Antiszemita zavargások, pogromok és vérvádak 1945-1948


írta: Csősz László

(szerkesztette: Deme Anna-Kádár Gábor)

 

 

A korszakról  írt összefoglalót lásd itt

 

1945.11.04. Kaposvár

Antiszemita röplapok és vérvádas rémmesék mérgezik a közéletet.

1945. november 4-ére virradó éjjel, az országgyűlési választások előtt antiszemita röpcédulákat szórtak szét a városban. A zsidókat többek között hazafiatlansággal, kapzsisággal, feketézéssel és keresztény gyermekek megrontásával vádolták. A felelősök a hitközség jelentése szerint a jobboldal hívei (köztük egy katolikus plébános és egy rendőrfelügyelő) voltak, akik ellen népbírósági eljárás indult. Röviddel ezután eltűnt a városból egy kisgyermek, akit szülei újsághirdetésben igyekeztek felkutatni. Hetek múlva találták meg holttestét a Kapos folyóban. Időközben azonban már széles körben elterjedt a szóbeszéd: a gyermeket a zsidók ölték meg és vérét templomuk újbóli felszenteléséhez használták. A zsidó közösség néhány tagja „magánnyomozás” után feljelentett egy helyi református lelkészt, mint a vérvád állítólagos értelmi szerzőjét. Ellene is eljárás indult. A népbíróság 1946 januárjában a novemberi röplap szerkesztőit 2-2 évi, terjesztőit 6-6 hónapi börtönre ítélte. A mindinkább elmérgesedő helyzet orvoslására a Nemzeti Bizottság 1946. július 11-ére ankétot hívott össze a zsidókérdésről, ahol több ezres tömeg hallgatta a pártok és a zsidók közösség képviselőit. A békésen lezajlott rendezvény után a résztvevők határozati javaslatot adtak ki. Ez hitet tett az antiszemitizmus elleni harc mellett és együttműködésre hívta fel a keresztény egyházak (távollévő) képviselőit.

Forrás: Ismeretlen szerző dátum nélküli feljegyzése a kaposvári holokausztról és a zsidók helyzetéről. HDKE A-269-2007; Szabad Nép, 1946. január 29.; Új Élet, 1946. július 18.

 

1945. 12. Budapest

Antiszemita tüntetés  és verekedés a Nemzeti Színházban.

1945 végén több alkalommal botrány tört ki a Nemzeti Színházban G. B. Shaw Szent Johanna című darabjának előadása közben. A nézők egy csoportja rendszeresen zajos tetszésnyilvánítással fogadta az ún. sátorjelenetben elhangzó zsidóellenes mondatokat. Az egyik előadáson verekedés tört ki, amely az utcán is folytatódott.

Forrás: Világ, 1945. december 12.; Képes Figyelő, 1945. december 15.; Színház, 1945. december 21.

 

1946.05.08-09. Budapest

A fővárosban megállíthatatlanul terjed a vérvádas hisztéria.

1946 első hónapjaiban a vérvád több helyen is felütötte a fejét Budapesten és környékén. Az év elején eltűnt egy fővárosi tisztviselő hatéves kislánya. A gyermek holttestét később egy budai lakás WC-jében megtalálták. Hamarosan antiszemita gyanúsítgatások láttak napvilágot. A nyomozás szerint azonban játszópajtása, a lakástulajdonos kilenc éves kisfia lőtte le véletlenül. A fiú egy héttel később beismerő vallomást tett. Néhány hét múlva hisztéria tört ki a józsefvárosi Teleki téren, ahol öt ember valószínűleg romlott disznósajtot evett. A mentőautó kiérkezésekor azt kiabálták, hogy gyermekhús volt az ételben. Röviddel ezután a vád felbukkant a szomszédos kerületekben is.

1946. április 16-án a VIII. kerület József körút 63. sz. alól elveszett egy négyéves kisgyermek. Az eset antiszemita szóbeszédet indított el. Az Illatos út 5/b szám lakó egyik kislány május 8-án azt állította, hogy Molnár Lajos zsidó ószeres gyermekeket rabol el rituális gyilkosság céljára. A felheccelt lakók (többségében asszonyok) összeverték a férfit, akit a rendőrség alig tudott kimenekíteni. A tömeg az őrszobát is ostrom alá vette, ahová karhatalmat kellett kirendelni. Ezután Molnárt szembesítésre visszavitték a házba, ahol a lakók ismét brutálisan bántalmazták. A támadók a mentőautó ablakait is beverték. Az áldozatot súlyos állapotban kórházba szállították.

Pestszenterzsébeten ekkoriban azt beszélték, hogy a Lázár utca 8-ban gyermekhúsból készítenek virslit. Kőbányán úgy tudták, hogy a „szalámigyár” a Dob utca 7. sz. alatt működik. A hisztéria továbbterjedt Újpestre is, ahol azt állították, hogy a virsliben gyermekkörmöket találtak. Lincselés történt a Lehel téri piacon is.

Források: Pető 2006; BFL Népbírósági ir. 4479/_1946; Világ, 1946. május 10. és 12.; Magyar Nemzet, 1946. május 10.; Jövendő, 1946. május 16., Szabad Nép, 1946. június 4.

 

1946. 05.20-21. Kunmadaras

A feldühödött, több száz fős tömeg megtámadja a helyi zsidókat. Három embert meggyilkolnak.

