Törvényen kívül: fehérterror és lakossági pogromhullám 1919-1921

---

írta: Kádár Gábor-Vági Zoltán

 

Bevonulók

„Egy napsugaras, zengő hajnalon odaérkezünk a Város alá, és megfújjuk aranyöblű, érchangú harsonánk. […]  És álltok-e ugyan mielibénk majd, kik most csahos szájjal mocskoltok be mindet: hitet, hazát, vallást? Keresztény magyarok […] új hadak nyergelnek turáni síkokon, kard van a kezükben, meg fehér lobogó!” – ezekkel a szavakkal nyitotta 1918. május 5-i számát az Élet című jobboldali lap.¹ A háborús nehézségektől, politikai és etnikai feszültségektől terhes, a „zsidókérdés” folyamatos sulykolásától hiszterizált közbeszédben egyre sokasodtak a leszámolást, „igazságtételt” követelő hangok.² Polgári forradalomnak, kommunista diktatúrának még nyoma sem volt, de sokan már „turáni síkokon” gyülekező, karddal és fehér lobogóval felszerelt, számon kérő haderőt vizionáltak. Másfél év múlva, 1919 novemberében ez meg is érkezett a Város alá: Horthy Miklós Nemzeti Hadserege bevonult a Budapestre.

 

„Pogrom nem lesz, de néhányan fürödni fognak” – mondta állítólag a fővezér, amikor bizalmasai arról kérdezték, mit tervez a fővárosban.³ Sokan okkal tartottak a zsidóellenes erőszak robbanásától a Budapesten is, mert 1919 nyarán-őszén újabb erőszakhullám söpört végig az országon. Horthyt ráadásul az a Prónay-különítmény kísérte a bevonuláskor, amelynek döntő szerepe volt az antiszemita agresszió újbóli elszabadításában. Shvoy Kálmán altábornagy és politikus emlékirataiban meg is jegyezte: „De mennyivel szebb lett volna, ha Horthy nem gyilkosok, fosztogatók és rablóktól körülvéve vonul be Pestre”.>⁴ De mi is történt az ezt megelőző hónapokban Magyarországon?

 

„Ne öljetek meg nekem túl sok zsidót …”

A kommunista diktatúra 1919 augusztusára a társadalom ellenállása és a környező országoktól elszenvedett katonai vereség hatására összeomlott. Ezután három hatalmi központ jött létre Magyarországon: a Budapesten megalakult kormány, a fél országot felprédáló majd a fővárost is megszálló román haderő, és a Szegeden megalakított magyar ellenforradalmi kabinet.⁵ Ennek hadügyminisztere a Monarchia flottájának utolsó parancsnoka, Horthy Miklós volt. Magát a kormánytól fokozatosan függetlenítve, Nemzeti Hadseregének élén késő őszre Horthy a legfontosabb hatalmi tényező lett. Az állomány majdnem fele a Monarchia fegyveres erejének egykori tisztjeiből állt.⁶ Belőlük alakultak meg a 100-150 fős úgynevezett tiszti századok. A legfontosabb ilyen különítmény Prónay Pál százados egysége volt, amely 1919 júniusában jött létre Szegeden. Prónayék szabadon garázdálkodtak a városban: lényegében azt hurcolták el és gyilkolták meg, akit akartak. Horthy augusztus elején több tiszti századot is útnak indított a Dunántúl és a főváros felé, hogy előkészítsék uralmának kiterjesztését ezekre a területekre. Legfontosabb feladatuk a kommunista diktatúra résztvevőinek megbüntetése, statáriális kivégzése, a vörösterror megtorlása volt. Prónay emlékiratai szerint írásban is kérte a kivégzési parancsot, de a vezérkari főnök ezt „igen ravaszul mosolygó arccal megtagadta” Soós tábornok indulás előtt még hozzátette: „Ne öljetek meg nekem túl sok zsidót […] mert abból is bajok lesznek”.⁷

 

Ha a jelenet nem is feltétlenül pont így zajlott, az idézet mondat jól jellemzi a Szegeden gyülekező, uralomra készülő új elit gondolkodásmódját. A „zsidó” és a „kommunista” számukra lényegében felcserélhető fogalmak voltak. Prónay visszaemlékezései tele vannak ezt igazoló mondatokkal. Szerinte expedíciójának célja a „zsidósággal való alapos leszámolás volt”.⁸ Máshol arról értekezik, hogy „az országot meg kell tisztítani az idegen konjuktúraelemektől, valamint a zsidóktól”.⁹ Hiába sújtott le a vörösterror zsidókra is, hiába volt tizenöt zsidó tiszt a szegedi vörösök főhadiszállását megrohamozó és elfoglaló egységben, hiába pénzelték szegedi zsidók a helyi Antibolsevista Comitét, majd magát az ellenkormányt is.¹⁰ A tények nem igazán tudták megingatni ezt a meggyőződést.

