A holokauszttagadók szerint a német nácik és a velük kollaborálók nem tervezték meg, és nem hajtották végre az európai zsidók fizikai megsemmisítését a második világháború időszakában. Azt állítják, hogy a zsidók kiirtására tett náci kísérlet hazugság, olyan mesterségesen kreált legenda, amellyel a „hivatalos történetírás” akarja megtéveszteni a gyanútlan közvéleményt. Akárcsak másokra, erre az összeesküvés-elméletre is jellemző, hogy összességében számos, gyakran egymásnak is ellentmondó áltudományos tézis elegyeként írható le.
A leggyakoribb holokauszttagadó nézetek szerint Hitler  és a nácik egyáltalán nem akarták kiirtani a zsidókat. Legfeljebb az elűzésükre, kitelepítésükre törekedtek. Ezt is csak azért tették, mert a háborúban a velük ellenséges zsidó lakosság nemzetbiztonsági kockázatot jelentett. Ha voltak is áldozatok, számuk nagyságrendekkel kevesebb a „hivatalos történészek” és „a zsidók” által emlegetett 6 milliónál.  A holokauszttagadók a leggyakrabban 300 esetleg 500 ezerre, legfeljebb 1,5 millióra teszik a zsidó halottak számát. Többségük szerintük a háborúban természetes és mindenkit sújtó éhség, járványok, illetve a légitámadások miatt vesztették életüket. A holokausztot tagadók elismerik, hogy a nácik és szövetségeseik helyenként öltek zsidókat, ugyanakkor azt állítják, hogy a kivégzések leginkább a zsidó partizánokat  sújtották, vagy az ő támadásaikat torolták meg. Elismerik, hogy a zsidókat ugyan táborokba szállították, de nem kiirtás, hanem kényszermunka céljából. Koncentrációs, internáló táborok tehát voltak, megsemmisítő táborok  viszont nem léteztek. A krematóriumok építését azzal magyarázzák, hogy a még nagyobb járványokat csak a holttestek elégetésével lehetett megakadályozni. Ugyanakkor hevesen tagadják, hogy lettek volna gázkamrák, és sor került volna zsidók elgázosítására. 
A holokauszt tagadói különböző vérmérsékletűek és eltérően radikális nézeteket vallanak. Vannak, akik csak a holokauszt relativizálásáig merészkednek. Ők a zsidók szenvedésének mértékét, az áldozatok számát kérdőjelezik meg, ugyanakkor igyekeznek a náci zsidóüldözést jelentéktelen színben feltüntetni. A legtöbben azonban nyíltan fogalmaznak: a „20. század legnagyobb hazugsága”, „mítosz”, „legenda”, vagy a Monopoly társasjáték nyomán gúnyosan „holopoly”. Magyarországon különösen gyakori a „holokamu” és a „hollókoszt” elnevezés.

Monopolyból Holopoly

A legtöbb holokauszttagadó elutasítja, ha antiszemitának, vagy neonácinak minősítik. Pedig téziseik lényege és egyben célja, hogy csökkentsék, vagy éppen tagadják Hitler és a nácik bűneit, miközben az üldözött zsidókat, valamint a háborút megnyerő szövetségeseket a lekülönbözőbb extrém vádakkal illetik. A régi antiszemita hagyományoknak megfelelően világméretű zsidó összeesküvésről beszélnek: azt állítják, hogy a holokausztot maguk a zsidók találták ki. Azért, hogy az el nem követett, vagy amúgy jelentéktelen atrocitásokért anyagi kárpótlást zsaroljanak ki a németektől és más népektől. Mélyen meg vannak győződve, hogy a népirtás meséje arra szolgált, hogy szánalmat keltsen a zsidók iránt, és így lehetővé tegye Izrael 1948-as megalakulása. Retorikájuk eltérő. Egyesek sajnálkoznak, amiért voltak zsidó áldozatok (ha nem is milliószámra), mások nyíltan kigúnyolják a zsidók gyászát. Legtöbbjük azonban ugyanazokkal az érvekkel támasztja alá a holokauszt tagadását, amelyekkel a nácik próbálták igazolni a zsidóüldözést. Úgy vélik, hogy mindez a zsidó „világhatalom”, a „nemzetközi zsidóság”, a zsidó „pénzügyi körök”, a zsidó uralom alatt lévő média, illetve a „hivatalos történészek” propagandaeszköze egy olyan harcban, melynek célja a világuralom megszerzése, vagy megtartása.