a fővádlottak nem jelentek meg; a bíróság elrendelte, hogy erőszakkal vezessék őket elő.

Randalírozók verik be a zsidók ablakait.

1882. szeptember 30-áról október 1-jére virradó éjszaka hat, Pozsonyból a katonaság által elűzött antiszemita lázító érkezett a közeli Cseklészre, és a zsidók ellen uszították az uzsora miatt amúgy is elkeseredett helyi parasztságot. Éjfél körül mintegy 30−40, főleg német és szlovák származású paraszt rohanta meg a helyi zsidók házait, üzleteit és pincéit, melyeket részben kifosztottak és kiitták az italkészletüket, részben pedig összetörték az ingóságokat. Az egyik izraelita otthonát felgyújtották, ill. több másik házat is megkíséreltek lángokba borítani. A Pesti Hírlap tudósítója szerint nem annyira a zsidógyűlölet motiválta az elkövetőket, hanem az indulat és a pénzsóvárság. Reisz Dávid otthonát például, akinek legidősebb lánya öt forintot, dohányt és szivart adott az őt kifosztani akaró parasztoknak, békén hagyták. Azokat a zsidókat azonban, akik megkíséreltek ellenállni, a randalírozók megverték. Fleischmann Rozáliát, aki próbálta védeni házát a fosztogatóktól, a földre löktek és olyan durván bántalmazták, hogy elvesztette az eszméletét. Elterjedt a híre, hogy meghalt, de ez nem volt igaz.

Többen is megpróbálták lecsillapítani a zavargókat, úgy mint gr. Esterházy Antal cseklészi földbirtokos, a helyi jegyző és a katolikus plébános. Ez utóbbi csillapító hangú beszédet tartott, ami némi hatást gyakorolt a tömegre, azonban a grófot, a jegyzőt és a bírót megfenyegették, nehogy védelmükbe merjék venni a zsidókat. Az éjszaka folyamán a cseklészi zsidók, köztük számos súlyos sebesült, családjukkal együtt vasúton Budapestre vagy Bécsbe menekültek. A károsultak nyilatkozatai alapján az este 10 órától mintegy hajnali 6-ig tartó randalírozás során összesen 1266 Ft-os kár keletkezett. A távirati úton riasztott, másnap a helyszínre érkező járási szolgabíró által kezdeményezett kihallgatások során kiderült, hogy a zsidók részéről nem történt provokáció, a randalírozást 22 paraszt követte el, többségében napszámosok vagy munkanélküli csavargók. A szolgabíró azonban nem mert letartóztatásokat eszközölni, hiszen csak néhány pandúr volt vele, akiket szintén megtámadtak a feldühödött parasztok, alig tudtak elmenekülni. Így csak a kisbíróval doboltatta ki, hogy esténként tilos kettőnél több embernek együtt mutatkoznia, valamint hogy a fosztogatók még a katonaság megérkezése előtt vigyék a községházba a zsidóktól elrabolt tárgyakat, amire persze nem került sor.

Este aztán megérkezett 30 hidász, akiknek vonulását a helyi parasztság egy ideig némán figyelte, majd „Éljen Istóczy!” kiáltásokban és szidalmakban törtek ki. A szolgabíró távozásra szólította fel őket, de senki nem reagált, úgyhogy végül letartóztatták az előző éjjeli zavargások szintén a helyszínen lévő fő vezetőjét, Prikopsky Ferencet. A fiatal napszámos védekezni próbált, a katonák még a fogdában is alig tudták megfékezni. Letartóztatása még jobban feldühítette a helybeli parasztokat, akik Istóczyt éltetve és a zsidókat szidalmazva, fenyegetve csoportosultak a helyi kocsmában és környékén. A katonák erre kiürítették és bezárták a helyi kocsmát, majd szuronnyal igyekeztek elkergetni az embereket. A nap folyamán egyébként – nagy valószínűséggel cseklészi elkövetők − egy arra utazó zongorakészítőt is kiraboltak és súlyosan megsebesítettek.

