Szombathelyen 1882. július 10-én este 10 órakor egy főleg fiatal munkásokból, iparossegédekből álló csoport előzetes megbeszélés alapján beverte a helyi zsinagóga ablakait és összetörték az imaház lámpáit, egyikük, Koczmann Gyula pedig megfenyegette a zsidókat. Egy másik zavargó megbízott három inast azzal, hogy őrködjenek, és jelezzék a dobálóknak, ha valaki közeledik. Az ügyben összesen 20 személy ellen emeltek vádat idegen vagyon szándékos megrongálása, ill. vallási szertartásra rendelt épület megrongálása miatt, valamint Koczmann Gyula ellen közcsend ellen elkövetett kihágás miatt.

A végtárgyalás 1882. július 25-én zajlott a szombathelyi királyi törvényszék előtt. A vádlottak 18 és 24 év közötti férfiak voltak, főleg gyári munkások, valamint iparossegédek, akik beismerték tettüket és megbánást tanúsítottak. A szombathelyi izraelita hitközség tárgyaláson megjelent képviselői közölték, hogy elállnak a kb. 20 forintra rúgó kár megtérítésétől és a tettesek megbüntetését sem kívánják. Az enyhítő körülmények figyelembevételével 16 vádlottat vallási szertartásra rendelt épület megrongálása által elkövetett vétség miatt egy naptól két hétig terjedő fogságra és egytől tizenöt forintig terjedő pénzbüntetésre ítéltek, négy vádlottat pedig felmentettek. Mivel a négy nap vizsgálati fogság beleszámított a szabadságvesztés időtartamába, ezért az ítéletbe belenyugodott tettesek közül csak négyen kezdték meg büntetésüket. A hatóságok óvintézkedéseket tettek a jövőben előforduló hasonló esetek megakadályozása érdekében, kilátásba helyezve a katonaság bevetését is.

Grimm Károly szombathelyi polgármester felhívást tett közzé, melyben a nyugalom és a közrend fenntartására szólította fel a polgárságot. Az esetlegesen személy vagy vagyon elleni erőszakot, ill. hitfelekezet elleni izgatást elkövetőket pedig figyelmeztette tetteik büntetőjogi következményére. A zavargások kapcsán a városi képviselő-testület 1882. július 17-én rendkívüli ülést tartott, melynek eredményét a polgármester másnap közölte az alispánnak, aki azonban nem volt elégedett a közgyűlés által hozott határozattal. Szerinte ugyanis a közrend olyan fokú biztosítása volna a cél, hogy el lehessen távolítani a városban elszállásolt katonákat. Ezt az alispán egyrészt a városi vezetőség által hozott biztonsági intézkedések, másrészt az önkéntes tűzoltóegyletnek a rendőrség munkájába történő bevonása révén látta megvalósíthatónak.

A polgármester ezért július 19-ére újabb közgyűlést hívott össze, mely előtt egy incidens történt. Dr. Goldschmidt Vilmos orvos, a képviselő-testület tagja aznap reggel beteglátogatásra ment Szentmártonba. Ott azonban két suhanc megtámadta, először szidalmazták, majd ütlegelni kezdték, az orvosnak úgy kellett elmenekülnie. Goldschmidt ezután részt vett az értekezleten, de a történteket nem hozta a többiek tudomására. A közgyűlésen végül a polgármester elnökletével egy 70 tagú bizottságot alakítottak, mely a rendőrség és a tűzoltóság bevonásával őrjáratok szervezéséről gondoskodott. Az őrjáratok koordinálását egy 12 főből álló végrehajtó bizottság végezte. A polgármester ezen kívül az alispánt is felkereste, hogy tartson készenlétben néhány embert a megyei rendőrségből az óperinti laktanyán, akiket szükség esetén be lehet vetni. Az alispán, értesülve a közgyűlés által hozott intézkedésekről, kezdeményezte a katonaság elvonulását, mely másnap meg is történt. Július 20-án este már a védbizottság tagjai felügyelték a rendet a városban.

