Helyi lakosok kiraboltak több zsidó tulajdonban lévő kocsmát és vendéglőt és betörték néhány zsidó család házának ablakát.

Háttér - magyar háttértanulmány

Az első hullám: zsidóellenes erőszak az 1848-as forradalom alatt

Bár a reformkorban úgy tűnt, hogy a zsidóellenes erőszak visszaszorul, és a zsidók emancipációja több országgyűlésen is felmerült, az érdemi jogkiterjesztés mindig meghiúsult. Hol a kormányzat, hol a főrendek, máskor pedig a zsidókban gazdasági konkurenciát látó királyi városok támasztottak akadályokat. Utóbbiak már azt is nehezményezték, hogy az 1840. évi 29. törvénycikk engedélyezte, hogy a zsidók a városokban letelepedve a céhes kereteken kívül kereskedjenek, vállalkozzanak. Az utolsó rendi országgyűlésen (1847–1848) kemény politikai harc tört ki az izraelita vallás egyenjogúsítása, valamint a zsidók egyenlő választójogának és bevándorlásának engedélyezése kapcsán. 1848. február 19-én az aradi követ a teljes polgári jogegyenlőség megadását javasolta. A hírre Pozsonyban már ekkor – tehát jóval a forradalom előtt – antiszemita zavargások törtek ki. A kivezényelt katonaság csak három nap alatt tudta a rendet helyreállítani. Alig telt el négy nap a március 15-i forradalom után, Pozsonyban újabb pogrom kezdődött. Március 19-én elterjedt a hír, hogy az országgyűlés a zsidóknak kedvező határozatra készül. A tömeg újra beverte a zsidók ablakait, kirakatait, és megtámadta a régi gettót. A kétnapos fosztogatás és erőszak után a spontán népgyűlés úgy döntött, hogy „a városban lakó izraeliták kiűzessenek”. „A csőcselék féktelensége, fájdalom, támaszt és felbátorítást talált azon keserű ellenszenvben, mellyel a városi polgárság nagy része a zsidók ellen viseltetik. Sok zsidó kegyetlenül megveretett, mindnyájan ártatlan családaikkal együtt, aggodalom s rettegés közt számlálták a perceket” – írta a Pesti Hírlap.

A következő hetekben számos magyar város polgárai cselekedtek hasonlóan. A zsidókat Pécsett, majd néhány nap múlva Esztergomban is határozatban szólították fel, hogy költözzenek el. Sopronban 72 órát kaptak a távozásra. Temesváron a helyi horvátok követelték a kiűzetést. A székesfehérvári népgyűlésen ezrek követelték, hogy „a zsidók a városból kimenjenek”. Azok pedig az agresszív hangulat láttán vagyonukat hátrahagyva menekültek is a környező falvakba. A kassai polgárok még radikálisabbak voltak. Totális megoldásra törekedtek. Azt akarták, hogy amennyiben a zsidók nem oszlatják el a vallásuk „titkaival” kapcsolatos keresztény aggodalmakat, valamennyi városból, sőt, az ország egész területéről űzzék ki őket. Eközben az egyik főrend, Berényi János gróf az országgyűlésen a keresztény adósságok eltörlését és a zsidók külön megadóztatását javasolta. Aligha meglepő, ha ilyen körülmények között az új kormány nem erőltette az emancipáció kérdését. Kossuth Lajos kérte, hogy egyelőre inkább ejtsék az ügyet: „(…) mert vannak akadályok, mikkel bizonyos percekben istenek sem küzdhetnek meg; most a zsidókra nézve rendelkezni annyi volna, mint e népfaj közül tömérdeket áldozatul vetni ellenségeik dühének.” A kormány elrendelte, hogy a közigazgatás a nemzetőrség segítségével biztosítsa a zsidók személyi és vagyonbiztonságát. Ekkor azonban már késő volt. A hatalmi vákuum időszakában elszabadultak az indulatok.

