Magyar zsidók a Baltikumban 1944

1944-ben a német és magyar nácik néhány hónap alatt 430 ezer magyar zsidót deportáltak Auschwitz-Birkenauba. A megérkezésüket követő néhány órában 70-80 százalékukat elgázosították. A túlélőket lágerek százaiba szállították tovább kényszermunkára. Közülük körülbelül 5 ezren 1944 nyarán a megszállt balti államokban felállított három koncentrációs táborba, KL Kauenbe (Kaunas, Litvánia), KL Riga-Kaiserwaldba (Lettország) és KL Vaivarába (Észtország) kerültek.

Magyar zsidók a Baltikumban 1944


A kaueni koncentrációs tábor (Kaunas, Litvánia)

A kaueni koncentrációs tábor

A holokauszt emlékmű Kaunasban (wikipedia)

A litvániai Kaunasban (németül Kauen, oroszul Kovnó, lengyelül Kowno) az SS 1943 nyarán állított fel új koncentrációs tábort. A KL Kauen hivatalosan hivatalosan szeptember 15-én kezdte meg működését a korábbi gettó területén. A városban 1941-ben élő 35-40 ezer zsidó nagyobb részét eddigre már kivégezték. A 15 ezer túlélő mellett az SS több ezer cseh, lengyel, észt zsidót deportált Kauenbe és a környékén felállított kisebb altáborokba. 1944 nyarán a lettországi Riga-Kaiserwald táborkomplexumból 700-1000 magyar zsidó is érkezett. Szinte valamennyien olyan nők voltak, akik Auschwitz-Birkenauból kerültek a Baltikumba.

Kauent és nyolc altáborát Wilhelm Göcke SS-alezredes vezette. Az őrség ukrán, lett és német SS-ekből állt. A foglyok a náci hadiipar üzemeiben végeztek kényszermunkát, vagy a fakitermelésben robotoltak. Gyakoriak voltak a kivégzések, az őrök sok rabot vertek agyon, mások az éhségnek és a tífuszjárványnak estek áldozatul. A munkaképteleneket időről-időre elszállították és megölték.

1944 júliusában a Vörös Hadsereg közeledése miatt Kauent és altáborait kiürítették. Ennek során a nácik mintegy 2000 zsidót megöltek, az épületeket pedig szisztematikusan felrobbantották. További 10 ezer foglyot a stutthofi és a dachaui lágerekbe szállítottak. Pontos adatok hiányában nem tudjuk pontosan, hogy az SS összesen hány embert, és köztük hány magyar állampolgárt ölt meg a kaueni táborrendszerben.

A schauleni altábor

Kivégzésre váró zsidók a schauleni (Shavli) gettóból (jewishvirtuallibrary)

A KL Kauen első altáborát 1943 őszén szervezték meg a litvániai Šiauliaiban (németül Schaulen, jiddisül Shavli). A 7-8 ezer helyi zsidó nagy részét már ezt megelőzően kivégezték. A csíkos rabruhákba öltöztetett túlélők, valamint az ide szállított cseh, észt, német és lengyel zsidók repülőteret építettek a német légierő számára, vagy gyárakban dolgoztak. 1944 nyarán magyar zsidók is érkeztek Schaulenbe több kisebb csoportban. Egyaránt voltak köztük erdélyiek, felvidékiek és kárpátaljaiak. A létszám ekkor 3000 fő volt. Schaulent 1944 július közepén kiürítették. A zsidókat a stutthofi koncentrációs táborba szállították, ahonnan hamarosan más táborokba kerültek. A beérkező orosz csapatok az egykori schauleni gettó és láger területén 500 túlélőt szabadítottak fel. Az áldozatok száma ismeretlen.

