Magyar zsidók az Auschwitz-komplexum táboraiban

A nácik a legtöbb embert Auschwitzban ölték meg. Az Auschwitz-komplexumba deportált 1,3 millió ember közül 1,1 millió életét vesztette. Meggyilkoltak több mint 100 ezer nem zsidó foglyot (70-75 ezer lengyelt, 21 ezer romát, 12 ezer szovjet hadifoglyot, 15 ezer ellenállót, köztörvényes bűnözőt, szellemi fogyatékost és homoszexuálist). Auschwitz áldozatainak majdnem kilenctizede európai zsidó volt. 1942 tavasza és 1944 ősze között 1 millió zsidót öltek meg az Auschwitz-komplexumban. Minden harmadik áldozatuk magyar állampolgár volt. Azokra, akiket az SS-orvosok az érkezéskor munkaképesnek nyilvánítottak, rabszolgamunka várt.

Auschwitz I: a koncentrációs tábor

A Krakkótól 70 kilométerre délnyugatra fekvő Auschwitz volt a legnagyobb náci koncentrációs tábor. Fennállása során 1940 és 1945 között 1,3 millió embert deportáltak ide. Közülük mintegy 1,1 millió embert megöltek. Az áldozatok majdnem 90 százaléka zsidó volt.

Auschwitz: a koncentrációs tábor kapuja


A 200 ezer nem zsidó deportált között 140-150 ezer lengyel mellett 23 ezer – zömmel német és osztrák – romát, 15 ezer szovjet hadifoglyot és 25 ezer cseh, orosz, ukrán, belorusz, francia, német, osztrák stb. politikai foglyot, homoszexuálist, Jehova tanúját, köztörvényes bűnözőt találunk. A legtöbb deportált, összesen 1,1 millió ember zsidó volt. Az ide hurcolt 1,3 millió ember harmada, 430 ezer fő zsidóként deportált magyar állampolgár volt. Ezzel ők alkották a legnagyobb fogolycsoportot. 300 ezer zsidót Lengyelországból hoztak, 69 ezren Franciaországból, 60 ezren Hollandiából, 55 ezren Görögországból, 46 ezren a Cseh-Morva Protektorátusból, 27 ezren Szlovákiából, 25 ezren Belgiumból, 23 ezren Németországból és Ausztriából, 10 ezren a megszállt jugoszláv területekről, 7500-an Olaszországból, 690-en Norvégiából, 34 ezren más táborokból vagy ismeretlen helyről érkeztek.


Az auschwitzi tábort 1940 nyarán eredetileg 10 ezer lengyel politikai fogoly elhelyezésére hozták létre. Az első 728 rab 1940. június 14-én érkezett. 1941 tavaszáig 15 ezer deportált követte őket. Ekkor Himmler elrendelte a tábor kibővítését. 1943 őszén már minden harmadik koncentrációs tábori fogoly (224 ezerből 74 ezer) Auschwitzban raboskodott. A létrehozásakor még kicsi és kifejezetten vidékies tábor, amely alig húsz, többségében földszintes téglaépületből állt, eddigre hatalmas, 40 négyzetkilométeres, a külvilágtól hermetikusan elzárt komplexummá fejlődött. A közelben egyre több altábor, üzem, bánya, ültetvény és műhely jött létre.


A lágerek hálózatából három, különböző funkcióval rendelkező központ emelkedett ki: az eredeti auschwitzi koncentrációs tábor (Auschwitz I), a három kilométerre 1941–1943 között felépült, gigantikus méretű birkenaui megsemmisítő tábor (Auschwitz II), valamint az ipari termelést biztosító monowitzi kényszermunkatábor (Auschwitz III). A három láger szimbiózisban működött. Birkenau egyszerre volt végállomás és a munkaerő utánpótlásának fő bázisa: fogadta a zsidó transzportokat, a szelekciók során itt szűrték ki a munkára alkalmatlan nőket, gyerekeket, betegeket és öregeket, akiket azonnal a krematóriumok gázkamráiba küldtek. Monowitz (a hozzá tartozó altáborokkal együtt) lett a termelés központja, ahol a német vállalatok hadiüzemeiben és építkezésein tízezrek robotoltak, míg fizikumuk tönkrement. Ekkor ők is a birkenaui gázkamrákba kerültek. 1943-ra Auschwitz I a komplexum adminisztrációs központjává alakult: itt működtek az SS irodái, innen ellenőrizték és irányították a több ezer őr és a sok tízezer fogoly életét; az eredeti koncentrációs táborban főleg a politikai foglyokat helyeztek el. 1944 nyár végén 16 ezren voltak, köztük 4 ezer lengyel és alig 1700 (11%) zsidó. A rabok a kisebb üzemekben dolgoztak.