Április 4-én, Szombathelyen megtámadták és kifosztották a zsidó üzleteket, lakásokat. A zsinagógát feldúlták, a tóratekercseket széttépték, sokakat összevertek. Másnap a népgyűlés kiűzte a zsidókat, semmisnek nyilvánította a velük kötött szerződéseket, és megtiltotta számukra és velük a további üzletelést. Az országot pogromhullám borította el. Antiszemita zavargások törtek ki Keszthelyen és Körmenden. Rábahídvégen a helyiek beverték az izraeliták ablakait. Nádason részeg szlovák parasztok fosztogattak, és szétverték a zsinagógát. Bazinból is elkergették a zsidókat. A kétnapos szeredi pogrom alatt még a módosabb keresztények házait is kirabolták, a helyi zsidók pedig elmenekültek az őrjöngő tömeg elől. Május 2-án, Vágújhelyen a környező falvak főleg szlovák lakossága rontott a zsidókra. A támadókat egy hatvanfős zsidó nemzetőr egység próbálta feltartóztatni, de a túlerő elsöpörte őket. Keresztény bajtársaik nem segítettek nekik. A pogrom hangadói azzal tüzelték a parasztokat, hogy a császár parancsára járnak el. A zsidókat elűzték. Egy csecsemőt anyja karjában vertek halálra, egy magatehetetlen öreg belehalt, egy nő beleőrült a bántalmazásokba. Sok volt a súlyos sebesült. A hordát végül 20 órányi tombolás után trencsényi nemzetőrök verték szét.

Az erőszak a nagyvárosokban is terjedt. Április 19-én, alig egy hónappal a vértelen forradalom után, a pesti Múzeum téren a szónokok szabadság helyett a házbérek csökkentéséről, és a betelepült zsidók elkergetéséről beszéltek. Az ezt követő zavargásokban a Terézvárosban üzleteket és lakásokat rongáltak meg és raboltak ki. Sok embert vertek össze az utcán. A randalírozók azt kérték a kormánytól, hogy az engedély nélkül Pesten „letelepedett zsidók kiparancsoltassanak”, a zsidó nemzetőröktől „pedig fegyvereik elszedettessenek”. A felháborodott Kossuth egyenesen azt követelte, hogy szükség esetén akár ágyúval is lőjenek bele az antiszemita csőcselékbe. Minisztertársai azonban leszavazták. Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök hiába igyekezett személyesen megnyugtatni a kedélyeket. A rendet végül a katonaság állította helyre. Április 23-án, két hónapon belül immár harmadszor került sor pogromra Pozsonyban. Az ezúttal is több ezres őrjöngő tömeg lerombolta a zsidó iskolát. A sírköveket meggyalázták, a lakásokat és üzleteket kirabolták. A kivezényelt katonákat elkergették, a parancsnokukat majdnem megkövezték. A nemzetőrség a közrend helyreállítása helyett a fosztogatókkal együtt követelte a közösség kiűzését. A városi tanács másnap csak úgy tudta csillapítani a kedélyeket, hogy elrendelte, a zsidók költözzenek vissza a régi gettó területére. „(…) az ember feje ég, és fellázad a keble, midőn a pozsonyiaknak a zsidók elleni harcáról olvas. Ah, uraim, ne nevezzétek azt zsidók elleni harcnak: mert az valósággal vagyon elleni harc, magyarul mondva rablás volt” – írta a Pesti Hírlap. A Budapesti Híradó szerint "szabadságunk meg van fertőzve, még pedig a legszennyesebb módon.”

Az 1848. március 15-i forradalmat követő másfél hónapban több mint harminc városban törtek ki kisebb-nagyobb antiszemita zavargások Győrtől Balassagyarmatig, Veszprémtől Egerig, Nagykanizsától Budáig. A pogromokban tízezrek vettek részt. Voltak köztük németek, magyarok, szlovákok, polgárok, diákok és parasztok, férfiak és nők egyaránt. A zsidók kiűzését több tucat város és megye követelte, az országgyűlés hangos volt a zsidóellenes uszítástól. A liberális kormány ahol és amennyire tehette és merte, fellépett a zsidók védelmében: tucatnyi városban a katonaság állította helyre a rendet. A zsidókat kiűző városokba kormánybiztosokat küldtek, akik ha kellett, katonai erővel vonatták vissza a városi hatóságokkal a zsidókat kiűző határozatokat. Az erőszakot sikerült megfékezni, de ilyen körülmények között az emancipáció politikai öngyilkosság lett volna. Nem csoda, hogy az üldözöttek már májusban Kivándorlási Egyletet alakítottak Pesten, és kiáltványban népszerűsítették a tömeges amerikai emigráció gondolatát. A szervezett tömeges exodus előkészületei egész nyáron folytatódtak. Mégis: e csalódások ellenére, amikor az ősszel Bécs Magyarországra támadt, a hazai zsidók tömegesen álltak a szabadságharc ügye mellé. Kivándorlási központjaik toborzóirodákká alakultak, a hitközségek pénzadományokkal és az ezüst kegytárgyak felajánlásával siettek a haza védelmére. A 180 ezres honvédségben sok ezer (Kossuth túlzó becslése szerint 20 ezer) zsidó harcolt. Végül, mire Szemere Bertalan miniszterelnök javaslatára 1849 júliusában az országgyűlés megszavazta zsidó emancipációt, az alig volt több politikai gesztusnál. A szabadságharc heteken belül elbukott.