A riga-kaiserwaldi táborkomplexum (Lettország)

Riga-Kaiserwald

A riga-kaiserwaldi koncentrációs tábor (dachaukz.blogspot.com)

A lett fővárosban, Rigában a háború előtt 40 ezer zsidó lakott. A német megszállás után a nácik gettóba zsúfolták őket, majd megkezdődtek a kivégzések. 1941 végére kevesebb mint 3 ezren maradtak életben. A kiürült gettóba 20 ezer cseh, német és osztrák zsidót deportáltak a Birodalomból. Az SS vezetője, Heinrich Himmler parancsára 1943 tavaszán Riga Mežaparks nevű elővárosában megkezdődött egy új koncentrációs tábor felépítése. A lágert a gettólakók építették fel. 1943 őszén a gettót feloszlatták, a gyerekeket, betegeket és az öregeket az auschwitz-birkenaui gázkamrákba küldték, a többiek Kaiserwaldba kerültek. 

Az erdős területen fekvő Riga-Kaiserwald tranzitlágerként funkcionált: a legtöbb foglyot érkezés után átszállították valamelyik altáborba. Kaiserwaldban az átlagos létszám 2-3 ezer fő volt, de a környéken működő 12-14 altáborban 1944 tavaszán már 10 ezren robotoltak. Riga-Kaiserwadl parancsnoka Albert Sauer SS-őrnagy volt. A táborok külső őrzéséért lett SS-ek és rendőrök, a Waffen-SS zömmel külföldi önkéntesei és ukránok feleltek. A női rabokat SS- felügyelőnők irányították. 

A lágerkomplexumba fennállása alatt összesen mintegy 20 ezer zsidót szállítottak. A rabok többsége lett, litván és lengyel gettókból érkezett, de 1944 júniusában 5 ezer magyar zsidót hoztak Auscwitz-Birkenauból. Fiatal lányok voltak, zömüket kárpátaljai és erdélyi gettókból (pl. Nagyszőlős, Nagyvárad) hurcoltak Auschwitzba május végén. Családtagjaik, rokonaik többségét elgázosították, őket néhány nap után a Baltikumba vitték. Mintegy 3-500 fő maradhatott huzamosabb ideig Kaiserwaldban és Rigában. További ötszázan az észtországi Vaivara-komplexumba szállítottak. A többieket hamarosan átirányították az altáborokba. A legtöbben Dondangenbe (kb. 400), Krottingenbe (talán 600 fő) és Spilwébe (kb. 900) kerültek. Akárhol is voltak (általában három-négy altábort is megjártak), többségüket 1944 késő nyarán-kora őszén a közeledő Vörös Hadsereg elől a stutthofi koncentrációs táborba szállították. Az indulás előtt 3-400 nőt, férfit és gyereket lőttek tarkón a kaiserwaldi erdőben. Többségük magyar nő és kislány volt. Mivel az SS a dokumentációt elégette, pontos veszteségadataink nincsenek. Annyi bizonyos, hogy a kaiserwaldi rabok közül több ezren belehaltak a kényszermunkába, a betegségekbe és az éhségbe, vagy munkaképtelenként kivégezték őket az erdőkben. Másokkal méreginjekciókkal végeztek. A hullákat máglyákon égették el. A magyar áldozatok száma 900-3400 között lehetett. Az októberben megérkező Vörös Hadsereg 150-200 túlélőt szabadított fel.


Az egész komplexum talán legvisszataszítóbb figurája Gustav Sorge SS-főtörzsőrmester volt. A brutalitása miatt Vas Gusztávként emlegetett Sorge már 1934 óta szolgált táborokban. Megjárta Esterwegent és Sachsenhausent, 1942-től a hollandiai Herzogenbuschban irányította a foglyok kényszermunkáját. Ezt követően egy partizánvadász egységnél szolgált, majd egy másik kaiserwaldi altábort, Spilwét vezette. A szovjetek által szervezett 1947-es berlini Sachsenhausen-perben Sorge számtalan bűncselekményt vallott be. A foglyokat különböző ürügyekkel verte: ha köhögtek, ha barátságtalan képet vágtak, ha vidámak voltak, egyaránt ütötte őket. A Jehova tanúkat nyakig egy gödörbe ásatta, rabtársaikat pedig arra kényszerítette, hogy vizeljenek a fejükre. Egy 16 éves gyereket a hóba ásatott. A fiú megfagyott. Sorge részt vett szovjet hadifoglyok és lengyelek kivégzésében, Hollandiában helyieket lövetett agyon, máskor a beteg rabokat saját kezűleg dobta le a teherautóról. A magyar zsidó nőket különösen gyűlölte.

