IV. Kérdések, témák, válaszok

5. „A nácik a zsidók bojkottja és hadüzenete miatt üldözték őket”

A holokauszt tagadói előszeretettel mentegetik a nácik dühödt zsidóüldözését. Azt próbálják bizonygatni, hogy Hitler mozgalmát és Németországot a „világzsidóság” komolyan fenyegette. Lényegében indokokat keresnek, amelyek révén igazolhatóvá válna a nácik egész kontinensre kiterjedő antiszemita kampánya. A tettesből akarnak áldozatot, az üldözöttekből gyilkost csinálni. Persze vannak a történelemben olyan népirtások, amelyeket a későbbi gyilkosok által valós fenyegetésként megélhető incidensek előztek meg. 1915-ben a török kormány örményekkel szembeni félelme nem volt teljesen alaptalan. Nacionalista örmény terroristák hajszál híján felrobbantották a szultánt, elfoglalták az isztambuli Ottomán Bankot, és időnként komoly harcokat vívtak a török hadsereggel. Ráadásul a népirtás előtti időszakban az orosz csapatok a Kaukázusban nyomultak előre. 1994-ben Ruandában a hutuk és tutszik már évtizedes polgárháborút vívtak. A kisebbségi tutszi lázadó hadsereg a szomszédos Ugandából támadt a kormányerőkre. A népirtás előtti napokban Habyarimana hutu elnök különgépét ismeretlen tettesek lelőtték. Egyik konfliktus sem igazolja népirtást, de segíthet a megértésben. A zsidók azonban nem rendelkeztek terrorszervezetekkel, hadseregük nem támadta Németországot. Sem kívülről, sem belülről. A holokauszttagadók szerint a „világzsidóság” már 1933-ban (vagy 1939-ben) hadat üzent Németországnak, sőt, nemzetközi bojkottot hirdetett a német áruk ellen. Az első állításra a londoni napilap, a Daily Press 1933. március 24-i „Judea declares War on Germany!” című cikke a „bizonyíték”. Egy cikk, amely mai fogalmaink szerint egy politikai bulvárlapban (vö: Blikk mint történeti ősforrás) jelent meg aláírás nélkül. Ráadásul nem tartalmazott ún. kemény tényeket, se személynevet, se szervezetet, se konkrét eseményt. Arról nem is beszélve, hogy Judea nevű hely már 1800 éve nem létezett. Palesztinában ekkoriban mintegy 200 ezer zsidó élt, akik nem igen fenyegethették a 70 milliós Németországot. Persze több zsidó és nem zsidó szervezet próbálta bojkottálni a német árukat (ennyi legalább igaz a holokauszttagadók második érvéből). Nem túl nagy sikerrel. Sőt: ha a világ teljes zsidó népessége egy emberként mozdult volna, mint ahogy nem tette, az sem okozott volna gondot Berlinnek. Április 1-én viszont Goebbels szervezett bojkottot a zsidó üzletek ellen. A kampány egyik szlogenjét egyetlen épeszű, a holokauszttagadók által „hivatalos történészként” degradált szakember sem tekinti a holokauszt döntő bizonyítékának. Pedig így hangzott: „Ébredj Németország! Dögölj meg Judea!” (Deutschland erwache! Juda verrecke!) A zsidó hadüzenet teória másik verziója azon alapul, hogy 1939 őszén Chaim Weizmann (Jewish Agency és a Cionista Világszervezet vezetője) nyilvánosan bejelentette, hogy a háborúban az angol kormányt segítik. Ettől sem a később lelőtt Radnóti, sem az agyonvert Szerb Antal nem lett veszélyesebb a Harmadik Birodalomra nézve. Sőt: a Hitler és a holokauszttagadók szerint a „világzsidóság” által uralt kommunista Szovjetunió zsidó vezetőit sem foglalkoztatta Weizmann bejelentése. Ugyanis Moszkva és Berlin ekkor már két hete szövetségesek voltak. Megnemtámadási szerződést kötöttek, felosztották Lengyelországot és éppen a két ország közötti barátsági szerződést készítették elő. 1933-ban a zsidók biztosan nem szerették az ellenük uszító Hitlert. 1939-ben már számos okuk volt, hogy gyűlöljék (pl. a nürnbergi fajtörvény, a Kristályéjszaka pogromja, a Birodalomból elűzött és kifosztott 500 ezer német, osztrák, cseh zsidó). Az erőtlen bojkott és a náciellenes nyilatkozatok azonban nem voltak sem kiváltó okai, sem érdemi formálói a nácik zsidópolitikájának. Hitler és pártja már az 1933-as bojkott előtt másfél évtizeddel elkötelezte magát a zsidógyűlölet és a zsidóüldözés mellett. 1939-ben pedig nem a – csak Hitlerhez hasonló szélsőségesek fejében létező – „világzsidóság” üzent hadat Németországnak. Hanem Hitler először a zsidóknak, majd az egész világnak.»

