1946 februárjában Ózdon egy helyi kommunista vezető (egykori nyilas párttag) elleni merénylet álhírére a munkások megrohamozták és kirabolták a zsidó házakat, üzleteket.

Összefoglaló

Felszabadulás után: a nyolcadik hullám

1945 és 1948 között legalább 250 olyan incidensre került sor, amelyben – részben vagy egészben − szerepe volt az antiszemita motivációnak. Mintegy 20 alkalommal az események tömeges erőszakba, fosztogatásba, gyilkosságba torkolltak. Az egyes eseteket vizsgálva több általános összefüggés sejlik fel. 1946-ban, amikor a legtöbb antiszemita megmozdulás történt, a magyar gazdaság soha nem látott válsággal küzdött, a világtörténelem egyik legnagyobb inflációja sújtotta. Július végén az árak naponta 158 486 százalékkal nőttek. A pénzforgalom lényegében megszűnt, valutával, arannyal, terménnyel lehetett csak fizetni. Az ország nyomorgott, százezrek éheztek. Az ebből fakadó indulat és keserűség a régi sémáknak megfelelően gyakran a zsidókban kereste és találta a bajok okozóját.

Az atrocitásoknak sokszor egzisztenciális okai voltak. A túlélők vissza akarták kapni 1944-ben elrabolt vagyonuk legalább egy részét. Ez azonban jelentős feszültséget okozott a hazatérők és a keresztény lakosság között. 1947-ben majdnem százezer peres eljárás zajlott. Egyes becslések szerint csak a budapesti rendőrség 60 ezer ilyen üggyel foglalkozott. Sok embernek nem akaródzott visszaadni az értékeket, amelyeket a zsidók deportálása után szerzett. Az általános lakáshiány mellett bonyolította a helyzetet, hogy sokan elpusztult vagy menekülés közben elhagyott javaikat pótolták zsidó vagyonból.

További problémákat okozott a háborús bűnösök felelősségre vonása. Mivel a népbíróságokon működő bírák és ügyészek, valamint a megidézett tanúk között sok volt a túlélő, sokan úgy vélték, hogy az eljárások a „zsidó bosszú” eszközei. Ez különösen a kisebb településeken okozott konfliktusokat. Amikor a helyi papok Geszthelyen az antiszemita orvos ellen tanúskodtak, a falubeliek agyonveréssel fenyegették meg őket. Egy hivatalnokot letartóztató rendőröket a szovjet járőrnek kellett megmentenie a lincseléstől Olaszliszkán.

Az erőszakhullám negyedik oka könnyen visszavezethető a politikára. A pártok sokszor tovább szították a feszült helyzetet. Különösen igaz volt ez az 1945-ös választásokat elveszítő, Moszkvából irányított kommunistákra. A feketézők, árdrágítók, kispolgárok, tőkések elleni politikai kampányaik során sokszor használtak olyan antikapitalista karikatúrákat, jelszavakat, amelyeknek világosan zsidóellenes háttértartalma volt. 1946 nyarán, Miskolcon egy zsidó malomtulajdonost és üzemvezetőjét például feketézés vádjával lincselte meg a tömeg. Az elkövetőket kihallgató zsidó rendőrtisztet a kapitányság épületének szabályos ostroma után agyonverték. A lincselésbe torkolló megmozdulást a kommunista párt szervezte. A párt valószínűleg a „kapitalisták” elleni demonstratívan kemény fellépés révén akart leszámolni azzal, hogy „zsidó pártnak” titulálják, emellett a kommunisták között jelen lévő zsidóellenesség is a felszínre tört. A kisgazda- és a parasztpártban is mély gyökerei voltak a zsidóellenességnek. A békéscsabai „népítélet” ugyanakkor jól mutatja, hogy milyen elmosódott volt a határvonal a „nép ellenségeivel” szembeni tömegdemonstráció és a pogrom között: a városban a kommunisták megmozdulást szerveztek a „reakciósok ellen”, de a feldühített tömeg négy köztisztviselő és két pap mellett zsidókat is összevert. Más antiszemita megmozdulások alkalmával nem mutatható ki politikai kezdeményezés. 1946 februárjában például Ózdon egy helyi kommunista vezető (egyébként egykori nyilas párttag) elleni merénylet álhírére a munkások megrohamozták és kirabolták a zsidó házakat, üzleteket. Kunmadarason és környékén vérvádas rémhírek kezdtek terjedni, majd a lakosság a helyi zsidókra támadt. A több száz fős tömeg klasszikus pogromot rendezett. Betörtek a házakba, a lakókat összeverték, a berendezést, értékeket elvitték. Három ember meghalt, 18 megsebesült. A pogrom után a pártok helyi képviselői egységesen felszólították a zsidókat, hogy távozzanak a községből, ezzel lényegében őket téve felelőssé az eseményekért.