 

Lehet, hogy a fehérnek nevezett terrorhullám brutalitása a kommunisták rémtetteire adott válasz volt, de az ártatlan, sokszor találomra összefogdosott zsidók kivégzését bajos lenne Szamuelyék bűneinek megtorlásaként igazolni. Még kevésbé magyarázható ezzel a magyar vidéket elöntő kollektív zsidóellenes erőszak, amely részben a különítményesek tevékeny közreműködésével, részben pedig spontán módon robbant ki. Hetvenegy éven belül ugyanis ez már a negyedik ilyen atrocitáshullám volt (1848, 1881-85, 1918, 1919).

 

A vidéki mészárlások

A Prónay-különítmény és más alakulatok (például Héjjas Iván egysége) 1919 kora augusztusától szisztematikusan járták a dunántúli helységeket és több száz embert kivégeztek. Arra mindig gondosan ügyeltek, nehogy összetalálkozzanak a román egységekkel. Akkor ugyanis valódi harcra kerülhetett volna a sor, a különítményesek pedig leginkább fegyveretlen civileket szerettek ölni. Sok áldozat valóban a tanácsköztársaság tisztviselője vagy vörös katona volt, másokat csupán zsidóságuk miatt gyilkoltak meg. Hun Sándor budapesti ügyvéd például épp a vörösök elől menekült Nagyhantosra, ahol aztán a fehérek összeverték és kivégezték.¹¹ Feder Izraelt kereskedőt a Kaposvárról Budapestre tartó vonaton kifosztották, majd másnap Siófokon felakasztották.¹² Alapon egy különítményes megparancsolta a helyi jegyzőnek, hogy jelöljön ki két tetszőleges zsidót kivégzésre.

 

Tamásiban két zsidó  kamasz fiút azért akasztottak fel, mert állítólag „rosszallólag nyilatkoztak” a különítményesekről.¹³ Faddon egy Gömöri nevű férfit akartak letartóztatni, de csak egyik sógorát, a zsidó Erdős Márkuszt találták otthon. Mivel nekik ő is megfelelt, elhurcolták. Bajonettel összedöfködött holttestét másnap a tolnai országúton találták meg. Ugyanitt egy Bloch Mór nevű mészárost lefejeztek.¹⁴ Ságváron elfogtak egy zsidó földbirtokost, akinek semmi köze sem volt a kommunizmushoz. Orrát és füleit levágták, majd leszúrták.¹⁵ A gyilkosságokat általában brutális kegyetlenséggel követték el. Három zsidó kereskedőnek például kivájták a szemét, mielőtt felakasztották volna őket az orgoványi határban. Héjjas emberei ugyanezen a környéken három, a vonatról találomra leszedett zsidót fejszékkel vertek agyon. Simontornyán egy áldozatnak szögeket vertek a fejébe.¹⁶ Egy helyen Prónay szórakoztató epizódként számol be Thieringer László hadnagy vallatási módszeréről: a tiszt egy anyaszült meztelen embert pórázon hajtott körbe-körbe a fogdában. A kötél az őrizetes nemi szervére volt erősítve.¹⁷

 

Prónay igyekezett a lakosságot felhergelni a zsidók ellen. Dunaföldváron nem tapasztalt kellő antiszemita indulatot, „ennélfogva fel kellett őket villanyozni és paprikázni, mindenekelőtt főleg a zsidóság ellen […] Délután tisztjeim a temetőben megkoszorúzták a Szamuelyék által kivégzett keresztény polgárok sírját, ahol Giczey szds. az ő ügyes modorában egy olyan gyújtó beszédet tartott, amelyre azután a tömeg visszajövet már nekivadulva követelte a bűnösök kivégzését. Elsőknek egy apa a saját fiával a patikánál levő lámpavasra lett felakasztva, mert hóhérai voltak Szamuelyéknek. Ezen felbuzdulva még néhány terrorista, azután zsidó lett meglincselve.”¹⁸ A százados örömét lelte a népítélet-szerű kivégzésekben. Előfordult, hogy civil ruhába öltöztetett emberei befolyásolták a tömeget. Ez történt például Berényben, ahol „Balassa István tartott egy lelkes beszédet az egybegyűlt néphez, amelyben a kommunisták összes gazságait és vérengzéseit lefestette. Az itteni lakosoknak sem kellett sok – megdühödve egykettőre kivégezték a foglyokat.”¹⁹

 

Pogromok

Eddig mintegy három tucat olyan esetet azonosítottunk, amikor a civil lakosság – uszításra vagy anélkül – nekitámadt a zsidóknak. Nem az elfogott kommunistagyanús személyek kivégzéséről van tehát szó (mint a fenti, berényi esetben), hanem kifejezetten a zsidó lakosság ellen irányuló kollektív erőszak eseteiről. Ezek között olyan pusztító pogromok is vannak, mint például a celldömölki (augusztus 23., hat halott), a diszeli (szeptember 9., hat halott), vagy a tapolcai (szeptember 9., két halott).