Schott József alispán szigorú utasítást adott a zavargók elfogására és Pozsonyba szállítására. Ennek eredményeképp a következő napokban összesen 12 embert tartóztattak le, de közülük kilencen megszöktek, ellenük körözést adtak ki. A parasztok elégedetlenkedtek a katonai jelenlét szigorúsága és magas költségei miatt, és inkább a zsidókat kívánták vissza, mintsem a járőröket. A Pesti Hírlap értesülései szerint a megrémült cseklészi zsidók az események hatására elhatározták, hogy ingóságaikat hátrahagyva elköltöznek a városból. Az antiszemita hangulat ugyanis továbbra sem enyhült, például amikor a helyi Lusztig Lázár – akit korábban már ki is fosztottak, 1666 forintos kárt okozva neki – egy adósától akarta behajtani a tartozását, azonban csak az illető felesége volt otthon, aki kinyilvánította, hogy szívesen keresztülszúrná a zsidót egy késsel. A Preßburger Zeitungnak nyilatkozó forrás szerint azonban ez a két utóbbi hír csupán légből kapott.

A tettesek egy részét sikerült elfogni.

A Pozsony megyei Sápra 1882. szeptember végén, október elején három agitátor érkezett, akik a kocsmában itatták a helyieket, de onnan kidobták őket, mert nem fizettek. Erre átmentek a közeli Cseklészre, és onnan egy tizenkét fős társasággal tértek vissza verekedést kezdeményezni. Mivel a Cseklészen lévő vadászok nem bizonyultak elégnek a rend fenntartására mindkét községben, a szolgabíró katonai erősítést kert. Ennek eredményeképpen október 2-án éjjel egy szakasz katona érkezett Sápra, akik helyreállították a nyugalmat és tömegével fogták el a zavargókat.

1882. szeptember 29-én a Pozsony megyei Récsén betörték egy zsidó és egy német keresztény uzsorás ablakait, de a pandúrok véget vetettek a zavargásnak. Október 1-jén betörték egy üzlet ablakát, a boltból pedig cigarettát és alkoholt vittek el. A zavargások főkolomposa elszökött, kőrözést adtak ki ellene. Jekelfalussy Lajos, a magyar királyi fővárosi államrendőrség vezetője és a kormány teljhatalmú pozsonyi megbízottja a helyi tűzoltóságot bízta meg a rend fenntartásával. A tűzoltók vállalták is a feladatot, így az alispán visszavonta a katonák kivezénylésére adott korábbi parancsot.

A pozsonyi zavargások a megye számos településére átterjedtek. Bazinban a helyi rendzavarók kezdetben Istóczyt éltették és zsidó házak falait mázolták be. Október 1-jén este szlovák napszámos- és tanonclegények betörték egy zsidó fűszerbolt ablakát. A támadók a polgármester és néhány helyi lakos közbelépésére szétszóródtak. Később azonban az újra összegyűlt tömeg megrohanta a zsidók házait, sorra zúzva be az ablakokat. Végül a tűzoltóknak és a Szentgyörgyről bevonuló katonaságnak sikerült helyreállítania a nyugalmat. Számos rendbontót letartóztattak. Ezek főleg más településekről származtak. Az atrocitások ellen határozottan fellépett a rendvédelmi feladatokat ellátó helyi tűzoltóparancsnok is, aki emiatt az egyik szomszédos faluból dühödt levelet kapott: az ismeretlen feladó egy éven belül végrehajtandó halálbüntetéssel fenyegette meg.

A csallóközi Illésházán és Sárosfán 1882. október elején betörték a zsidók ablakait. Az eset megismétlődésének elkerülése érdekében intézkedések történtek.

Forrás: „Zsidóellenes zavargások.” Pesti Hírlap, 1882. 10. 07., 9. o.

Éjszakai ablakbetörések és fosztogatások.

A Pozsony közelében található Éberhardon 1882 októberében beverték egy zsidó lakos házának ablakait. A tettesek lebuktak és feljelentette őket a királyi ügyész.

