A második világháborúban a nácik a legtöbb embert az Auschwitztól 3 kilométerre fekvő, a dokumentumokban gyakran Auschwitz II-ként, vagy Auschwitz-Birkenauként is emlegetett Birkenauban ölték meg. Bár a legtöbb áldozat európai zsidó volt, a birkenaui tábort eredetileg 100 ezer orosz hadifogolynak szánták. Az első téglabarakkok (BI szektor) építését 1941 őszén 10 ezer szovjet hadifogoly kezdte meg. A térdig érő sárban folyó rabszolgamunka, az állandó verés, a kivégzések, az éhezés és a betegségek miatt 1942 tavaszára már csak pár százan voltak életben. Eddigre kiderült, hogy több hadifogoly már nem érkezik. Így Birkenau a zsidókérdés végső megoldásában kapott feladatot: 1942 tavaszától ide irányították a különböző európai országokból deportált zsidókat szállító vonatokat.

A birkenaui foglyok fabarakkjai

Érkezéskor SS-orvosok válogatták ki a munkaképeseket (átlagosan 20-30%), a többieket, a gyerekeket, öregeket, betegeket megölték. A tömeggyilkosságokat kezdetben két, ideiglenes gázkamrává alakított lengyel parasztházban (az ún. Bunker 1 és Bunker 2) követték el. Az áldozatokat a befalazott ablakú, szigetelt ajtókkal zárható helyiségekbe zsúfolták, ahová egy nyíláson keresztül hidrogéncianid alapú rovar- és rágcsálóirtószert, Zyklon-B kristályokat szórtak. A szemcsék a levegővel érintkezve a hő hatására gázzá alakultak és megmérgezték az áldozatokat. A hullákat a bunkerek mögött ásott tömegsírokba temették. Mivel a rothadó, bűzlő holttestek megfertőzték a vizet és járványokat okoztak, az SS 1943-ra négy krematóriumot épített. Mindegyik épületben voltak vetkőzők, gázkamrák és kemencék, melyekben a hullákat elégették. A nagyobb krematóriumok (II. és III.) 210 négyzetméteres földalatti gázkamráiban egyszerre akár több mint 2 ezer emberrel is végeztek, az egyszintes kisebbekben (IV. és V.) valamennyivel kevesebb áldozatot öltek meg. A négy krematórium összesen 46 kemencéjében a hivatalos SS adatok szerint 24 óránként 4416 hullát lehetett elégetni. Az égetési kapacitást a nagyobb akciók idején 7-8 ezer főre növelték, de a túlterhelés komoly üzemzavarokhoz vezetett.

1943 végén az addig altáborként működő lágerből KL Birkenau (Auschwitz II) néven önálló tábort szerveztek. Első parancsnoka egy veterán katona, Fritz Hartjenstein lett, akit 1944 májusában Josef Kramer SS-százados, a natzweileri koncentrációs tábor addigi és a bergen-belseni láger később vezetője váltott. 1944-re már hét új táborszektor készült el: az új foglyok karantén tábora (BIIa), a cseh zsidók családi tábora (BIIb), a női és férfi tranzittábor (BIIc és BIId) és a romák családi tábora (BIIe). A BII táborrész nyugati végében állt a kórházi szektor (BIIf), és végül a tábori raktárszektor 30 barakkja (BIIg), amelyet a foglyok a bőségre asszociálva Kanadának neveztek. Egyidejűleg megkezdődött egy harmadik táborrész (BIII, az ún. Mexikó) felépítése is, ez azonban sosem készült el teljesen.

Birkenau és az Auschwitz-komplexum történetének legvéresebb lapjai 1944 nyarán íródtak: május eleje és július vége között mintegy 430 ezer zsidó érkezett Magyarországról. Túlnyomó többségüket, 300-345 ezer embert, azonnal elgázosították. Mivel az SS több embert ölt meg, mint amennyit a krematóriumok el tudtak égetni, magyar állampolgárok tízezreit hamvasztották el hatalmas, halottégető gödrökben.

A magyarok érkezésével 1944 nyarára a Birkenauban fogva tartottak száma 90 ezer főre nőtt. Ezeket a munkaképes foglyokat többnyire innen szállították tovább rabszolgamunkára több száz koncentrációs és munkatáborba, Észtországtól Elzász-Lotaringiáig. 1944 novemberében Himmler parancsára a gázosítások leálltak és a krematóriumokat előbb leszerelték, majd felrobbantották. 1945. januárjára Birkenaut több hullámban kiürítették. A január 27-én beérkező Vörös Hadsereg néhány száz hátrahagyott beteget szabadított fel.

Konfliktustérképek

Integrált Térinformatikai Rendszer

Auschwitz II - Birkenau

Jelmagyarázat