4. „Nincs írásos bizonyítéka, hogy Hitler elrendelte az Endlösungot”

A holokauszttagadók szerint a holokauszt nem történt meg, mert senki sem találta meg Hitler erről szóló parancsát, így a dokumentum hiányában természetesen ő sem vádolható a zsidók kiirtásával. A közvetett és közvetlen bizonyítékok egyaránt világosan cáfolják ezt a tézist is. A holokauszttagadók szerint a zsidóság érdekében évtizedek óta, világszerte folyik a szervezett irathamisítás. Ha ez így lenne, akkor miért pont éppen Hitler parancsát, a látszólag minden vitát eldöntő, végső bizonyítékokat nem kreálta meg senki? További probléma, hogy egy irat hiánya önmagában semmire nem bizonyíték. Nehezen tudnánk konkrét, Sztálin által aláírt papírokhoz kötni az 1937-1938-as nagy terrort, a Vörös Hadsereg lefejezését, milliók Gulágra küldését. Nincs meg Sztálin parancsa, amelyben elrendeli Kirov, vagy Trockij megölését. Mégis, számtalan más közvetett és közvetlen bizonyítékból tudjuk, hogy ő volt az ötletgazda. Még akkor is, ha néha a dokumentumokat is próbálta manipulálni. 1937 májusában például arról szavaztatta meg a Politbürót, hogy náci kémként kizárják-e a pártból Tuhacsevszkij marsallt. A Politikai Bizottság engedelmesen megszavazta az indítványt, a marsallt pedig több társával együtt hamarosan tarkón lőtték. Sztálin szavazócédulája azonban üres maradt. Ebből nem az következik, hogy nincs bizonyítékunk Sztálin bűnösségére. Ellenkezőleg: ez inkább arra utal, hogy a szovjet diktátor jobbnak látta, ha formálisan kimarad néhány döntésből. A történészek valóban sokáig keresték és nem találták Hitler holokausztparancsát. Valószínűleg azért, mert sosem létezett írásban. Rudolf Höss auschwitzi táborparancsnok az SS vezérétől, Himmlertől értesült arról, hogy Hitler elrendelte a zsidókérdés végső megoldását. Papírt nem mutattak neki, mégis azonnal munkához látott. Eichmann Heydrichtől tudta meg. A parancsból később kapott egy példányt és megmutatta beosztottjának, Dieter Wislicenynek. Az egykori SS-Hauptsturmführer szerint a vörös dossziéban lévő dokumentumot Himmler írta alá, és így kezdődött: „A Führer elrendelte, hogy azonnali hatállyal kezdődjön meg a zsidókérdés végső megoldása.” Eichmann ekkor közölte vele, hogy ez a zsidó faj fizikai megsemmisítését jelenti, bár a munkaképeseket még egy darabig üzemekben dolgoztatják majd. Wisliceny állítólag kifakadt: reméli, hogy Isten sosem engedi, hogy az ellenség ezt tegye a német néppel. De Eichmann letorkolta: „Ne legyél szentimentális. Ez egy Führerbefehl!”   Heydrich irodájában osztogatja (1934) a parancsokat, a falon Himmler képe (BA)   A háborúban számos, bűncselekményt elrendelő parancsot adtak ki Berlinben. Hitler ezeknek csak egy részét írta alá. Az 1941. június 6-i komisszárparancs alapján tömegesen végezték ki a Vörös Hadsereg politikai tisztjeit. A parancs Hitler korábbi direktívái alapján készült, de Warlimont tábornok aláírásával küldték ki. 1941. december 7-én elrendelték, hogy az állambiztonságra veszélyes elemeket az „éjszaka és köd” (Nacht und Nebel) akció keretében titokban szállítsák táborokba. Nyugat-Európában emberek ezrei egyszerűen eltűntek. Otthonukból elrabolták, vagy a börtönből elszállították őket. Ítélet, letartóztatási parancs nem volt, a