A Riga-Kaiserwald lágerkomplexum főtábora többnyire munkaerőelosztó központként működött. A legtöbb magyar csak pár napot töltött itt, mielőtt továbbküldték Spilwébe, Dundagába vagy más, kisebb lágerekbe. A létszám általában 2-3 ezer fő körül ingadozott. A foglyok több munkacsapatban dolgoztak: volt, amelyik akkumulátorokat hasznosított újra, mások ruharaktárakban, vagy építkezéseken robotoltak A munkaképtelenek gyakori szelekciókon szűrték ki. Ilyenkor az idősebbeket, a betegeket teherautókon elvitték és agyonlőtték. A magyar áldozatok száma ismeretlen. A kaiserwaldi főtáborból evakuált foglyokat hajóval vitték Stutthofba.

A Dundaga I. altábor

Az egyik legrettegettebb kasierwaldi altábort 1943 késő nyarán állították fel a tengerparti Dundagában (németeül Dondagen). Dondangen valójában egy minikomplexumként működött.  Összesen három kisebb kommandóból állt. A foglyokat a majdani SS település barakkjainak, repterének, lőterének építésénél dolgoztatták. Erdőt irtottak, épületeket emeltek, alapokat ástak. Furnérlemezekből készült, döngölt padlójú kalyibákban laktak. A gyatra élelmezés némi kenyérből és üres levesből állt. A dondangeni táborokban kb. 5000 zsidó fordult meg. A lettek, litvánok és németek mellett a legtöbben magyar zsidó nők voltak. 1944-ben az altábort a brutalitásáról Vas Gusztávként elhíresült, Gustav Sorge SS-főtörzsőrmester irányította. Sorge gyűlölte a magyar nőket és megkeserítette az életüket. Az altáborban több százan meghaltak. Az áldozatok többsége magyar nő volt. hullákat sokszor bedobták a tengerbe. Dundaga I-et 1944. július 27-én ürítették ki. A rabokat a stutthofi lágerbe szállították. Útközben sok foglyot lelőttek, mások a nélkülözésekbe haltak bele.

A Popervāle (Dundaga II) altábor

A II. számú dundagai lágert 1943 novemberében nyitották meg a közeli Popervāle faluban (németül Poperwahlen) A mintegy ezer fogoly, köztük sok holland kényszermunkás és magyar zsidó nő, mocsarat csapolt egy tervezett repülőtér számára. Primitív barakkokban laktak, a munkaidő napi 12 óra volt. A foglyokat gyakran verték, de nem voltak kivégzések. Az altábort július elején ürítették ki. A rabokat az erdőkön keresztül Dundaga I-be hajtották, majd Stutthofba szállították.

A Kurbe (Dundaga III) altábor

A lett Kurbe településen (németül Kurben) felállított lágerben szinte kizárólag magyar zsidó nők voltak. Utakat építettek, síneket fektettek és fát vágtak. Hétszemélyes sátrakban laktak, a lett SS-őrség nem bántalmazta őket. Az áldozatok száma ismeretlen. Az altábort júliusban ürítették ki, a rabokat Dundaga I-be hajtották.