Auschwitzot 1940 és 1943 vége között a korábban Dachauban és Sachsenhausenben szolgáló náci és SS-veterán, Rudolf Höss vezette. 1941-ben még csak 700 SS-őrnek parancsolt, de számuk 1944-re 3300 főre nőtt. Höss 1943 novemberében belebukott egy SS-vizsgálatba, amely számos korrupciós ügyet és szabályszegést (engedély nélküli kivégzések, nemi kapcsolat foglyokkal stb.). Hösst a visszafogottabb Arthur Leibehenschel SS-alezredes követte, akit 1944 májusában Richard Baer váltott. A komplexumot átszervezték: Monowitz és Birkenau altáborból önálló státuszú koncentrációs táborrá vált saját parancsnokkal és őrséggel.


Auschwitzban az első évben 3 ezren haltak meg. Legtöbbjükkel az éhség és a brutális bánásmód végzett. A tömeggyilkosságok 1941 nyarán kezdődtek. Az eutanáziaprogram keretében ezreket öltek meg szívbe adott fenolinjekciókkal, majd megkezdődött az orosz hadifoglyok tömeges kivégzése. Az első gázosításra 1941 szeptember elején került sor: ekkor a 11. blokkban, a tábori Gestapo pincéjében 250 beteget és 600 hadifoglyot öltek meg az eredetileg ruhák és épületek fertőtlenítésére szánt, hidrogéncianid tartalmú Zyklon-B-vel. A halottakat a néhány száz méterre, a szögesdrót kerítés túloldalán álló I. számú krematóriumban égették el, amely 1940 augusztusától működött. Az I. számú krematóriumban kezdetben egy darab, két égetőnyílással ellátott kemence működött. Ezekben naponta 100 hullát lehetett elégetni. Két újabb dupla kemence építésével az égetési kapacitást megtriplázták. 1942 tavaszától tömegesen érkeztek a zsidó transzportok Európából. Őket már a krematórium 78,2 négyzetméteres, gázkamrává alakított hullatároló termében ölték meg.  A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a gázosításokat látták, a haldoklók üvöltését pedig hallották a közeli épületekben elhelyezett rabok. Ráadásul hiába tudtak alkalmanként 700-1000 embert elgázosítani, ha a kemencékben naponta csak 340 hullát lehetett elégetni. Ezért a Zyklon-B-vel folytatott tömeggyilkosságot 1942 nyarán áthelyezték a közeli Birkenauba. Az auschwitzi gázosítások befejeződtek, az I. számú krematóriumot légvédelmi óvóhellyé alakították.


Az SS 1944 második felében a Vörös Hadsereg közeledése miatt fokozatosan kiürítette az auschwitzi és a többi tábort. Az 1945. január 27-én megérkező felszabadítók a lágerben csupán néhány ezer beteget és bujkálót találtak.

Auschwitz II - Birkenau

A második világháborúban a nácik a legtöbb embert az Auschwitztól 3 kilométerre fekvő, a dokumentumokban gyakran Auschwitz II-ként, vagy Auschwitz-Birkenauként is emlegetett Birkenauban ölték meg. Bár a legtöbb áldozat európai zsidó volt, a birkenaui tábort eredetileg 100 ezer orosz hadifogolynak szánták. Az első téglabarakkok (BI szektor) építését 1941 őszén 10 ezer szovjet hadifogoly kezdte meg. A térdig érő sárban folyó rabszolgamunka, az állandó verés, a kivégzések, az éhezés és a betegségek miatt 1942 tavaszára már csak pár százan voltak életben. Eddigre kiderült, hogy több hadifogoly már nem érkezik. Így Birkenau a zsidókérdés végső megoldásában kapott feladatot: 1942 tavaszától ide irányították a különböző európai országokból deportált zsidókat szállító vonatokat.

A birkenaui foglyok fabarakkjai


Érkezéskor SS-orvosok válogatták ki a munkaképeseket (átlagosan 20-30%), a többieket, a gyerekeket, öregeket, betegeket megölték. A tömeggyilkosságokat kezdetben két, ideiglenes gázkamrává alakított lengyel parasztházban (az ún. Bunker 1 és Bunker 2) követték el. Az áldozatokat a befalazott ablakú, szigetelt ajtókkal zárható helyiségekbe zsúfolták, ahová egy nyíláson keresztül hidrogéncianid alapú rovar- és rágcsálóirtószert, Zyklon-B kristályokat szórtak. A szemcsék a levegővel érintkezve a hő hatására gázzá alakultak és megmérgezték az áldozatokat. A hullákat a bunkerek mögött ásott tömegsírokba temették. Mivel a rothadó, bűzlő holttestek megfertőzték a vizet és járványokat okoztak, az SS 1943-ra négy krematóriumot épített. Mindegyik épületben voltak vetkőzők, gázkamrák és kemencék, melyekben a hullákat elégették. A nagyobb krematóriumok (II. és III.) 210 négyzetméteres földalatti gázkamráiban egyszerre akár több mint 2 ezer emberrel is végeztek, az egyszintes kisebbekben (IV. és V.) valamennyivel kevesebb áldozatot öltek meg. A négy krematórium összesen 46 kemencéjében a hivatalos SS adatok szerint 24 óránként 4416 hullát lehetett elégetni. Az égetési kapacitást a nagyobb akciók idején 7-8 ezer főre növelték, de a túlterhelés komoly üzemzavarokhoz vezetett.