A kunmadarasi pogrom közvetlen előzménye a Nagy János helyi református tanító  és leventeoktató elleni népbírósági eljárás volt. A szomszédos Karcagra, 1946. május 20-ára kitűzött másodfokú tárgyalásra 300-500 főnyi szimpatizáns kísérte el a vádlottat. Ott voltak a Kisgazdapárt, a Parasztpárt és a Nőszövetség vezetői és tagjai, valamint Nagy János volt leventéi is. A csoport érkezéséről egy ismeretlen telefonáló értesítette a karcagi rendőrséget,  amely a város határánál feltartóztatta a tömeget. Miután a rendőrök csak ötven embert akartak továbbengedni, a tüntetők Nagy Jánossal együtt visszatértek Kunmadarasra. A feltüzelt tömegben elterjedt a szóbeszéd, hogy Karcagon a zsidók gyermeket raboltak el, és kolbászt készítenek a húsukból. Hazafelé az emberek körülvették a kommunista párt tanúként beidézett vezetőjét, Takács Ferencet és társait, akik csak riasztólövésekkel tudták távol tartani a támadókat.

A tüntetők ezután az Ipartestület székházában Nagy János vezetésével kérvényt fogalmaztak az igazságügy-miniszterhez és igyekeztek nyomást gyakorolni a terhelő tanúkra. Mások mellett Wurczel Ferenc szociáldemokrata párttitkárt is az ipartestületi székházba akarták vinni, hogy vonja vissza tanúvallomását.  Wurczel végül hajlandó volt egyezkedés céljából a tüntetőkkel menni, de még az épület előtt megtámadták, és súlyosan bántalmazták. Az antiszemita hangulatot tovább fokozta az a hír, hogy a helyi zsidók tájékoztatták a rendőröket a demonstrálók érkezéséről. Éjszakára őrséget állítottak Nagy házához és másnap reggelre állítólag népgyűlést is szerveztek.

Másnap, május 21-én (kedden) reggel a hetipiacon kunmadarasi parasztasszonyok megtámadták a jórészt helyi illetőségű zsidó árusokat. Azzal vádolták  őket, hogy a tojás- és baromfifelvásárlás során árdrágítást és üzérkedést követnek el. Többen felhánytorgatták, hogy a deportálásból hazatérő zsidók visszakövetelték 1944-ben elkobzott javaikat. A támadók összetörték Kuti Ferenc tojáskereskedő áruját, őt magát papucsokkal ütlegelték. A tömeg létszáma 50 és 100 fő közöttire becsülhető, többségük a legszegényebb társadalmi réteghez tartozó helybéli, iskolázatlan agrárproletár, zömmel nő és fiatalkorú volt. Több jelentés is említi a helyi cigányok részvételét..

A később tovább növekvő tömeg botokkal, kövekkel és szerszámokkal felfegyverkezve megtámadta a zsidók házait. Korra és nemre való tekintet nélkül kíméletlenül bántalmazták az áldozatokat, közülük ketten (Kuti Ferenc, Neuländer Ferenc) később belehaltak sérüléseikbe. A harmadik halálos áldozat a Karcag irányába menekülő Rosinger József volt, akit a repülőtérnél dolgozó helyi és karcagi munkások (köztük kamasz fiúk) a helyszínen agyonvertek. A sebesültek száma 14 fő volt. Egy kisiskolás szemtanú emlékei szerint „Borzasztó volt a tömeg, ahogy összegyűlt. (…) a kövesút, amilyen széles volt, olyan szélesen hömpölygött a nép. Nem tudom, hogy gyűltek össze, de azok úgy mentek, mint a csürhe, ezeket a zsidó embereket hajtották, és ahol most van a kenyérbolt, ott is volt egy nagy terményforgalmis bolt, és onnan is a kereskedőt is kihúzták az útra és ott verték szét a fejét, nagyon csúnya munkát végeztek. És ez egy napig tartott.” A megtámadott házakat mindenütt kifosztották.

Ekkor már megerősített (25-30 fős) rendőri egység volt a községben, de a karhatalom nem állította meg a pogromot. Néhány kivétellel senki nem emelt szót a kegyetlenkedések ellen vagy próbált segíteni az áldozatokon. Passzív maradt a helyi értelmiség is, beleértve a pártvezetőket, az egyházak lelkészeit és az eljárás alatt álló tanítót. A késő délután összeült pártközi értekezlet Takács Gergely, a Kisgazdapárt helyi titkára elnökletével felszólította Takács Ferenc párttitkárt és a „község zsidó lakosságának azt a részét, amelyik nem hajlandó beilleszkedni a község demokratikus életébe, hogy saját maguk érdekében a falut hagyják el”. A határozat sajátos „kompromisszum” eredményeként született meg. A kisgazda Takács eredetileg az összes zsidó hat órán belüli távozását követelte, de ezt a baloldaliak tiltakozása miatt elvetették. A vitát végül a Nőszövetség vezetője (akinek zsidó férje volt) döntötte el azzal, hogy támogatta a „korlátozottan” antiszemita verziót.