Az antiszemita erőszakhullám földrajzi eloszlása azt mutatja, hogy az ország szegényebb, keleti, észak-keleti régiói (Miskolc környéke, Hajdúság, Viharsarok) voltak a legszennyezettebbek. Ezeken a területeken, valamint a fővárosban több vérvádas hisztériára is sor került (Debrecen, Mezőberény, Hajdúhadház). A zsidókat gyakran kannibalizmussal vádolták: Pestszenterzsébeten például azzal, hogy gyermekhúsból készítenek virslit. Kőbányán úgy tudták, hogy a zsidók emberi szalámigyárat működtetnek, Újpesten azt terjesztették, hogy a virsliben gyermekkörmöket találtak. Hasonló okból történt lincselés a Lehel téri piacon is.

A kommunista diktatúra kiépülésével az antiszemita erőszak veszített intenzitásából. 1946–47-ben még általános volt a zsidózás a fővárosi focimeccseken. Ettől kezdve a nyílt erőszak helyett inkább a szimbolikus akciók (temetői vandalizmus, emlékművek megrongálása) kerültek előtérbe. A sztálinista diktatúra kialakulásával az agresszióhullám elült.

Summary

Anti-Jewish Violence after the Holocaust

The extreme poverty of the war-torn country and the continuously intensifying struggle between the political parties created an uncertain, volatile situation in the immediate postwar years. Between 1945 and 1948 at least 250 incidents occurred in which–-among other factors-–antisemitic motivations played a role. In more than twenty cases these escalated into mass violence, plunder, devastation, or murder.

The atrocities peaked in the period between February and August 1946. This was time of heightened social and economic tensions. Hungary experienced the largest-scale inflations of world history. At the end of July 1946, prices were on average increasing by 158,486 percent every day and food shortages also escalated in this period.

The fate of Jewish assets played a key role in this violence wave as well. In 1947 close to 100,000 law suites arose nationwide where a survivor tried to get back the property that he or she had handed over to an acquaintance for safeguarding during the Holocaust. According to contemporary estimate only in Budapest did the police investigate about 60,000 ownership claims. Tensions around the issue of property played a significant role in the outbursts of antisemitic violence.

Another other reason triggering the pogrom wave was nakedly political: having been defeated in the free elections in November 1945, the Communist Party planned a counterattack against their strongest rivals, the Smallholders in the spring of 1946. Communists, who wanted to refute the label “Jewish party” through demonstrative action against the “capitalists," incited the public against “black marketers” and “price speculators” – labels many easily interpreted as antisemitic slogans. This accusation was used at a communist-organized incident in the summer of 1946 in Miskolc, when a Jewish mill owner and his production manager were lynched by a mob of young factory workers. The Jewish police officer interrogating the perpetrators was beaten to death after the rioters stormed police headquarters. Local political conflicts led to a pogrom in another industrial center, Ózd, in February 1946. Upon hearing rumors about an alleged assassination attempt against a local communist leader (a former member of the Arrow Cross Party), the iron workers raided and robbed Jewish houses and stores.

As a particular feature of this pogrom wave, a modern interpretation of the old blood libel accusation surfaced and swept across the country. It was predominant in the Eastern Hungary, but cases were also reported from Budapest where the superstitious fear of Jews kidnapping and murdering children triggered antisemitic incidents.

Konfliktustérképek

Integrált Térinformatikai Rendszer

Antiszemita erőszak a holokauszt után 1945-1948

Jelmagyarázat