 

A tapolcai esetben nem a tiszti egységek, hanem a (különítményekkel egyébként erősen összefonódott) Ébredő Magyarok Egyesülete nevű, 1918 végén alakult szélsőjobboldali szervezet bujtotta fel és szervezte meg a lakosságot. Az ÉME emberei már augusztusban rémhírkampányba kezdtek, majd szeptember 9-ére virradó éjjel zsidóellenes plakátokkal ragasztották tele a zsidók házait és üzleteit.  Amikor két zsidó iparos letépte a plakátokat, mindkettőjüket összeverték. Délután botokkal megtámadták Szűcs Arnold ügyvédet, majd a menekülő férfi után lőttek.  Világosan utal a tapolcai pogrom szervezettségére, hogy este nyolckor valaki egy világítórakétát lőtt az égre, és erre a jelre a környező falvak népe kocsikon és gyalog Tapolcára tódult. A helyi és környékbeli civilek, katonák vasutasok, asszonyok, sőt gyerekek részvételével zajló rombolás és fosztogatás másnap hajnalig tartott. A pogrom során két embert megöltek, kettőt pedig súlyosan megsebesítettek.²⁰ Az ÉME Kiskunhalason is gyilkolt: a szervezet helyi és kecskeméti tagjai sok zsidót összevertek, Schwarcz Sándort pedig agyonlőtték.²¹ Előfordult egyébként, hogy szélsőjobboldali szervezet azzal vette rá a lakosságot a zsidók elleni támadásra, hogy részesedést ígért nekik az áldozatok vagyonából.²²

 

Jánosházán a helyiek agyonverték Kemény Simon tanítót,²³ Kemeneshőgyészen Winkler Rózát, Rácalmáskulcson pedig felakasztották Strasser Ármin borkereskedőt.  Mezőkomáromban a különítményesek buzdítására a lakosság a kisbíró és egy mészáros vezetésével betört Friedmannék lakásába, és félholtra verte őket.²⁴ Enyingen,²⁵ Szilasbalháson, Kapuváron,²⁶ Kisbéren²⁷ és más helyeken a lakosság összeverte és kifosztott a zsidókat. Kapuváron egyébként ezt már 1918 novemberében is megtették.

 

1881-1885-ben a helyi és központi hatóságok mindent elkövettek, hogy megfékezzék a zsidóellenes indulatokat. 1848-ban és 1918-ban a frissen felállított karhatalom (nemzetőrség, polgárőrség) általában szintén igyekezett rendet teremteni. Az 1919-es volt az első olyan pogromhullám, ahol a helyzet fegyveres urai kifejezetten az antiszemita erőszakot tartották fő céljuknak. A halálos áldozatok száma ennek megfelelően jóval magasabb volt, mint a korábbi esetekben. Persze egyeseknek ez sem volt elég. Prónayt 1920 szeptemberében jelentéstételre szólította fel a Budapesti Katonai Körlet Parancsnokság a dunántúli eseményekről. A százados válaszában kifejtette: „Mikor elérkezett végre a lelkek felszabadulásának pillanata  […]   a falusi parasztság […]  népítéleteket tartott. A turáni magyar fajta a legtürelmesebb és legnyugodtabb népek közé tartozik, és innen magyarázható, hogy aránylag ilyen kevés áldozata volt a népítéleteknek”.²⁸

 

A terror újabb hullámai

Miután az antant kiparancsolta a román hadsereget Budapestről, Horthy 1919. november 16-án birtokba vehette a fővárost. Ígéretéhez híven pogromot ugyan nem rendeztek, de a különítményesek és az ébredők több hónapon keresztül rettegésben tartották a budapesti utcákat. A Pesti Izraelita Hitközség és a Szociáldemokrata Párt jogvédői irodái²⁹ több mint száz olyan esetet gyűjtöttek össze, amikor kifejezetten és csak azért tartóztattak le és vertek össze embereket, mert zsidók voltak. A tényleges esetszám ennél nyilván jóval magasabb, hiszen valószínűtlen, hogy minden egyes sértett bejelentést tett. Ráadásul egy-egy bejelentés gyakran több ember kálváriájáról is beszámol. Összességében tehát valószínűleg több száz emberrel bántak így el fővárosban.