A nap délutánján megérkezett a megyei rendőri vezetőség és az illetékes szovjet parancsnok. A tömeget szétoszlatták. Másnap (május 22.) a Belügyminisztérium politikai osztályának emberei is megjelentek Tömpe András ezredes vezetésével. A kisgazda szimpatizánsok ismét ellenállást tanúsítottak, de a rendőrök szétkergették őket. Összesen 120 embert tartóztattak le. Végül 59 személyt fogtak perbe, köztük 20 nőt és öt fiatalkorút. Ügyüket kezdetben a szolnoki statáriális bíróság tárgyalta. Ez azonban a három napos határidőn belül nem tudta lezárni a bel- és külpolitikai szempontból egyaránt kényes ügyet. Ezután áttették a büntetőpert a népbírósághoz. Az elsőfokú, halálbüntetéseket és kényszermunkát kiszabó ítélet után a fellebbviteli tárgyaláson Tóth Zsigmond elsőrendű vádlottat életfogytiglani fegyházra, Takács Gergelyt két év két hónap börtönre, a gyilkosságokért közvetlenül felelős személyeket két és fél évtől tizenkét évig terjedő fegyházra illetve börtönre, a többi vádlottat nyolc hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre ítélték. Nagy János tanítót a népbíróság felmentette. A pogromot túlélt zsidók jó része az eset után elmenekült, részben Karcagra, részben Budapestre. A baloldali és liberális sajtó felháborodottan tiltakozott és követelte az eset újratárgyalását, de erre nem került sor.

1994 októberében a község központjában emlékművet állítottak a pogrom áldozatainak.

Források: MOL XXXII-7-a d.; PIL I. 274. 11. cs., 64. ő. E.; Tóth Zsigmond és társai pere. BFL Népbírósági ir. V-56032; JNSZML Népbírósági. ir. 428. és 436. d.; Népügyészégi ir. 9-10 dobozok; Jelentés a kunmadarasi pogromról. 1946. május 20–21. közli: Mink 2004; Magyar Államrendőrség Szolnok vm. főkapitányságának jelentése a közrendészet és közbiztonság állapotáról. 1946. június 9. Belügyi Szemle, 1982. 8. sz. 54-58.o.; USC SHOAH Judit M. visszaemlékezése; Az Igaz Szó, Haladás, Képes Figyelő, Kis Ujság vonatkozó számai;  Köztársaság, 1946. június 20; a Ludas Matyi, Magyar Nemzet, Népszava, Szabad Nép, Szabadság, Új Élet 1946. május 30. és június 13-i számai; Apor 1998; Apor 2008; Kőbányai 1990; Ötvös 1990; Pelle 1996, 151-168.o.; Vörös 1994. 

1946.05.27. Hajdúhadház

Ismét gyerekgyilkossággal vádolnak egy zsidót.

A helyi rendőrkapitányság jelentése szerint 1946. május 27-én egy asszony azt terjesztette a településen, hogy egy szakállas zsidó teherautóra rakva elrabolt egy helyi kislányt. Két anya is bejelentette ezután gyermeke eltűnését, de a lányok hamarosan előkerültek. Az asszony később állítólag azt vallotta, egy férfi pénzt adott neki azért, hogy a vérvádat terjessze. Az ügyben több embert letartóztattak.

Forrás: Világosság, Népszava, Új Szó, Szabadság, Szabad Szó 1946. május 29-ei számai; Szabadság június 1.

 

1946.05.28-06.03. Debrecen

Megint felüti fejét a vérvád, és ismét alaptalannak bizonyul.

1946. május 28-án egy ittas helyi lakos a vasútállomáson azt terjesztette, hogy egy zsidó kereskedő pincéjében levágott gyermekfejet látott. Később kiderült, hogy juhfejről volt szó. A debreceni népbíróság a férfit félévi börtönre ítélte. Június 3-án tömeghisztéria tört ki a város főutcáján, mert többen hallani vélték, hogy egy zsidó üzletben éppen egy asszonyt gyilkolnak le. A rendőrség a helyszínen nem talált semmit. Kiderült, hogy az információ Jónás Emil magántisztviselőtől származott.

Forrás: Szabad Nép, 1946. június 2., 6. és 16.; Új Élet, 1946. november 14.

 

1946.05. Szeged

Antiszemita rémtörténetek terjednek a városban.

1946 májusában Szegeden is felbukkant a vérvád. Asszonyok azt terjesztették, hogy zsidók a gyerekeket összefogdossák, levágják és Újpesten borjúhúsként árusítják a testrészeiket. Néhány nappal később őrizetbe vették Gábor József gyümölcskereskedőt, mert azt híresztelte, hogy egy budapesti vendéglőben gyermekhúsból készült pörköltet evett.

Forrás: Új Szó, 1946. május 29.; Világ, 1946. június 7.

 

1946.05-06. Mezőberény

Zsidókat is felvesznek a kitelepítendők listájára és a vérvád is megjelentik a községben.

A németek kitelepítése során a helyi Nemzeti Bizottság a német családnevű zsidókat is összeíratta. A listákat ugyanazok a helyi tanítók készítették, akik az 1944-es gettósításkor is közreműködtek. Nem tévedésről volt szó, a zsidókat el akarták távolítani. A hitközség tiltakozásai nyomán a Népgondozó Hivatal utasította helyi szerveit a listázás leállítására, hasztalan. Végül az alispánnak kellett levetetnie a zsidókat a kitelepítendők listájáról. Ekkoriban terjedt a községben a vérvád is. A mozi tulajdonosnője azt terjesztette, hogy a zsidók templomuk újraszenteléséhez keresztény gyermekek vérét használják. Kihallgatásakor azt állította, hogy a történetet Pesten hallotta. Egy barátnője szerint a zsidó közkonyháról hozott ételbe egy gyermek karja volt belefőzve. Egy harmadik asszony pesti útja során a Nefelejts utca 7. sz. alatti ház lakóitól azt hallotta, hogy a zsidók egy hét éves kisgyermeket küldtek üzenettel egy címre, ahol a gyermeket levágták.