1882. október 2-án éjjel a csallóközi Nagymagyaron betörtek 18 ablakot. Az iparosokból és szolgalegényekből álló tüntetőkhöz csenkei lakosok is csatlakoztak, Láhó János ottani kisbirtokos vezetésével. A zavargókat végül katonai karhatalommal sikerült megfékezni. A szolgabíró rendeletet adott ki, hogy a kocsmákat pénzbírság terhe mellett este 8 órakor be kell zárni; egy kocsmárosnét, aki ennek ellenére éjjel is nyitva tartotta italmérését, 50 forintra meg is bírságolták.

1882. október 2-án éjjel zsidóellenes zavargások törtek ki a Pozsony megyei Magyar- és Németdiószegen: helyi lakosok betörték a településen található összes zsidó ház ablakát, valamint két zsidó kereskedő üzletének ajtaját is. Ezen kívül egy kereskedőt, aki a házát ért támadás során előjött otthonából, a földre tepertek, megvertek és az utca melletti árokba löktek. A hatóságoknak sikerült elfognia a főbűnösöket, és így lefejezni a mozgalmat. Az ügyben indított vizsgálat megállapította, hogy összesen 10 személyt ért vagyoni kár, összesen 43 forint értékben. A diószegi izraelita hitközség táviratilag kért segítséget a miniszterelnöktől, mivel életük és vagyonuk veszélyben forog, a községi elöljáróság pedig semmit nem tesz az ügyben. Az információt Tisza Kálmán továbbította Esterházy főispán és kormánybiztosnak, aki erre közölte, hogy megtette a szükséges intézkedéseket. Ezen kívül a nemhivatalos táviratokat küldők nevei iránt érdeklődött Tiszánál, hogy felelősségre vonhassa a túlzott és nyugtalanító hírek terjesztőit.

A tíz vádlott ellen, akiket az erőszakos cselekményben való részvétel miatt tartóztattak le, bírósági eljárás indult, melynek végtárgyalása november 3-án zajlott a pozsonyi bíróságon. A vádlottak beismerték, hogy részt vettek a megmozdulásban, és többségük bevallotta, hogy ablakokat is bevert, de azzal védekeztek, hogy ittasak voltak, magukkal ragadta őket a tömeg, és nem akartak zsidókat bántani. Ketten pedig azt nyilatkozták, hogy a zsidók átverték őket, ezért haragudtak rájuk. A már korábban szabadon engedett, Bárczi és Tóth nevű nagymacsádi lakosokat nevezték meg a zavargások fő előidézőiként, akik a magyar-diószegi kocsmában a zsidók ellen uszították az ott összegyűlt társaságot. A tárgyaláson meghallgatott zsidó károsultak és szemtanúk azt nyilatkozták, hogy az ablakok beverésén kívül más komolyabb kár nem érte őket, bár a zavargók néhány esetben igen fenyegetően léptek fel, egyiküket pedig megrángatták és paprikát szórtak a szemébe. Mégis mindannyian úgy nyilatkoztak, hogy lemondanak a kártérítésről, és a bűnügyi eljárás folytatását sem kívánják.

1882. október 2-án a Pozsony megyei Szencen este 6 óra körül összegyűltek a piactéren a parasztok, és Istóczyt éltetve, a zsidókat szidalmazva vonultak végig az utcákon, pánikba ejtve ezzel a helyi zsidóságot. A zavargók számos zsidó ház ablakát beverték, de a helyi szolgabíró, az alszolgabíró és a községi jegyző fellépésének, valamint a zsidók fegyelmezett viselkedésének köszönhetően sikerült megfékezni a tömeget. Hajnalban megérkezett a Pozsonyból idehívott katonaság is, és a zavargások számos résztvevőjét letartóztatták. Azonban továbbra is érezhető volt a keresztény lakosság indulata, és a megnövelt katonai jelenlét is tovább fokozta a zsidó lakosok félelemérzetét. Elterjedt a hír, hogy másnapra újabb zavargások várhatók, ami miatt több család elutazott a városból; ezen kívül információk érkeztek a szomszéd településeken (Födémes, Sáb, Sárfő) zajló fosztogatásokról is.