hozzátartozóknak semmilyen tájékoztatást nem adtak, levél- és csomagküldés tilos volt. Az akció célja a félelem fokozása volt. Tudjuk, hogy Hitler kezdeményezte, a parancsot viszont Keitel tábornok írta alá. Nürnbergben fel is akasztották ezért (is). Más alkalmakkor Hitler borzalmas parancsokat szignált. Például a fogyatékosok kiirtását elrendelő Euthanasiebefehlt (vagy Gnadentoderlass), a szövetséges kommandósok kivégzését 1942. október 18-án előíró Kommandobefehlt, és a felperzselt föld taktikát Németországban kötelezővé tevő utasítást (ún. Nero-Befehl, 1945. március 19.). Az iratkezelési tehát vegyes képet mutat. Ugyanakkor elég jól ismerjük Hitler hatalomgyakorlási technikáit. Sztálinról tudjuk, hogy bürokrata volt. Dokumentumok, levelek, halállisták ezreit olvasta el, írta alá, kommentálta. (Ezek bizonyító erejét az ortodox kommunisták nem hajlandók elfogadni.) Hitler éppen az ellenkezőjét csinálta. Míg a szürke Sztálin grafomán volt és írásban kormányzott, a karizmatikus Hitler főleg verbális úton gyakorolta a hatalmat. Hadvezérként túlzottan is részletekbe menő utasításokat adott, politikus-pártvezetőként viszont kerülte a nyílt felelősségvállalást. Nem írt nagy terveket, kevés iratot szignált, hogy aztán elküldje a hivataloknak. Inkább meghatározta az általános politikai irányvonalat, konkrétumokat ritkán említett. Ezt beosztottaira bízta, majd személyes találkozókon elfogadta, módosította javaslataikat. A keleten kinevezett helytartóknak, birodalmi biztosoktól azt kérte, 10 év múlva jelentsék, hogy tartományaikat germanizálták. A módszereket rájuk bízta. A lengyel Wartheland urának, Arthur Greisernek azt mondta, a zsidókkal bánjon saját belátása szerint. Greiser nem konkrét hitleri parancs, hanem az általános führeri irányelvek alapján küldte őket a chelmnói gázteherautókba. Hitler arra bátorította bizalmasait, hogy nehézség esetén hivatkozzanak rá. A mitikus vezéri parancsokat („Führerbefehl”) nem ő, hanem a többi vezető foglalta írásba. „A Führer akarata az, hogy”, „a Führer azon a véleményen van”, „a Führer megbízásából közlöm” – ezek voltak a náci bürokrácia bevett formulái. Kiváló példa erre a Bormann útján kiadott titkosítási utasítás. Vagy éppen Himmler egyik levele, amelyet a zsidókat deportálás helyett dolgoztatni akaró Wehrmacht egyik tábornokához írt, kelletlenül engedélyezve, hogy a zsidók egy része a táborokban felállított üzemekben dolgozzon. Az SS-Reichsführer azonban nem hagyott kétséget afelől, hogy ez az engedmény átmeneti. Közölte, hogy e tábori vállalatokból „…a Führer kívánsága szerint a zsidóknak egy napon el kell majd tűnniük”. Ezekkel a technikákkal Hitler saját tévedhetetlenségének nimbuszát is megőrizhette. Probléma esetén utólag azt mondhatta, hogy akaratát félreértették, félremagyarázták. Sztálinhoz hasonlóan előszeretettel versenyeztette embereit. Ugyanannak a parancsnak a végrehajtását párhuzamosan több vezetőre bízta. Igyekezett nem belefolyni a személyi ellentétekbe, hatalmi harcokba. A megszállt keleti (szovjet) területek minisztere, Rosenberg egyetemet akart Kijevben. Ukrajna rivális Reichskommissarja, Erich Koch eközben még az általános iskolákat is bezáratta, mondván azokra az ukrán gyerekeknek nincs szüksége. Mindketten Hitlerhez szaladgáltak panaszkodni. Ő meghallgatta őket, majd nem döntött.   