Forrás: Köztársaság, 1946. június 13. és 20.

 

1946.06. Dömsöd

A vérvádas mesékkel hiszterizált tömeg megtámadja a rabbi házát.

Egy helyi parasztasszony budapesti piacozásból visszatérve szomszédjainak azt mesélte, hogy a Teleki téren gyermekhúsból készült pörköltet árusítottak. Figyelmeztette őket, hogy kereskedők járják a vidéket és autóval szedik össze a gyermekeket. Rövidesen hisztéria tört ki, mert valaki látott két járművet az országúton. A nők által fellármázott tömeg nem találta már a két autót, ehelyett meg akarták ostromolni a rabbi házát, ahonnan állítólag gyermeksírást hallottak. Az embereket a megérkező rendőrök fékezték meg, akik két nőt és egy férfit őrizetbe vettek.

Forrás: Világ, 1946. július 2. 

1946.07.14. Szolnok

A „feketézők” elleni hatósági küzdelem antiszemita kampánnyá  változik.

1946 nyarán elszaporodtak Szolnok környékén a mezei lopások. A bűncselekmények elleni hatékony küzdelem jegyében az elfogott tetteseket a rendőrség szégyentáblával a nyakukban hajtotta végig a városon. Az akció azonban visszájára fordult, mert a tömeg a tolvajokkal szimpatizált. Azt követelték, hogy inkább a „feketéző zsidókat” vigye el a rendőrség. A szolnoki MÁV járműjavító munkásküldöttsége a valutázók és feketézők megbüntetését sürgette. Az ennek nyomán megtartott razzia során a rendőrség összesen tíz „ingyenélő, áruhalmozó” embert internált, jórészt (de nem kizárólag) zsidókat. Valutát senkinél sem találtak, csak „dollárra vonatkozó” feljegyzéseket. A fő vád nagyobb mennyiségű élelem felhalmozása volt (40 kg cukor, 20 kg mosószappan), egyikük szekrényében pedig harminc inget találtak. Egy rendőrfőhadnagy úgy vélekedett, hogy akinek ennyi van „miközben a Főműhely [a járműjavító] munkásainak még kettő sincs, az megérdemli a feketéző nevet.” Az elfogottakat július 14-én a korábbiakhoz hasonló megszégyenítő módon hajtották keresztül a városon. A felháborodott tömeg meg akarta lincselni az internáltakat, de ezt a rendőrök megakadályozták.

Az, hogy az egész kampánynak zsidóellenes éle volt, kiviláglik Polónyi-Szűcs Ferenc őrnagy szavaiból: „ha nem visszük végig ezeket az embereket a városon, akkor olyan pogrom tört volna ki, hogy a szolnoki zsidóság sohasem tudta volna kiheverni.” Szerinte az akcióval „kifogták a szelet” az antiszemitizmus vitorlájából. Nem értett ezzel egyet Újlaki Kálmán, a szolnoki Joint vezetője, aki úgy vélte, hogy a városban igen erős antiszemitizmus „ellen rendészetileg nem küzdenek.” A néhány jómódú szolnoki zsidót naponta érték szóbeli inzultusok. A Joint ellen is panasz érkezett: többen azt kifogásolták, hogy miért adnak kétfogásos étkezést (levest és főzeléket) az általuk segélyezett zsidóknak, amikor a munkásoknak csak egy fogásra telik. Ettől kezdve a Joint-konyhán is csak egy tál ételt adtak.

Forrás: Razzia Szolnokon. Haladás, 1946. július 18.

 

1946.07.24. Komló

Az árva zsidó fiatalok nyári tábora antiszemita indulatokat kelt és lábra kapnak a vérvádas rémmesék is.

1946. július 24-én a Joint szervezésében hatszáz árva zsidó fiatal érkezett a komlói bányával szomszédos erdőségbe. Három hetet akartak táborozással itt eltölteni. A nyomorgó helyi bányászok körében pletykák terjedtek el arról, hogy a zsidók „főúri” ellátást kapnak, miközben a nép éhezik. Többen tudni vélték, hogy a lőfegyverekkel is ellátott zsidók két fiút elraboltak a közelben táborozó munkás cserkészek közül, hogy kolbászt készítsenek belőlük. A munkáspártok, a szakszervezet és a pécsi izraelita hitközség képviselői a rendőrség politikai osztályával egyeztetve kivonultak a helyszínre az indulatok lecsillapítására. Hogy megbékítse az antiszemita zúgolódókat, a zsidó tábor vállalta a 87 munkás cserkész élelmezését. Ezen kívül negyven zsidó fiatalt hetente nyolc órás munkára a bányába vezényeltek. A munkáspárti és szakszervezeti vezetők gyűlést hívtak össze, és felszólalásaikban elítélték az antiszemitizmust és a „fasiszta rendbontókat”.

Forrás: Új Dunántúl, 1946. július 25., Új Élet, 1946. augusztus 8.

 

1946.07.26. Pécs

Egy volt munkaszolgálatos keretparancsnok népbírósági felelősségre vonása miatt elszabadul a zsidóellenes erőszak.

