Miután Budapest október 31-én kikiáltották a függetlenséget, a Gyöngyösön állomásozó huszáralakulat tagjai önkényesen haza indultak. Útközben az utcán találtak néhány hordó bort, amit a helyszínen megittak. A részeg katonák a helyi lakosokkal együtt kirabolták a piac környékén lévő zsidó boltokat, betörték a zsidó házak ablakait és több járókelőt összevertek.

Forrás: Orbánné Szegő Ágnes: A gyöngyösi zsidóság története a középkortól a holokausztig. In Randolph L. Braham (szerk.): Tanulmányok a holokausztról 2. Balassi, Budapest, 2002. 295. o.

Összefoglaló - Magyar háttér tanulmány

Zsidóellenes erőszak az első világháború és az őszirózsás forradalom idején

1916-ra az első világháborús nehézségek, a jegyrendszer és a nemzetiségek elszakadási törekvései rendkívül feszült helyzetet teremtettek az Osztrák-Magyar Monarchiában és különösen Magyarországon. A radikalizálódó hangulatot a vereségek és a nélkülözések fokozták. 1916-ban a parlament és sajtó már helyenként olyan megszállottan foglalkozott a „zsidókérdéssel”, mint később a zsidótörvények idején. A zsidókat előszeretettel vádolták azzal, hogy kivonják magukat a katonai szolgálat alól, illetve hogy a lövészárkok helyett inkább irodákban húzódnak meg. A másik kedvelt antiszemita toposz a frontra papírtalpú bakancsot küldő hadiszállító képe volt. Ráth Endre képviselő interpellációjában demonstratívan felsorolta a sikkasztással vádolt zsidó gabonabizományosok nevét. A megrökönyödött miniszterelnök, Tisza István az elhangzott vádakat pletykának, képtelen hírnek titulálta. Egy másik képviselő az oroszok elől Galícia tartományból menekülő zsidók befogadását támadta, és a hazai nyerészkedő zsidó „árdrágítókat” ostorozta. A hátországban mindez felkorbácsolta az antiszemitizmust. Szaporodtak az erőszakos esetek. A kor szatirikus lapja, a Borsszem Jankó 1917 végén azon humorizált, hogy csak azokban a falvakban nem verték meg a zsidókat, ahol nem is laktak.

Erre jó példa volt Kiskunfélegyháza. A helyiek először az ellátási gondok miatt nehéz, utolsó háborús tél végén, 1918 februárjában támadtak. Az éhes tömeg azt kiabálta, hogy „a zsidóknak meg az uraknak van zsírjuk és húsuk”. Hamarosan elkezdték betörni a zsidó boltok kirakatait, majd kifosztották őket. A rendőrségi jelentés szerint a zavargásban mintegy 5000 ember vett részt. A rend helyreállítása három napig tartott, és csak a helyszínre vezényelt 300 katona és csendőr segítségével sikerült. A rendvédelmi szervek egyre több antiszemita atrocitást követtek el a zsidó menekültek ellen. 1918 nyarán, Sátoraljaújhelyen a csendőrök a zsinagógában imádkozókat verték össze. Budapesti detektívek és határrendőrök több száz embert kísértek az őrszobára, kifosztották és bántalmazták őket. Hasonló atrocitásokra került sor Nyíregyházán, Érmihályfalván és Makón is. A rendszer még állt, de a közbiztonság már megroppant.

1918 őszén aztán a nemzetiségek önállósodási mozgalmai és a katonai vereség szétrobbantotta az Osztrák–Magyar Monarchiát. Magyarországon október 31-én győzött a polgári (őszirózsás) forradalom. Az országban kaotikus állapotok uralkodtak. A frontról katonák özönlöttek vissza, a helyi hatóságok elbizonytalanodtak, a jogrend fellazult. A falvak népe évszázados sérelmeket törlesztve az „urak” ellen fordult. A közbiztonság összeomlott, megkezdődött a fosztogatás. Az antiszemita erőszak hagyományainak megfelelően a hatalmi vákuum kialakulásával fellobbant zavargások célpontjai ismét a zsidók voltak. A pokol ismét elszabadult Kiskunfélegyházán. Az emberek napközben az utcán ünnepelték a háború végét. Este a mulatság erőszakba csapott át. Katonák és civilek vegyesen törték fel a raktárakat. Miután az ott talált alkoholt megitták, elkezdték kirabolni a zsidó boltokat és házakat. A káoszban egy ember meghalt és többen megsérültek. A zavargások másnap is folytatódtak, az erőszakban több százan vettek részt.

Kiskunfélegyháza azonban egyáltalán nem nevezhető elszigetelt esetnek. Gyöngyösön egy részeg huszáralakulat a helyi lakossággal együtt kirabolta a piac környéki zsidó boltokat, betörték a zsidó házak ablakait és több járókelőt összevertek.