1943 végén az addig altáborként működő lágerből KL Birkenau (Auschwitz II) néven önálló tábort szerveztek. Első parancsnoka egy veterán katona, Fritz Hartjenstein lett, akit 1944 májusában Josef Kramer SS-százados, a natzweileri koncentrációs tábor addigi és a bergen-belseni láger később vezetője váltott. 1944-re már hét új táborszektor készült el: az új foglyok karantén tábora (BIIa), a cseh zsidók családi tábora (BIIb), a női és férfi tranzittábor (BIIc és BIId) és a romák családi tábora (BIIe). A BII táborrész nyugati végében állt a kórházi szektor (BIIf), és végül a tábori raktárszektor 30 barakkja (BIIg), amelyet a foglyok a bőségre asszociálva Kanadának neveztek. Egyidejűleg megkezdődött egy harmadik táborrész (BIII, az ún. Mexikó) felépítése is, ez azonban sosem készült el teljesen.


Birkenau és az Auschwitz-komplexum történetének legvéresebb lapjai 1944 nyarán íródtak: május eleje és július vége között mintegy 430 ezer zsidó érkezett Magyarországról. Túlnyomó többségüket, 300-345 ezer embert, azonnal elgázosították. Mivel az SS több embert ölt meg, mint amennyit a krematóriumok el tudtak égetni, magyar állampolgárok tízezreit hamvasztották el hatalmas, halottégető gödrökben.

A magyarok érkezésével 1944 nyarára a Birkenauban fogva tartottak száma 90 ezer főre nőtt. Ezeket a munkaképes foglyokat többnyire innen szállították tovább rabszolgamunkára több száz koncentrációs és munkatáborba, Észtországtól Elzász-Lotaringiáig. 1944 novemberében Himmler parancsára a gázosítások leálltak és a krematóriumokat előbb leszerelték, majd felrobbantották. 1945. januárjára Birkenaut több hullámban kiürítették. A január 27-én beérkező Vörös Hadsereg néhány száz hátrahagyott beteget szabadított fel.

Auschwitz III - Monowitz

A német IG Farben vegyipari konszern volt Európa legnagyobb vállalata. A háború alatt az IG Farben biztosította a német hadsereg lőporának kétharmadát, a robbanószerek 80 százalékát és a légierő benzinigényének felét. Az SS-t vezető Heinrich Himmler biztatására az IG Farben 1941 tavaszán az Auschwitztól 6 kilométerre fekvő Monowitzban (Monovice) kezdte meg egy óriási vegyipari üzem felépítését. A gyárkomplexumban a tervek szerint számtalan, a hadiipar számára nélkülözhetetlen vegyi anyag mellett évente 30 ezer tonna műgumit és 75 ezer tonna akartak termelni. Az üzem a műgumi neve után Bunaként vált hírhedtté. Az építkezésekhez Himmler parancsára Auschwitz biztosította az olcsó rabszolgamunkásokat.

Rabszolgamunka az egyik monowitzi építkezésen (Bundesarchiv)

Az építkezésen kezdetben 1300 fogoly dolgozott. Azért, hogy a rabokat közvetlenül a munkahelyük mellett tudják elszállásolni, Monowitzban egy új tábort hoztak létre, ami 1942 októberében kezdte meg működését 2000 rabbal. A fokozatosan növekvő létszám 1945 elejére elérte a 9800 ezer főt. Ekkor a rabok harmada magyar zsidó volt.


1943 végétől az addig altáborként működő lágert KL Monowitz (Auschwitz III) néven önálló koncentrációs táborrá szervezték. A parancsnok Heinrich Schwarz SS-százados lett. Egyben az ő irányítása alá került számtalan olyan, a környéken felállított altábor, melyben ipari jellegű termelés (hadianyaggyártás, bányászat stb.) zajlott. 1944 őszén 1315 SS-őrnek parancsolt. Közülük 439-en Monowitzban, a többi 876 pedig az altáborokban szolgált. Schwarz nem volt szadista, de kíméletlen menedzserként a legkisebb ráfordítással a legnagyobb munkateljesítményt sajtolta ki a rabokból. Az Auschwitz-komplexumban a Buna (Monowitz) volt az egyik leggyilkosabb hely. A foglyok alapokat és csatornákat ástak, vízvezetékeket és kábeleket fektettek, téglákat hordtak és ötvenkilós cementes zsákokat cipeltek, miközben folyamatosan verték őket. A legtöbben zsidók voltak: 1943-ban 60-75, 1945 elején már 92 százalékuk volt zsidó. Bár a Buna végül sohasem készült el, felépítése mégis minden második itt dolgozó rabszolgamunkásnak az életébe került és összesen mintegy 10 ezer áldozatot követelt. A halottak 10-20 százaléka volt magyar. KL Monowitzot 1945 január 27-én szabadították fel az orosz csapatok.