1946 júliusában az a szóbeszéd járta a városban, hogy zsidó spekulánsok a hamarosan bevezetendő új fizetőeszközzel, a forinttal üzletelnek. 1946. július 26-án a pécsi törvényszéken Horváth Béla volt munkásszázad-parancsnok tárgyalása alatt mintegy kétszáz ember tüntetett a népbíróság ellen, Horváth mellett. A Szabad Nép tudósítása szerint a tüntetők „kötelet a zsidóknak” és „le a zsidóbérenc népbírósággal” jelszavakat hangoztatva megostromolták az épületet. A tárgyalóteremben tojással hajigálták meg a népbírákat. Ugyanekkor a tömeg másik része az egyik tanú házát támadta meg. Az ott őrködő 5-6 rendőrt félrelökve kövekkel dobálták az ablakokat, majd megpróbálták betörni a kaput. A rendőrség mindkét helyszínen tehetetlen volt, a tombolókat szovjet járőröknek kellett megfékeznie. A tüntetések egész nap folytatódtak szerte a városban.

Forrás: Új Dunántúl, 1946. július 18.; Szabad Nép, 1946. július 27.

 

1946.07.29-08.01. Miskolc

A „népítélet” során két embert gyilkolt meg a lincselő  tömeg. A tettesek felelősségre vonása elmaradt.

A miskolci antiszemita „népítéletre” a forint bevezetését közvetlenül megelőző, különösen kritikus szociális és politikai helyzetben került sor. 1946. július 23-án a MKP tömegdemonstrációt rendezett Miskolcon. Ennek célja a gazdasági stabilizációs lépések ideológiai alátámasztása volt. Rákosi Mátyás beszédében akasztófával fenyegette meg a gazdasági reform ellenségeit. Hasonló stílus jellemezte a pártsajtót is. A következő napokban országszerte ún. forintvédő bizottságok alakultak. A miskolci bizottság tagjai július 27-én feljelentették a Flórián malom tulajdonosát. A vád szerint Rejtő Sándor a törvényes 130 helyett mázsánként 240 forintért vállalta húsz mázsa liszt szállítását a kommunista párt nyomdája részére. Rejtőt és unokaöccsét, Jungreisz Ernőt, a malom alkalmazottját másnap reggel letartóztatták és 29-én a Huszár laktanyában lévő internálótáborba vitték.

A miskolci MKP-lap, a Szabad Magyarország másnapi száma beszámolt az ügyről és uszító hangnemben követelte az árdrágítók megbüntetését. Az indulatokat tovább szították a diósgyőri vasgyárban terjesztett, „Halál a Flórián-malom feketézőire!” kezdetű, népítéletet követelő röplapok. A malomból állítólag korábban többször is rossz minőségű liszt került a gyárba. Július 30-án kedden, délután két órakor 5-6000 gyári munkás elindult Miskolcra, hogy a felelősök megbüntetését követeljék. A MKP megyei szervezete megkísérelte leállítani a mozgalmat, de elkésett. Déltájban Jeckel Géza táborparancsnok Rejtőt és Jungreiszt egy harmadik internálttal együtt bányamunkára küldte. A foglyokat egyetlen rendőr kísérte. Villamossal indultak el Diósgyőr felé és félúton, a Szent Anna templomnál lévő kitérőnél találkoztak a tüntetőkkel. Az időzítés bizonyára szándékos volt, ugyanakkor feltételezhető, hogy a kommunista szervezők ennyire súlyos következményekkel nem számoltak.

A tömeg elfogta és elhurcolta az internáltakat. Rejtő kezébe táblát nyomtak „halál a forintrontókra” felirattal és hátára tették a harmadik őrizetes, egy szalonnadrágításért letartóztatott volt csendőr csomagját. Utóbbit futni hagyták. A városháza előtt Szkladán Ágoston megyei MKP-titkár, Fekete István és Kiss Ferenc alezredes beszédekkel igyekeztek megfékezni a felbőszült tömeget. Az MKP rendezői kordont vontak az őrizetesek köré, de hiába. A tüntetők elsodorták őket, áldozataikat pedig a Búza tér irányába vonszolták, hogy az ott lévő benzinkútnál felakasszák a foglyokat. Itt a (Rejtő vallomása szerint szinte kivétel nélkül kamaszkorú) munkások és asszonyok megtámadták a malomtulajdonost. A hátára tett zsákból élelmiszer hullott ki, ami még jobban felbőszítette az embereket. Rejtőt leütötték, majd fel akarták akasztani. Ezt azonban Kiss alezredes, Buruzs Lajos nyomozó hadnagy és néhány kommunista gárdista meg tudta akadályozni. Sokan közülük megsebesültek. Rávették a támadókat, hogy az áldozatot tegyék fel egy kocsira, és úgy hordozzák körbe a városon. A téren nagy létszámban tartózkodó rendőrség eközben tétlen maradt. Az Erzsébet téri parancsnokság elé érve szovjet tisztek közreműködésével sikerült az áldozatot a városháza udvarára, majd a kórházba vinni.

A lincselők dühe eközben Jungreisz Ernő ellen irányult, akit senki sem próbált megvédeni. Brutálisan összeverték, majd Orbán Zoltán húsz éves géplakatos a nyakára kötelet hurkolva egy lovas kocsi után kötötte. A helyszínre érkező rendőrosztag véget vetett a kínzásnak, de addigra Jungreisz már halott volt. Testén száznál is több szúrt és zúzott sebet találtak.