1882. október 2-áról 3-ára virradó éjszaka a Pozsony megyei Somorjában néhány munkástanonc egy állami hivatalnok vezetésével beverte több helyi zsidó lakos házának ablakát. Az egész éjszaka járőröző polgármesternek és városi ügyésznek köszönhetően nem került sor komolyabb atrocitásokra. A felbujtó hivatalnokot erőszakkal tartóztatták le, mert megpróbált ellenállni.

1882. október 2-án Nagyszombatban zavargások törtek ki, melyekre az szolgáltatott kiváltó okot, hogy egy helyi zsidót, Laufert sértegetett egy házmester neje (más újságok szerint kofa vagy egy napszámos özvegye), majd az arcába köpött, mire Laufer megverte az asszonyt. A Pester Lloyd levelezője szerint a verekedés oka az volt, hogy a bolt előtt elsétáló Marecsekné lányát meglökte Laufer fia. Az asszony bepanaszolta a gyereket a szülőknél, akik erre szidalmazni kezdték őt, mire ő leköpte a zsidó házaspárt. Az épp ekkor esedékes hetivásárról a bolt elé sereglő mintegy 500 fős tömeg szitkozódásokban és „Éljen Istóczy!” kiáltásokban tört ki, néhány botokkal felfegyverkezett rendbontó pedig be akart törni a boltba, hogy meglincseljék Laufert. Egy helyi képviselő beavatkozásának köszönhetően sikerült féken tartani a tömeget. Laufert és nejét a városkapitány elfogatta, de az asszonyt hamarosan szabadon engedték. A férfit is el akarták engedni, de az erőszak fokozódásától félő helyi zsidók tiltakoztak ez ellen. Október 3-án éjjel ismét számos ablakot törtek be zsidók által lakott utcákban, és megrongálták, feldúlták a házakat, bár fosztogatásra ezúttal nem került sor; az ijedt zsidók pedig a pincébe menekültek.

Az erőszakos események újbóli megismétlődésétől tartó zsidók 1882. október 4-én delegációt küldtek gróf Esterházy Istvánhoz, Pozsony megye főispánjához, aki a Szereden állomásozó dragonyosokat Nagyszombatba küldte, és utasította a községi hatóságokat, hogy saját hatáskörükben és felelősségükre 24 órán belül állítsák helyre a rendet. Ennek ellenére aznap este is sor került zavargásokra, a városon végigvonuló, Istóczyt éltető csőcselék az összes zsidó ház ablakát beverte, egy asszony súlyosan megsérült. A helyszínre érkező gyalogezred katonasága kiürítette a főutcát, valamint elfogtak öt napszámost és két inast, akiket ablakbeverésen kaptak rajta. A rendet végül október 5-ére sikerült helyreállítani. A szolgabíró azonban hamarosan ismét katonaságot kért, mert 800 mezei munkás ellenőrzésére Apácára kellett küldenie egy zászlóaljat.

Az október 5-én összeülő rendkívüli közgyűlésen a városi képviselőtestület felháborodásának adott hangot az események kapcsán, és hangsúlyozták, hogy az izraelitáknak tapintatosabb magatartásra kell törekedniük. Továbbá elrendelték, hogy az iskolai hatóságok szigorú ellenőrzés által akadályozzák meg a tanulók részvételét a zavargásokban, éjjelente polgári biztosok vezetése alatt őrjáratok cirkáljanak az utcákon, valamint a kocsmákat este 8-kor zárják be.

