Az egyik legkorábbi ravensbrücki altábort 1943 márciusában állították fel Berlintől 100 kilométerre, északra. A foglyok az MWN (Mechanischen Werkstätten Neubrandenburg) hadiüzemében dolgoztak. Kezdetben 200, 1944 elején már 2000, augusztusban már 5200 nő dolgozott itt. A ravensbrücki altáborok közül összesen itt raboskodtak a legtöbben: két év alatt több mint 7 ezren. Sok volt az orosz, ukrán és a lengyel kényszermunkás. 1944 végén mintegy 500 férfi rab is érkezett.

A legtöbb nő célzóberendezéseket készített. Mások egy félig földalatti gyár megépítésén robotoltak a 6 kilométerre fekvő Waldauban. Ide kerültek azok a magyar zsidó férfiak, akiket 1944 végén Budapestről Buchenwaldba deportáltak. Ott rövidesen szakemberként (műszerész, gépészmérnök) kiválogatták, majd ide szállították őket. Sokakat kezdetben külső munkahelyeken dolgoztattak: drótkerítést készítettek, csákányoztak, vasalkatrészeket cipeltek. Később a gyárban repülőgép-alkatrészeket gyártottak napi 12 órában. A képzettebb szakemberek pedig műhelyekbe kerültek és géplakatosként szerszámgépeket javítottak. Egy budapesti mérnököt szerszámlakatossá, majd üzemi ellenőrré neveztek ki. Végül ő lett a zsidó foglyok elöljárója. Rajtuk kívül a KL Sachsenhausenből is hoztak egy kisebb csapat magyar zsidót januárban. Ők vékony rabruhában és facipőben két teljes napot töltöttek a lezárt vagonban.

Ahogy közeledett az összeomlás, már a higiénével nem törődtek. A foglyok hetekig nem válthattak fehérneműt, bőrbetegségeket kaptak és eltetvesedtek. A súlyos betegeket a gyengélkedőbe küldték, de gyógyszer hiányában érdemi segítséget nem kaphattak. Ráadásul a 150 fős rendelőt télen 4-500 beteg lepte el. A legbetegebbeket, munkaképteleneket 1944 végén visszaküldték Ravensbrückbe, ahol sokan elpusztultak, míg másokat megöltek. A rabszolgamunkások tábora a gyár területén volt. Priccseken feküdtek, a kezdetben elfogadható élelmezés egyre rosszabb lett. Reggelente feketekávét kaptak, 15 dkg kenyeret, általában üresen. Ebédre háromnegyed, vacsorára újabb fél liter üres levest. Az éhezéstől legyengült foglyok közül néhányan bele is haltak a nélkülözésekbe. A női foglyok egy antináci politikai kiáltványt is szerkesztettek („Neubrandenburg Manifest”). Az ellenállás veszélyességét jelzi, hogy besúgók feljelentése alapján, 1944 végén szabotázs miatt kivégeztek egy lengyel nőt.

Körülbelül 100 fogolyra jutott egy őr. A visszaemlékezők szerint az SS-felügyelőnők különösen brutálisan bántak velük. A gyárban a német és lengyel kápók rendszeresen ütlegelték őket, a fegyelmezetlenségeket kábelből készült korbáccsal torolták meg. A munkavezetőként dolgozó ukrán és lengyel häftlingek között sok volt az antiszemita. Ők megkeserítették a sorsukat: bár súlyosabb bántalmazások nem történtek, rendszerint a legnehezebb munkákat bízták a zsidókra. Francia és belga hadifoglyokkal dolgoztak együtt, akikkel szót is válthattak.

Április 20-án este fél 11-kor sürgős sorakozót rendeltek el a mintegy ötven zsidónak, majd azzal az indokkal, hogy átadják őket a Svéd Vöröskeresztnek, teherautóra rakták és erős kísérettel Ravensbrückbe szállították őket. A kiürítés 1945. április 27-én indult. Két nappal később az SS által hátra hagyott 100 járóképtelent felszabadította a Vörös Hadsereg.

A témáról bővebben itt olvashatsz

További altáborokat itt találsz

Bibliográfia

Konfliktustérképek

Integrált Térinformatikai Rendszer

KL Ravensbrück és altáborai

Jelmagyarázat