Riválisok egymás mellett: Rosenberg miniszter és (világosban) Koch Reichskommissar (BA)   Rosenberg 1941 júliusában arról beszélt neki, hogy erősíteni kell a németbarát ukrán nacionalizmust. Hitler egyetértett régi harcostársával. Szeptemberben Kochhal volt egy véleményen és a jegyzőkönyv szerint elvetették „a független Ukrajna ötletét”, miközben a német hatalmat „Oroszország nagyvárosainak elpusztításával” akarták megerősíteni. Ezzel, a precíz, hatáskörök és feladatok pontos megfogalmazását elkerülő technikával, Hitler saját hatalmát erősítette. Ő maradt a döntőbíró, és ha úgy alakult, utólag moshatta kezét.»

3. „Hitler nem tudott a holokausztról”

Ha a háború alatt a németek valamilyen visszaélést, disznóságot tapasztaltak, gyakran sóhajtottak fel: „Ha ezt a Führer tudná!” Persze Hitler számtalan kisebb részletről nem tudott. Sőt, ezek egyáltalán nem is érdekelték. Mégis: a totalitárius állam működésének teljes félreértése azt gondolni, hogy egy olyan államban, amelyben kimondták, hogy a Führer akarata törvény, jelentős ügyekben nélküle döntés születhetett volna. A Harmadik Birodalomban Hitler mindenható volt. Az állam a vezérelvre (Führerprinzip) épült. Ő döntötte el, hogy a hadiipar milyen tankokat, repülőket gyártson, ő választotta ki az új egyenruhákat, személyesen rendelte el a nagyobb építkezéseket, ha akart, beleszólt a múzeumok kiállításaiba is. A háború második felében már nem csupán hadseregeket irányított, de ezred, sőt, esetenként még alsóbb szintig ő döntött a csapatok esetleges visszavonulásáról. 1944. június 6-án, amikor a partraszállás megkezdődött Normandiában, a német hadsereg órákig nem tudta mit kell tenni, mert Hitler aludt, és nem merték felébreszteni.   Hitler a tagadók szerint állítólag nem tudott a holokausztról. Az viszont biztos, hogy nagyon el akarta titkolni. 1943 nyarán, hűséges embere Bormann útján megparancsolta, hogy a „zsidókérdés nyilvánosság előtti kezelése során az eljövendő összmegoldás (Gesamtlösung) minden megvitatása elkerülendő. Azt azonban mondhatjuk, hogy a zsidók bezárva megfelelő munkára lesznek használhatók.”   A brit holokauszttagadó, David Irving mégis állította, hogy Hitlert környezete megtévesztette. A pár százezer, 1,5 millió, vagy éppen 4 millió zsidó (Irving állandóan újabb és újabb számokkal dobálózott) haláláról nem is tudott. Szerinte az ügyet Himmler eltitkolta előle. Az a Himmler, akit Hitler csak úgy emlegetett, mint „a hűséges Heinrich” (der treue Heinrich). Aki minden egyes Hitlerrel való találkozó előtt napokig gyomorgörcsökkel küszködött, és aki még 1945 tavaszán - amikor már saját, politikai túlélése érdekében a zsidók életével próbált üzletelni - sem merte szabadon engedni őket a lágerekből Hitler beleegyezése nélkül.   Ez éppen olyan képtelen feltételezés, mint ha azt állítanánk, hogy Sztálin nem tudott a nagy terrorról, a 40 ezer szovjet katonatiszt kivégzéséről, a deportálásokról, a Gulágról. Pedig a világhírű szovjet író, Ilja Ehrenburg még 1962-ben is azt írta, hogy szegény Sztálin „nem tudta, mit művel Jezsov” a titkosrendőrség főnöke. A legendát a diktátor is terjesztette. Egyszer (Jakovlev repülőgép-tervezőnek) azt mondta: „Jezsov, a gazember rengeteg ártatlan embert küldött a halálba 1938-ban. Ezért kivégeztettük.” Persze sok ártatlanul bebörtönzött kommunista naivan hitt a megtévesztett vezér mítoszában. Kétségbeesetten figyelmeztették a diktátort túlkapásokra. Ma már tudjuk, hogy a leveleket Sztálin megkapta és elolvasta. A zsidó Jakír tábornok kérvényére például ráírta: „Kurva és gazember!”   