A Vas megyei Jánosházán 1882 nyarán elterjedt a hír, hogy a tiszaeszlári ügy miatt megrémült helyi zsidók az alispánhoz fordultak katonaság kirendelését kérve, aminek költségeit a helyi lakosoknak kell majd állniuk. Egy júliusi este a kocsma vendégei ezért elhatározták, hogy agyonütik az összes zsidót. A zsinagóga elé vonultak és betörték az ablakait. Néhányan felmásztak a tetőre, hogy földig rombolják a templomot. Egy másik csoport zsidó lakásokba hatolt be. Kilenc zsidót megvertek, egyiküket különösen brutálisan. A helyszínre érkező községi elöljáróságnak sikerült némileg lecsillapítania az indulatokat. Ennek ellenére a rendzavarások még két napig is folytatódtak. 14 tettest letartóztattak.

1883. augusztus 29-én éjszaka Körmenden antiszemita zavargás tört ki, melynek során a helyi zsidók házait, üzleteit kifosztották, őket pedig halálosan megfenyegették. A bujtogatók elhitették a lakossággal, hogy felsőbb engedély alapján az elkövetkező két hétben szabad zsidókat fosztogatni, és el is kell őket pusztítani. A megrémült zsidóság képviselői másnap táviratban fordultak a Belügyminisztériumhoz, hangsúlyozva, hogy a fennálló életveszély ellenére a településen nem állomásozik katonaság. Ennek eredményeképpen hamarosan fegyveres csapatok érkeztek a városba, ahol a 60 katonából álló őrség mellett a városbíró és a szolgabíró is egész éjjel őrködött. A környékbeli zsidó családok mind Körmendre menekültek.

1883. augusztus végén egy 12−15 fős csapat, mely a Vas megyei Sárfű-Mizdóról érkezett, élén az ottani földbirtokossal, Alesztics Pállal és annak 19−20 éves fiával, rátörtek a Körmend közelében lévő halastói kocsmára. Egészen hajnalig garázdálkodtak ott, ételt és italt követelve a kocsmárostól, miközben a tulajdonost folyamatosan szidalmazták, Alesztics bujtogatásra többször bántalmazták, csak egy józanabb paraszt fellépésének köszönhetően nem szenvedett súlyosabb sérülést. A halastói bíró és egy elöljáró is megjelent a kocsmában, de fegyveres erő hiányában nem tudták megfékezni a zavargókat, akik hajnali távozásukkor azzal fenyegetőztek, hogy bemennek Körmendre, és ott vérfürdőt rendeznek.

1883. augusztus 12-én éjféltájt hazafelé tartó ittas legények egy csoportja a „megállj zsidó” kezdetű dalt énekelte, miközben beverték a zsidó házak ablakait, leszaggatták a redőnyöket, és keresztények ablakain is dörömböltek. A közbelépő rendőrség két garázdálkodót elfogott, de nevük feljegyzése után szabadon bocsátották őket. Néhány zsidó másnap a megye alispánjához fordult a sérelem bejelentése és véderő kirendelése ügyében. Az alispán délutánra rendkívüli közgyűlést hívatott össze, melyen megállapították, hogy még nincs szükség sorkatonaságra, de a zavargás ismétlődésének megakadályozása érdekében 12 pandúrt kértek a megyétől, éjszakai őrjáratok biztosítása céljából. A képviselők abban is megállapodtak, hogy ha a megye megtagadná ezt a kérést, akkor a helybeli tűzoltóegylet arra vállalkozó tagjaiból szerveznek – díjazás ellenében – éjszakai őrjáratot.