Kretinga (Krottingen) altábor

A litván határon, a Balti tenger közelében fekvő altábort 1944 májusában hozták létre. A 700 fogoly közül akár hatszázan is lehettek a magyar zsidó nők. Nem az SS-nek, hanem a német hadseregnek dolgoztak, egyenruhákat, cipőket javítottak. Az ellátás gyenge volt, de mindenki saját ágyat és takarót kapott, a német katonák emberségesen bántak velük. Az altábort augusztus elején ürítették ki. A foglyok többségét vonattal a stutthofi koncentrációs táborba szállították.

Riga-Dünawerke

Zsidó kényszermunkások Rigában

Az altábor 1943 nyarán alakult. A kaiserwaldi lágerek közül még akkor is a jobbak közé tartozott, ha a betegeket gyakran három nap gyengélkedő után agyonlőtték. A mintegy 400 fogoly között ismeretlen számú magyar zsidó nő is volt. Őket egy sörgyárban helyezték el, onnan jártak ki munkára. Erdőt irtottak, kábelt fektettek. A litván munkafelügyelők verték őket, az őrök nem SS-ek, hanem idősebb német katonák voltak. 1944 nyarán, a kiürítés során a magyar nők egy része a litvániai KL Kauenbe (Kaunas) került. A többieket KL Stutthofba vitték.

Riga-Mühlgraben

Az 1943 nyarán felállított altáborba 750-1500 foglyot hurcoltak. Köztük volt néhány magyar zsidó nő is. A rabok a német hadseregnek dolgoztak. Ruhákat és egyéb felszereléseket válogattak, javítottak és csomagoltak. A parancsnok Heinz Müller, a Wehrmacht-altisztje volt, a német őrök az SS-szel ellentétben nem verték őket. Több alkalommal került sor szelekciókra. Ezeknek több százan estek áldozatul. A túlélőket a kiürítéskor Stutthofba vitték.

Riga-Reichsbahn

Az 1944-ben 600 fős altábor foglyai a Reichsbahn (Birodalmi Vasút) személyzetének irányítása alatt vasúti berendezéseket és eszközöket javítottak. A női foglyok között magyar zsidó nők is voltak. A gyengéket, betegeket az erdőben agyonlőtték. A túlélőket július végén a stutthofi koncentrációs táborba szállították az oroszok elől.  

Riga-Spilva

A rigai városközponttól öt kilométerre északra lévő Spilvában (németül Spilwe vagy Spilve) repülőtér működött. Az 1943 nyarán felállított altábor foglyi annak kibővítésén dolgoztak: bunkereket ástak, betonoztak, síneket fektettek. Összesen mintegy 3000 fő került ide. Többségük lett, litván és német zsidó volt, de mintegy 500-900 magyar zsidó is ide került. A munkakörülmények kirívóan rosszak voltak. A zsidókat éhség, betegségek és az ismétlődő szelekciók tizedelték. Sokan haltak meg tífuszban. 1943-1944 fordulóján a később a Dundaga I altábort irányító Gustav Sorge SS-főtörzsőrmester volt a parancsnok. Sorge brutális verésekkel, kivégzésekkel, valamint az éjszakai „sportolással” kínozta a foglyokat. Helyettese gyakran kutyát uszított a rabokra. Sorge utódja az alkoholista Gröschel SS-törzsőrmester lett, akit meg lehetett vesztegetni. A terror ekkor némileg csökkent.1944 nyarán az itt dolgozó magyar nőket hatvanfős sátrakban helyezték el. Az ellátás fokozatosan romlott, előfordult, hogy napokig egyáltalán nem kaptak kenyeret. A lengyel kápók verték és szidalmazták őket, a német zsidó munkafelügyelők emberségesebbek voltak. Augusztus elején, az utolsó szelekción több száz rabot küldtek munkaképtelenként az erdőbe, ahol tömegsírba lőtték őket. Sok volt köztük a magyar nő. A túlélőket elszállították. A Spilvában megöltek és a magyar áldozatok száma egyelőre nem tisztázott.