A Bács megyei Martonoson november 2-án a tömeg kifosztotta és felgyújtotta a zsidó boltokat. A frissen megszervezett nemzetőrség első dolga az volt, hogy szétszórta a zavargókat. Másnap Jánosházán a helyi és a környékről odasereglett parasztok beverték a zsidók ablakait és kifosztották üzleteiket. A Baja közelében lévő Dávodon a tömeg teljesen kirabolta a boltokat. A keresztény üzleteket nem bántották. Nagytapolcsányban részeg bandák lerombolták, Vágújhelyen pedig felgyújtották a zsidók házait. November 3-án Salgótarjánban elővigyázatosságból már fegyveres polgárőrök kísérték a munkásokat a délutáni népgyűlésre. Az mégis antiszemita zavargásba torkollott. A munkások és polgárőrök Baglyasalján részegen szétverték a helyi zsidó üzletet. Amikor a polgárőrség vezetője csillapítani próbálta őket, emberei kinevették. Végül telefonon karhatalmat kellett hívni, mert a tömeg azt kiabálta, hogy le kell gyilkolni a zsidókat. A rábaközi Dénesfáról egy szemtanú szerint „minden zsidót elkergettek, készleteiket kiszórták vagy szétosztották. A zsidók nyom nélkül eltűntek.” November 5-én érsekújvári gazdák rárontottak a zsidók házaira és kifosztották az épületeket. A zsidók élete és vagyona az egész országban veszélybe került. Dúlásokról érkeztek hírek olyan, egymástól távol eső térségekből, mint például Nagyszombat és környéke (Cifer, Alsókorompa, Ispáca, Majtény stb.) és a Nyírség (Nagykálló, Kállósemjén, Pócspetri, Máriapócs, Balkány stb.) Máramarosszigeten katonák fosztogattak. Tótkomlóson is kirabolták a helyi zsidókat, Glück Mór kántort agyonlőtték. A tömeg dühe a nyírségi Őrben is halálos áldozatot követelt: Lefkovics Józsefnét agyonverték a fosztogatók. 1848, 1882, 1883 és 1887 után 1918-ban sem maradhatott el az antiszemita erőszak Pozsonyban és környékén. A tömeg dühét időnként tudatosan gerjesztették. Kassán 1918 novemberében a keresztényszocialista Lacza János egy gyűlésen arra biztatta hallgatóságát, hogy vegyenek példát a falvakról, ahonnan kiverik a zsidókat. Debrecenben Huss Richárd egyetemi tanár pogromra hívta fel a hallgatókat, ezért fegyelmi eljárás indult ellene. A zsidókat a nemzetiségek sem kímélték. A máramarosi Magyarláposi járás községeiből (Alsószőcs, Felsőszőcs, Oláhlápos, Tőkés, Tágfalva, Budafalva, Kupsafalva, Libaton és Rogor) és a beszterce-naszódi Telcsről románok űzték el a zsidókat. Óbecsén a szerbek pogromja során megölték Pongrácz Sándor ügyvédet.

Mintegy másfél hónapnyi káosz után, 1918 decemberére a zsidóellenes támadások ritkulni látszottak, de 1919 elején ismét több pogromra került sor. Salgótarjánban, 1905 és 1918 ősze után a tömeg 1919. január 3-án ismét a zsidókra támadt. Ezúttal a kommunisták által a kormány és a világháború uzsorás haszonélvezői ellen hangolt bányászok foglalták el a bányákat, birtokukba kerítették a postát és a vasutat, majd ismét a zsidókra támadtak. A fosztogatók napokon keresztül szállították haza a városi zsidóktól elrabolt értékeket. A karhatalom nem mert fellépni a tömeg ellen. A mosonbánfalvai fosztogatásokban helyi lányok és asszonyok is részt vettek. Kiskunfélegyházán a helyiek egy éven belül immár harmadszor rontottak zsidó szomszédaikra. 1919 februárjában a rendőrség a piacon razziázott. Amikor egy rendőr elkobozta a feketézők áruját, tüntetés, majd zavargás kezdődött. A csőcselék szokás szerint a zsidó boltokra, házakra rontott. Volt, akit agyonvertek, másoknak golyót szántak. Amikor rendfenntartó csapatok érkeztek, a tömeg rájuk támadt és lefegyverezte őket. A helyi hatóságok kétségbeesésükben Budapestről kértek segítséget. Kétszáz felfegyverzett tengerész érkezett − statárium következett. Móricz Zsigmond naplójából is jól érződik, hogy a helyzet a fővárosban sem volt sokkal jobb. Az író szerint a földművelésügyi miniszter Néplapjánál dolgozó újságírók között „fene nagy zsidógyűlölet volt”

A kommunista diktatúrát megelőző hónapokban a pogromok és atrocitások az ország több részére kiterjedtek. Mintegy 80 eset azonosítható. Több helyen (Salgótarján, Kiskunfélegyháza) a támadások szinte rendszeressé váltak, néhány havonta újra és újra megismétlődtek. Az okok, ürügyek időről időre változtak, de az erőszak lényege, fő jellemző motívuma a zsidóellenesség, célja pedig a fosztogatás volt. A másik fontos jellegzetesség, hogy a helyi hatóságok megpróbálták ugyan fenntartatni a közrendet, de képtelenek voltak rá. A zsidók életének, testi épségének, vagyonbiztonságának megőrzése csak kívülről érkezett fegyveres csapatoknak volt köszönhető. A zsidó szervezetek adatai szerint néhány hónap alatt országszerte nem kevesebb, mint 6206 zsidót vertek meg és/vagy raboltak ki. Az okozott kár értéke elérte az 1 milliárd koronát.