Másnap hajnaltól a rendőrség a lincselés számos felelősét letartóztatta. A munkások követelésére egy részüket néhány óra múlva szabadon engedték, de 16-17 ember őrizetben maradt. A miskolci rendőrség politikai osztályának helyettes vezetője, a zsidó származású Fogarasi Artúr főhadnagy vezetésével megkezdődtek a kihallgatások. Ketten tagadták a cselekmények elkövetését, őket a kihallgatás során a nyomozók (Boruzs Lajos és dr. Flóhr Iván őrnagy) összeverték. A brutális eljárásról szóló hírek (ráadásul erősen eltúlozva) hamar elterjedtek. Július 31-én a Búza téren újabb incidensre került sor: egy antiszemita jelszavakat kiáltozó csoport körbevett egy zsidót. A lincselést csak egy figyelmeztető lövést leadó rendőrnyomozó tudta megakadályozni.

Augusztus elsején reggel a miskolci és környékbeli üzemekből és bányákból  összegyűlt, legalább tízezres tömeg elindult a letartóztatottak kiszabadítására. Szervezett különvonatok érkeztek Ózdról, Sajószentpéterről és Kazincbarcikáról. A két munkáspárt vezetői ismét sikertelenül próbálták megállítani az embereket. A rendezőgárdák tagjaiból álló kordont a tömeg megint áttörte és megostromolta a rendőrkapitányság épületét, annak ellenére, hogy foglyokat időközben szabadon engedték. Az őrség nem szállt szembe a tüntetőkkel. Oszip főispán és a szovjet városparancsnok szónoklatot intézett a tömeghez, eredménytelenül. Távozásuk után a tüntetők rohamra indultak. A nyomozók többsége elmenekült. Az ott maradók telefonon a szovjet városparancsnoksághoz fordultak, de az elutasította segítséget.  A szenespincében bujkáló Fogarasit elfogták és összeverték. Több beszámoló hangsúlyozta, hogy a kihallgatásokban részt vevő nem zsidó rendőrtisztekkel is le akart számolni a tömeg, de őket nem találták meg. A lincselők között nők, fiatalok, sőt gyerekek is voltak. Vascsövekkel és botokkal ütötték áldozatukat, majd az eszméletlen embert teherautóra dobták és elvitték felakasztani. A kocsi defektet kapott, ezért Fogarasit a földön fekve vonszolták tovább. A Búza térnél (Bizony Ákos utca) a szovjet városparancsnok és emberei kiszabadították a főhadnagyot. Kórházba szállították, ahol néhány óra múlva belehalt sérüléseibe. A nyomozás szerint Fogarasi sebei nem voltak halálosak, a végzetes csapást egy 15 éves fiú mérte a tarkójára kalapáccsal, amikor már a gépkocsin feküdt. A tömeget gépfegyveres szovjet alakulat oszlatta szét.

Egy csoport időközben a kórházban fekvő Rejtőt akarta kézre keríteni, de őt Ágoston Pál népügyész idejében kimentette. A tömeg a Huszár laktanyához vonult, hogy az ott fogva tartottakat is kiszabadítsa, de onnan már korábban mindenkit kiengedtek. A mahócai internálótáborból is kihoztak 120 embert. Egy sajtóhír szerint a férfiakat kísérő munkásasszonyok, gyerekek, nincstelenek tömege „üres hátizsákokkal, szatyrokkal, kosarakkal” indult Miskolcra. Fosztogatni akartak, de végül nem jártak sikerrel.

Rajk László belügyminiszter csütörtök délután Miskolcra érkezett a vizsgálatok lefolytatására. Egy 120 fős karhatalmi egység is a városba jött. A történtek nyomán leváltották Oszip István főispánt és Fodor János rendőrkapitányt. Fodor az események alatt Miskolctól távol tartózkodott és a történtekről csak utólag értesült. Péntek reggelre helyreállt a rend, a keddi incidens után bezárt üzletek is kinyitottak. A nyugalom helyreállításában közrejátszott, hogy pénteken a munkások (először forintban) megkapták munkabérüket.

Csütörtök délután Stöckler Lajos és más zsidó vezetők felkeresték Nagy Ferenc miniszterelnököt, aki haladéktalan intézkedéseket ígért. A kormányfő ezt követően határozott hangú nyilatkozatban ítélte el az antiszemitizmust. A miskolci rendőrség teljes tisztikarát felfüggesztették, az állomány felét elbocsátották. A Belügyminisztérium közleménye „nyilasbarát és fasiszta” elemekről szólt, akik a „munkáspárt fegyelmezett felvonulását antiszemita, fasiszta jellegű provokációra” változtatták. A nyomozás igyekezett bebizonyítani, hogy a városba érkezett „gyanús idegenek” propagandája volt felelős a történtekért. Ezt alátámasztandó, a rendőrség augusztus 11-én hajnalban nagyszabású razziát tartott „nyilasok és nyugatosok” után. Ennek során állítólag három-négyezer embert igazoltattak, sokak lakásán „reakciós” iratokat és fegyvereket találtak. A jobboldali kommentárok ezzel szemben a népítéletekkel felelőtlenül manipuláló politikát és propagandát kárhoztatták.

A miskolci hitközség saját halottjaként kívánta eltemetni Fogarasit. Ezt a kommunista rendészeti vezetők újabb antiszemita reakciótól tartva nem engedélyezték. Az 1929-ben református hitre tért (Frenk(e)lről magyarosító) férfi végül rendőrségi dísztemetésben részesült.