Hitler is meglehetősen jól informált tűnt a holokauszt egyes fázisainak lényegéről. Az SS-től jelentéseket, statisztikákat kapott. Néha még a külföldi vezetők előtt sem nagyon titkolózott. Tudott a baltikumi antiszemita pogromokról. 1941. július 21-én azt mondta Kvaternik horvát tábornoknak: „A zsidók az emberiség ostora. Most a litvánok is, az észtek és a lettek véres bosszút állnak rajtuk.” 1943. április 17-én Horthy kormányzóval a jegyzőkönyv szerint ennél is nyíltabb volt.   Klessheim, 1943: Ribbentrop, Hitler és Horthy a zsidókérdésről beszéltek   Azt mondta Lengyelországról: „Ha ott a zsidók nem akarnak dolgozni, agyonlövik őket. Ha nem tudnak dolgozni, el kell pusztulniuk. Úgy kell őket kezelni, mint a tuberkulózis bacilusát, amely megfertőzheti az egészséges testet. Ez nem kegyetlenség, ha az ember meggondolja, hogy olyan ártalmatlan teremtményeket is meg kell ölni, mint amilyen a nyúl és az ősz, különben kár támad.” Ugyanezen a tárgyaláson Ribbentrop külügyminiszter kijelentette: „a zsidókat vagy meg kell semmisíteni, vagy koncentrációs táborokba szállítani”. Ezt elég nehéz félreérteni.»

2. „Hitler nem akarta kiirtani a zsidókat”

A holokauszttagadók gyakran hangoztatják, hogy Hitler nem akart végezni a zsidókkal. Szerintük csak arra törekedett, hogy megtisztítsa tőlük Németországot. Ehhez képest a zsidókat a háború alatt nem csupán a Birodalomban, de egész Európában üldözték. Az is kevéssé hihető, hogy az a Hitler, aki elrendelte a német szellemi és testi fogyatékosok kiirtását, aki megparancsolta a szovjet komisszárok kivégeztetését, aki parancsba adta, hogy keleten mindenkit lőjenek agyon, aki ferde szemmel néz a németekre, aki éhhalálra ítélte Leningrád lakóit és még több millió szovjet civilt, aki a Reinhard Heydrich elleni prágai merényletért 10 ezer cseh kivégzését rendelte el, éppen leggyűlöltebb ellenségével, a zsidósággal bánt volna kesztyűs kézzel.   A francia holokauszttagadó, Faurisson még ennél is tovább ment. Szerinte Hitler nem hogy nem parancsolta meg az Endlösungot, de soha nem is engedte, hogy bárkit vallási, vagy faji okok miatt megöljenek uralma alatt. Ehhez képest Hitler már az 1920-as években írt „Mein Kampf”-ban azon sajnálkozott, hogy az első világháború alatt miért nem tartottak „12-15 ezer héber népbolondítót mérges gázok alá”. Később is többször fenyegetőzött nagy nyilvánosság előtt a zsidók megölésével. 1939. január 30-án a Reichstagban például ezt ordította: "Amennyiben a nemzetközi zsidó finánctőkéseknek Európában és azon kívül sikerül még egyszer világháborúba taszítaniuk a népeket, akkor ennek eredménye nem a Föld bolsevizálása, tehát a zsidóság győzelme lesz, hanem a zsidó faj megsemmisítése Európában".     Pontosan három évvel később, 1942. január 30-án, erre a beszédére visszautalva megismételte a fenyegetést: "Tisztában vagyunk azzal, hogy a háború csak azzal végződhet, hogy vagy az árja népeket irtják ki, vagy pedig a zsidóság tűnik el Európából. 