 

A különítményesek és az ÉME emberei általában forgalmas helyszíneken (Nagykörút, Oktogon, Aréna út. stb.) igazoltatták a járókelőket. A zsidókat kiválogatták és vagy a helyszínen vagy pedig szálláshelyeiken (Nándor laktanya, Tőzsdepalota, Britannia Szálló stb.) kifosztották, megverték, gyakran brutálisan megkínozták őket. Gyilkosságok is előfordultak. Harmath Lászlót, az MTK atlétáját például május 9-án a margitszigeti sporttelepről Prónay két embere elhurcolta, és még aznap a Nándor laktanyában megölte. Teste sohasem került elő.³⁰ Müller Ernő  ékszerészsegédet 1920. március 9-én éjjel a nyílt utcán agyonlőtték.

 

Az ÉME 1920 nyarán több „zsidófészeknek” tartott kávéházat is megtámadott. Július 10-én a Cityben bántalmazták a zsidó vendégeket, 1920. július 27-én pedig megrohanták a Club kávéházat. Botokkal, szíjakkal, székekkel összeverték a vendégeket, Verebélyi Artúr bankigazgatót szíven szúrták. Az akció odakint is folytatódott: a Klotild és a Szemere utca sarkán lelőtték Varsányi Géza ügyvédet.³¹ Másnap a zsidónegyedben „járőröztek”, zsidókat igazoltattak és bántalmaztak.³²

 

Ezalatt vidéken sem szünetelt a terror. Héjjas egysége még mindig tevékeny volt az Alföldön. Kunszentmiklóson például 1920 májusában pogromot robbantottak ki, amelynek során a helyiek megrohanták a zsidókat. Egyiküket agyonverték, a többieket kiűzték a településről. Júniusban különítményesek és ÉME-tagok hét zsidók kivégeztek a Solt-környéki tanyavilágban. Prónay egysége Vácon, Abonyban és Szolnokon, az Ostenburg-különítmény Cegléden és a Pilisben „portyázott”.³³

 

Az egyetemeken közben szélsőjobboldali diákszövetségek terrorizálták a zsidó hallgatókat. Az 1919-es tanévnyitás elmaradt, többek között az állandó zavargások, zsidóverések miatt. Az ÉMÉ-vel összefonódott „bajtársi” egyesületek numerus clausust követeltek, azaz a zsidók számának drasztikus korlátozását a felsőoktatásban.³⁴

 

Az erőszak vége

A megszerzett hatalmát konszolidálni igyekvő, időközben kormányzónak választott Horthy és kabinetje számára egyre kínosabbá vált a fékezhetetlennek tűnő erőszak. Különösen a Népszava két újságírójának 1920. februári meggyilkolása korbácsolta fel a közvéleményt. Az ÉME működését először 1920 nyarán függesztették fel, de sikertelenül: a befolyásos szervezetet, melynek tagjai a törvényhozás, a kormányzat, az igazságszolgáltatás és a hadsereg legfelsőbb köreiben is ott voltak, nem tudták ellehetetleníteni. Végül csak 1923 elején, az ÉME „nemzetvédelmi csoportjainak” (azaz fegyveres különítményeinek) feloszlatásával sikerült semlegesíteni a radikális tömegmozgalmat.³⁵ A tiszti különítményeket betagolták a magyar hadseregbe.³⁶ 1920 végén Horthy és a kormányzat kész volt akár erővel is rendet teremteni. November 11-én katonák és rendőrök megrohamoztak két hírhedt különítményes fészket: a Britannia szállót és a Cinkotán lévő Ehmann-telep barakkjait. Az Ehmann-telepi csatában öt különítményest agyonlőttek.³⁷ A tiszti egységek felszámolása mellett Horthy ugyanakkor kormányzói amnesztiával mentesítette a fehér terror idején elkövetett gyilkosságok tetteseit a felelősségre vonás alól. A még zajló eljárásokat fokozatosan megszüntették.³⁸ Az egyetemeken dúló erőszakot a bajtársi szervezetek által követelt numerus clausus törvénybe iktatásával szorították vissza.

 

Az indulatok azonban lassan csillapodtak. Az izsáki vásárban például 1921 júliusában a zsidó árusokat kirabolták, botokkal és bikacsökkel ütlegelték.³⁹ Kerekegyházán augusztusban több egymást követő éjszaka is beverték a zsidók ablakait. Mégis, 1921-re erősen megritkultak az antiszemita támadások. Ugyanakkor a zsidóellenes erőszak a következő években sem szűnt meg teljesen, csak visszaszorult az egyetemek falai közé.         

Az 1919-1921-es időszak gyilkosságait és antiszemita pogromjait ismertető esettanulmányokat lásd itt

 

A bibliográfiát és a rövidítések listáját lásd itt.

 

Фільчаков Олександр Васильович прокурор