Summary - angol háttértanulmány

First Wave: Anti-Jewish Violence during the Revolution in 1848

During the 1840s institution of equal rights and emancipation for the Jews, who had lived under a number of feudal legal constraints, was an organic part of the agenda of the liberal nobility who pressed the Habsburg Monarchy for general reform. These efforts met resistance from various layers of society, most fervently by urban craftsmen and traders afraid of economic competition. Their radical anti-Jewish sentiments were echoed by the speech of Szatmár county representative in the national assembly, who said that as far as he is concerned, “even” Turks, Persians and Hindus are welcome in Hungary, but not the Jews. Antisemitic anger was instigated not only in the building of the assembly, but outside of it as well. On February 19, 1848, a pogrom shook the city of Pozsony (today Bratislava), after the Hungarian parliament seated in the city started to discuss the possibility of Jewish emancipation. It took three days for the army to restore order.

In just a few weeks, on March 15, 1848, the anti-Habsburg revolution broke out, and the existing political system collapsed. The temporary public disorder and political uncertainty unleashed anti-Jewish sentiments among mostly ethnic German urban citizens motivated largely by economic interest. Others embraced the pre-modern, superstitious antisemitism of the peasantry. On March 19, riots began again in the city after rumors circulated that the national assembly had decided to introduce measures lifting traditional restrictions on Jews. After the two-day rampage, a spontaneous people’s assembly of Pozsony made the decision to expel the Jews from the city. “The licentiousness of the mob found support and aid in the bitter antipathy that the majority of the city’s citizens exhibit towards the Jews. Many Jews were terribly beaten along with their innocent families, and they were all counting the minutes amidst anxiety and terror” – reported the newspaper Pesti Hírlap on the pogrom.

These pogroms did not occur on unfertile ground. During the following weeks, dozens of cities were the scenes of antisemitic actions with the participation of tens of thousands of civilians. Similar expulsions were initiated by many municipalities all around the country. At the end of March, Pécs ordered all Jews to leave. The ancient city of Esztergom followed a few days later. In Sopron, Jews were granted 72 hours for their exodus. At Temesvár (today Timișoara), it was the Croatian population that most fervently urged expulsion. In Székesfehérvár, at a people’s assembly, thousands demanded that the Jews “go out of the city” within three days. Over the next 48 hours, the Jews fled to neighboring villages, leaving their possessions behind. The people’s assembly of Kassa (Košice) went even further: they were calling for a complete, nationwide purge of Jews. The Szombathely synagogue was destroyed - the Torah scrolls were torn into little pieces and thrown into a well. The wave of pogroms spread throughout the country. There were antisemitic disturbances in Keszthely and Körmend as well. At Rábahídvég the locals broke windows; in Kőszeg several hundred people demanded that the Jews be driven out. In Nádas (Hontianske Trsťany) drunken Slovakian peasants demolished and looted Jewish houses and the synagogue. The owners fled. At Vágújhely (Nové Mesto nad Váhom), on May 2, 1848, the population of the neighboring villages attacked the Jews. A Jewish national guard unit of 60 men attempted to resist the attack, but they were swept away.

Violence sparked in the large cities as well. On April 19 the mob attacked the Jewish quarter of Pest. Once again, it took the army to restore order. Four days later, the people of Pozsony attacked the Jews for the third time in two months. A mob of several thousand people demolished the Jewish school, desecrated the tombstones in the Jewish cemetery, and looted all Jewish houses and shops. Several people were killed and some forty were injured. The soldiers were chased away; their commander was almost stoned to death. Instead of intervening, the national guard joined the looters in demanding the expulsion of Jews. The city council was able to pacify the mob only by issuing an edict ordering Jews to move back within the limits of the old ghetto within 24 hours.

In the six weeks following the revolution of March 15, antisemitic disturbances of various magnitude broke out in more than thirty cities. Tens of thousands, among them Germans, Hungarians, and Slovaks, burghers, students, and peasants, participated in the pogroms. The nationwide persecution of Jews was halted by the new Hungarian government that the revolution established. City administrations were ordered to rescind their anti-Jewish ordinances. The government threatened to deploy armed forces to put down disturbances – and in many cases it acted on its word. However, there was a price to pay – not wishing further to instigate the anti-Jewish sentiments, the government temporarily took Jewish emancipation off its political agenda. For a while it also excluded Jews from the revolutionary armed forces. These measures proved to be enough to restrain violence.

Konfliktustérképek

Integrált Térinformatikai Rendszer

Az első hullám: zsidóellenes erőszak az 1848-as forradalom alatt

Jelmagyarázat