A budapesti főkapitányság politikai rendészeti osztálya által lefolytatott nyomozás során több száz embert kihallgattak. A bántalmazások közvetlen elkövetőiként 12 főt (köztük egy nőt), felbujtóként további hat férfit adtak át az ügyészségnek. A budapesti Népügyészség 1946 szeptemberében végül 35 ember, többségében vasgyári munkás és MÁV alkalmazott ellen emelt vádat. Közülük ketten nők, ketten cigány származásúak voltak. Az ötven oldalas vádirat igyekezett elmosni az esemény antiszemita jellegét.

A tárgyalást 1947. január 13-ára tűzték ki a budapesti Népbíróságon, de a tanácsvezető bíró betegségére hivatkozva kétszer is elnapolták. 1947. február 20-án valamennyi gyanúsítottat szabadlábra helyezték. Az 1947 áprilisában készült riport szerint a miskolci közvélemény megnyugvással fogadta a döntést. A helyi zsidókat megosztotta a hír: „Egyik részüket valósággal elkeserítette a bíróság döntése. Mások viszont úgy vélekedtek, hogy ez az intézkedés valószínűleg lecsillapítja a város forrongó hangulatát, amely egyáltalán nem a letartóztatásban lévők ellen irányult. Sőt…” 1948. június 17-én a tettesek amnesztiában részesültek.

Források: PIL I. 274. 11. cs. 67. ő.e.; Nagyobb összefoglaló cikkek és riportok: Zsolt Béla: Miskolc vagy a vesztett illúziók. Haladás, 1946. augusztus 8. 1-2. o., Rónai Mihály András: Fogarasi Artúr temetésén, Gallai Ágnes: A miskolci Rejtő elmondja, hogyan menekült meg a lincseléstől. Haladás, 1946. augusztus 8. 2-3. o.; Zsoldos Andor: Addig nem tudunk mosolyogni… Haladás, 1946. augusztus 29. 4. o., Baky Marica: A régi mese, amely mindig új marad. Köztársaság, 1946. augusztus 8. 5-6. o., Gulyás Gábor: A miskolci véres napok hiteles története. Igazság, 1946. augusztus 9. 3. o., Mátrai Sándor: A miskolci lincselés hiteles története. Demokrácia, 1946. december 15. 5. o; kisebb hírek, tárcák, közlemények: Igaz Szó, Fáklya, Független Magyarország, Haladás, Igazság, Képes Figyelő, Kis Újság, Kossuth Népe, Köztársaság Magyar Nemzet, Miskolci Hírlap, Népszava, A Reggel, Szabad Föld, Szabad Nép, Szabad Szó, Szabadság, Szegedi Népszava, Új Élet, Új Ember, Világ, Világosság, 1946-47; Kende 1993; Pelle 1996, 189-247. o.; Standeisky 2007, 159-173. o.; Szabó 1995; Varga 1986. 

1946.09.08. Budapest

Zsidóellenes hangoskodás egy teniszversenyen.

1946. szeptember 8-án a budapesti nemzetközi teniszverseny női egyes döntőjén Tildy Zoltán köztársasági elnök és magas rangú külföldi katonatisztek jelenlétében antiszemita incidensre került sor. A Világosság tudósítása szerint a Budapesti-Budai Torna Egylet (BBTE) jobboldali érzelmű fiatalsága nagy számban jelent meg a mérkőzésen és hangosan zsidózva tüntettek Körmöczi Zsuzsa ellen. A mérkőzést Peterdy Márta nyerte 2:1 arányban. A BBTE vezetősége cáfolta az újság állításait, de Körmöczi Zsuzsa közleményében megerősítette az abban foglaltakat. Szerinte szervezett „fasiszta tüntetés” zajlott a versenyen, a mérkőzés után pedig a szurkolók gratuláltak Peterdynek, hogy „az elnyomott rétegek” képviselőjeként bajnokságot nyert.

Forrás: Világosság, 1946. szeptember 12. és 18. 

1946.10.04. Budapest

Antiszemita társaság verekedést provokál a Széll Kálmán téren.

1946. október 4-én a Széll Kálmán téren egy fiatalokból álló társaság a nyilvános illemhelynél vallásukkal és származásukkal kapcsolatos, antiszemita élű kérdésekkel provokálta a betérő férfiakat és verekedést kezdeményezett. A csoport tagjait a közeli őrszobáról érkező rendőrök egy kivétellel elfogták.

Forrás: Hírlap, 1946. október 6.

 

1946.10-11. Budapest

A focimeccseken tapasztalható zsidóellenes tombolást a rendőrségnek kell megfékezni.

1946. október 26-án  az MTK 2:1-re legyőzte a vendég Kispest együttesét. A vesztes csapat szurkolói antiszemita és becsületsértő kifejezéseket zúdítottak a hazai játékosokra, majd a lefújás után kövekkel támadtak rájuk és a játékvezetőkre. A randalírozók ezután az utcán összecsaptak a kivezényelt rendőrséggel, amely csak riadóautók bevetésével és riasztólövésekkel tudta helyreállítani a rendet. Több MTK-játékos megsérült, köztük a válogatott Bíró Sándor és Polgár Gyula is. 1946. november 10-én az MTK csepeli vendégszereplése alkalmával a közönség ismét antiszemita tüntetésbe kezdett. A Demokrácia tudósítása szerint a jelenlévő Ries István igazságügy-miniszter (ekkor a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke) személyesen adott át a rendőröknek egy nyilas jelszavakat hangoztató csepeli drukkert. A sorozatos botrányok után a szövetség úgy döntött, hogy a karhatalmat a jövőben civil ruhás rendőrökkel (nagyobb meccseken 300-400, kisebbeken 100-150) erősítik meg a „nyilas csőcselék” féken tartására.