Summary - angol háttértanulmány

Anti-Jewish Violence during WWI and the 1918 Revolution

At the turn of the twentieth century, political antisemitism returned with renewed intensity, combined with anti-capitalist arguments. At the same time, emerging Social Darwinism began to serve as the basis for race-based nationalism. Anti-Jewish sentiments gained strength during World War I. As a result of the prolonged war, the rationing of food and other basic items, together with ethnic tensions that were destabilizing the Austro-Hungarian Monarchy, antisemitism broke out of its political isolation and flooded Hungarian public life in 1916. The Hungarian Parliament and press were discussing the “Jewish question” with an intensity that foreshadowed public discourse during the 1930s anti-Jewish legislation. For antisemitism—which had been artificially repressed by the traditional political elite of the Monarchy—to be unleashed, just one more factor was missing: a political and/or economic crisis that would weaken the power of the state.

This was brought about by defeat in World War I and by the independence movements of the various nationalities, bursting apart the Monarchy. In Hungary a revolution broke out in October 31 1918, which by March 1919 led to a communist dictatorship, the Hungarian Soviet Republic. But Bolshevik rule collapsed due to resistance from society and consequence of military defeat by neighboring countries. Power slipped into the hands of right-wing conservative Admiral Miklós Horthy and his “National Army.”

The frequent system changes of this period triggered further antisemitic waves of violence. With the fall of the Monarchy in October 1918, law and order evaporated and the countryside descended into chaos. Soldiers returning en masse from the front, peasants angered by the privations of war, and the desolate urban populations began pillaging. During the fall of 1918, there were already outbreaks of antisemitic pogroms, often ending in murders. These riots—like those over the previous decades—were always accompanied by the looting of Jewish homes and shops. Antisemitic violence was not limited to any particular region, the riots were by no mean isolated incidents and showed a similar pattern. From Mohol (Mol) in the south to Pócspetri in the north, from Dénesfa in the west to Gyöngyös in the east, from Héjjasfalva (Vânători) in Transylvania to Rózsavölgy (Ružindol) in Northern Hungary, several thousand Jews were attacked and beaten. Their houses and shops were looted and destroyed. In Bököny, two Jewish innkeepers were beaten to death. 200 kilometers to the south, in Tótkomlós, the rabbi was shot to death. In Gyöngyös, the victory of the revolution was celebrated with antisemitic riots: along with the local population, a drunken hussar company looted the Jewish shops and beat up several passersby.

Many towns hosted repeated atrocities. In Kiskunfélegyháza, locals attacked Jews three times in a single year. In the last winter of the war, in February 1918, the hungry crowds already had been shouting “the Jews and the rich have their lard and their meat.” They soon began to rob Jewish-owned shops. According to the police report, some 5,000 people participated in the unrest. Restoring order took three days for the 300 soldiers and gendarmes deployed in the town. On November 11, 1918, after a day when people celebrated the end of the war on the streets, the evening brought anti-Jewish violence. Soldiers and civilians broke into stores. After drinking the alcohol they found, they began to rob Jewish-owned shops and houses on the edge of town. Several people were injured in the chaos. In February 1919, the police raided the market. When a policeman confiscated the goods of black-marketeers, a demonstration evolved into a riot. The mob again attacked Jewish-owned businesses and residences. Some people were beaten to death, others were about to be shot. When law enforcement units arrived at the scene, rioters attacked and disarmed them. The desperate local authorities asked the government for assistance. Two hundred soldiers arrived and martial law was declared.

The November 3 assembly of locals turned into an antisemitic riot in Salgótarján as well. The drunken crowd demolished a Jewish-owned shop in nearby Baglyasalja. When the local national guard commander attempted to calm them down, he was ridiculed even by his own men. Finally, the police were called by telephone because the drunken looters “were strongly in favor of murdering the Jews, and we were certain that the first shop would be followed by a second, and that our Israelite public servants and then the others would also be attacked.” Six weeks later, the region descended into unrest again. That time, miners fired up by communists against the government and the “war profiteers” occupied the mines, the post office, and the railway, then attacked, once again, the Jews. They spent several days taking home the plundered valuables. During the looting, law enforcement units were afraid to take action against the rampaging crowd.

In these chaotic months, public order deteriorated or simply collapsed all over the country. As if on schedule, this led to renewed anti-Jewish atrocities. According to data by Jewish organizations, in a couple of months 6206 Jews were beaten up and/or robbed during antisemitic protests, riots, pogroms and lootings. The damages caused were worth as much as one billion Hungarian koronas.

Konfliktustérképek

Integrált Térinformatikai Rendszer

Zsidóellenes erőszak az első világháború és az őszirózsás forradalom idején

Jelmagyarázat