A Pozsony megyei Vágszereden a már régebb óta tartó élénk zsidóellenes agitáció során 1882. október 3-ára fizikai erőszak alkalmazását is kilátásba helyezték a helyi antiszemiták. Erre végül nem került sor, többek között az erőszak ellen határozottan fellépő helyi lelkésznek, valamint a biztonsági óvintézkedésekről gondoskodó polgármesternek és alpolgármesternek köszönhetően, akik a szolgabírót is meggyőzték arról, hogy hívjon katonai erősítést a városba. Egy városszéli ház ablakait azonban még így is beverték. Egy, a Pressburger Zeitungnak eljuttatott jelentés szerint október 4-én már teljes nyugalom volt a városban; a levelező elsősorban a szlovák lakosságot tette felelőssé az erőszak kitöréséért, ill. megjegyezte, hogy a történtek egyetlen pozitív következménye néhány uzsorás távozása a városból, „ha ugyan vissza nem jönnek.” Ennek némileg ellentmond, hogy a vágszeredi elöljáró sürgönyt küldött az alispánnak, melyben a településen uralkodó nyugtalanságra és az erőszak kitörésének veszélyére hivatkozva kérte, hogy a zsidó hitközség költségén küldjenek 100 gyalogost a helyszínre, az október 4-i vásár biztosítására.

A Pozsony megyei Pudmericen 1882. október 5-én egy főleg munkanélküli csavargókból álló csoport vonult Blau Simon vendéglős háza elé, és pálinkát követeltek tőle. A megrémült fogadós teljesítette a kérést, de a lerészegedő csőcselék üvöltözve benyomult a kocsmába, összetörte a bútorokat és az épp ott tartózkodó istvánfalvi kocsmárost megverték. A helyszínre érkező helyi jegyzőnek, elöljárónak és több higgadt parasztgazdának végül sikerült lecsillapítania a zavargókat, akik közül hármat letartóztattak. A továbbra is feszült légkörben felfegyverzett parasztokból álló őrséget szerveztek a településen.

1882. október 10-én katonai ellenőrzésről hazatérő tartalékosok a Pozsony megyei Alszószéli, Pered és Királyrév községekben beverték a zsidók ablakait, Alsószéliben pedig az elöljárók és a községi képviselők közül többeket is súlyosan megsebesítettek. Az ezt megelőző napokban Alsó-, Felsőszéliben és Galántán zsidóellenes izgató leveleket találtak, valamint a diószegi szolgabíró is kapott egy ilyen küldeményt.

1882. október 10-én este a Pozsony megyei Gajaron ismeretlenek beverték öt zsidó kereskedő ablakát, a tetteseket nem tudták elfogni. Másnap az esetet jelentették a malackai szolgabírói hivatalnak, mire a városba érkezett a helyettes szolgabíró, és vizsgálatot rendelt el a helyi őrség, a városvezetés és a vendéglősök ellen. További rendzavarás nem történt, de a felelősöket nem sikerült előkeríteni.

A Pozsony megyei Dévényújfalun 1882. október 10. környékén beverték a zsidók lakta házak ablakát.

1883. augusztus 26-án éjjel a Pozsony megyei Nagymagyarban mintegy 100−150 fős, főleg cselédekből és napszámosokból álló lármázó tömeg beverte helyi zsidó lakosok ablakait. Két boltba is betörtek, ahol összezúzták a bútorokat, valamint élelmiszert és pénzt raboltak. A bíró és a közjegyző társaságában a helyszínre érkező pandúroknak, rendőröknek és tűzoltóknak sikerült megfékeznie a zavargókat. Azonban az összecsapás közben bántalmazták a bírót, a közjegyzőt nyakon szúrták, az egyik pandúrt pedig súlyosan megsebesítették. A táviratilag értesített járási szolgabíró vizsgálatot indított az ügyben, melynek során három egyént letartóztatott.

Az is megállapították, hogy a kihágásban néhány suhancot kivéve nagymagyariak nem vettek részt, sőt, ők inkább segítettek az indulatok megfékezésében. Az alispán ezért úgy intézkedett, hogy a közlekedési csomópontként szolgáló községben a következő napokon, szombaton és vasárnap a közeli olgyai fióklaktanyában elszállásolt lovas száza egy csapata őrjáratokat tartson, és hazaküldje a vidékről összesereglő embereket. A megye többi szolgabíráját és polgármesterét pedig arra utasította, hogy hétvégén felügyeljék a nagyobb forgalmú helyeket, szükség esetén katonai karhatalom segítségével, és az esetleges rendbontásokról távirati úton haladéktalanul számoljanak be az alispánnak.

Ismét zsidóellenes zavargásra kerül sor a településen.