Az intézkedések ellenére az elkövetkező napokban is előfordultak ablakbeverések. Sajtóértesülések szerint az dühítette fel ennyire a lakosságot, hogy a tiszaeszlári tárgyalás óta összesen mintegy 80 felfegyverkezett zsidó fiatalember őrködött éjjelenként a kávéházakban, akik többször provokálták az éjszakai járókelőket, egyszer pedig pandúr őrjáratot uszítottak mulató mesterlegényekre. Az ügyben augusztus 28-án tartott közgyűlésen a városi rendőrkapitány úgy nyilatkozott, hogy semmilyen kézzelfogható bizonyíték nincs a zsidó „magánrendőrség” létezésére. Jünker Gusztáv képviselő a polgármestert interpellálta a Dunántúl 67. számában megjelent, több képviselő aláírásával ellátott közlemény kapcsán, mely szerint a zsidók a zavargás ügyében megkerülték a hivatalos eljárást, valamint ők provokálták az eseményeket. Grimm Károly polgármester erre megjegyezte, hogy zsidó fiatalemberek esténként állítólag a zsinagóga előtt gyülekezve fegyverezték fel magukat; Jünker szerint ez a hitközség tudta nélkül történt. Továbbá augusztus 20-án a hitközség képviseletében megjelent a polgármesternél Deutsch J. M. és Jünker, akiket biztosított, hogy a városi hatóság felelősséget vállal a zsidó lakosok biztonságáért, de ők ennek ellenére a főispántól is oltalmat kértek. Szóba került az esetleges értelmiségi izgatók tevékenysége is; egy rendőrbiztos jelentése szerint pl. Sarkady elemér, a Dunántúl szerkesztője állt a zavargások során a nép élére. A közgyűlés végül a polgármestert bízta meg, hogy kezdeményezzen eljárást az ügyben.

Augusztus 29-én éjjel elfogtak egy kézművest, aki „Éljen Istóczy!” feliratú, a lakosságot a zsidók kiirtására buzdító felhívásokat ragasztott a falra. A vizsgálat során kiderült, hogy a férfi Zalaegerszegről kapta a plakátokat azzal a megbízással, hogy függessze ki őket. A szeptember 4-én esedékes országos vásár biztosítására Széll Ignác, Vas megye alispánja – az izraelita hitközség kérelmét figyelembe véve – sürgönyileg kért katonai védelmet Soprontól. Ennek eredményeképp szeptember 3-án két század dragonyos be is vonult a városba, ami egyrészt megfélemlítette a vidékről bejött, főleg németajkú bajkeverőket, másrészt viszont elégedetlenséghez vezetett a lakosság körében. A polgármester emellett augusztus 30-án felhívást adott ki, melyben nyugalomra intette a lakosságot és az erőszakos cselekmények büntetőjogi következményeire figyelmeztette a potenciális elkövetőket. Szeptember 6-án értekezletet tartottak a városi polgárok, melyen szintén megfogalmaztak egy, a helyieket nyugalomra intő kiáltványt, valamint javaslatot hoztak a polgárőrség szükség esetén történő felállításáról.

A főispán a Vas megyei zavargásokról a Belügyminisztériumnak küldött jelentésében kifogásolta, hogy a 4−5000 gyármunkással bíró Szombathelyen nem tartózkodik katonaság. Ezért vagy a megye területén állomásozó, de időközben gyakorlatra vonult dragonyosezred visszaküldését, vagy egy másik ezredből legalább egy század lovasság folyamatosan a megye területén maradjon. Ezeket a csapatokat a katonai hadparancsnokságnak olyan utasítással kellett ellátnia, hogy azok a megyei hatóságok felhívására a megyén belül bárhol megjelenjenek a közrend fenntartása céljából.

1883. augusztus végén, szeptember elején Vas megye muraszombati járásába érkezett több, Zala és Somogy megyéből elűzött antiszemita uszító, akik főleg a helyi szlovén ajkú lakosságot igyekeztek felbujtani a zsidók ellen. Az alispán a rend fenntartása érdekében katonaságot kért Muraszombatba, mely szeptember 4-én meg is érkezett, a katonatartás miatt elégedetlenkedő és az intézkedést túlzásnak tartó városi képviselő-testület tiltakozása ellenére. A katonaságnak sikerült megelőznie a nagyobb kihágásokat, és elfognia Szita Lajos Somogy megyei asztaloslegényt, az egyik izgatót.