1. Délszláv népek: szerbek, horvátok, szlovének és a többiek


Jugoszlávia szó szerint azt jelenti, hogy délszláv állam. Az első világháború után létrejött ország sok szempontból eltérő történelmű, vallású és kultúrájú népeket egyesített. Jugoszláviában a katolikus horvátok és szlovének, az ortodox szerbek, montenegróiak és macedónok, valamint a muzulmán bosnyákok és albánok mellett több százezer magyar, német és roma, valamint több tízezer zsidó is élt. A különböző területeken élő etnikumok történelme is igen különbözően alakult.

 

A horvátok a 7. században érkeztek mai lakóhelyükre és hamarosan létrehozták önálló államaikat. A kereszténység felvétele után első királyukat, Tomiszlávot 925-ben koronázták meg. A 11. század végén a kihalt horvát uralkodói dinasztiával rokonságban álló magyar király, Szent László a horvát királyságot a Magyarországhoz csatolta. A független horvát állam megszűnt, de az államiság megmaradt. A következő 800 évben Horvátország különálló tartományként a mindenkori magyar uralkodók (1526-tól a Habsburgok) fennhatósága alá tartozott. A horvát tengerpart, illetve egyes kisebb belső területek különböző ideig velencei, illetve török uralom alatt álltak.

 

A szlovének ősei a 7. században hozták létre első államukat, amely nem sokkal később bajor, majd frank uralom alá került. A mai Szlovéniát a magyar kalandozókat 955-ben legyőző I. Ottó császár csatolta a Német-Római Birodalomhoz. A 14. században a terület a Habsburg birtok lett és egy rövid francia megszállástól (1809-1813) eltekintve egészen az első világháború végéig az is maradt.

 

A mai Bosznia-Hercegovina területére a 7. században érkeztek az első szlávok. Egyes részeit előbb a horvátok és a szerbek hódították meg, majd a magyarok és a bizánciak küzdöttek érte. Az első boszniai államot 1154-ben alapították, majd számos kisebb hercegség jött létre. Boszniát a 14. század végén I. Tvrtko király egyesítette, aki szerb és horvát területeket is meghódított. A következő száz évben számos magyar király és hadvezér (Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János és Mátyás) harcolt Boszniáért a törökkel, de a terület 1463-ban 400 évre oszmán uralom alá került. Boszniából török tartomány, szandzsák lett, a lakosság jelentős része áttért az iszlám hitre, de megtartotta szláv anyanyelvét. A török kiűzése után 1878-tól az Osztrák-Magyar Monarchia megszállta, majd később bekebelezte Bosznia-Hercegovinát.

 

A szláv törzsek a 6-7. században érkeztek a mai Szerbiába, amely Bizánchoz tartozott. A 9. században felvették az ortodox kereszténységet. Később bolgár, majd újra bizánci megszállás alá kerültek. A különböző kisebb fejedelemségek 11. századi több államalapítási kísérletei után Stefan Nemanja (1168-1196) idején váltak független állammá. A Nemanjic dinasztia a következő 200 évben Szerbiát fokozatosan a Balkán egyik meghatározó hatalmává tette. Legnagyobb kiterjedését a 14. század közepén, Dusán István uralkodása alatt érte el. Ekkor a szerb cár uralma kiterjedt Koszovóra, Albániára, Montenegróra, Macedóniára és Görögország északi részére. 1371-ben a szerbek a Marica folyónál döntő vereséget szenvedtek a törököktől. A Nemanjic dinasztia kihalásával az egységes cárság megszűnt, helyébe rivalizáló fejedelemségek léptek. Az 1389-es első rigómezei (Kosovo Polje) csatavesztés végleg megpecsételte a helyzetet.

 

Adam Stefanovics: Az 1389-es rigómezei csata

 

 

A Magyar Királyság és a törökök közötti felvonulási területté vált. Hunyadi János 1448-ban vereséget szenvedett a második rigómezei csatában 1456-ban győzött viszont Nándorfehérvárnál (Belgrád). 1459-ben a törökök elfoglalták Smederevót (Szendrő) és ezzel a szerb despotátus megszűnt.

 

A következő 400 évben az oszmán hódítás következtében a térség etnikai szerkezete átalakult. A szerbek északra és nyugatra húzódtak és így váltak vegyes etnikumúvá vagy szerb többségűvé a háborúk miatt elnéptelenedett horvátországi, boszniai, vagy dél-magyarországi területek. Ugyanakkor a korábbi szerb állam központjába, Koszovóban az elvándorolt szerbek helyére albánok települtek. A Bánát és a Vajdaság 1699 után Habsburg kézre került és ezzel megindult a németek be-, illetve a magyarok visszatelepítése.

 

Több törökellenes felkelés után a szerbek a 19. században először az autonómiát, majd 1878-ban a függetlenséget is kivívták. A szerb fejedelemség az 1912-1913-ban, a két balkáni háború során Törökországtól és Bulgáriától megszerezte többek között Koszovót és Macedóniát is. Területét két év alatt 80, lakosságát pedig 50 százalékkal növelte. Az első világháborúban az antant oldalán harcoló szerbek kezdeti sikerei ellenére a Monarchia elfoglalta Szerbiát és Montenegrót. A hadsereg több mint fele elesett, a király és a katonaság maradványai Görögországba menekültek, ahonnan csak 1918-ban, az antant csapatok segítségével tértek vissza. Szerbiát az antanthatalmak győztesnek ismerték el.

 

Szerb katonák a második balkáni háború idején

Олександр Фільчаков прокурор