Riga-Strasdenhof

Az Allgemeine Elektrizitӓts-Gesellschaft (AEG) kábelgyárában a keresztény munkások mellett mintegy 800 zsidó nő is robotolt. Többségük lett, német, cseh, litván és lengyel zsidó volt, de 1944 júniusában Auschwitz-Birkenauból magyar nők és lányok is érkeztek. A tábort Ludwig Blattelspiel SS-főtörzsőrmester vezette. A rabok egy gyárépületben laktak, háromemeletes fapriccseken aludtak. Lett munkavezetők irányítása alatt villanykörtéket, akkumulátorokat és kábeleket gyártottak. 

A mindössze 15 éves Freumovits Gitta és 16 éves nővére, Relli a Huszt-Birkenau-Riga-Spilwe úton került a táborba. 200-an jöttek Spilwéből, a kábelgyárban laktak. Gyakran azzal fenyegették őket, hogy aki nem dolgozik, „mehet a krematóriumba”. A gyár áttelepítése és az altábor kiürítése 1944. augusztus elején kezdődött. A rabokat a stutthofi koncentrációs tábor egyik altáborába, Thornba szállították hajóval. 


KL Vaivara (Észtország)

Vaivara

A KL Vaivara (dachaukz.blogspot.com)

A háború előtt Észtországban élő mintegy 4500 zsidót a nácik néhány hónap alatt kiirtották. A legészakibb náci táborrendszert mégis itt, Vaivarában, az észt fővárostól 190 kilométerre keletre, az orosz határtól mindössze 30 kilométerre alapították. Vaivara 1943. szeptember 19-én kezdte meg működését. Hamarosan megindult az altáborhálózat kialakítása. A különböző időszakokban összesen több mint két tucat kisebb lágert hoztak létre, a legtöbbet Észtország keleti részén és az északi partvidéken.

Vaivara nem volt haláltábor. Létrehozásával az északi tengeri olajmezők kitermelésével foglalkozó német vállalat, a Baltische Öl Gesellschaft mbh (röviden: Baltöl) számára akartak olcsó munkaerőt biztosítani. Mégis, az éhező, rongyos, beteg rabok számára a téli hidegben végzett kényszermunka gyakran halálosnak bizonyult. Az első kilenc hónapban több mint 1500 ember, a rabok 16,5 százaléka halt meg. Az elégtelen higiéniai körülmények miatt sokan a tífusz áldozatai lettek. A betegeket benzininjekciókkal ölték meg. A gyengéket szelekciók során szűrték ki. 1944 nyarán, a kiürítés keretében a túlélők 10 százalékával végeztek. Az utolsóként elhagyott altáborokban (Lagedi, Klooga) mintegy 2-3 ezer embert öltek meg. Az őrök parancsára az áldozatoknak meztelenül kellett ráfeküdniük a sorba rakott farönkökre, majd lelőtték őket. A hullákra újabb réteg fa, majd újabb sor holttest került. Végül a távozó nácik benzinnel lelocsolták és meggyújtották a máglyákat.

Vaivarát a korábban már Dachauban, Flossenbürgben szolgáló, 1942-1943 során Auschwitzban profi tömeggyilkossá kiképzett Hans Aumeier SS-százados vezette. Aumeier kevesebb mint 50 SS-t irányított. Ők feleltek az altáborok belső irányításáért, a külső őrséget észt rendőralakulatok adták.



Hans Aumeier, a Vaivara-komplexum parancsnoka


A Vaivara-komplexumba összesen 20 ezer zsidót hurcoltak. A legtöbben a litvániai vilniusi, kaunasi és egyéb gettók utolsó túlélői voltak, de ezer német, ezer cseh és 300 francia zsidó is érkezett. 1944 nyarán, amikor a foglyok száma 7 ezer fő alá csökkent, Rigából 500 magyar zsidót hoztak Vaivarába. Ők az auschwitz-birkenaui szelekció túlélőiként kerültek a Baltikumba. Sokan életüket veszítették a kényszermunka és a rossz körülmények miatt, másokkal az SS végzett. Többségük azonban túlélte az Észtországban töltött pár hónapot. Őket 1944 késő nyarán a közeledő Vörös Hadsereg elől a tengeren keresztül vitték a stutthofi koncentrációs táborba.

