1. Veszteségek és károk


 

A második jugoszláv polgárháborúban a második Jugoszlávia nyolc részre szakadt. A konfliktussorozat hosszabb-rövidebb szünetekkel együtt több mint nyolc évig tartott. A függetlenné válást Macedónia és Montenegró volt képes békésen levezényelni. A legrövidebb ideig, 10 napig a szlovén függetlenségi háború tartott. Horvátországnak több mint négy évébe telt mire a függetlenség deklarálása után visszaállította területi integritását. Boszniában a mészárlás 42 hónapig tartott. A leghosszabb konfliktus Koszovóban zajlott még akkor is, ha nyílt háborús állapotok csak 1998-1999-ben voltak jellemzők.

 

A halálos áldozatok számát az ellentmondó források miatt nehéz meghatározni. Korábban a legtöbb elemző 250 ezer áldozattal számolt. Ma inkább a 150 ezer tűnik reálisnak. Legtöbben, legalább 100 ezren a boszniai háborúba haltak meg és az adatok is itt a leginkább zavarosak. A horvát függetlenségi háború során a felek 1991 és 1995 között mintegy 20-25 ezer embert vesztettek. Az ismétlődő koszovói válságok és kölcsönös etnikai tisztogatások következtében 10-15 ezer szerb és albán halt meg. A tíznapos szlovén háborúban a kis köztársaság 18 halottat és 182 sebesültet, a JNH 44 halottat és 146 sebesültet vesztett, és több külföldi állampolgár is életét vesztette. A többi áldozat főleg a különféle kisebbségekhez (romák, magyarok, németek stb.) tartozott, vagy eltűntként nyilvántartott. A háborúban mintegy 500 külföldi, (kéksisakosok, újságírók, segélyszervezetek munkatársai, zsoldosok, turisták) halt meg. A sebesültek, fizikai vagy tartós mentális károsodást szenvedettek száma megközelíti a félmilliót.

 

Az áldozatok etnikai megoszlását tekintve egyértelmű, hogy a legtöbb embert a bosnyákok vesztették. Ők legalább 65 ezer embert siratnak. Az áldozatok több mint fele civil volt. A horvát veszteség 20-25 ezer, a szerb áldozatok száma összesen 35 ezer főre tehető. A koszovói albánok 8-12 ezer embert vesztettek. A háború brutalitását jelzi, hogy az áldozatok 35-40 százaléka, azaz mintegy 55-60 ezer ember a civilek közül került ki. Többségük boszniai muzulmán volt.

 

Az etnikai tisztogatások gyakorisága következtében a menekültek száma elérte a 4 milliót. Közöttük 2 millió boszniai és 1 millió koszovói muzulmánt, 250-300 ezer horvátot és mintegy 7-800 ezer szerbet találunk. A teljes anyagi kárt mintegy 100 milliárd dollárra becsülik. Ebből 27 milliárd dollárnyi kár Horvátországot, 50-60 milliárd Boszniát, a fennmaradó rész pedig zömmel Szerbiát és Koszovót sújtotta. A második világháború óta ez volt az európai történelem legnagyobb és legsúlyosabb háborúja.