1939. szeptember 3-án (helyesen 1939. január 30-án, lásd feljebb) a német Reichstag ülésén már kijelentettem...hogy ez a háború nem úgy fog végződni, ahogyan azt a zsidók elképzelik, hogy tudniillik az európai árja népeket kiirtják, hanem úgy, hogy ennek a háborúnak a végeredménye a zsidóság megsemmisítése lesz. Első alkalommal nem csak mások fognak egyedül vérezni, hanem első alkalommal az ősi zsidó törvényt alkalmazzák majd: ’Szemet szemért, fogat fogért’."     Ennél egy politikus már nem igen tud nyíltabban beszélni. Több holokauszttagadó, például az amerikai Arthur Butz meg is „rótta” Hitlert ezekért a mondatokért. No, nem amiért a zsidók kiirtásáról beszélt. Inkább azért, hogy „rosszul”, „pontatlanul” fogalmazott, mivel nem a zsidókat, hanem „a zsidó befolyást és hatalmat” akarta megsemmisíteni.   A fennmaradt jegyzőkönyvekből, emlékeztetőkből tudjuk, hogy Hitler szűkebb körben, náci korifeusokkal, SS vezetőkkel, külföldi államférfiakkal tárgyalva is többször említette a zsidók kiirtását. Persze sokan mégis úgy vélték, hogy ezek csak politikai szólamok voltak, amelyeket nem érdemes szó szerint érteni, hiszen a Führer állandóan pusztításról, kiirtásról, leszámolásról, megsemmisítésről beszélt. A tények azonban mást mutatnak. Sokat elárul, hogy Hitler még halála előtt is a zsidók ellen gyűlölködött. 1945. április 29-én írt politikai végrendeletének utolsó sora így hangzik: „Mindenekfelett: megparancsolom a kormánynak és a népnek, hogy a faji törvényeket tartsák fent és könyörtelenül álljanak ellen minden népek megmérgezőjének, a nemzetközi zsidóságnak.” A dokumentum végén ott áll Hitler aláírása, nem igen lehet hamisítvány. A tagadó Butz szerint itt a Führert nyilvánvalóan „befolyásolták”.»

1. „Nincs bizonyíték a holokausztra”

A történészek a mai napig fájlalják, hogy a nácik rengeteg, a holokauszttal kapcsolatos dokumentumot semmisítettek meg. A holokauszttagadók szerint viszont ilyenek sosem léteztek, így nem is volt mit elpusztítani. Mégis, akármit is mondanak, mára egyértelműen a holokauszt a világtörténelem legjobban dokumentált népirtása. Több tucat nyelven írt, különböző jellegű források tömege, összesen több százmillió oldal bizonyítja a zsidók és más csoportok ellen elkövetett bűncselekményeket.   A háború utolsó hónapjaiban elégették a Gestapo, az SD központi irattárát, a táborokba került sok millió fogoly személyi anyagait, a legfontosabb és leginkább kompromittáló parancsokat, jelentéseket. Ugyanakkor sok dokumentum több példányban készült el, és az említett bűnöző szervezetek számtalan hivatallal álltak kapcsolatban. Így az utóbbiak birtokában lévő másolati példányok sokszor fennmaradtak. A náci iratpusztítás és a légitámadások ellenére összességében elképesztő mennyiségű dokumentum jutott a szövetségesek kezére. Például a német Külügyminisztérium 250 teherautónyi teljes irattára. Innen került elő a wannsee-i konferencia jegyzőkönyvének egyetlen megmaradt példánya. A német külügy sokat foglalkozott zsidóügyekkel. A budapesti német követ, Edmund Veesenmayer szinte naponta küldött beszámolókat a magyar zsidók deportálásáról. De innen került elő a német diplomaták és a Gestapo Adolf Eichmann vezette zsidóügyi