Forrás: Független Magyarország, 1946. október 28., 1946. november 25.; Demokrácia 1946. november 4., november 17.

 

1946.11. Pécs

Újraéled a két világháború közti egyetemi életből ismerős „numerus clausus”, a zsidó hallgatók diszkriminációja.

1946 őszén a PETISz nevű jobboldali egyetemi diákszövetség vezetői „numerus clausust” vezettek be az ösztöndíjak kiosztásánál. Határozatot hoztak arról, hogy a zsidó diákok szociális helyzetükre és tanulmányi eredményeikre való tekintet nélkül csak országos arányszámuknak megfelelően, tehát 1.4%-os arányban részesedhetnek az juttatásokból. A tanári kar az előterjesztést elfogadta, de a panaszok nyomán hamarosan vizsgálatot indítottak az ügyben.

Forrás: Új Szó, 1946. november 28.

 

1946.11.17. Szolnok

Újabb antiszemita atrocitás az MTK meccsén. A baloldali pártok véleménye szerint mindez az MTK-szurkolók hibája.

1946. november 17-én a Szolnoki MÁV-MTK bajnoki labdarúgó mérkőzésen a hazai „B-közép”  hangos zsidózással és kőzáporral fogadta a vendégcsapat játékosait: „Szolnoki fiúk! Rúgjátok le a büdös zsidókat! Nyírjátok ki őket! Itt vannak a pesti zsidó feketézők! Nem engedjük haza őket!” A behajigált kövek miatt a 21. percben lefújták a mérkőzést, de később a szolnoki vezetők kérésére folytatták. Miután a Szolnok egy öngóllal elveszítette a meccset, a nézők ismét dobálni kezdték a vendégeket és a játékvezetőt, szidalmazták és leköpdösték őket. Több MTK-s játékos és kísérő megsérült. A pályát csak fegyveres rendőrök kíséretében tudták elhagyni. Az eset után a Szolnok pályaválasztói jogát felfüggesztették. A Világ beszámolója szerint a mérkőzésen az MTK-ban egyetlen zsidó származású játékos sem szerepelt.

A Baloldali Blokk pártjai közleményt adtak ki, amelyben elsősorban az MTK szurkolóit tették felelőssé az eseményekért. A kommüniké szerint a Pestről  „fényes gépkocsikon” érkező MTK-sok a város kávéházaiban és később a nézőtéren „kihívó magatartásukkal” provokálták a nyomorgó szolnoki dolgozókat, akikben „volt egy bizonyos keserűség a páholyokban lévő kifestett nőkkel és fényes öltözetű urakkal szemben, akik likőröztek és ettek a mérkőzés alatt”. Felszólították az MTK vezetőit, hogy legyen gondjuk „szurkolóik megfékezésére, mert nem véletlen az, hogy éppen az MTK mérkőzéseken törnek ki botrányok”. A Magyar Nemzet a hírhez csak annyit fűzött hozzá: „Ezek után nincs kétség az iránt, hogy a tüntetők miféle pártigazolványokkal rendelkeztek”.

Forrás: Új Élet, 1946. november 21.; Világ 1946. november 19-20.; Esti Szabad Szó, 1946. november 20.; Hírlap, 1946. november 22.; Magyar Nemzet, 1946. november 23. 

1947.10. Győr

Egy nyolcvanfős tömeg megakadályozza, hogy egy zsidó  visszakapja a holokauszt idején elkobzott, jogos tulajdonát.

1947 októberében egy deportálásból visszatért kereskedő hosszú pereskedés után visszanyerte üzlethelyiségét az új tulajdonostól, aki a nyilas korszakban igényelte ki azt. Ez utóbbi azonban nem akart engedelmeskedni a jogerős bírósági döntésnek. A végrehajtásra ezért karhatalmat kellett kivezényelni. A helyiség kiürítését azonban egy mintegy nyolcvanfős tiltakozó tömeg megakadályozta.

Forrás: Szabad Nép, 1947. október 16.; Kossuth Népe, 1947. október 11.

 

1948.12.10. Budapest

Meggyaláznak egy zuglói zsinagógát.

1948. február 10-ére virradó éjjel ismeretlenek betörtek a XIV. kerület Jávorka Ádám utcai zsinagógába. A kegyszereket összetörték, a templomot több helyen „a legvandálabb módon” (valószínűleg széklettel) bemocskolták. A betörők magukkal vittek egyes kegytárgyakat és ruhaneműket. Mégis úgy tűnt, hogy elsődleges céljuk nem a fosztogatás, hanem a templom meggyalázása volt.

Forrás: Világ, 1948. február 11.

Helyszínek listája:

Budapest

Debrecen

Dömsöd

Győr

Hajdúhadház

Kaposvár

Komló

Kunmadaras

Mezőberény

Miskolc

Pécs

Szeged

Szegvár

Szolnok

 

A bibliográfiát és a rövidítések listáját lásd itt.