Az eredai altábor

Emlékmű az egykori eredai altábor helyén (memorialmuseums.org)

A Vaivara közelében fekvő Ereda altábor 1943 októberétől 1944 júliusáig működött. A településen a Baltöl olajfinomítóval, szénbányával és olajbányával rendelkezett. A rabok építkezéseken dolgoztak. Létszámuk 1944 márciusában 1907 főn tetőzött, de júliusban már csak 1100-an voltak. Többségük litván zsidó volt, de egy kisebb csoport cseh és német zsidó mellett, magyar nők is érkeztek. A lágert az SS irányította külső őrséget néhány tucat orosz rendőr adta. Az egyik parancsnok szerelmes lett egy zsidó fogolynőbe és mindketten megszöktek. A náci rendőrség elfogta és valószínűleg kivégezte őket. Utódja, Helmut Schnabel személyesen korbácsolta, rugdosta, lőtte agyon a foglyokat. vette át. Általánossá váltak a korbácsolások és a gyilkosságok. A terror még az OT német alkalmazottait is elborzasztotta. (Közülük többen élelemmel is segítették a zsidókat.) Amikor egy beteg zsidó nem ért el a latrináig, Schnabel „te átkozott kutya, bepiszkítod a havat” üvöltéssel agyonlőtte. Két foglyot azért ölt meg, mert repetát kértek a levesből. Máskor egy (valószínűleg magyar zsidó) nőt arra kényszerített, hogy járkálás közben pucolja ki a csizmáját. A szerencsétlennek térden kellett utána csúszkálnia, miközben az eredménnyel elégedetlen SS a fejét és az arcát rugdosta. Az állandóan részeg parancsnok kezéhez magyar vér is tapadt. A terhesen érkező magyar zsidó nők újszülötteit vízbe fojtotta, vagy halálra éheztette. 1944. július végén az utolsó szelekció során minden tízedik rabot megöltek. Ereda lett a Vaivara-komplexum egyik leggyilkosabb altábora, a halottak száma 700-1000 főre becsülhető. A magyar áldozatok számát nem ismerjük.

Goldfields

Az altábort 1944 februárjában hozták létre. A foglyok a Baltöl építkezésein dolgoztak. A márciusban 1500 fős létszám júliusra 405-re csökkent. A legtöbb fogoly litván, cseh, illetve német zsidó volt. A parancsnok, Franz Stiewitz, kezdetben tisztességesen bánt velük, később brutálissá vált. A többi kiürített altáborból érkező foglyok behurcolták a tífuszt. Egyesek a betegségbe haltak bele, másokat munkaképtelenként az SS ölt meg. Goldfieldsben 1944 júniusa és augusztusa között magyar nők is raboskodtak. Legalább 250-en lehettek, életkoruk jellemzően 17-26 év volt. Auschiwtz-Birkenauból először a lettországi Riga-Kaiserwaldba, majd onnan a Vaivara-komplexumba kerültek. Rongyos ruhában, gyenge élelmezés (napi kétszer korpaleves, egy darab kenyér) mellett naphosszat fát vágtak és fűrészeltek a mocsaras erdőben. Sokszor térdig a vízben álltak. Bár sokat szenvedtek, halálesetről nincs tudomásunk. Valamikor augusztusban evakuálták őket a Vörös Hadsereg elől. A közeli Lagedi altáborba vitték, majd néhány hetes várakozás után a stutthofi koncentrációs táborba szállították őket.