osztálya között folytatott levelezés is. A Wehrmacht, a Luftwaffe, számtalan minisztérium és hivatal, a német vasút (Reichsbahn), a Birodalmi Bank (Reichsbank) dokumentumainak, vagy éppen Himmler SS-Reichsführer személyes iratainak jelentős része szintén a szövetséges kézre jutott. Még Hitler baráti körben esténként elmondott monológjait is lejegyezték, és ma ezeket is elolvashatjuk. Jellemző, hogy csak a náci háborús főbűnösök nürnbergi perének ügyészei 3000 tonna iratot használtak a bizonyítás során. A megszállt országok kollaboráns hatóságai is rengeteg, a helyi zsidóüldözéssel kapcsolatos iratot készítettek. Magyarországon például megmaradtak a vidéki deportálásokat irányító csendőralezredes, Ferenczy László összefoglaló jelentései, a magyar kormány legtöbb ülésének jegyzőkönyve, számtalan vidéki gettóban, gyűjtőtáborban készített rendőri jelentés, a városi hatóságok gettósítással, deportálással, zsidóvagyon elkobzásával kapcsolatos iratai. Hasonló a helyzet Hollandiában, Franciaországban, Szlovákiában és a többi elfoglalt államban.       A szövetségesek a táborokban is sok dokumentumot találtak. Hiába égették el a transzportok listáját Auschwitzban, ha az egyik példány megmaradt a fogadó-, vagy éppen a küldő állomáson, Buchenwaldban, vagy Dachauban. Csak a Vöröskereszt Nemzetközi Keresőszolgálata 150 millió oldal (26 kilométernyi) dokumentumot őriz a nácizmus mintegy 17,5 millió üldözöttjéről. Jelentős részük német hivatalokból, vagy éppen a táborokból származik. Volt, hogy a véletlen is segített. Az auschwitzi és birkenaui krematóriumokat a Waffen-SS Központi Építésvezetősége (Zentralbauleitung) tervezte és építette meg. A hivatal bezárt irodájában a háború után előkerült a krematóriumok tervdokumentációja, a kivitelezőkkel folytatott levelezés, a számlák, és az építkezés során készített fotók. Csak ez a kollekció több tízezer oldalas. Máskor a tábori ellenállási mozgalom mentette a bizonyítékokat. 1944 nyarán lefényképezték, amint a zsidó Sonderkommando az V. krematórium mögött hatalmas gödrökben égeti a gázkamrákban megöltek hulláit. A felvételeket kicsempészték a táborból.   Birkenau, 1944 nyara: a Sonderkommando az égetőgödröknél   A birkenaui cigánytábor 21 ezer nevet tartalmazó regisztrációs főkönyvét (Hauptbuch des Zigeunerlagers) a helyszínen, a halottas könyvek (Sterbebücher) egy részét a gross-roseni lágerban ásták el. Az utóbbi anyag másik része 1991-ben a KGB moszkvai archívumából került elő, ezért csak ebben a 46 kötetben 69 ezer Auschwitzban meghalt fogolyról maradtak fent bejegyzések. Egy magyar túlélő több ezer magyar deportált személyi kartonját hozta el Mauthausenből és más táborokból.   Rengeteg magánjellegű dokumentum is fontos információkat tartalmaz a holokausztról. A fronton szolgáló katonák ezreinek magánlevelei mellett elolvashatjuk Himmler határidőnaplóját, az auschwitzi SS-orvos, Dr. Johann Paul Kremer precízen vezetett feljegyzéseit, Goebbels 1923 és 1945 között íródott naplóját, vagy Hans Frank lengyelországi főkormányzó 43 kötetre rúgó feljegyzéseit. És persze könyvtárakat lehet megtölteni a túlélők visszaemlékezéseivel, illetve a háborús bűnösök elleni perek során keletkezett dokumentumokkal, kihallgatási jegyzőkönyvekkel, tanúvallomásokkal.»