A Kiviöli I-II altáborok

Az egyik láger Kivöliben 1943-1944 (Artmargins online/Elisabeth Weber)

Az északkeleti kisvárosban (ma Kiviõli) működött a Baltöl vállalat központja. 1943 őszén két, közös parancsnokság alá tartozó altábort hoztak létre. 1944 májusában 1700 rabot 71 őr, és néhány női felügyelő irányította. A az I-es altáborban a kezdetben mostoha körülményeket a foglyok munkateljesítményének fokozásában érdekelt Baltöl folyamatosan javította. Bevezették a folyóvizet, nőttek a fejadagok, egy ideig még kóser étkezés is elérhető volt és a zsidóknak engedélyezték vallási ünnepeik megtartását. A Kiviöli II-es táborban a körülmények és a bánásmód is rosszabb volt. Ide kerültek a Magyarországról elhurcolt zsidó nők. Egy, esetleg két csoportban érkeztek Kiviölibe 1944 júniusában, Rigán keresztül. Legalább 250-en lehettek, zömmel erdélyiek és kárpátaljaiak voltak. Egy részüket pár nap után a goldfieldsi altáborba vittek dolgozni. Mások két hónapig maradtak. Gyárban dolgoztak, majd építkezéseken lapátolták a homokot. Az észt őrök nem verték őket, a német SS-ek viszont igen. A gyakori szelekciók során a terhes nőket kiválogatták és megölték. Az altábor kiürítése előtt a Vaivara-komplexum főorvosa szelektált. A betegeket, gyerekeket és öregeket elvitték, és valószínűleg Ereda környékén kivégezték. A túlélőket, köztük a magyar nőket, Tallinnon és Danzigon (Gdansk) keresztül hajóval hurcolták a stutthofi koncentrációs táborba. A két Kiviöliben felállított altábornak több száz áldozata volt. A magyar áldozatok valószínűleg néhány tucatnyian lehettek.

Lagedi

A Tallinntól keletre fekvő kisvárosban, Lagediben felállított munkatábor rövid ideig, 1944 júniusától szeptemberig működött. Itt helyezték el a Vaivara-komplexum szovjet előrenyomulás miatt kiürített altáborainak foglyait a továbbszállítás megszervezéséig. Lagediben az ekkorra már bezárt eredai altábor vezetője, az alkoholista SS gyilkos, Helmut Schnabel volt a parancsnok, a külső őrség észt rendőrökből állt. Lagediben több száz magyar zsidó fordult meg. Egy részük júniusban érkezett Rigán keresztül, a többiek talán közvetlenül Auschwitzból, míg megint mások a goldfieldsi altábor felszámolása után kerültek ide. Ebben az átmeneti táborban még szállásuk sem volt. Hetekig éltek a szabad ég alatt a hidegben és esőben takarók nélkül. Később deszkákból összetákolt kunyhókban helyezték el őket és fakitermelésen kellett dolgozniuk reggel 8-tól este fél hatig. Víz nem volt, napi 20 deka kenyeret és némi levest kaptak enni. Az egyik éhező magyar lányt tiltott krumpliszedés miatt lelőtték. Augusztusban a szovjet bombatámadások miatt megkezdődött a kiürítés. A rabok Tallinban szálltak hajóra, de az úton nem kaptak vizet, nem mehettek fel a fedélzetre és a részeg Schnabel verte őket. Ezalatt Lagediben az utolsó rabokat és a kloogai altáborból átszállított 500 fő maradt. Szeptember 18-án a vaivarai SS-főorvos szelektálta őket, majd Aumeier helyettesének parancsára teherautókra kellett szállniuk. Többségüket az erdőben agyonlőtték. A Lagediben meghalt foglyok száma ismeretlen. Annyi azonban biztos, hogy a magyar zsidó nők számára ez volt az egyik leggyilkosabb észtországi tábor. Több tucatnyian, akár egy-kétszázan is elpusztulhattak itt néhány hét alatt.